Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-02 / 40. szám
40-ik szám. Huszonharmadik évfolyam. Szalmár, 1906. október 2. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. == AZ ELŐFIZETÉS ÁRA:-------Egé sz évre ... 6 kor. 1 Negyedévre 1 kor. 50 fill. Pél évre .... 3 » | Egyes szám ára 16 » Községek, községi jegyzők ás néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Mami lánca könyvnyomdája Eötvös-utcza 6-ik sz. alatt. = TEI.BFON-SZÁM : 73. A Szerkesztő lakása-: Ef'fvős-utcza 19-ik szám.-------- HIRDETÉSEK -------a lay kiadóhivatalában a legolosébb árak mallett fölvétetnek. Nyüttér garmond sora 20 fillér.-------Hirdetések díjjal elöie fizetendők. --------Polgári iskola Szatmár-Néroetiben.') Az olyan városban, ahol az iparosok száma nagy, mint ez Szatmár- Németiben is van, polgári fiúiskola nélkül ellenni nem volna megengedhető. Erre vonatkozó törvényünket a kormányok óhajnak, a lakosok sóhajnak vették. Szatmár-Németiben a felső kereskedelmi iskola már megnyilt, az ipari szakiskola pedig szervezés alatt áll. E két szakirányú iskola természetes, előkészítőjéül nem a négy gimnáziumi osztályt kell tekintenünk, melynek mai rendeltetése is a messzebbre való törekvések alapozása. Egyedül a polgári iskola intézménye van hivatva az iparos és kereskedő pályára készülő fiatalságot az itt rendelkezésükre álló szakiskolák küszöbéhez vezetni. A polgári iskolának tehát az volna legszebb föladata, ha az ipari szak- és kereskedelmi felsőbb iskolák növendékanyagát gyakorlati irányban nevelné, hogy ezután a szakiskolákat is elvégzett művelt polgári elem az országban terjedjen és a magyar ipart és kereskedelmet a külfölddel versenyre képesítse. Mai iparosainkat és kereskedőinket átlagos tömegökben nem a polgári * Ezen cikket közérdekű voltánál fogva, s azon célból, hogy az eszme minél szélesebb körben terjedjen; vettük át a Tanügyi Értesítőből. Szerk. T ÁH CZ A. Kisértetjárás. Irta: Claire. ... És azután vége lett. Nem látták egymást soha többé. Az álmok, amiket bűbájos jövőről együtt szövögetlek, szertefoszlottak. Reményeik összetörve hevertek a porban, hová velük zuhantak a magasból. . . . Esztendők jöttek . . . esztendők múltak. Hosszú kínos évek. A leány a csalódottak keserűségével szivében rótta a szomorú napokat. Eleinte kétségbeesve, összetörve zokogta lelke kínjait. Majd belefáradva a hiábavaló viszályba, mit a sorssil folytatott, bezárta lelke szirmait s hallgatagon, némán tűrt... tűrt... Sápadt arcának fájdalmas harmóniáit mosoly nem zavarta. Szemeit a benn száradó könnyek lázas ragyogásban tartották mindig. A fiú pedig élt. Nappal munkában. Törtetve előre, küzdve a kenyérért. Éjjel ott, ahol feledni lehet. A rögeszmétől gyötört emberek kapzsiságával ragadott meg minden alkalmat a szórakozásra. Mulató társaságok, vig cimborák, szép asszonyok, a bor, a kártya, a cigány. Ezek kép«ziék a forgatagát annak az örvénynek, a melybe önszántából vetette magát. Azután ennek is vége lett. Komolyabb volt, mint gondolta. Nem bírta sokáig. Egy darabig lekötötte az uj, a léha élet. de hamarosan megundorodott tőle és lelkének minden iskola és a föléje szervezett ipari szak- és felső kereskedelmi iskola nevelte. Műveltségük nagyobb részét gimnáziumokban szerezték az iskolázottak, a középkori szellemű műhelyben az isko- ázatlanok. Nincs mit azon csodnálkoz- nunk,hogy az előbbiek a gimnáziumokat tömjénezik körül, az utóbbiak pedig, jövőjük jobbra fordulását az iskoláktól egyáltalán nem várják. Az a szép ragaszkodás, mely az iparos és kereskedő polgári osztály jobbjainak körében, különösen a szat- már-németi-i főgimnáziumokhoz való vonzalomban nyilvánul meg, egészségtelen állapotnak nem mondható. Hazánkban a középiskolák közt a műveltség az egységes magyar nemzeti érzés és összetartozandóság széles körű megszilárdításában éppen a gimnáziumok értek el példátlanul álló legnagyobb sikereket. Ezek az iskolák a legremény- teljesebb jövőnek a megalapítói, a testvériség és egyenlőség legideálisabb kifejezői. Növendékeit minden iskolába szívesen befogadják és ezáltal minden pályára előkészítenek; nem választják kasztokra a fiatal növendéksereget abban a korban, a korban, amikor az össze- tartozandóságnak, testvériességnek nemes érzését hatékonyan lehet fejleszteni lelkűkben, de különválasztó pályákra késztető képességük még nem ébredt föl, pályaválasztásra még éretlenek. De * * képességével neki feküdt a munkának. Dolgozott serényen, ernyedetlenül. Hivataltársai, kik az éjszakázástól sápadt, gyűrött arcát az előtt szánalommal nézték, biztató örömmel látták rokonszenves társuk változását. És ekkor jöttek el a gond órái. Magába szállt s visszatekintett a fényes múltra s a zord jelen képe ép ellenkezője volt annak, a mit az a múlt egykor Ígért. Az a múlt pedig nem vagyont, rangot ígért, hanem édes meleg otthont — boldogságot. És ime az egész boldogságból nem maradt egyéb, mint a szép remények — emléke. Azok is összekuszálva, megté- petten olyankor jönnek csak elő, mikor idő van róluk gondolkozni. De jobb is, ha nem jönnek. Ami egyszer el van temetve, — nyugodjék. Öt esztendeig temette igy magánosán, hol raegsiratva, hol megátkozva a leány emlékét. Naponta százszor is a halálnak adta, de feltámadt az mindennap százszor, szebben, ragyogóbban, üdvözítőbben. * Ködös, borongós őszi délutánon egyedül ült legény lakásán a fiú. Az eső hol esett, hol megállt. A nyirkos, hideg levegő, a beborult ég, a korai szürkület, a homályos kis szoba az elhagyatottság tudatát százszorosán ébresztették fel a lelkében. Az ilyen napok a legveszedelmesebbek a magános emberre. Kisértetjárást tart ilyenkor minden emlék. Elakarná az ember űzni, ne nem lehet. Kísértő lidér- cek lebbennek, suhannak. A szoba minden butordatabja emlékeztet valamire... valakire ... I Valakire, akinek a nevét sem szabad nagyon is egészségtelen az a körülmény, mely az iparosok és kereskedők nagyobb többségében az iskolázatlanság tényét állítja szemeink elé, melyért ezen állapot viselőit okozni nem lehet, hiszen a nép boldogitására hivatott tényezők ezen néposztály művelésére a polgári iskolát még egy ilyen kulturvárosban sem szervezték, aminő Szatmár-Németi, holott a törvény minden 5000 lakosú községben szervezni rendeli. Elmondhatjuk, hogy hazánkban sok mindenre jut pénz, csak a magyar kultúrára elegendő soha! de soha! Hol áll ez az ország a polgári iskolákra vonatkozó törvény végrehajtásától ? Nem kételkedünk azonban abban, hogy most már Szatmár-Németi rövid idő alatt állami polgári fiu-iskolát fog kapni, mert enélkül az ipari szak- és felső kereskedelmi iskolák helyzete hasonló volna ahhoz a házfedélhez, mely alól a házfalak hiányzanak. Ha már a polgári iskola szervezésének szükségességét ennyire érezzük, működésének célzatával is kell pár sorban foglalkoznunk. Képzeljük el a szatmárnémeti-t főgimnáziumok mellett majdan élő polgári fiu-iskola működését. Minő lesz a növendékanyag, mely ezt az iskolát fölfogja keresni? Minő jövő elé állítja majd ez az iskola a végzett növendékeit? Hasznára válik-e a polgári iskola tán kimondanunk... Valakire, a kit elakarunk felejteni és aki mégis annyira betölti az egész életünket, hogy mindig jobban, keservesebben érezzük a hiányát. N^gy csendben olykor az óra ketyegése, melódiává formálódik s mire fülünkbe ér, dal lesz belőle, dal, amit egyszer... akkor ... régen, holdvilágos tavaszi estén a fülünkbe duruzsolt valaki. Azt a valakit, ott érezzük mindig mellettünk, és mert tudjuk, hogy ő nincs, nem is lehet velünk, még tűrhetetlenebb az egyedüllét. Nézte-nézte a borult égboltot és azon gondolkozott, hogy miért is él ő? Mi a célja a létének ? Az csupán, hogy legyen ? Hát életcél ez? Ezért tanult, dolgozott, izzadt, küzdött oly sokat, hogy most rájöjjön arra, hogy nem tudja miért él? Kihúzta az iróaszlalfiókot, ott csillogót egy fényes uj revolver, kitette az asztalra. Tegnap vette. De tegnap még nem tudta miért, csak megvásárolta, hogy legyen. És ma már tudja, hogy miért vette ... forró homlokát az ablak hideg üvegéhez szorítja s kinéz a sötétbe. Sáros az utca, rideg és üres. Egy-egy kocsi zaja veri fel olykor a csendjét. Az ereszről hulló viz csobogása hallatszik csupán, meg a szél süvöltése. A másik oldalról egy szürke, homályos nő alak jön át a sáron. Nézi a feliratot, házszámpt s bemegy abba a házba, ahol a fiú lakik. Egyszerre hallja, hogy valaki benyitott az előszobába, majd a sötétben keresi a kilincset s csendesen benyit. Oda se nézett, azt hitte a cseléd. — Jenő! E? a hang- Megdermesztette minden tagját. tanitói pályára özönlő növendékeivel a népnevelés ügyének? Az egyenlőség, testvériség és nemzeti egység elve mit követelne az alsóbb fokú középiskoláktól ? Az a növendék-anyagi, mely a szat- márnémeti-i két kiváló főgimnázium mellett az itt szervezendő polgári fiú-, iskolát fogja látogatni, bizonyosan selejtes lesz. A városi szülő — ha gyermekét taníttatni akarja — gimnáziumhoz fordul és ezzel taníttatja gyermekét mindaddig, mig az ott haladhat. Ha megakad: polgáriba fogja vinni. Szinte magunk elé képzeljük, hogy az igy kipróbált képességűek — mint a főgimnáziumokba nem való elemek — miként fognak a polgári iskolák termeibe áramlani, hogy majdan a magyar ipart és kereskedelmet fölvirágoztassák 1 A dolog eredményében még csak az a megnyugtató, hogy ma a polgári iskolák ilyen növendékeiből képzett iparos vagy kereskedő nem lesz» Azok minden áron „hivatalnok urak“ akarnak lenni s lenézik a legszebb és leghasznosabb pályát, mely végre a magyar hazát koldus állapotából kiemelné, lenézik azt a pályát, hol mindenütt az egyéni arravalóság feltétlenül értékesül. Nohát Szatmár-Németiben nem az ilyen elemek céljaiért szervezik — ha szervezik — a polgári fiu-iskolát, hanem az ipari és kereskedői pályára alkalmas — Jenő 1 Hallotta és nem tudott mozdulni, szólani se, csak állt az ahlak mellett. Csak mikor a nő visszahúzódott, gondolva, hogy rósz helyen jár, akkor szólt utána durva, parancsoló hangon: — Magda 1 És mintha nem is ő mondta volna, úgy suttogta halkan, lágyan, szívből fakadó lelket szoritó hangon tovább: — Hová mégy ? Ne menj még el! Gyöngéd mozdulattal visszatartotta, felsőjét lesegitette s azután lepitek egymás mellé szó nélkül. Mintha mindennap igy szokták volna. És mintha a két ember keze öt év óta percre sem vált volna el, úgy kapcsolódtak, fonódtak össze ujjaik remegő erős azoritással. A szemek még nem találkoztak. A nő lehünyta szemeit. A férfi pedig nézte a régi kedves arcot, hosszan, elmerülve. Ezer kérdés tolult egyszerre az ajkára; szemrehányás, az oly sok idő óta visszafojtott szenvedély hódoló, átkozó és áldó szava, öt hosszú év, minilen keserűsége, a félbeszakadt édes ábrándok meséjének folytatása, minden, minden egyszerre tolult az ajkára egész addig, amig ki kellett mondani. És amint ott ült előtte, nézte s ennyit .mondott: — Oh hogy megáztál szegénykém ebben a rósz, időben. — Hát te hányszor áztál engem várva az utcán, sokszor órák hosszat?! Suttogott a hangja s tördelve, lihegye, sebesen szakadozott ki belőle a szó. — Látod eljöttem hozzád. De ne vess meg. Nem tudom miért jöttem. Űzött, haj? I tott valami erőszak. Kellett, hogy lássalak „ A it # ... Kérjünk határozottan.... AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZU TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER. r^.o»jwk..erttvi».tn!
