Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-01 / 35. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Válasz. (A zeneiskola dolgában.) Egy helyi laptársunk a múlt hé­ten szükségesnek látta hangot adni a zeneiskola szervezése ellen (szerinte) mind sűrűbben felhangzó panaszok­nak. Illeti pedig ez a támadás a dal­egyesület választmányát, mert a kellő meghatalmazás nélkül állitotta fel a zeneiskolát. Minthogy a czikk az eszmék tisz­tázására tartalmaz felhívást, első sor­ban is azzal jöjjünk tisztába, hogy lap­társunk nincs kellően tájékozva a zene­iskola ügyében, és hogy azok az elé­gedetlen elemek, akiktől az értesüléseit vette, rosszhiszemüleg félrevezették. Mert a dalegyesület idei tavaszi közgyülése egyhangúlag hozta meg a határozatot, hogy a zeneiskolát még ez évben felállítja, és megbízta az egye­sület választmányát a határozat végre­hajtásával. Ennek a megbizásnak a körén belül mozgott a választmány működé­sében, és amikor ezt tette, semmi túl­kapásba nem esett, hanem egyszerűen a kötelességét teljesítette. Azért, hogy a választmány tagjai nem értettek mindenben egyet, a mi testület tanácskozásában talán máskor is megesett már a világon, a szabály­szerűen tett intézkedéseket, kivált ha TAUCZA. Az édes anya szive. Irta : Erdőssy Vilmos. Dr. Bedőfalvyt erős csöngetés verte fel álmából; szolgája csakhamar jelentette, hogy gróf Kéryné társalkodónője van na­gyon rosszul, legyen szives azonnal a be­teghez menni. Bedőfalvy fiatal, kezdő, de már is jó hírnévnek örvendő orvos volt, betegjei azonban csak inkább a kisebb hivatalno­kok, kereskedők és iparosok sorából ke­rültek ki, igy érthető sietséggel igyekezett magát rendbe hozni, mert ha nem is maga a grófnő beteg, mindazonáltal a jövőre is jó gondolni. Egy grófi család pedig felér tiz polgár emberrel, — a honoráriu­mot illetőleg. Az előszobában egy öreg komornyik várta, ki az utón bőbeszédűséggel elmon­dotta, hogy a kisasszony, — a grófnő ked- vencze, kit a porból emelt magához a mél- tóságos grófnő, már az este nem jól érezte magát, s az éjjel annyira rosszul lett, hogy egészen magán kívül van, félrebeszél. A mint az orvos a beteg szobájába lépett, az ágy mellett az öreg grófnőt és egy szobaleányt talált. Méltóságteljesen üdvözölte az agg matrónát, ki halkan csak annyit mondott: ezek helyesek voltak, támadni éppen­séggel nincsen ok. Abban az egyetlen állításában tel­jesen igaza van a czikknek, hogy „a zenede ügyének mai állásával nincs mindenki megelégedve. “ Sajnos, hogy a föld kerekségén az ügyek általán ilyen természetűek, és valószínűleg olyanok is lesznek, amig nem sikerül valakinek az összes embereket egy ér­telemre és egy érzelemre hozni. Úgy hisszük azonban, hogy elég, ha a jó ügynek nagyon sok a barátja, és igen kevés az ellensége. Már pedig a czikk írója is jól tudja, hogy a zeneiskolánk dolga, melyet annyira félt, de mégis ostromolni vállalkozik, a közönség kö­rében, tehát ott, ahol szükség van rá és becsülni tudják, általános lelkesedés tárgya. Konkrét panasztétele is van a czikknek, még pedig kettő. Az egyik szerint a dalegyesület teljesen háttérbe szorul, s a dalárda mint ilyen megszűnik létezni. Hogy miért történnék éz ? miből következteti ezt a jóslatot ? és hogy honnan vette ennek az alapját ? minderre a czikkiró nem mond sem­mit. De mégis; azt Írja: „olyan vé­leményt is hallottunk, hogy a dalegylet már nem életképes s ezért szükséges és halaszthatlan dolog a zenede felállítása“. Hát, czikkiró uram, a dalegyesü­— Úgy látom veszélyes beteg az én kis Erzsiké leányom. Az orvos letette felöltőjét s a villa­mos lámpa ernyőjét levéve pillantott elő­ször az ágyban hánykódó betegre. Abban a pillanatban mintha elállt volna a lélek- zete: egy gyönyörű szép szőke leány fi- küdt előtte, kinek rózsás arczát a láz heve még pirosabbra festette. Szinte félve, re­megve nyúlt hozzá, hogy a diagnózist meg­állapítsa. Először is a lázt mérte meg; a kis hőmérő veszedelmesen magasra ugrott fel: 39 és fél fokot mutatott; a lélegzetvé­tel és érverés is feltűnő gyors volt. — Tífusz, — mondá a grófnő felé fordulva. — Gondoltam; de talán csak segít­hetünk rájta ? I Esetleg ha doktor ur úgy gondolja, reggel valamelyik profeszort is elhivatom. — Bízzon bennem Méltóságod — mondá az orvos önérzetes hangon — én mindent megteszek, hogy kedvenczét meg­mentsük az életnek. Kérem azonnal jeget hozatni, egy más valaki pedig menjen gyógyszerekért. Mig az orvosságot és jeget előhozták, a grófnő elmondotta az orvosnak, hogy tegnapelőtt a lóversenyen voltak künn, s társalkodónője igen könnyen volt öltözve, valószínűleg az esti hűvös szellő ártott meg neki. — Végtelenül sajnálnám szegény kis Erzsikét, ha nem tudnók megmenteni. Ki­mondhatatlanul szeretem ezt a leányt; én let nem szorul háttérbe, hanem ellen­kezőleg, örvendetesen lépett az elő­térbe, mikor a zeneiskolát felállította, amire alapszabályai egyébiránt kötele­zik is. A dalegyesület büszke lehet rá, hogy városunkban egy hatalmas, első­rendű kulturtényezőt teremtett, és nem kell siránkoznia a fölött, hogy háttérbe szorul. Feloszlania pedig nem kell, erre nem is törekszik senki. Akik az ellenkezőt állítják, egyszerűen valótlant mondanak Igaz, hogy a „dalárda“ nem virágzik, és ki kellene puhatolni ennek az okát, hogy gyökeresen segít­sünk rajta. Nagyon is kívánatos, hogy azok, akiknek ezt a feladatot kell megolda- niok, utána nézzenek a kötelességüknek ahelyett, hogy minden tevékenységöket a zeneiskola hátramozditására fordítják. A második konkrét szemrehányás az, hogy a dalegyesület tagjai részére semminemű kedvezmény nincs bizto­sítva a zenedénél.“ Itt azonban úgy áll a dolog, hogy a dalegyesület tagjai az évi négy fo­rint dij fejében kapnak belépési jogot (a családjaikkal együtt) négy dalestélyre, és a zeneiskola ügyrendje értelmé­ben díjmentesen látogathatják a zene­iskola vizsgálatait, előadásait, ünnepé­lyeit és hangversenyeit. A gyermekeik mérsékelt tandíjfi­zetését a csekélyke tagsági dij fejében alig igényelhetik (nem is hiszem, hogy magam neveltem fel, nincs senki olyan bizalmasam, mint ő. — Megteszünk minden lehetőt. Iga- zab'kár volna, ha ilyen fiatalon, élete ta­vaszán ragadná el a könyörtelen halál; én bizom, hogy segítünk rajta, mert mint látom erős testalkata van, már pedig en­nél a bajnál a természetnek nagy befolyása van a javulást illetőleg. — Isten ments, hogy elveszítsük, — 1 mondá a grófnő könnyes szemeit töröl­getve, — mit mondana szegény öreg anyja, kinek ez a leány mindene, szemefénye. Valóban erőszakkal raboltam el tőle, de már picziny gyermekkorában oly gyönyörű volt, hogy addig beszéltem anyjának, mig négy éves korában nekem adta; bár nagy volt a család, örülhetett volna, hogy egy nyűgtől megszabadul, mégis csak hagy ké­rés,* 1 könyörgésre adta ide. Azóta férje s gyermekei mind elhaltak, csak ez az egy maradt meg, de most már én nem adom őt vissza, hiszen olyan, mintha édes gyer­mekem lenne, nem tudnék nálla nélkül még élni sem. Amint az orvosságot előhozták, az orvos maga adta azt be a pihegő beteg­nek, ki folyton csak az édes anyja kerti virágairól beszélt, azokat fűzte koszorúba, vagy kötötte csokorba. — Bizonyára azért beszél a virágok­ról — mondá g grófnő, mert a múlt hé­ten néhány napig odahaza voltunk birto­komon, igy is naponta néhány órát édes anyja falusi kis kertjében töltött. Mióta igényelnék) az iskola szerény anyagi viszonyai mellett. Ilynemű igények csak akkor volnának jogosultak, ha az inté­zet vagyonban bővelkednék. Ez az eset pedig most még nem forog fenn. Rendkívüli közgyűlést összehívni nem szükséges. Mert úgy a nagy kö­zönség, mint a dalegyesület tagjai zö­mének a kedélyei nem szorulnak meg­nyugtatásra. Ezt jó lélekkel elhiheti a czikkiró. De higyje el egy füst alatt azt is, hogy az a néhány ember, aki­nek nyugtalan a kedélye, tévedésben van, ha ez ellen akármilyen közgyű­léstől is orvosságot remél. Akinek a mi becsületes munkával s az ügy iránt táplált buzgósággal megteremtett zene­iskolánk, vagy a felállításának a for­mája miatt fáj a szive, az keressen megnyugvást abban a helyes gondo­latban, hogy az ilyen természetű intéz­mény csakis szellemi czélokat szolgál­hat, és hogy azok az emberek, akik életre keltették, ügyelni fognak rá, hogy nemes hivatásának a pályájáról ki ne zökkentsék azok, akik védelmükbe akar­ják venni az édesanyát a csecsemőjé­vel szemben. JSgy választmányi tag. A tiszabecsi Rákóczi emlék­ünnepély. Az emlékmű leleplezésével járó ün­nepségek műsora következőleg állapitta- tik meg: az öreg egyedül van virágos kertjében ta­lálja minden örömét. Az orvos távozni készült s kérte a grófnőt is, térjen pihenni, bizonyára van olyan hű cselédje, ki pontosan beadja az orvosságot és minden negyed órában fel­cseréli a jeges borogatást. — Kora reggel itt leszek magam is, — mondá; ezzel elbúcsúzott. De nem tudott hazamenni, szemei előtt folyton ott lebegett a beteg láztól piros arcza, gyönyörű kék szemei, hab­fehér hattyú teste. Sok szép nőt láttam már életemben, — gondold — de ilyet, mint ez a kis paraszt leányból átvedlett Tündér Ilona, meg sohasem. Elhatározta, megtesz mindent, csakhogy megmentse az életnek. Midőn a hosszú séta után haza­ment, még mindég nem tért pihenni, elő­vette az orvosi könyveket és sorra olvasta azokban a tífusz gyógykezelésére vonat­kozó utasításokat. Odakünn már pittymal- lott, mikor lefeküdt. Reggel első útja volt szép betegéhez, kit egy állapotban talált. Ekkor már egy vörös keresztes ápolónő is volt a beteg mellett. — Ez nagyon helyes gondolat volt, — mondá a grófnőnek, ki az orvos ottlé­téről értesülve, maga is bement a beteg szobájába, — egy tapasztalt kéz nagy se­gítség és megnyugtató, hogy rendéleteim pontosan be lesznek tartva, y Aztán naponta háromszor is felke­reste betegjét. Hetednap jelentette a gróf­Rőth Fűlőp kárlsbádi czipőraktárát ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a Közvetlen a Pannoniéi legolcsóbb bevásárlási forrást. n szálloda melletti I Szatmár és vidéke legnagyobb ezipőraktára. Figyelmeztetés !I Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári színes czipök eredeti gyári árakon kaphatók.

Next

/
Thumbnails
Contents