Szatmár és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-05 / 23. szám
TÄRSADALML ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Pünkösdi gondolatok. A Szentlélek eljövetelének napját ünnepeljük. Szép beszédek hangzanak el a templomokban, ünnepel az egész keresztény világ, s a hány újság megjelenik a földtekén, az mind vezércikkben elmélkedik a nagy nap jelentőségéről. Az emberi ész a legszebb gondolatokat igyekszik produkálni, a lélek azonban közönyösen nézi, mindezt, s minden haszon nélkül esik túl a nagy napon. Az emberek semmi tanulságot nem merítenek belőle, s ha vége az ünnepi zajnak, haladnak tovább a megszokott utón, pedig ha szétnéznének maguk körül, be sok olyast láthatnának, ami felett érdemes volna elmélkedni. Mindjárt ott van a nagy hajsza az anyagiak után. Ez, a* mozgató erő, mely az emberek cselekvését irányítja. A meggazdagodási vágy; mely annyira általános, hogyha valaki a miatt ballépésbe keveredik, még csak szigorú megítélés alá sem jön, inkább sajnálkoznak felette, mint a kinek valami nem sikerült. Az idealizmus teljesen divatját múlta, annak következménye aztán, hogy a közélet szereplő emberei nagy hibákkal és fogyatkozásokkal felruházva is úgy és olyan bátran dörögnek a fórumon, mintha az erény ragyogó köntöse volna rajtuk, s a mi legszomorubb, hogy az emberek mindezen nem találnak semmi megbotrán- ikozni valót. Régebben a suttogó gyanú elég volt arra, hogy valaki holt emberré váljék, ma a bírói ítélet dacára is szerepelni lehet és akad hozzá tömeg, a melyik tapsoljon. Eltűnt a kor, a mely csak a tetteket nézte és a szerint mérlegelte az egyént, ma a beszéd a fő, ha szépen folyik a szó, minden más el van felejtve. Lehetsz miniszter, lehetsz püspök, képviselő, főispán, egy szóval minden, csak beszélni tudj és na sajnáld a fáradtságot az utánajáráshoz. Hol van ma pl. a meggyőződés? Az emberek, a mit tegnap esküvel erősítettek, annak ma már az ellenkezőjét hangoztatják, s holnapra, ki tudja, mire fogunk felébredni. És nincs senki, a ki ezen is megbotránkoznék, természetesnek találja mindenki, a mi érthető, mert hiszen a korszellem oda sülyedt e téren is, hogy általánossá lett az elvek változtatása, s élhetetlen a neve annak, a ki a régi felfogáshoz ragaszkodva, nem tudja a köpenyegforgatás tudományát eltanulni. Hát a családi élettel hogy vagyunk ? Itt is az anyagias felfogás dominál. A kölcsönös szerelem j és szeretet ritka holló, a házasságok nem az égben köttetnek, hanem a prózai földön, s minthogy a vagyon a fő, a szülők és gyermekek közötti visszony sem az, a minek lennie kellene. Az édes apában és anyában a gyermek, a ki azoknál is csak a vagyon utáni törekvést szemléli, nem azokat látja, a kiknek meleg szeretettel és örök hálával tartozik, hanem csak az örökhagyókat, a kik után vagyonhoz jut, s ehhez a szemponthoz alakul egész felfogása és lelkivilága. Akármerre tekintünk, csak elszomorító jelenségekkel találkozunk. Kiveszett az öreg kor iránti tisztelet, az egymás megbecsülése, nincs tekintélye a felsőbbségnek, valóságos anarchia minden vonalon. A szabadság, egyenlőség és testvériség üres jelszó és semmi más. A ki bírja, marja, ez a mottó, ebben a jegyben folyik az élet küzdelme, hol a gyengét eltiporják, s hol a felebaráti szeretet ismeretlen fogalom. A hazaszeretet ugyan elég gyakran, sőt nagyon is sokszor van emlegetve, de e tekintetben is úgy vagyunk, mint egyebekben. Sokan vannak, a kik a hazáért élni akarnak, és pedig jól élni, ellenben a ki meghalni is tudna, nagyon kevés akadna, ha a dolog arra kerülne. A Szentlélek eljövetelének napját ünnepeljük. Ha valaha, most volna szükség arra,' hogy a Szentlélek közi- bénk leszálljon. Megvilágositani a mi lelkünket és elménket, hogy felül emelkedve az anyagon egy ideális útra lépjünk, V ibél-yen haladva boldoggá tegyük a hazát, embertársainkat és önmagunkat. Jöjj el Szentlélek Isten I Igazgatói jelentés a Széohenyi-társulat múlt évi működéséről. Szerdán d e. 11 órakor tartotta a Széchenyi-társulat évi rendes közgyűlését a tagok csekély érdeklődése mellett. A milyen nagy lelkesedéssel történt annak idején a társulat megalakulása, ép oly kicsiny most az érdeklődés a működése iránt. Igaz, hogy az elmúlt idő nem igen volt alkalmas az érdeklődés növelésére, de a változott viszonyok után remény van reá, hogy a társulat életében is fordulat következik be, a mi a kitűzött célt tekintve, nagyon is kívánatos volna. A társulat múlt évi működését az igazgatói jelentés mutatja meg, a melyet egész terjedelmében ide iktatunk: Tekintetes közgyűlés! Az elmúlt 1905. év ismert politikai viszonyai társulatunkra is zsibbasztólag hatottak, azonban a nemzeti eszme újjá ébredése, meg :rősödése kilátást nyújt arra, hogy társulatunk ezután fokozottabb mértékben fogja a maga elé tűzött célok megvalósítását elérhetni, nemzetünk erősítését szolgálni. Mint kulturegyesület iparkodtunk csendes, zajtalan munkával az alapszabályainkban lefektetett összes célokat híven szolgálni s ha egyben-másban hiányosság tapasztalható, úgy ennek oka csupán csak anyagi erőnk korlátoltságában rejlik. S mindaddig, mig az 189I. évi kisdedóvási törvény végrehajtása — mely szintén anyagiak hiánya miatt késik — lehetővé nem válik s társulatunk uj erőforrásokhoz nem jut, kénytelenek vagyunk bevételeinknek legnagyobb részét a kisdedóvási intézmények, a gyermekmenhelyek fenntartására lekötni. Megkíséreltük évről-évre az újabb időkben, megkíséreljük jelen évben is, hogy társulatunk igy lekötött anyagi erejét felszabadítsuk. Kértük és kérjük is a vallás és közoktatási kormánytól társulaTÁR CZ A.- •» ♦OMCOOtm I Úti levelek. írja: dr. Fisoher József. Kirándulás a Vannseera. — Találkozás Ottó Klimciievel. Berlin, 1906. május. Vájjon el lehet-e téged felejteni szép •szőke Vannsee, széles íves hullámaiddal, vitorlásaiddal ós nevető német asszonyaiddal valahogyan? Nyitik-e másutt is olyan pirosán a narciss virága, mint a te zöld partjaidon ? És lesz-e még olyan szép az élet, olyan napsugaras, mint akkor volt, midőn ott himbálódziunk kis vitorlásunkkal vized közepén és hozzánk csapolt az akácfa illata?. ..........Kiránduláson voltunk. Vasárnap délben indultam el egy kereskedő barátom családjával egyetemben. Utunk iránya a Vannsee, egy Berlintől félórányira eső tengernek is beillő tó volt. Gyönyörű kiránduló hely, köröskörül fenyő erdőkkel és az erdőkben elrejtve mélyen pompás kis korcsmákkal. Egy kis vitorlást béreltünk ki, amelyben kényelmesen elfértünk: a barátom családja, én és a barátom — milliói. Kö rülbelül egy órai vitorlázás után valahol messze kikötöttünk. A Vannsee- nak valami messzi, elhagyott részén, amerre már kirándulót is alig lehetett látni. Ameddig a szem ellát viz, belátha- hatatlan erdőség, virág és mindenütt csend. Valami in portáló, mélységes csend. Az ember szinte félt megszólalni. A partról beljebb mentünk. Talán egy félórányira kis Bierhaus előtt állottunk meg. Kicsi kis faházikó 5—6 zöldre pingált asztal előtte. Az asztalok üresek voltak, csak az egyiknél ült egy deresedé ur egy kis fiúval. Itt mi is letelepedtünk. Odaültünk az öreg ur asztalához. Német szokás ugyanis, hogy üres asztalhoz csak akkor ülnek, ha valamelyik már egészen „besetzt“. Olyan etiquette dolog ez itt. Vagy talán mélyebb valami, az emberek egymás iránti komoly sympatiájának és vonzalmának ered ménye. (?) Talán ők maguk sem tudnák ezt megmondani. Elővettük a magunkkal hozott elemózsiát (ezekben a kis korcsmákban csak italt lehet kapni) és meguzsonnáztunk. Majd rágyújtottunk és beszélgetni kezdtünk. A társalgás németül folyt és a napnak egy-egy eltévedt sugara odatüzött néha az asztalunkra, hogy megmosolyogja az én erőszakos német mondásaimat. Én édes Istenem mit is lehet egy bennszülött berlininek beszélgetni? Mindenki a Virchov szoborról beszél. Bizonyára már önök is olvastak róla. Tout Berlin két pártra szakadt. Az egyik rész megkövezné Ottó Klimchet, a szobor tervezőjét, a másik lángésznek tartja, aki szakított a múlt ostoba és chablonos hagyományaival. Ezt magyarázza a droschke kocsis az utasának, erről beszél Bülow herceg, ha ideje van. Én Istenem, tehát én is erről beszélgettem. A szobor tervezetét a napokban láttam. A berlini városházán van kiállítva vagy 60 társával egyetemben, amelyek között az első dijat nyerte el. A szobor föalakja egy hatalmas atléta alak, amint egy hydrával küzd, amely feléje rohant. A küzdelem elszánt és kétségbeesett, de végre a férfi győz a hydra felett. A küzdő csoport alatt a szobor talapzatán Virchov arca van kifaragva. Én élesen kikeltem e gondolat ellen, amely lehet uj, de semmiesetre sem zseniális és nem oldja meg a célt, amelyet elérni és kifejezni akar? Mondják ez magyarázza és mutatja a leg- igazabban a küzdelmet, amelyet Virchov folytatott a betegség' ellen, amelyek köz- zül nem egyet meg is fékezett. Ez a küzdelem, amelyet ö harcolt meg mig élt, most ott folyik tovább az ő szobor tervezetén, amint megfékezi a Herkules a hyd- rát a nagy küzdelemben. De vájjon igaz-e ez ? Igazán a Virchov küzdelme folyik-e ott tovább? Sejteti-e a szobor az ő nagy, szilaj álmait, hatalmas törekvéseit, amelyek ott voltak lelkének legeslegbelsejében és amelyek az égig felcsapdostak ? Vagy másképpen mondva, nem-e inkább áll az, hogy ez a tervezet tulajdonképpen minden nagy embernek szobra lehetne? Mert nem kétségbevonhatatlan-e, hogy mint Carlyle mondja: minden nagy ember belsejében ott lobog valami tűz, hogy megégesse az emberek bűneit és elégessen valamit az emberek nyomorúságából ? I Mindegyiknek van valamelyes küldetése itt a földön, mert különben mire volnának itt? Mindegyik közölük megbirkózik egy hydrával, amely az emberiség fejlődésének útjában áll és mindegyik megvívj* a maga nagy harcát kemény küzdéssel az emberiség érdekében. Nem a Virchov harca ez csupán, hanem a nagy ember harca a világ kezdetétől lógva. Nem a Virchov szobra az, amit Ottó Klimche csinált, hanem a „nagy . ember“ szobra általában. Épugy lehet a Mommsenné, mint a Helmholtzé. Mi pedig egyes egyedül a Virchov szobrát akartuk. Körülbelül ezeket mondhattam el, valamivel markánsabban talán, de evvel az értelemmel és felvetettem a kérdést: Elérhet-e szobrász ilyen eszközökkel valamelyes eredményt egyáltalán ? A kérdésre már meg sem felelhettem, az asztal végén az öreg ur (akiről önök már bizonyára meg is feledkeztek) mintha megmozdult volna. Feláll, széles panamáját egy kicsit megemeli és halkan odaszól hozzánk. Bocsánat, ha zavartam önöket, én Ottó Klimche vagyok . . . Mi is bemutatkoztunk. Én exkuzálni is akartam magam. De időm sem volt rá, mert a szobrász beszélni kezdett. Hangja lágy és kellemes volt és nem látszott rajta a boszankodásnak nyoma sem. „Tehát csak portrait szobor?* mondotta. A Róth riilöp kárlsbádi czipöraktárát Közvetlen a Pannónia - szálloda mellett ! ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. JH£CrEBKEZT£K!!! a tavaszi és nyári idényre megrendelt összes úri-, női- és gyermek valódi clievro és box bőrből készült czipők a legjobb és legdivatosabb kivitelben. ( bt, májtól tiazc. liléiig;, tor. ■ !„ 20a. b 2 íor. alkatréu.n U°|n. It®®!
