Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-01 / 35. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Válasz. (A zeneiskola dolgában.) Egy helyi laptársunk a múlt héten szükségesnek látta hangot adni a zeneiskola szervezése ellen (szerinte) mind sűrűbben felhangzó panaszoknak. Illeti pedig ez a támadás a dalegyesület választmányát, mert a kellő meghatalmazás nélkül állitotta fel a zeneiskolát. Minthogy a czikk az eszmék tisztázására tartalmaz felhívást, első sorban is azzal jöjjünk tisztába, hogy laptársunk nincs kellően tájékozva a zeneiskola ügyében, és hogy azok az elégedetlen elemek, akiktől az értesüléseit vette, rosszhiszemüleg félrevezették. Mert a dalegyesület idei tavaszi közgyülése egyhangúlag hozta meg a határozatot, hogy a zeneiskolát még ez évben felállítja, és megbízta az egyesület választmányát a határozat végrehajtásával. Ennek a megbizásnak a körén belül mozgott a választmány működésében, és amikor ezt tette, semmi túlkapásba nem esett, hanem egyszerűen a kötelességét teljesítette. Azért, hogy a választmány tagjai nem értettek mindenben egyet, a mi testület tanácskozásában talán máskor is megesett már a világon, a szabályszerűen tett intézkedéseket, kivált ha TAUCZA. Az édes anya szive. Irta : Erdőssy Vilmos. Dr. Bedőfalvyt erős csöngetés verte fel álmából; szolgája csakhamar jelentette, hogy gróf Kéryné társalkodónője van nagyon rosszul, legyen szives azonnal a beteghez menni. Bedőfalvy fiatal, kezdő, de már is jó hírnévnek örvendő orvos volt, betegjei azonban csak inkább a kisebb hivatalnokok, kereskedők és iparosok sorából kerültek ki, igy érthető sietséggel igyekezett magát rendbe hozni, mert ha nem is maga a grófnő beteg, mindazonáltal a jövőre is jó gondolni. Egy grófi család pedig felér tiz polgár emberrel, — a honoráriumot illetőleg. Az előszobában egy öreg komornyik várta, ki az utón bőbeszédűséggel elmondotta, hogy a kisasszony, — a grófnő ked- vencze, kit a porból emelt magához a mél- tóságos grófnő, már az este nem jól érezte magát, s az éjjel annyira rosszul lett, hogy egészen magán kívül van, félrebeszél. A mint az orvos a beteg szobájába lépett, az ágy mellett az öreg grófnőt és egy szobaleányt talált. Méltóságteljesen üdvözölte az agg matrónát, ki halkan csak annyit mondott: ezek helyesek voltak, támadni éppenséggel nincsen ok. Abban az egyetlen állításában teljesen igaza van a czikknek, hogy „a zenede ügyének mai állásával nincs mindenki megelégedve. “ Sajnos, hogy a föld kerekségén az ügyek általán ilyen természetűek, és valószínűleg olyanok is lesznek, amig nem sikerül valakinek az összes embereket egy értelemre és egy érzelemre hozni. Úgy hisszük azonban, hogy elég, ha a jó ügynek nagyon sok a barátja, és igen kevés az ellensége. Már pedig a czikk írója is jól tudja, hogy a zeneiskolánk dolga, melyet annyira félt, de mégis ostromolni vállalkozik, a közönség körében, tehát ott, ahol szükség van rá és becsülni tudják, általános lelkesedés tárgya. Konkrét panasztétele is van a czikknek, még pedig kettő. Az egyik szerint a dalegyesület teljesen háttérbe szorul, s a dalárda mint ilyen megszűnik létezni. Hogy miért történnék éz ? miből következteti ezt a jóslatot ? és hogy honnan vette ennek az alapját ? minderre a czikkiró nem mond semmit. De mégis; azt Írja: „olyan véleményt is hallottunk, hogy a dalegylet már nem életképes s ezért szükséges és halaszthatlan dolog a zenede felállítása“. Hát, czikkiró uram, a dalegyesü— Úgy látom veszélyes beteg az én kis Erzsiké leányom. Az orvos letette felöltőjét s a villamos lámpa ernyőjét levéve pillantott először az ágyban hánykódó betegre. Abban a pillanatban mintha elállt volna a lélek- zete: egy gyönyörű szép szőke leány fi- küdt előtte, kinek rózsás arczát a láz heve még pirosabbra festette. Szinte félve, remegve nyúlt hozzá, hogy a diagnózist megállapítsa. Először is a lázt mérte meg; a kis hőmérő veszedelmesen magasra ugrott fel: 39 és fél fokot mutatott; a lélegzetvétel és érverés is feltűnő gyors volt. — Tífusz, — mondá a grófnő felé fordulva. — Gondoltam; de talán csak segíthetünk rájta ? I Esetleg ha doktor ur úgy gondolja, reggel valamelyik profeszort is elhivatom. — Bízzon bennem Méltóságod — mondá az orvos önérzetes hangon — én mindent megteszek, hogy kedvenczét megmentsük az életnek. Kérem azonnal jeget hozatni, egy más valaki pedig menjen gyógyszerekért. Mig az orvosságot és jeget előhozták, a grófnő elmondotta az orvosnak, hogy tegnapelőtt a lóversenyen voltak künn, s társalkodónője igen könnyen volt öltözve, valószínűleg az esti hűvös szellő ártott meg neki. — Végtelenül sajnálnám szegény kis Erzsikét, ha nem tudnók megmenteni. Kimondhatatlanul szeretem ezt a leányt; én let nem szorul háttérbe, hanem ellenkezőleg, örvendetesen lépett az előtérbe, mikor a zeneiskolát felállította, amire alapszabályai egyébiránt kötelezik is. A dalegyesület büszke lehet rá, hogy városunkban egy hatalmas, elsőrendű kulturtényezőt teremtett, és nem kell siránkoznia a fölött, hogy háttérbe szorul. Feloszlania pedig nem kell, erre nem is törekszik senki. Akik az ellenkezőt állítják, egyszerűen valótlant mondanak Igaz, hogy a „dalárda“ nem virágzik, és ki kellene puhatolni ennek az okát, hogy gyökeresen segítsünk rajta. Nagyon is kívánatos, hogy azok, akiknek ezt a feladatot kell megolda- niok, utána nézzenek a kötelességüknek ahelyett, hogy minden tevékenységöket a zeneiskola hátramozditására fordítják. A második konkrét szemrehányás az, hogy a dalegyesület tagjai részére semminemű kedvezmény nincs biztosítva a zenedénél.“ Itt azonban úgy áll a dolog, hogy a dalegyesület tagjai az évi négy forint dij fejében kapnak belépési jogot (a családjaikkal együtt) négy dalestélyre, és a zeneiskola ügyrendje értelmében díjmentesen látogathatják a zeneiskola vizsgálatait, előadásait, ünnepélyeit és hangversenyeit. A gyermekeik mérsékelt tandíjfizetését a csekélyke tagsági dij fejében alig igényelhetik (nem is hiszem, hogy magam neveltem fel, nincs senki olyan bizalmasam, mint ő. — Megteszünk minden lehetőt. Iga- zab'kár volna, ha ilyen fiatalon, élete tavaszán ragadná el a könyörtelen halál; én bizom, hogy segítünk rajta, mert mint látom erős testalkata van, már pedig ennél a bajnál a természetnek nagy befolyása van a javulást illetőleg. — Isten ments, hogy elveszítsük, — 1 mondá a grófnő könnyes szemeit törölgetve, — mit mondana szegény öreg anyja, kinek ez a leány mindene, szemefénye. Valóban erőszakkal raboltam el tőle, de már picziny gyermekkorában oly gyönyörű volt, hogy addig beszéltem anyjának, mig négy éves korában nekem adta; bár nagy volt a család, örülhetett volna, hogy egy nyűgtől megszabadul, mégis csak hagy kérés,* 1 könyörgésre adta ide. Azóta férje s gyermekei mind elhaltak, csak ez az egy maradt meg, de most már én nem adom őt vissza, hiszen olyan, mintha édes gyermekem lenne, nem tudnék nálla nélkül még élni sem. Amint az orvosságot előhozták, az orvos maga adta azt be a pihegő betegnek, ki folyton csak az édes anyja kerti virágairól beszélt, azokat fűzte koszorúba, vagy kötötte csokorba. — Bizonyára azért beszél a virágokról — mondá g grófnő, mert a múlt héten néhány napig odahaza voltunk birtokomon, igy is naponta néhány órát édes anyja falusi kis kertjében töltött. Mióta igényelnék) az iskola szerény anyagi viszonyai mellett. Ilynemű igények csak akkor volnának jogosultak, ha az intézet vagyonban bővelkednék. Ez az eset pedig most még nem forog fenn. Rendkívüli közgyűlést összehívni nem szükséges. Mert úgy a nagy közönség, mint a dalegyesület tagjai zömének a kedélyei nem szorulnak megnyugtatásra. Ezt jó lélekkel elhiheti a czikkiró. De higyje el egy füst alatt azt is, hogy az a néhány ember, akinek nyugtalan a kedélye, tévedésben van, ha ez ellen akármilyen közgyűléstől is orvosságot remél. Akinek a mi becsületes munkával s az ügy iránt táplált buzgósággal megteremtett zeneiskolánk, vagy a felállításának a formája miatt fáj a szive, az keressen megnyugvást abban a helyes gondolatban, hogy az ilyen természetű intézmény csakis szellemi czélokat szolgálhat, és hogy azok az emberek, akik életre keltették, ügyelni fognak rá, hogy nemes hivatásának a pályájáról ki ne zökkentsék azok, akik védelmükbe akarják venni az édesanyát a csecsemőjével szemben. JSgy választmányi tag. A tiszabecsi Rákóczi emlékünnepély. Az emlékmű leleplezésével járó ünnepségek műsora következőleg állapitta- tik meg: az öreg egyedül van virágos kertjében találja minden örömét. Az orvos távozni készült s kérte a grófnőt is, térjen pihenni, bizonyára van olyan hű cselédje, ki pontosan beadja az orvosságot és minden negyed órában felcseréli a jeges borogatást. — Kora reggel itt leszek magam is, — mondá; ezzel elbúcsúzott. De nem tudott hazamenni, szemei előtt folyton ott lebegett a beteg láztól piros arcza, gyönyörű kék szemei, habfehér hattyú teste. Sok szép nőt láttam már életemben, — gondold — de ilyet, mint ez a kis paraszt leányból átvedlett Tündér Ilona, meg sohasem. Elhatározta, megtesz mindent, csakhogy megmentse az életnek. Midőn a hosszú séta után hazament, még mindég nem tért pihenni, elővette az orvosi könyveket és sorra olvasta azokban a tífusz gyógykezelésére vonatkozó utasításokat. Odakünn már pittymal- lott, mikor lefeküdt. Reggel első útja volt szép betegéhez, kit egy állapotban talált. Ekkor már egy vörös keresztes ápolónő is volt a beteg mellett. — Ez nagyon helyes gondolat volt, — mondá a grófnőnek, ki az orvos ottlétéről értesülve, maga is bement a beteg szobájába, — egy tapasztalt kéz nagy segítség és megnyugtató, hogy rendéleteim pontosan be lesznek tartva, y Aztán naponta háromszor is felkereste betegjét. Hetednap jelentette a grófRőth Fűlőp kárlsbádi czipőraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a Közvetlen a Pannoniéi legolcsóbb bevásárlási forrást. n szálloda melletti I Szatmár és vidéke legnagyobb ezipőraktára. Figyelmeztetés !I Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári színes czipök eredeti gyári árakon kaphatók.
