Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-20 / 42. szám
SZATMlR ÉS VIDÉKE lett, a melyet mindenki nyelvén hord, .de sehol egy tett, a mely a hazafiságra vallana. Utczai vásár zaja tölti be a levegőt, s a ki legjobban győzi szóval, annak tapsolnak. Szomorú idők biz ezek, ha valaha, most volna szükség ismét egy Deák Ferenczre, a ki épen olyan nagy volna észben és erényben, mint a milyen ő volt. Hálás szívvel állunk meg emlékénél és kérjük a magyarok Istenét, hogy az ő békítő szellemét és nagy erényeit bocsássa mi közénk, hogy a hazát és egymást szeretni és becsülni megta- nuljuk I Válasz a Szatmári Hírlapnak*) „A letagadott Gotterhalte“ czimü támadására. Végre I Van hát végre gazdája ama hajsza megindítójának, mely kilencz nap óta folyik majd dr. Reiser tanár, majd a kath. főgimnázium, majd ennek tanárkara és igazgatója ellen. Méltóztassanak tudomásul venni, hogy „Veréczy Ernő ur, ki a Szatmári HirlaN pót informálta, ma is fönntartja, „hogy a dolog igy esett meg, mert neki is igy beszélte el több diák, akik azon a hires próbán részt vettek“. Hogy Veréczy Ernő ur föntartja véleményét, nem csodálom, mert nagyon fiatal ember még s igy nem tanulta meg, hogy tisztességben megöregedett emberek a nyilvánosság előtt nem szoktak valótlanságot mondani s hogy a legsilányabb nevelő is kész volna hibás tettének bármely következményét inkább elviselni, mintsem a vezetésére bízott ifjak háta mögött azt mondhassák, hogy hazudott; s még kevésbbé teszik meg azt, hogy saját védelmükre az ifjúságot szólítsák fel. Nem csodálom, hogy ő inkább hisz azon tanulóknak, kik neki a dologról beszéltek, mert ő még nagyon fiatal. Hogy neki csakugyan beszéltek s azt beszélték, amit ö tovább adott, én elhiszem neki, mert nagyon sok arczátlan hazudozó gyermeket neveltem már s nem sikerült valamennyiből kiirtanom a hazudozási mániát. Azt, hogy közölje azok neveit, kiktől fönntartott állítására a hirt vette, nem litvánom, mert nem óhajtom ismerni ama hazudozó tanulókat. * Luby Géza országgyűlési képviselő ur is küldetett be egy nyilatkozatot Luby László joghallgató úrral. Ez a Luby László ur arra hivatkozik, hogy öt évig volt növendéke gimnáziumunknak és azután kijelenti, hogy „hazafiságot, ami lelkesít, nem a kath. főgimnáziumban tanulta.“ Elhiszem. Sok mindent tanítunk mi, amit tanítványaink közül sokan nem tanulnak meg; hát mi. *) Bár ezen czikk előbb már a „Szamos“ nyiliteróben látott napvilágot, felkérésre még is közöljük, mert a jogos védelemhez segítséget nyújtani kötelesség, másrészt pedig az első nyilatkozat is lapunkban jelenvén meg, itt van helye a folytatásnak is. Szerk. is tudvalévő, hogy nem igen szokott állani, s ha néha mégis eláll, az a kevés élvezet, a mit nyújt, epenséggel nincs arányban azzal a bormennyiséggel, a mi benne elveszett. A Középhegyen ért az a szerencsétlenség, hogy ebbeli nézetemnek kifejezést találtam adni egy nagyobb társaság előtt, s az elszólásnak eredménye az lett, hogy addig’ szilárd vendégi poziczióm megingott, mert a jelenlévő asszonyok mind ellenem fordultak, s egyszer csak azon vettem magamat észre, hogy okos dolog lesz más'tanya után nézni. Ezzel az elszólással lehetetlenné tettem maradásomat a Középhegyen, s félek tőle, hogy még a jövőre is kihatása lehet a dolognak, bár most már magam is vallom, hogy az álló szőllő a legüdvösebb intézmény, sőt fogadást is tettem, hogy a hol csak hozzájutok, magam is megkóstolom. Működési terem általában véve nagyon kicsi volt, mert csak a Középhegyre, Lippára és az Előcserre terjedt ki. Régi fogadásomat, hogy végre a Balhés, Morgó és Palacsinta hegyet is megtekintem, az idén sem váltottam be, a mire mentségem csak az lehet, hogy az idő rövid volt. Háórt ne lehetett volna ö I - V. osztályos korában olyan éretlen, hogy tanításunkat ne értse meg. Azt mondja továbbá, hogy „a Götterhalte becsempészését a programúiba valószínűnek tarija.“ Erre a véleméhyre engedje meg tisztelettel megjegyeznem, hogy én meg az ö ítéletére éppen Semmit sem adok. Ha tejfeles szájjal illőnek tartja az őt egykor növendékei közzé számláló intézet ellen folytatott hajszába belekiálltani, ne terheltessék megemészteni a visszadobott labdacsot sem. Fáj neki az is, hogy nem Luby Gézáékkal ünnepeltünk ! Hát innen fuj a szél; azért kellett meghurczoliatnunk,-tnert másfélszázan kellő módon tiszteltük i kneg II. Rákóczi Ferencz emlékéti No, ezért szívesen tűrünk I * S most tisztelt olvasó közönség, alázattal bocsánatot kérek azért, ha{ tálán abban, amit el fogok mondani, keményebb kifejezések fordulnának elő. Nem szeretem a sajtóban az erős hangot S eddig sohasem használtam. Most azonban meg- eshetik, mert az, akit veszett kutya fenyeget, nem szokott sétapálczával védekezni, pedig az én helyzetem sokban hasonlít az ilyen emberéhez. Harsányi ur, ez az állandóan hazugságokban utazó s botrányokat hajhászó ember, f. hó 12-én a következő sorokat intézte hozzám: „Igen tisztelt Igazgató ur! Fontos és vezetése alatt álló intézetet érdeklő ügyben, lehetőleg még a délelőtt folyamán, személyesen tiszteletemet tenni óhajtanám. Kérem szives értesítését, hol és mikor lenne engem kegyes rövid pár perezre fogadni. Kiváló tisztelettel Harsányi.“ A levelét hozó embertől azt üzentem neki vissza, hogy 11 óráig irószobámba talál. Tíz óra tájban csakugyan megjelent iró- szobámban, bemutatta magát s nyújtotta a kezét, de én nem fogadtam el, mivel ismertem ennek az urnák Debreczenben viselt dolgait. Előadta jövetele czélját, mely nem kevesebb volt, mint az, hogy az intézetünk VIII. osztályú tanulóinak a Szamosban megjelent czikkéért adjak neki valami elégtételt, inert ő azt nem tűrheti, hogy éretlen ifjak bántsák őt. Erre megmagyaráztam neki, hogy aki a másik intézet éretlen ifjúitól kedvesen veszi a tüntetést és beszéddel jutalmazza s még lapban is eldicsekszik vele, az tartozik eltűrni az éretlen ifjak .fellépését akkor is, ha az ő ellene és pedig jogosan irányul. Megmagyaráztam neki, hogy azért a itsztességtelen viselkedésért, hogy lapjában helyreigazító soraimról tudomást nem vett, sőt újabb sértegetéssel illetett, mig végre jó későn, nem ő de a lap főszerkesztője adott elégtételt akkor, midőn már az ország majdnem minden lapja meg- hurczolt, nem olyan pomádés visszautasítást érdemelt, minőt intézetünk ifjaitól kapott, hanem kutyakorbácsot. Erre őiazt válaszolta, hogy „igen, ha a tanároktól kapta volna.“ Azzal ment el irószobámból, hógy „kénytelen lenyilatkoztatni azon tekintélyes katholikus férfiakat, kiktől értesqló- lését vette“. Azt feleltem, tessék. Hogy ez az ember megint hazudott, rom nap alatt nem képes az ember a földet körül utazni, már pedig nem kisebb feladat annál, egy szüreten bejárni az egész Szatmárhegyet. Hanem a jövő évben okvetlenül azon a vidéken fogom kezdeni, s addig is a városi levéltárban alapos kutatást fogok csinálni, hogy megtudjam, miért kapták a nevezett helyek azokat a furcsa neveket. Szombaton este kerültem haza. Csúnya, pocsék idő volt, egész utón verte az eső a kupé ablakát, s a kis masina fáradtan vonszolta a legkitartóbb szüreti vendégekkel zsuffolásig megtelt kocsikat. — No, ha a termés nem is volt sok — mondja egy utas — azért a szüret a vasútnak mégis jól szuperált. Neki volt legtöbb haszna belőle. Ázva, fázva köszöntöttem be a famíliához. Szerencsére a rendes favágóm épen ott lábatlankodott és igy volt, a ki a csizmámat lehúzza. Nagy munkájába került, mig megcselekedte. Egy nap kellett hozzá, mig a csizma alaposan megszáradt, s í ma már ismét fent van a padláson és várja a feltámadást, akarom mondani: a jövő szüretet. Bagaméfr* nyilván való; hisz az egész hajsza, mint Veréczy Ernő ur mondja, diák beszédre indult meg. De az a diák még nem jutott a VII. osztályig, vagy ha igen, úgy nem volt jelen a kérdéses alkalommal a kápolnában, mert a VII. és VIII. osztályú növendékek közül azok, akik az október 4-iki ünnepélyen jelen voltak, a piszkolódó czikk megjelenése után azonnal — mint én azt első nyilatkozatomban meg is Írtam — önként' megjelentek előttem s kértek, engedném meg, hogy visszautasítsák a rágalmat; de én őket megnyugtat tam ás az elégtétel-kereséstől visszatartottam. Tehát ez az ur ismét hazudott, mert ime nem katholikus férfiakat „nyilatkoztat le“, de egy más vallásu ifjút, aki annyit mond, hogy ő a tanulóktól hallotta a dolgot 1 Azt mondja továbbá ez az ur, hogy : „Az intézet igazgatósága, miután e lap jóakaratát úgyszólván kizsarolta, felülkerekedett és ellenem forditotta a fegyvert, melyet án csak azért raktam nagylelkűen a lábaihoz, mert megkegyelmeztem a tévelygőknek, a hazafias Gotterhalte lovagoknak.“ Uraim, ez az ember ezzel megint ar- czátlanul hazudott! Ez ügyben a Szalmár és Vidékében megjelent nyitatkozatom, a Magyar távirati irodának minden kisérő szó nélkül beküldött távirati nyilatkozatom s a Független Magyarország főszerkesztőjéhez küldött levelemen kívül semmit sem írtam, senkit közbenjárásra fel nem kértem s ha ily szándékom lett volna, Harsányi úrhoz akkor sem fordultam volna. Tehát Harsányi ur ismét ar- czátlanul hazudott. Még csak azt óhajtom megmagya rázni, miért állottam én most szóba ezzel az úrral. Bántó dolog az, ha a közvéleményt olyan emberek irányítják, akiknek erkölcsi tartalmuk nincs. Le akartam rántani ennek a támadásra mindég kész embernek az álarczát. Tudják-e uraim, hogy ez az ember, aki nagy hangon árulja a függetlenségi eszméket, 1902. évi julius i4-ig, tűikor a szerkesztőség ezt adta hírül: „Harsányi Sándor ma elbo- csájtalott szerkesztőségünk kötelékéből“, a Debreczenben megjelenő kormánypárti Szabadságban árulta 48-as hitét ? Tudják-e uraim, hogy ezt az embert Debreczenböl a szó szoros értelmében kipofozták, s oly közlemények jelentek meg : ellene a Debreczen , czimü lap 1902. évi julius 12-iki számában, melynek kifejezéseit a közönség iránti tiszteletből nem akarom ide Írni ? Hát uraim, ez mégis sok, hogy egy ilyen ember gyakoroljon becsületes emberek felett kritikát s egy ilyen ember akarjon hazafiságra tanítani másokat. A józanul gondolkodók ítéletére bízom ügyünket s gratulálok azon uraknak, kik ezzel az emberrel egy gyékényen árulnak. Ratkovszki Pál kir. kath. fögimn. igazgató. Levél a szerkesztőhöz. Kedves Barátom l Nem tudóin, milyen utón jutott a „Szamos“ vusárnapi számának nyiltterébe azon közleményem, melylyel a vezetésein alatt álló intézet ellen tervszerűen folytatott hajszába én is beleszól'atn, hogy az az ut nem volt égé szén egyenes, azt abból Ítélheted meg te, mint szerkesztő, hogy én czikkemet a Szamos szerkesztőjéhez küldtem s kértem őt, hogy közölje azt lapjában. Én nem szerkesztettem lapot s igy nincs gyakorlatom az eljárásban, de uunyit mégis tudni vélek, hogy senkinek sincs joga valakinek beküldött cik-' két a nyilttérbe tenni az illető beküldő megkérdezése és beleegyezése nélkül. Nem akartam ezt a dolgot szóvá tenni,- mivel azt tartottam, hogy utóvégre is a cél, hogy a „Szatmári Hírlap“ szerkesztője ismert ( egyénné legyen, el vuu érve a nyílttéri közléssel is. Mivel uzonban az illető s'zerkesztő ur épen erre a körülményre építi válaszát, meg kell ismertetnem a közönséget a „nyílttól-“ történetével s épen azért kérlek, légy szives ezen hozzád intézett levelemet lapodban nyilvánosságra hozni. Ami a nyilttérbe csúsztatott válaszomra kapott darabosságokat illeti, azokra nem váluszolok. Mindenki tudja, aki ezt az ügyet figyelemmel kisérte, hogy az én személyem eddig nem szerepelt a vitában, s hogy én nem személyemet s nem személyeket, dl intézetemet védtem. A nekem adott válaszban nincs semmi olyan, mi ellen az engem ismerők előtt védekeznem kellene, a piszko- lódás bekövetkezését pedig úgy is előre tudtuin. Hogy a becsületbiróság mit ítélt 9 miben Ítélt, a/.t nem tudom s továbbra sem kututom. Kinek kinek meg van suját Ítélete s én tisztelem u mások véleményét és Ítéletét, de sok esetben másokéval szemben is fenntartom a magamét. Végül figyelmeztetem az olvasókat arra, hogy a válaszomban foglaltak közül azokra, melyekben bizonyítom, hogy az illető ur hazudik, nincsen czáfolat. Szatmár-Németi, 1903, okt. 20. Ratkovszki Pál kir. kath. fógimn. igazgató. Apróságok. A „Gotterhalte“ egész, kavarodást csinált.‘ Egymást éri a sók hírlapi támadás, a mely a nyomában fakadt, kivált, mióta megszólalt a „Heti Szemle“ is. Az a revolverlövés újra a küzdtérre vitte a feleket. — Uramfial — sóhajt fel egyik érdekelt fél — ez már csakugyan olyan szenzáczió, á milyet magam sem óhajtottam 1 * Találkoztam egy, úri emberrel s szó esik köztünk a most_ni hirlapi csatáról is, a melyre nézve véleményét megkérdezvén, a következőket mondta:- Épen most jövök a kereskedelmi banktól, a hol a Szatmári Hírlapra aláirt 100 K-t befizette r. Értheti tehát, hogy ebben a hangulatban még a „Heti Szemle“ czikkét is enyhének találom. * A kaszinóban is tárgyalták az esetet, sokan helyeselték a Ratkovszky válaszát, sokan pedig azt mondták, hogy el is maradhatott volna. — Hát hiszen - szól közbe Bögre úr — annyi bizonyos, hogy n agyarosan megmondja a magáét. Nem szeretném, hogy szakácsom legyen, iszonyúan megpaprikázza, a mit feltálal. * Én külömben nagy megelégedéssel szemlélem az egész háborút. Tanulságul azt látom belőle,“' Hogy e’z‘ a" mi “szegény vidéki sajtónk erkölcsi tőkét képvisel és csakugyan hasznos szolgálatot teljesít. És látom továbbá azt is, hogy a hirlapirás, mihelyest kenyérkerereti foglalkozássá válik, nem szolgálja többé azokat az ideálokat, a melyek szolgálata teszi a sajtót hatalommá. * Érdekes tünet egyébiránt, hogy a legtöbb ember, a ki az uj lapról véleményt nyilvánít, nem a lapot, de azokat Ítéli el, a kik annak létezését lehetővé tették. Azok pedig, a kiket elitéinek, egyhangúlag Kelemen Samut szidják, a ki elég ügyes volt magának lapot csinálni, nagyobbrészt a mások költségén. Demeter. híreink. — Lapunk jelen számához egy negyed iv melléklet van csatolva. Deák Ferencz emlékezete. Október 17-án volt századik évfordulója ama napnak, amelyen a gondviselés a legnagyobb államférfiak egyikével ajándékozta meg, az ezeréves dicsőséggel tündöklő és ezeréves megpróbáltatással hősiesen megküzdött, magyar nemzetet; ekkor volt századik évfordulója annak a napnak, amelyen a legönzetlenebb hazufi, a törvény, a jog és igazság apostola, a „haza bölcse“, Deák Ferenc/, megpillantó a világot; az a 'Deák Ferencz, a kiről úgy • emlékezik meg u történelem, hogy úgy élt, a mint irt, úgy cselekedett, a mint beszélt, a ki nemzetének minden dicsőséget megszerzett és magának nem tartott meg semmit, sem rangot, sem hivatalt, sem előnyt, sem befolyást, C9npán azt az édes, mindent túlszárnyaló isteni érzést, hogy Róth Fűlöp kárlsbádi czápőraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a Közvetlen sl Pannónia legolcsóbb bevásárlási forrást. ‘ -■ asálleda mellett! Ml Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. MEGÉRKEZTEK!!! az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermek-czipök és czizmák a legjobb kivitelben.
