Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-07 / 14. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Az iskolák bezáratása. A polgármester, mint a törvény áltál erre hivatott hatóság, legújabb rendeletével a városi főorvos javaslatára az elemi iskolákban az előadást a járványosán fellépett heveny- fertőző betegségek miatt ismét 14 napra beszüntette, s ezzel most már a inárczius 4-ike óta szünetelő előadások, ha ismét egy újabb rendelet közbe nem jő, csak április hó 21-én fognak megkezdődni. Ugyancsak egy hirdetményt is bocsátott ki még márczius 11-én, a melyben a járvány megszüntetése czéljából mindenki által megtartandó intézkedések vannak felsorolva s a mely hirdetmény minden házhoz el- liordatván, arról tudomást szerzett magának a város tninden polgára s ha a kellő ellenőrzés is meg lesz, bizonyára a jótékony hatás sem fog elmaradni. Csak dicsérni lehet a hatóságot, ha a törvényben előirt köteleségeket pontosan teljesiti, s ha különösen éber gonddal őrködik az egészségügyi viszonyok felett, de a buzgóság mindig csak akkora legyen, mely a kívánt czélra elegendő, már pedig az iskolák bezáratása, a mint az a legutóbbi pár évben történt, mintha egy kissé több lett volna annál, a menynyit a hatóságnak megtennie kellett volna. Mert igaz ugyan, hogy a jelzett betegségek járványszerü jellege megvolt, de még sem oly mértékben, a mi ezen legutolsó fokban megteendő intézkedést szükségessé tette volna, épen azért sem a múlt évben majd nem 4 hónapig terjedő, sem a jelen évben immár 2 hónapot meghaladó bezáratása az iskoláknak szerintünk nem volt indokolt, s ha ilyen módon fog eljárni a hatóság a jövőben is, akkor odajutunk, hogy gyermekeink elemi oktatása lehetetlenné válik, mert hiszen városunk ismert közegészségi viszonyai mellett járványos betegség kisebS-nagyobb mértékben állandóan előfordul, s ha egy hónap alatt az egész város területén mondjuk pl. 70 ilyen eset lesz, pedig ennyi alig szokott lenni, akkor az iskolák az eddigi gyakorlat szerint bezárva maradnak, holott arra még e miatt, hacsak a törvényben előirt eset nem forog fent, szükség egyáltalán nincsen. A közegészségügy rendezéséről szóló 1876. XIV. t. ez. 33. § a azt mondja: „Ha a ragályozás magában a tanodában történt, vagy ha a gyermekek és ifjak közt nagyszámú kóresetek fordulnak elő: a tanoda, a betegülések tökéletes megszűntéig, a közigazgatási hatóság által bezáratható, miről azonban mindenkor a belügyi- és közoktatásügyi miniszter értesítendő. “ A törvény tehát két esetben engedi meg az iskola bezáratását, t. i.: ha a ragályozás ott történt, vagy pedig ha a tanulók között nagyszámú kóresetek fordultak elő. Egész bátran merjük állitani, hogy ha ezekre a követelményekre a hatóság figyelemmel lett volna, városunkban az iskolák bezáratása az elmúlt pár évben, de különösen most el nem rendeltetett volna, miután arra eset nem adta elő magát, hogy a járvány valamelyik iskolában ütött volna ki, vagy hogy nagyszámú kóreset fordult volna elő. A belügyminiszter még külön rendeletet is bocsátott ki a törvény- hatóságokhoz, a melyben felhívja ezek figyelmét a törvényre és erősen hangsúlyozza annak megtartását. „Hatóságok és magánosok részéről — úgymond — ismételten hozzám érkezett panaszok által figyelmessé téve, azon tapasztalatra jutottam, hogy ragályos járványok felmerülte alkalmával némely törvényhatóság az iskolák látogatását gyakran elkerülhetetlen szükség, sőt anélkül is betiltja, hogy kellő figyelemmel lenne az iránt, vájjon a járvány az illető iskola tanulói között egyáltalán és ha igen, oly mértékben van-e elterjedve, hogy ily mélyreható s a tanérdeket veszélyeztető intézkedés megtételét indokolná. Figyelmeztetem tehát a törvényhatóságokat, miszerint az iskoláknak ragály vagy járvány miatt történő bezárásánál folyton szem előtt tartva ugyan a közegészségiigy követelményeit, de egyszersmind figyelemmel a nem kevésbé fontos oktatásügyi érdekekre is, pontosan a törvény szellemében járjanak el és az iskolalátogatás beszüntetését csak akkor rendeljék el, midőn arra a törvényszabta körülmények által feljogosítva vannak.* A törvény tehát előírja, s hogy kétely ne férjen hozzá, a miniszter még rendeletben is elmagyarázza, mikor szabad az iskolát bezáratni, a miből' önként következik, hogy a törvényben előirt eseteken kívül nincs joga a hatóságnak a bezáratást elrendelni, sőt valamennyi iskolában bezáratni még akkor sincs, ha netalán egyik, vagy másik iskolában a jelzett két eset közül valamelyik tényleg fentforogna, mert akkor is csak az illető iskola zárható be. A törvény nem Írja elő, de a miniszter fenti rendeletében czélszerü- nek mondja és ajánlja, hogy az iskolabezáratást indítványozó orvos meghallgatása után helyi iskolai hatóságok, mint a melyek az iskolák közelebbi viszonyait pontosabban ismerhetik, szintén meghallgatandók véleményük iránt. Nálunk ez sem szokott megtörténni, holott ha az iskolai hatóságok véleménye kikéretnék, mindjárt nem nézne ki oly iszonyú sötétnek a főorvos jelentése. Az előadottak alapján kérjük a polgármester urat, hogy a mennyiben TAUCZA. Álom volt. . . . Egyszerre üres lett a mulatóhely. Már csak egy pár hajnali vendég botorkál a fehér asztalok közt. Marsane ur is útban volt már. Ma különös fásult kedvetlenség gyötörte. Netn Ízlett neki a zöld charthreus sem, — méregnek tartotta, megrontóját látta annak minden csepjé- ben. A szirénnek is — a kit a mulatóhelyen mindenki Margaretha-nak nevezett — megelégelte szerelmét és megundorodott mindentől. Elhatározta, hogy végkép lemond erről az életről — kerülni fogja a szeparet — charthreust pedig többé nem fog inni. Zavaros gondolatokkal, kuszáit fővel lépett ki a mulató helyről. Osvalddal karonfogva haladtak tovább, nem volt szavuk egymáshoz — a reggeli napsugár elhomályosít minden gondolatot, csak a sötét éjszakák szemfényvesztő világában bontakoznak azok uj életre. A járó kellő munkás emberek dolgozó szerszámukkal fürgén lépdégéltek, még egy tékintetük sem volt a két kiélt arczu idegen alakra. Egy szeglethez értek, a két barát szótlanul vált el egymástól. Oszvakl jobbra tért, Marsanne egyenesen haladt tovább. . . . Egy rikácsoló gyerek ugrott elébe egy újsággal. Megvette, úgy sem tud majd mit csinálni ha, felébred ; hosszú regény félét olvasni már elment a kedve, — lapot pedig minden művelt embernek kell olvasni. . . . A ház elé ért, — gyorsan felszaladt a lépcsőkön. Kapu pénzt se kellett fizetnie, mert a házmester korán kellő gondos ember. Benyitott a szobájába — az ágya meg volt vetve, úgy találta a lakását rendben, mint ahogy este volt, mikor eltávozott. Csak aczipőjét, kabátját, meg ami a legkényelmetlenebb, a magas kihajtott krágliját vetette le; a fodros kemény inget a piqué mellényével együu magán hagyta. Az ingét csak akkor veti le, mikor már teljesen beszennyeződik. Ledőlt a kopott sézlon-ra, a melynek párnája egész tányér alakú zsirfoltokat mutatott. A szempillái nehezen .tudtak becsukódni. Még mindég a fülébe csengett az a kiáll- hatatlan bádgyatag muzsika. Még most is borzogatja Margaretha illatos testének lehelete, amint magához öleli. Most is hallja azt a muzsikába belevegyülő sugallatot: javulj meg . . . Igen, ezt súgja az ő legigazságosabb barátja — a jobbik lelkiismerete, a mellett emel szót ideáli- sabb, tisztább szerelme. Javulj meg — menj és keresd fel azt a falusi kis leányt — ö már vár téged kitárt karokkal, ott áll már kipirult arczczal, hogy csókokkal öntözd azokat a rózsákat, s melléd simulni kész, hogy félénken engedje át magát szűzies szemérme érzetével. Vezess hát te jó szellem, mintha mondaná, Marsanne — vezess el hozzá. . . ... A déli vonattal még eljuthat, ha igyekszik. . . Örömmel hagyta ott rideg hónapos szobáját. . . Kiért a zajos fővárosból és szinte megkönnyebbülve érezte magát, hogy a robogó vonat ki- repitette sivár életéből. Úgy érezte, hogy a természetben, a magányban van az igazi erő s ez a természet s magány még az ő beteges lelkét is megtudja gyógyítani. . . . Ment ment a robogó vonat s míg maga után hagyta a lombos fákat, törpe cserjéket, imitt-amott egy messze fehérlő házikót, Marsanne ki-ki vette zsebéből Merville barátja levelét s elolvasta egyszer, kétszer . . . százszor. S mindig csak az az utolsó sor hagyott nyomot a lelkében: „Yanetta is üdvözöl s vár a régi szeretettel a régi barátsággal.“ Kimondhatatlanul örült ennek a levélnek. O is éppen erről gondolkozott most, s tegnap Í3 erről fantáziáit. És ime most hívják oda, a hova gyermekkori emléke s szerelme vonzák. Aztán mikor betelt evvel a levél kéjelgéssel, elgondolkodott a természetről, — milyen egészen más is itt az élet. Szinte a lelke is vágyakozott a természet körébe, mikor egy-egy paraszt legény tűnt elő a zöld pázsiton pirospozsgás képével, amint bámulta a haladó vonatot. Marsanne előtt ismeretlen ez a szin, ő csak olyan kiélt, kiaszott emberekhez van szokva, meg az olyan kifestett, kikent arezokhoz, a milyeneket a mulató helyen lehet látni. S a boldogságot is összemérte Marsánne s tapasztalta, hogy százszor boldogobb nálánál ez a juhász legény betevő száraz falatjával s az ő kolompos juhaival. Hej szeretné ő újból kezdeni az életet, de nem a zajos nagy városban, toronymagas házfalak közt ösz- szenyomoritva, hanem a természetben, a hol szabadon érzi magát a lélek; a természetben, a hol minden zöld, napsugaras, reményteljes. .... Nemsokára megcsendesült a kocsisor, s maga előtt látta Marsanne ur a délutáni napsugaraknál az egész kis falut, kanyarodó maival, nádas fedelű, fehérre meszelt házaival. Legelőször is a kiemelkedő templom tornyot pillantotta meg, ezt a komor de mégis barátságos szürke szinü épületet. Mennyi emlék tölti el lelkét e pillanatban. Hányszor ministrált: A jó öreg Montmuline abbénak. Vájjon él-e még ? — Hát Kóser a tanító, a ki csak alig pár oszlálylyal járt feljebb a lyce- umban . . . Marsanne minden gondolata egy nagy kérdő jel — s kiváncsi visszaemlékezés. Kilépett a kocsiból — s az a repedezett ócska állomás állott előtte most is, mint réges-régen. . . . Milyen meglepetés lesz Merville barátjára az ő hirtelen jött látogatása, még alig hogy megírta rövidke levelét, ő már itt van. Nem kell kérdezősködni, hogy melyik útra lépjen — mintha csak egy hosszú zűrzavaros álom után ébredt volna fel ebbe a kis falucskába. Az ut közepén haladt előre s úgy érezte, hogy a beesett melle is megdagadt attól a jó falusi levegőtől, amit hiába keresne a kőszén füstben kóválygó főváros palota sorai közt. Jobbra-balra, az ütmemén fehér házikók rejtőztek el a lombos akáczok tövénél, néhol egy fehér komondor botlott elő — kegyetlenül megugatta. Marsannenak tétRóth Fülöp kárlsbádi czipöraktárát Közvetlen a Pannónia i - szálloda mellett 1 ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.
