Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-20 / 42. szám
Huszadik évfolyam. 42-ik síám. Szatmár, 1903. október 20. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: == Egész évre ... 6 kor. | Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 > | Egyes 3zám ára 16 > Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vpüa,kozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: =-- Morvái János Itónyvnyomdija Eötvös-utcza 6 ik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM : 78A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. HI1DBTÉ8EK “*1 o lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fJlvól*A«ek. Nyíl ttér garmond sora 20 fillér. —— -- Hirdetések díjjal elére fizetendők. Századik évfordulóját ünnepeljük annak, hogy a gondviselés Deák Fe- renczet adta a magyar nemzetnek. Vagy legalább is ünnepelnünk kellene, de bizony az az ünneplés, a mit csinálunk, nagyon gyenge, szinte azt mondhatnók, hogy nem is ünneplés. Pedig az ő fényes alakja, az ő kiváló szolgálatai, a melyekkel beírta nevét nemzetünk történelmébe, megérdemelnék, hogy az ünneplés is fényes és országos legyen. Minő más ünnepet ültünk az elmúlt esztendőben, mikor a Kossuth Lajos születésének volt íoo-dik évfordulója. Az egész ország lázban volt. Városok, megyék, iskolák, testületek és a magyar nép a maga egészében elhozta virágát és lelkesedését, mig most a nép mélységesen hallgat, tudomása sincs róla, hogy valakit ünnepelni kellene, s megyék, városok, iskolák és testületek majdnem csak hivatalból csinálják. Pedig Deák Ferencz is nagy ember volt, illetve helyesebben fejezve ki magunkat, semmivel sem volt kisebb Kossuth Lajosnál; nagy ész, nagy jellem mindakettő, minőket ritka századok teremnek, miért van hát mégis, hogy mig az egyiknek nevét a gyerek már az anyatejjel szívja magába, s kunyhóban és palotában mindenki isTÁHCZA. r IWJHOOC— Szüreti beszámoló. Kedves, kellemes kis szüret volt, ízzel kezdem mondókamat. Az idő, mely a hét elején nagyon furcsának mutatkozott, a szüretre megemberelte magát, s ragyogó napsugárral hintette be a Szatmárhegyet, nem csoda aztán, hogy akármerre fordult a vendég, mindenütt derült arczokkal találkozott. Lakk topánban lehetett volna sétálni, s már szinte resteltem magamat, a miért •csizmát húztam, hanem másnap, mikor kezdett borulni, s szombaton, mikor már esett is, büszke voltam bölcs előrelátásomra és szemrehányást tettem magamnak kishitűségemért. Kevés helyen fordultam meg, mert -a marasztalás olyan intenzív módon nyilatkozott, hogy csak akkor mozdultam, mikor a gazda jelentette, hogy a bora elfogyott. Megesik az a legjobb házakon is, bár igaz, hogy soha sem olyan nagy szégyen, mint mikor szüreten történik, miután tudnivaló, hogy a szüreti vendégetnem az édes must csábítja a kirándulásra, hanem a régibb borocska, a gazdának tehát nagy körültekintéssel kellene éppen erről az egy felszerelésről gondoskodnia. Ámbár az is áll, és ez mentségére szolgálhat minden meri, addig a másikról a nép alig tud valamit és a kik ismerik is áldásos működését, hijján vannak a lelkesedésnek ? A felelet a magyar ember természetében és a magyar nemzet sajátságos helyzetében található. Deák Ferencz, aki a „haza bölcse“ nevét kapta, és Kossuth Lajos, a ki a nemzet prófétája volt, két külön iránynak voltak képviselői, és e két irány olyan, a melyek közül csak is az lelkesít, a melyet Kossuth Lajos képviselt. Négyszáz esztendős per az, a mi folyik a nemzet és az uralkodóház között, s e per befejezésére dolgozott mindakettő. A magyar ember pedig szeret perelni, s ha benne van, azt mondja: „Nem bánom, ha az egész vagyonom rámegyen is, de még sem hagyom az igazamat.“ Deák Ferencz pedig azt tartotta, a mit a közmondás,, hogy jobb egy sovány egyezség egy kövér pernél s ebben a szellemben vitte odáig a dolgot, hogy a nemzet végre kibékült az uralkodóházzal. És mint rendesen történni szokott, is- -mértödött itt ~is, a mi az életben any- nyiszor előfordul, hogy a mig kezdetben nagy az öröm, mert az egyezség sikerült, és az egekig magasztalják, aki annak sikerültét előmozdította, később hova tovább vészit az értékéből, az emberek kezdik nem jónak találni,'szeretnék visszacsinálni az egészet, s általánossá lesz a meggyőződés, hogy kár volt a pert tovább nem folytatni. Ez teszi érthetővé, hogy mig Kossuthnak alakja folytonosan nő, addig a Deákénál ugyanez nem tapasztalható. A sovány per soha sem volt a magyar ember kenyere, s a kik arra gazdának, hogyha elfogy a bora, a vendig azért rövidséget nem szenved, mert egyszerűen karon csípi és átsétál vele egy másik gazdához, a hol ő is beállhat vendégnek. Pontos és részletes értesítést a három szüreti nap minden órájáról adni nem tudok, mert bár betartottam a költő utasítását: „Minden órádnak leszakaszd virágát !•* talán épen ez a nagy lelkiismeretesség vo.t az oka, a mely miatt az emlékezetemen erős folytonossági hiányokat tapasztalok. Különösen a naplementeutáni idő az, a melyre nem tudok a kellő világossággal visszaemlékezni. Az indulás tisztán áll előttem; a hol csak megfordultam, a tevékenység sorrendje körülbelül mindenütt ugyanaz volt. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, ittunk és igy tovább. Ködfátyolképek jelennek meg előttem s álomszerűén látom magam előtt Sosoj alakját, a mint gitárját magasra emelve ugró poziturában fújja a nótáját, de már a hangja úgy tetszik, mintha mesz- sziről hallanám s csak töredékekben üti meg a fülemet: „zimberi-zombori“, »tökkáposzta összeüti bokáját“, „báróné a hid alatt“ — „ladi ladi lom!“ Már én nem tudom, mi annak az oka, de az tény, hogy a hegyi kirándulás az emlékező tehetséget a legtöbb embernél befolyásolja. Sőt a biztos járást is. Nagyon sok oly polgártárssal volt már találkozásom, a ki egy egy hegyi kirándulás után nem volt képes mindenre visszaemlékezni, hiába kapaczitálják, azok sohasem férkőzhetnek szivéhez. A népszerűség nálunk azé lesz mindig, a ki a magyar embert arra buzdítja, hogy ne hagyja az igazát, ha az egész vagyona rámegyen is. És mert a népszerűséget a legtöbb ember szereti, soha sem lesz hiányosság a tekintetben, hogy a népnek e kedves muzsikát a fülébe húzzák. A mai nemzedék nem ismerte azokat az időket, a mikor Deák Ferencz legszebb működését fejtette ki, hogy a leigázott és elnyomott nemzetet felszabadítsa és visszaadja neki az alkotmányos szabadságot. Nehéz munka volt ez, mert egyik részen küzdeni kellett saját honfitársaival, másik részen pedig a nemzettel haragban lévő uralkodóházzal, a hol mindig több volt az ellensége a magyarnak, mint a barátja. És ő e sok nehézség daczára nem riadt vissza a küzdelemtől, hanem felvette a harezot és győzelmesen be is fejezte. Szabad lett az ország, a nemzet visszakapta alkotmányát. Örök érdeme, örök dicsősége marad ez neki, mig e fötdöiT' magyaroiriesznelír. Nem adott ő fel semmit a nemzet jogaiból, csak a változott körülményekkel számolva öntötte formába a kiegyezést. Az ő gyakran hangoztatott elve volt, hogy a mit az idők kedvezőtlen fordulata vesz el tőlünk, azt visszaszerezhetjük, de a miről lemondottunk, azt nein szerezhetjük vissza soha. Ehhez tartotta magát akkor is. De mert szem előtt tartotta állandóan azon másik elvét is, hogy a hazáért koczkáztatni mindent szabad, de a hazát soha,'egyben, másban engedve, végét vetett annak a szomorú kornak, melyet tovább fentartani igyekezett. Hogy pedig a járás biztossága mennyire változik, az esti vonatoknál gyakorta látható. A levegő-e az oka, vagy az emelkedett talajviszonyok, azt bajos volna határozottan megállapítani, de hogy tévedésben vannak, a kik e tekintetben netalán az; italfélére gyanakodnak, annak legerősebb czáfolata maga a hegyi nép, a melynél az emlékezőtehetségnek gyenge volta szintén nagyon gyakran tapasztalható. Ott van pl. a vinczellérek igen tisztelt testületé, a melynek tagjai külön külön bizonyíthatják, hányszor esik meg velük, hogy mikor a gazda érdeklődik a gyümölcs iránt, a melylyel egy- hét előtt a fa még dúsan megvolt rakva, a kérdezés időpontjában azonban már csak a hült helye látható, hiába törik a tejüket, nem tudnak visszaemlékezni reá, hogy hova lett. Ne ütődjék meg tehát rajta senki, ha e bajt, a melyet egész nyugodtan hegyibajnak nevezhetünk, a három napig tartó szüret alatt több más vendégtársammal együtt magam is megkaptam. Nagyobb veszedelem mindazonáltal nem származott belőle, sőt ha praktikus oldaláról veszi az ember, igazat kell adni egyik helyi tekintély és gyakori hegyi kiránduló ama kijelzésének, hogy az nem baj, mint inkább szerencse, ha az ember nem emlékszik mindenre, miután vannak pillanatok az era- bef életében, a melyekre jobb is vissza nem emlékezni. egyértelmű lett volna a haza koczkára tevésével. És a mikor ily módon kibékítette a nemzetet királyával, nem állt elő a jutalomért, a mint ez általában történni szokott, hanem maradt továbbra is egyszerű polgárnak, mint addig volt. A király koldus-szegény vele szemben, mondja Kossuth Lajos, s mikor arról van szó, hogy mivel lehetne megjutalmazni, tanácstalanul állanak a tanácsadók. És a per folyik tovább, majd csak a jövendő fogja eldönteni, hogy kinek volt igaza: Kossuthnak-e vagy pedig Deáknak. Az egyik ideális, a másik a reális felfogást képviseli. Kossuth szemeit a jövőbe szegezve, mint egy próféta beszél azokról a fényes álmokról, a melyek minden magyar ember lelkében élnek és mozognak, Deák pedig az elmúlt századokra és azoknak szenvedéseire függesztve tekintetét, a való élet törvényei szerint tanítja a nemzetet. Kis nemzetnek nagy embere volt mind a kettő, a kik önzetlenül szeret- ték hazájukat, önzetlenül küzdöttek és fáradtak a haza boldogságáért. Vajha erényeik követőkre találnának. A mai sivár korszakban nagy szükség volna ez erényekre. Mindenütt csak a rút önzés képe vigyorog felénk, sehol egy férfiú, a kinek erényeiben megnyugodhatnánk, a kiben e nehéz viszonyok között megbizhatnánk. Akkor egy Deák Ferencz szava elég volt és a fejedelem megadta a nemzet kívánságait, ma egymásután járulnak a király elé a nemzet úgynevezett vezérei, s nincs semmi eredménye beszédjeiknek. A hazafiság olyan közönséges szó Hogy a szőllő és a must milyen ixü, arról fájdalom csak mások után beszélhetek, mert bár minden szüretre azzal az erős elhatározással szoktam felmenni, hogy mustnál egyebet nem iszom és a szőllőt is megkóstolom, még eddig nem sikerült ezt a fogadást megtartanom. Nagy örömmel jelenthetem azonban, hogy mások előadása szerint az idei must kitűnő és igy az idei bor nagyon jó lesz, hiba csak az, hogy kevés termett, de hát ebbe meg kell nyugodni, miután régi igazság, hogy teljes boldogság nem létezik. Lám, a múlt évben sem termett nagyon sok, s hozzá még jó sem volt, azért mégis csak beletörődtünk. Végtére is, akármennyi a termés, annyinak minden esetre kell lenni, hogy szüretkor a gazda a vendéget elláthassa, e tekintetben tehát nagy megnyugvás reánk vendégekre nézve, hogy a jövő szüretre immár a bor irányában biztosítva érezhetjük magunkat. Mindig nagy ellensége voltam ama régi rósz szokásnak, hogy a háziasszonyok a termés egy jó részét és pedig a legszebb fürtöket, álló szőllő titulus alatt elvonják eredeti rendeltetésétől, a mi különösen nagy kár ilyenkor, a mikor a termés nem sok, a minőség pedig nagyon jó, azért elhatá-- roztam magamban ezen rósz szokás kiirtása czéljából mozgalmat inditani. Nemzetgazdasági szempontból ugyanis igazi vagyon- pocsékolás az álló szőllő, melyről különben f Az őszi és téli idényre érkezett angol gyapjúszöveteknek újdonságaira felhívja a m. t. úri közönség —■— = b. figyelmét ======== Wei yul& posztó és gyapjúszövet kereskedő (Szatmár, Deák-tér Fehér-ház mellett.) Ugyanott van az egész kontinens elismert nagynevű Martin Sons & C. L-tól angol gyapjúszövet gyárosnak egyedüli raktára. (5—6) ----- —
