Szatmár és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-01 / 9. szám

székfoglaló beszédjét, a mely szószerint így hangzik: Mélyen tisetélt törvényhatósági bizottság! örömmel foglalom el .Szatmár-Németi sz. kir. város törvényhatóságának főispán! székét, amelyre engem nem a hiúság s nem is a hatalom-vágy, hanem azon be­csületes szándék helyezett, hogy Istentől adott csekély erőmmel és képességemmel én is azok sorába álljak, akik ebben a derék, fejlődő városban a közügyek nap­számosainak nehéz, és önzetlen munkáját végzik. (Éljenzés.) És midőn szives üdvöz­lésüket, megjelenésükkel egyetemben hálá­san megköszönöm, engedjék meg, hogy egy őszinte kéréssel vezessem be székfoglaló beszédemet, melyet nem annyira az elmék­hez, mint inkább a szivekhez akarok in­tézni, s amely rövidesen abból áll, hogy ne tekintsenek engem már ma sem telje­sen idegennek, aki — Isten látja lenie­met — szeretettel és bizalommal lépek az önök sorába, részt kérve és pedig orosz­lán részt azon hazafias, törekvő munkából, melylyel a polgárságnak szine-java a város érdekeit, annak boldogulását és felvirág­zását előmozdítani igyekszik. (Éljenzés.) Nagy és fényes hivatás az, melyet a városok a nemzeti élet fejlődésében betol teni hivatva vannak. Ók az ország fenn­állásának élő szervei, szilárd oszlopai, amelyeken az egységes állam fenséges épülete nyugszik. Emellett, mint a tudo­mány és művészet, mint az ipar és keres­kedelem központjai, nemcsak a kulturális haladás közvetítő munkáját végzik, hanem egyszersmind úttörő szerepük van az or szág közgazdasági életének fejlődése kö rül; náluk nélkül nincsen kulturáltam, ők az államalakulás első bölcsői, a nemzeti műveltség és a nemzeti erő fokmérői, úgy annyira, hogy valamely nemzet eröképes- ségét, továbbá azt. hogy valamely nemzet az emberiség életében mit képvisel: a vá­rosok lakosságának kulturális munkájából tudjuk megítélni. Ebből következik, m. t. törvényha­tósági bizottság, hogy én a polgári jó­létet, amely a városok faláról felénk mo­solyog, az egyéni boldogulás szerencsés alakulását, szóval az önző megelégedést inég egymagában a városok igaz hivatásának nem tartom, mert az én eszményem a városok közt az, a polgárainak megelé­gedést nyújtó jóléte mellett egyúttal a kultú­rának és a közszabadságnak is zászlóvivője, mely az anyagi jólét megteremtése mellett a szellemi élet alkotó munkájában is részt vesz, s ezáltal a modern állami berendez­kedésnek szilárd lerombolhatatlan alapját képezi. És ebből következik az is, hogy a városok gazdagsága és intellektuális ereje nemcsak magukért a városokért van, ez a gazdagság és intellektuális erő egyszers­mind az országé is, — amelyből, mint ál­dásos forrásból fejlődésének feltételeit me­Mindenki részvétteljesen nyitott utat s én oda álltam a koporsó mellé. Torkom összeszorult... egy szó sem volt képes elhagyni ajkamat.., egyszer csak... elvesztettem eszméletemet... ősz- szerogytam ... keresztül estem a kopor­són... bele a Magda sírjába... összetör- ' tem magam ott teljesen... Engem hazavittek, Magdát künthagy- ták a temetőben. Lázas álmaimban annyiszor megláto­gatott szegény s úgy kért, úgy könyör- gött, hogy ne menjek utána, ö el fog én hozzám jönni mindig... Ma harminc éve ennek fiuk... Szi­vem nem birt meghasadni, a halál nem birt elragadni, magammal meg nem tud­tam és nem tudok leszámolni, mert sze gény öreg szülőim minden nap megfogad­tatják velem, hogy nem keserítem el hát­ralevő napjaikat... És Magda eljön har­minc év óta minden éjjel s kér, hogy hallgassak szüléimre; ismétli mit mondott akkor lázas álmaimban: „Ne jöjj utánam, el jövök én hozzád I“ * ■k * * Egyűlt maradtak még mind a hár­man, a pohárral szaporán bántak mind­annyian, a szóval az énekkel csak ketten, a két fiatalabbik. Azt mondták a harma­diknak az öreg Boros Ferinek, hogy ők most átalakulnak vegyeskarrá... S hozzá fogtak Gulyás Miska és Káposzta Sára szomorú históriájának énekléséhez. Kezdték pianissimo és in crescendo folytatták; mikor elértek a végére, ott hol a moral következik: „Tanuljatok eb­ből apák anyák...“ átcsaptak fortissi- tnóba... Az öreg Boros Feri sirt, — sírt mint a zápor eső ..... SZATMÁR ÉS VID&KE. I riti a ne.nzet; aszerint, amint ez a forrás I jókedvű bőséggel vagy elszomorító sze­génységgel szolgálhatja a fejlődés és élet- f-ntartás feltételeit nz egész nemzetnek. Mindezekből méltóztatnak látni, hogy e város kormányzatának intézése körül cse­lekvéseim iránytűjét nem az aprólékos részletekkel való bibelődés, hanem azon magasabb célnak elérése vagy legalábbis megközelítése fogja képezni, amely a város polgárságának jólétével és megelé­gedésével karöltve a közönség intellektu­ális eretét és képességét a nemzeti kultur- missió nagy munkájában is felhasználni és értékesíteni akarja. (É^enzés.) E komoly é.s mélyreható munka meg­indítása, a vele járó ambitiónak a közigaz­gatás, a társadalom és közgazdaság ösz- szes pontjain való életre hívása, e célból minden értékes erő felkeltése és egyeri- tésitése, ekképen a teremtő és alkotó mun­kának a városi élet egész vonalán eszköz- lendő éleibe léptetése: ez képezi azt a ve­zéreszmét, a mely föispáni működésemet és kormányzati cselekvéseimet minden izében áthatni és irányítani fogja, úgy annyira, hogy ezen regeneráló munka gondolatát tekintem azon széles keretnek, a melyen belül az összes szellemi és erkölcsi erőket, és ha szükséges, még a hatalom erejét is a város javainak munkálására felhasz­nálni és érvényesíteni akarom. E munka sikerének első feltétele az állami érdekeknek, a melyeket én képvise­lek, és az önkormányzat érdekeinek, a melyeket Önök képviselnek, helyes össze­egyeztetése. Régi meggyőződésem, hogy a városok életerős fejlődésének alapfelté­telét az egyéni szabadság minél szélesebb alapon nyugvó érvényesülésében, vagyis a helyi önkormányzatnak minél szabadabb tevékenységében kell keresnünk, de ez a szabadság, a melyet az autonom joggal felruházott város polgársága saját ügyei­nek intézésében kifejt, nem pusztán a város szabad tulajdona, hanem egyúttal a nemzet szellemi és anyagi fejlődésének is lényeges biztosítéka és hatásának titka, sikerének feltétele a polgárság intellek­tuális erejében rejlik. Minél nagyobb incellektuális erőt képvisel a város lakossága, annál széle­sebb alapon mozog az autonom tevékeny- ség joga; minél kisebb az intelligeutia a városban, annál inkább válik szükségessé a felsőbb beavatkozás és befolyás érvé­nyesítése a végből, hogy az autonom jog­gal való helytelen élés--kártékony hatása bizalmatlanságot ne szüljön a törvényes rend és kormányzat helyessége és célsze­rűsége iránt. A mi városunk. Szatmár-Némeii sza­bad királyi város Szent István királyunk óta mindig a szabadelvű haladás és fejlő­dés zászlóvivője vala. Ennek a törekvés­nek sikerei által erősödött meg intellek­tuális ereje, izmosodott meg erkölcsi fel­fogása oly mérvben, hogy ennélfogva a főispánnak, mint a végr--lujtó hatalom képviselőjének közvetlen beavatkozása, re mónylem, feleslegessé, az állami érdekek­nek az önkormányzat érdekeivel való he­lyes összeegyeztetése pedig, azt hisze:m, könnyű szerrel lehetővé válik. Azt gondolom, a város közigazgatásá­val nem sok bajom lesz. A polgármester ur ügybuzgóságát, a tanács és tisztviselői kar kötelességtudását dicséri, hogy annak jósága és tisztasága messze földön ismeretes. Annál nagyobbsuly t f»gok azonban fektetni a város közgazdasági érdekeire, különö­sen az ipar és kereskedelem fejlesztésének előmozdítására, a'mely a modern város vérkeringését pótolja; és ha kell, a kezde­ményezés és tettre hívás, ha kell, a végre­hajtás terén állok itt két képzel a küzdők és a dolgozók sorában, nem feledkezvén meg egyszersmind a szegény munkásnép­ről sem, a melynek jogos erkölcsi és anyagi érdekei mindig meleg érdeklődé­sem tárgyát fogják képezni. A vagyoni jólét mellett az egészsé­ges városi élet kifejlődésének második alappillére a város központi kulturális jel­lege, a melyeket intézményekkel fejlesz­teni és ekképpen a várost a szellemi és közgazdasági élet gyűjtő medencéjévé tenni, már azon oknál fogva is mindany- nyiunk őszinte törekvései közé tartozik mert csak igy emelhetjük a város eropo- riális jellegét, a mely esetben az már nem pusztán önmagáért lesz, hanem kulturális és közgazdasági hatásában kiemelkedve, egy nagy termelési és fogyasztási körnek válik áldásos tényezőjévé. Önként értetőleg a főispánnak a po­litikai téren is vannak feladatai. Én azt a politikát, a melyet itt képviselek, tz igazi szabadelvüség természete és szelleme sze­rint fogom kezelni, a m<My midőn egyrészt kizárja az erőszakot, a hatalom nyomását és a hivatali beavatkozást, másrészről mindenki politikai meggyőződésének tisz­telete mellett a saját benső igazságaival akar az elmékre meggyőzően hatni. Ugyanez a szabadelvüség fog vezetni e teremben a tanácskozások irányításánál, a hol minden nézetnek meghallgatást, min­den indítványnak komoly megfontolást fogok szerezni, arra törekedvén, hogy az ellenkező nézetek és vélemények közül igazságképen mindig az érvényesüljön, a mely a város érdekének legjobban megfelel. Jól tudom, hogy a város fejlődése kö­rül a társadalomban és egyesek viszonyai­ban számtalan hasznos érdek vár megol­dásra és erélyes képviseletre. Hát én mind­ezeknek képviseletét felfelé és lefelé egy­aránt szívesen és örömmel vállalom, bár hangsúlyoznom kell, hogy mentői nagyobb erőt meritek a közönség támogatásából és bizalmából, annál több eredményt fogok felmutatni ezen hasznos érdekek képvise­lete és kielégítése körül. Mélyen tisztelt törvényhatósági Bi­zottság ! Jól érzem, hogy ezen város kor­mányzatának élén állva, egyszersmind az itteni társadalmi rendnek is vezetője va­gyok, vezetője annak a polgári rendnek, a mely hosszú századokon keresztül itt is a de­mokrácia eszméinek letéteményese vala és nehéz időkben, zivataros napokban, ha kellett, férfiasán küzdött, ha kellett, verej­tékével dolgozott a demokrácia hóditó elő­nyomulásának történelmi utjain. Hát mi nem fogunk letérni erről a történelmi útról soha, hanem vállt vállhoz szorítva, a múltak küzdelmeiből erőt me­rítve, kezdünk ahhoz a komoly férfias munkához, a melyet Szatmár-Németi sza­bad királyi város erkölcsi és anyagi bol­dogulásáért cs felvirágzásáért kifejteni akarunk oly céllal és oly elhatározással, hogy városunk a nemzeti törekvések küz­delmes utjain ezentúl is a demokrácia zász­lóvivője legyen. Ehhez a nagy munkához kérem én és az Önök támogatását, de kérem egyszer­smind hozzá a Mindenható áldását is, a mely után szives üdvözlésüket és megjele­nésüket még egyszer hálásan megköszönve, zárom szavaimat azzal, hogy: Éljen a ki­rály! Éljen a haza! Éljen Szatmár-Németi szabad királyi város közönsége! A beszéd befejeztével felhangzó zajos éljenzés lecsilapultával még dr. Kelemen Samu beszélt a függetlenségi párt megbízásából, mire a főispán a közgyűlést berekesztette. Délután i órakor a főispán tisz­teletére diszes banket volt, a melyen 200-an felül vettek részt. Beszédet mon­dottak a főispán a királyra, később ismét a munkás polgárságra, dr. Fechtel János a főispánra, dr. Vajay Károly a vendégekre, Böszörményi Sándor a vá­ros közönségére, Kovács Jenő a kato­naságra, Kiss Zsigmond ezredes a pol­gárságra, Jékey Mór a polgármesterre és Domahidy István. Fájdalom, a te­rem rossz akusztikája és a zaj miatt a beszédet csak azok hallhatták, akik a szónokok közvetlen közelében voltak. Az ebéd és felszolgálás fényes volt, be­csületére vált volna akármelyik fővá­rosi vendéglősnek is. Este a vendégek tiszteletére előa­dás volt a színházban, s színház után ismerkedési összejövetel a társaskörben, a hol vidám és fesztelen hangulatban volt együtt a közönség jó sokáig. ' A boldogságról. A Kölcsey-körnek fubruar 21-én tartott matinéján felolvasta: dr. Tanódy Márton. Lehet, hogy nem szép tőlem, de kény­telen vagyok legalább enyhén megróni mindama tisztelt elődeimet, akik Önöknek az utóbbi időkben erről a katédráról elő­adást tartottak. Nem lebegett a szemök előtt körünk valódi hivatása, és kicsinyelték az Önök felvételi képességét, amikor tápláló szellemi eledel helyett kizárólag csemegéket és cu korkákat tálaltak föl. (Megengedem, hogy a legtöbbször igen finomakat és becse­seket). Nékem egészen más a fogalmam úgy a Kölcsey-kör feladatáról, mint az itt egy- begyülő közönség igényei felől. Az előbbi nem szórakoztató egyesület, hanem fontos művelődési tényezője társadalmunknak. Nem mulattatás a hivatása, hanem az ismeretek, gondolatok terjesztése, és — változatosság kedvéért belevonva — a zene- és énekmű­vészet, köréből vett előadások tartása. Önökről pedig az a tiszteletteljes meg­győződésem, hogy igenis képesek, meg szí­vesen hajlandók is ilyen helyen komoly dol­goknak szentelni a figyelmöket. Hiszem ezt márcsak azért is, mert szórakozásra irányuló igényeik a színház, hangverse­nyek, és egyéb előadások meg mulatsá­gok utján amúgy is bő kielégítést nyer­hetnek. Ilyen szempontból kiindulva nem is kérek bocsánatot, hogy a humor mellőzé­sével rövid vonásokban, csakúgy futólag rámutatok néhánv eszmére, amely korszel­lemünk irányának megfigyelése közben le- szürődik. * Minden természeti lénynek bennelakó sajátsága az, hogy létezésének körülmé­nyeit magára nézve a lehető legkedvezőbb módon kihasználja. Ez az ősi, hamisítat­lan őnösség megvan a természet legegy­szerűbb teremtméuyeiban, az ásványokban is, melyek, bárha a fejlődésre komplikált szervezettel nem bírnak, egyszerű vegyi utón minden tudat és ösztön nélkül hasz­nálják ki a föld, viz, levegő, viliágosság és hőmérsék viszonyait a gyarapodásukra. Fokozottabb mértékben teszik ezt a növények bonyolultabb szervezetöknek csu­dálatos módon való felhasználásával, és méginkább .az állatvilág, ahol a szellemi tevékenység legkisebb mértéke: az ösztön jelentékenyen elősegíti a jól mepélhetésre törekvő hajlamot, és ahol már nemcsak a jelen kiélvezése-, a pillanatnyi szükség kie­légítésének, hanem igen sok esetben a jö­vőről való helyes gondoskodásnak is meg­találjuk a jeleit. Tudjnk, hogy a fecske fészket rak ereszeink alatt, a hangya ösz- szehordja télre az élelmét, a méhek az emberek módjára társadalmat alkotnak, úgy mint az utóbbiak fejedelem alatt, dol­gozó elemekből és herékből. Még maga­sabb fokú állatok, ha legelni mennek, őrö- bet állítanak ki szolgálattéteire, akik a nyájat a közelgő veszedelemről a kellő idő­ben értesítsék, a róka [pedig olyan diplo­mata, hogy sok külügyminiszter és nagy­követ csak azért nem működik elég ügye­sen, mert nem a rókához járt iskolába. . Lehetőleg jól és kellemesen élni te­hát, vagyis a legjobban boldogulni olyan veleszületett, lényeges sajátsága minden lé­tező természeti testnek, hogy nem lehet csudálkozni, ha a legnagyobb mértékben találjuk kifejlődve az emberben, aki egyéb­ként is a legtökéletesebb szervezettel bírva értelmi erejét is beleviheti a nagy küzde­lembe, mit a természettel és különösen embertársaival folytat, hogy nemcsak ő maga boldoguljon, hanem közeli és messze jövőbeli származékai részére is biztosítsa a jólétet Az embernek ezt a törekvését a reá fordított életmunkával együtt nevezik fo­gyatékosán létért való küzdelemnek. Azért mondom: fogyatékosán, mert úgy a hogy manapság megnyilatkozik, különösen a tö­megek felső rétegeiben, nem a létért hanem a jólétért való küzdelem az. Hiszen, ha csak az volna az óhajtásunk, hogy meg­legyünk, ezt a célunkat aránylag könnyen és csekély erőfeszítéssel érhetnők el. Az ember természeti szükségletei vajmi cseké­lyek, és (legyük hozzá csakhamar) min-, áenkire nézve egyenlők. Élelem, hajlék és ruházat képezik az elemi szükségletet egy­formán mindnyájunknál. Ott, ahol ezeken felül kivánnuk jólétet, ahol az elsorolt elemi szükségletek kielégí­tése szinte végtelen fokozatokban történik és amellett a legnagyobb agyafúrtsággal . tökéletesített élvezeiel% és szórakozások után való vágy hajtja az embert, ott kezdődik csak valójában a modern létért való küz­delem. Modern, vagyis ujabbkori tulajdon- képen csak az elnevezés. Maga a tény, hogy nagyon számosam hajszolják az élet­nek mindennemű vagy legalább sokféle öröméit, körülbelül évezredek óta jellemzi az emberiséget. Mutatják ezt a történelem hajnalát megelőzőit korból véletlenül vagy- ásatások utján talált maradványai az ember kényelem, élvezet és fény után való törek­vésének Közelebb jőve pedig tudjuk, hogy az ókori népek, köztük különösen a két leghíresebb, a görög és római, a földi gyö- ; nyörnek mindén kieszelhető módját kihasz­nálták az életők fűszerezésére. Tették ezt olyan mértékben, hogy ettől végűi nem- esak az egyes, hanem az összes nemzetek is, ezkölcseikben elfajulva letűntek az élet színpadjáról, A miénket megelőzött középkorban az ököljog ' szolgált az emberi hatalom és birvágy fegyveréül, hogy a hatalmasok a tömegeket leigázva ezek kényszermunká­jával elégítsék ki a maguk féktelen igényeit a földi élvezetek iránt. Fejedelmek, hogy fényben fürödhessenek, rászabadították a kiváltságos osztályokat a népre, melyet ezek kényök-kedvök szerint használtak ki nemcsak Folytatás a mellékleten. _____ Ele gáns báli ingek, nyakkendők, fehér keztyük lévők és kézeliők nagy választékban jutányos árakért legujjabb alakú gal- legjobban beszerezhetők Vajda Mihály úri divatüzletében, Szatmár, Deáktér 10.

Next

/
Thumbnails
Contents