Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-14 / 15. szám
Huszadik évfolyam. Szatmár, 1903. április 12. 15-ik szám. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐ FIZETÉS ÁRA: = Egész évre Fél évre . . 6 kor. j Negyedévre I kor. 50 fül. . 3 » I Egyes szám ára 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ES KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6-ik sz. alatt. = TELBPOI^ÁM - 73. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza J9-ik szám. HIRDETÉSEK o lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvételnek. Nyilttér gariuond sora 20 fillér. Hirdetések díjjal el8re flzetendSk. A feltámadás ünnepén. Feltámadt Krisztus! Ezt az örvendetes híradást hangoztatja ma a kereszténység legnagyobb ünnepe a templomban, a társadalmi érintkezésben, a családi életben, a lélek benső világában. Az istenitiszteletek misztikus berendezése, az énekek értelme és dallama, a gyakoribb szent beszédek, mind egyesülnek arra, hogy lelki szemeink elé állítsák előbb a szenvedő, a keresztet viselő, a halállal tusakodó, az eltemetett Üdvözítő Jézus Krisztusnak képét és a szomorúság, a gyász, a kétségbeesés jelenetei után eljön a feltámadás nagy eseménye, a szomorúságot öröm, a gyászt pompa, a kétségbeesést a biztos remény váltja fel, mert az Üdvözítő diadalmaskodott, legyőzte a halált, feltámadt. A társadalom is ünnepel. Egy kis időre elpihen a munka, félre vonul a gond, megszűnik az ellentét, elhallgat az irigység, enyhül a harag, észrevétlenül mint egy delejes villamos erő, a szeretet árasztja el a lelket, a szivet, a gondolatot és a társadalom egy nagy családdá válik, mely a családfő győzelmi ünnepén, győzelmi díszbe öltözve nem ismer más érzelmet, mint a szent örömöt. A legszerényebb család is kiveszi részét az ünneplésből. A húsvéti TÁHCZA, —« Az első csalódás. A zsibongó főváros egyik csendesebb utczájában egy hatalmas bérház emelkedik. Három emeletes telve kicsi lakásokkal, melyekben egy-egy szegényebb család szerényen húzódik meg, küzdve a mindennapi kenyér szükségével, tengetve életét napról-napra örökös egyformaságban. A második emeleten egy fiatal házaspár lakik szép kis gyermekkel, kinek tipegése, édes gagyogása szinte megaranyozza a fiatal asszony szomorú magányát. Férjét az élet küzdelmei távol tartják övéitől sokszor hónapokig is. E családnál az egyik szobát egy fiatal jogász gyerek tartja albérletben, kinek arczán meglátszik a gond, az elhagy atoitság. Ne vedd rossz néven kedves barátom, ha szerény lakásodat felkeresem látatlanul s figyelemmel kisérem életedet, magányodat. Meghúzódom csendesen szobád egyik sarkában, nem háborgatlak gondolataidban csak figyellek s kísérlek mindenüvé rögös utaidon. Ismeretlen akarok maradni előtted, majd később meg tudod, hogy ki vagyok. S az ifjú mintegy megérezni látszik e szavakat, fejét, mely eddig az asztalon nyugodott felemelve merően néz egy pontra, mosoly jelenik meg ajkain, mosoly, melybe benne van minden, egy fiaasztal, a szentelt, megáldott ételekből alakított lakoma mélyen érezteti az emberrel, hogy nem a teste ünnepel, — szellemi élvezetet talál az asztal örömei mellett. A család tagjainak együttidözése máskor nem létesíthet* *! szellemi összhangot teremt a családtagokban. Azt mondhatnánk az Ur Krisztus láthatatlanul megjelenik a húsvéti asztalnál, a szív érzi jelenlétét és az édes reményt, melyet, hirdet az a tudat, hogy az Üdvözítő feltámadt. A lélek benső világa, mely elé oly sokszor tornyosul a kérdések legnagyobbika: mi lesz a síron túl? megnyugszik e napon és mintegy azt mondja önmagának: Te sokat remélt és sokszor csalódott lélek, te meggyötört szív. te annyiszor letört akarat, te világosság után áhítozó ész, lásd, ime megvirradt. Gyötrelmeid kell, hogy megszűnjenek. Meg van fejtve léted nagy problémája. íme itt a felelet a legnagyobb kérdésre : A síron túl élet van. Mert feltámadt Krisztus és mi is feltámadunk. A középkor folytonos harczai között az egyház egy intézményt létesített, — elnevezték azt az Isten békéjének, treuga Dei-nek és ez abban állott, hogy a szerdaesteli harangszótól hétfő reggelig szüntelni kellett minden hadviselésnek. Ilyen treuga Dei-t létesít ma az egyház az embetal lélek összes bánata, elhagyatottsága, elérhetetlen vágya, eszményképe. Arcza kigyulad, szemei fénylenek, bensejében tűz, forró tűz éghet, mert sóhaj száll kebléből, sóhaj, melyet sohase ismerjetek meg fiatal leányok, mert ez a szerelem, a szeretni vágyók sóhaja. Gyújt és emészt egyszerre s gyönyörködik a nyomán kelt iszonyú fájdalomban. Te is kedves barátom — szólítom meg a csendesen magába merülő ifjút — te is szerelemre vágyói ? Nem félsz, hogy gyenge lelkedet, törékeny szivedet ez ismeretlen, könyörtelen főváros beteg le- hellete megérinti, nem félsz, hogy elveszel ez emésztő tűzben, miután már a poklok minden lángját végig szenvedted ? Vagy oly erősnek érzed magad, hogy szenvedélyeden, ifjú sziveden uralkodni tudsz s nem fogod az első leánykának, ki utadba kerül, bevallani határtalan szerelmedet, bevallani, hogy egyedül tovább nem tudsz élni, hogy kell valaki, aki megédesítse életedet, kinek lelke egy a tieddel, kinek szive egy a tieddel?! Vigyázz, nehogy ez érzés pillanatnyi felhevülésednek kiiörése legyen, gyenge még a te lelked arra, hogy csalódjon, vigyázz, nehogy e felhevülésednek valamely ártatlan leány rabjává legyen, mert akkor két lélek lesz megmérgezve, két élet lesz megölve 1 Én kisérlek gondolataidban, én kísérlek^ utaidon. Vigyázz! vigyázz 1 Éjfélre jár az idő feküdj le, álmodjál szépeket, rózsákkal, ibolyákkal. Én is megyek már, Isten veled, jó éjszakát! Az ifjú megrezzen, csak most veszi észre, hogy órák hosszú során ült elmej riségnek a sátoros ünnepeken és leg- | kivált a husvét napjaiban. Ma a tár- l sadiilom tele van harczczal. Ezt a har- czot az újabb kor elnevezte: létért való küzdelemnek. Könyörtelen egy harcz ez, mely nem ismer irgalmat, mely szerfölött egyenlőtlen, mert egy van szemben az egész társadalommal, iés az egész társadalom ront, tör az egyes ellen. Mily szépen hangzik az ezzel ellentétes elv: egy mindnyájáért ' és mindnyája egyért. Ezt az elvet a [ szeretet, a testvériség állította fel. A modern harczot a könyörtelenség, az [önzés keltette és tartja folyton ébren. Sajátságos jelensége a modern | czivilizácziónak, hogy minden kétségtelen haladása mellett is mindig hidegebb és mindig ridegebbé teszi az i embert, — másszóval mindig jobban i szabadjára ereszti az önzést. Kisebb társadalomban az egyes rétegek nin- ' csenek messze egymástól és a fennálló távolságokat mindenesetre át tudja hidalni a szeretet, az irgalom, a könyökűiét, I testvéri együttérzés. Minél fejlettebb a társadalom, minél nagyobb fokú a modern czivilizáczió, annál nagyobb az egyes rétegek között a távolság, melyet az önzés teljesen áthidalhatatlunná tesz. Innen van aztán a modern társadalom ridegsége, hidegsége. Ezt a ridegséget külső jelenségeiben megszünteti az ünnep, midőn réngve, ismét megjelenik ajkán a mosoly, feláll asztala mellől s lassan kényelembe téve magát nyugalomra tér. S a kis incselkedő Ámor egész éjjel ott ugrándozik ágya felett s bolondos, szerelmi históriákat sugdos fülebe. * * * Este 7 óra van; az Andrássy-uton hullámzik a főváros sétáló közönsége a kellemes szeptemberi melegben. Hangosan beszélik meg a nemsokára bekövetkező színházi estéket, mosolyogva örvendve köszöntik egymást a jó ismerősök, kik félre vonultak a fővárostól, hogy ne érezzék annak fojtó páráit a fulladó nyári hőségben, de mihelyt a falusi levegő egy kissé erősebben, hidegebben csókdossa meg ar- czaikat, felrepülnek a meleg, az édes otthonba, hogy újra megkezdhessék a hidegebb hónapok izgalmas, kellemes szórakozásait. Egy magános fiatalember, akin meglátszik az idegen, a nem benszülött, sétál már jó ideje a hullámzó tömegben, a teljesen ismeretlen emberek között és nézi elmerengve a vig, ujjongó sokaságot. Most neki ütődik egy fiatalembernek, bocsánatot kér s csak aztán néz fel. „Szervusz Kálmán!“ — kiáltja túláradó örömmel az eddig bus ifjú — »milyen jó, hogy végre egy ismerőssel találkozom. Nézd, órák hosszú sora óta sétálok itt magam s még csak olyan arczot sem láttam, kinek egy „jó estét“-tel megemelhettem volna kalapomat! Ejh, nem nekem való ez a magány, megyek én vissza Sz. ba ott legalább minden arczot lélekben egygyé forrasztja a társadalom minden rétegét, — a lélek benső világában pedig a szeretet melegével vidítja fel a fagyos vidéket,’midőn a kereszténység magasztos tanításával az égre mutat, mint végczélra, mert feltámadt Krisztus I Valóban feltámadt ! Mi is feltámadunk, hogy mindnyájan megjelenjünk az ő itélő- széke előtt. Ma a kétely korát éljük. Az emberiség már annyiszor csalódott önmagában, hogy végre úgy látszik már abszolúte nem mer hinni saját megismerésében, és kételkedik mindenben. En ezt a jelenséget egész természetesnek találom. Az ember annyira istenitette a közelmúltban Önmagát, annyira el volt telve saját egyéniségével, eszével, erejével, hogy a visszahatás el nem maradhatott. Az ember utoljára is kénytelen volt belátni, hogy képességeinek van határa, hogy nem mindent tud, a mit tudni szeretne, — hogy nem mindent bir elvégezni, a mit elvégezni akarna, mert egy bizonyos határon túl akarata megtörik, értelme sötétségben marad, egyszóval az ember kénytelen volt belátni, hogy ő nem Isten. Ez a csalódás a másik végletbe vitte az embert: most már kételkedik mindenben. Nincs semmi bizonyos. Minden ingatag. Az igazság meg nem közelit hető. ismerek s beszélhetek az emberekkel, a mikor akarok. Nem bírom ki én ezt tovább, üres igy az élet, nem nekem való 1“ „Na, na, — feleli a Kálmánnak szólított magas, csinos ifjú — nem kell mindjárt kétségbe esned, kedves Jenő barátom, társaság hiányzik neked és semmi más: azt pedig hamar talál az ember. — Akarod a mai estédet társaságban tölteni ? No akkor jöjj velem, nem viszlek parkeltes salonba, de elmegyünk egy szerény, hozzánk illő családhoz. Hogy mit fogunk ott csinálni, azt nem mondom, teljesen magadra hagylak abban, hogy mily kellemesen fogod az ott töltendő időt felhasználni. Jerünk na, nemsokára ott leszünk, én mindennapos Vendég vagyok ott s tudom, téged is szívesen látnak majd körünkben.“ Az előbb búslakodó ifjú szeme felvirul, mosolyogva fűzi karját barátjáéba és mennek kellemesen tölteni az estét. Hagyjuk egy időre a két ifjút magukra, hadd essék túl fiatal barátunk a bemutatkozás nehézségein, hadd induljon meg a kedves társalgás, addig térjünk be az „Abbaziá“-ba s olvassuk el a friss Magyarországot, aztán újra felvesszük láthatatlan alakunkat, belopózunk a társaságba, meghúzódunk barátunk háta mögött és figyelünk. * * * „De hiszen magát kedves Józsika k. a. nem érdekli az én szomorú életem története — beszél ifjú barátunk egy szép, szőke lánykának, a kinek szemei mohón tapadnak az ifjú beszédes ajkaira; sokat Róth Fiilöp kárlsbádi czipöraktárát Közvetlen a Pannónia j ^ ■ szálloda mellett 1 ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. -rr= Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.
