Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-04 / 31. szám

Melléklet az 1903. évi 31. számhoz. SZATMÁB ÉS VIDÉKE Szomorú biz az, a mi történt, de a legszomorubb mégis az egészben, hogy az emberek nem találnak benne semmi rend­kívülit. Élvezik a szenzácziót a nélkül, hogy megbotránkoznának, s a nagy lárma inkábty, oda -irányul* hogy elrettentő példát szolgáltassanak az ügyetlenkedőknek. Vesztegettek eddig is, bele volt nyu­godva mindenki, szinte jól esett a hallotta­kat szájról-szájra adni. A közéletben, mond­hatni, a spártai törvény uralkodik: „Lopni szabad, bűnös csak az, a kit rajta kapnak.“ Ennek kellene végre megváltozni! Demeter. HÍREINK. — Lapunk jelen számához egy fél iv melléklet van csatolva. — Személyi hírek. Batkovszky Pál kir. Uuth. főgunnáziumi igazgató u mai napon párheii szabadságra ment. Távolléte alatt az igazgatói teendőket dr. Fodor Gyula látja el. — Jaskovics Ferencz balassagyarmati főgimnázium') igazgató je­lenleg városunkban időzik. — Egyházi kinevezés. Szép ki­tüntetés érte Dr. Steinberg er Ferencz nagy­váradi kanonokot. Mint biztos forrásból ér­tesülünk a budapesti központi szeminárium rektorává kineveztet.ett. Örömmel adjuk közre legújabb kitüntetését, mert e tényben is a ragyogó, fényes tehetség megjutalma- záeát látjuk. — A 12 ik honvéd gyalogezred a Nyirvidéken tartott ezred Ö9szpontositó gyakorlatokról pénteken délelőtt érkezett vissza városunkba u legjobb condicióban a zenekarrul együtt. Az ut fáradalma alig látszott meg katonáinkon 1 ott időzésük alatt sem történt különösebb búj. A zenekar tegnapelőtt délután már térzenét adott a Kossuth-kertben s este pedig hangversenyt a Honvéd Sörcsarnokban. — Elismerés. A m. kir. 11. és 12-ik honvéd gyalogezrednek Máté?zalkán történt összpontosítása alkuimából úgy Mátészalka község elöljárósága, valamint a járási fő­szolgabírói hivatal körültekintő, példás és ügybuzgó tevékenységével, — melyet az elszállásolásnál való segédkezés, valamint mindennemű szolgálati megkereséseknek el­intézésénél kifejtett, — u legteljesebb meg­elégedést vivta ki magának. A honvéd állomásparancsnokság vezetője Lenz hon­védé ezredes ennek -folytán megkeresi»*-az alispánt, hogy a legfelsőbb szolgáiul érdeké­ben tett ezen dicséretreinéltó szolgálataiké t Ilosvay Eudre járási főszolga bírónak és Jeszenszky Sándor mátészalkai községi biró- ,nak elismerése tudtul adassák. — Honvédőink a nagy gyakor­laton. A 12-ik honvéd gyalogezred f. hó 21-én utazik el a Nyíregyháza s környékén tartandó hadgyakorlatokra. Szutmártól Nyí­regyházáig vonaton utaznak, Nyíregyházán hat napig időznek s részt vesznek az ott tartandó harczszerü czéllövészeten. A had­gyakorlatok Nyíregyháza és Szerencs kö­zött fognak tartutui. Lefuvás szept. 11-én. 12-én visszaérkezés Szutmárra. — Értekezlet. Az alispán a II. Rá­kóczi Ferencz nemzeti szabadságharcza 200 éves évfordulójának megünneplésére tartandó ünnepség előkészítése ügyében kiküldött bizottság tagjait augusztus hó ötödik napján délelőtt 9 órakor Szatmárnémetiben a város­háza tanácstermében tartandó értekezletre egybe hivta. Ugyancsak az ünnepséggel kapcsolatban tartandó kuruc/, bál és hang­verseny rendező bizottságát ugyan-e napra délelőtti 10 órára egybe hívta az alispán. — Felhívjuk e fontos értekezletre a bizott­ság tagjainak a figyelmét, mert ez alkalom­mal fug eldőlni, hogy ez év folyamán egy­általán létesíthető lesze-e u tervezett Rákóczi emlék s megtartható lesz-e az annuk fel­avatásával járó Rákóczi emlék ünnep. — A mikolai Rákóczi bálra szóló díszes meghívók a napokban küldettek szét. A meghívót díszítő gyönyörű rajz, ku- rucz lobogókkal körül véve Rákóczi babér- koszoruzott kitünően sikerült arczképéből áll. — A bál sikere érdekében a fáradhatat­lan rendezőség mindent elkövet, s hisszük, hogy az a nyári évad egyik legsikerültebb mulatsága lesz. — Kérelem a vármegye közön­ségéhez ! Folyó évi junius hó 25-én 15263. szám alatt kelt intézkedésemmel egy gyűjtő ivet küldtem a t. czimhez, melyben a II. Rákóczi Ferencz nemzeti szabadságharcza 200 éves évfordulója al­kalmából uz 1703. évi julius hó 14-én ara­tott tiszubecsi győzelem emlékére állítandó emlékjel költségeire való udakozásra és a begyülő adományoknak folyó évi julius hó 31-ig az alispáni hivutalhoz vuló beküldé­sére, eredménytelenség esetén pedig a gyüj- tő-ivnelc a jelzett határidőig való beküldé­sére kértem fel. A kitűzött határidő lejár­ván, az ünnepély rendező-bizottságot folyó évi augusztus hó 5-re egybehívtam, hogy a gyűjtés eredményéről számot adva, az em­lékjel megvnlósithatásu iránti előterjeszté­sünket a vármegyei bizottsági közgyűléshez megtehesaük. Kérve a hazafias czélra szánt adományoknak, avagy eredménytelenség ese­tén a küldött gyűjtő Ívnek postafordultával az alispáni hivatalhoz való szives beküldé­sét, hazufius üdvözletem uyilváuitása mel­lett maradtam. Nagykároly, 1903. augusz­tus 1. Alispán helyett: Nagy Sándor, tb. vm. főjegyző. — A jóváhagyót conversió. A belügyminisztérium u törvény hatóságai bizott­ságnak a városi kölcsönök convertálását elrendelő 132/1003. kgy. számú határozatát, melyet f. évi julius 14 ikén kelt leiratában jóváhagyhatónuk nem talált, a városi tanács újabb felterjesztése folytán f. évi julius 27-ikén kelt rendeletével jóváhagyta. A rendeletből kiemeljük a következőket: „A törvényhatósági bizottság 132/1903. sz. u. kell, a város 4 rendbeli kölcsönének convertálásárn vonatkozó határozatát az újabban érvényesített indokok figyelembevétele mellett és különös tekintettel a város jelenlegi kedvezőtlen pénzügyi helyzetére, a f. évi 61074. leirat hatályon kivül helyezése mellett oly kikö­téssel hagyom jóvá, hogy a kölcsönösszeg felhasználásáról külön számadás lesz veze­tendő.“! A jóváhagyás kieszközlése Hiéronymi Károly képviselőnk érdeme, ki a conversio ügyét ily gyorsan sikerre vitte. Most már mi sem gátolja, hogy jövő évi háztartásunkba u konversio által elért tekintélyes összegű megtakarítást számításba vettessük s községi terheinken egy nehány százalékkal könnyitsiink. — Pártértekezlet. A helybeli sza­badelvű párt a legközelebb értekezletet tart, melynek tárgya a debreczeni szabad­elvű párt ismert felirata lesz» a melyet az itteni szabadelvű pártnak is megküldött. A hogy u hangulatot ismerjük, biztosra lehet venni, hogy a párt magáévá fogja tenni és hasonló szellemben fog felírni u képviselőházhoz és a kormányhoz. Ma már országszerte olyan a hangulat, hogy talán az egy Tisza Istvánt kivéve, mindenki lel­kes hive a nem/eti követelményeknek. — Szaporodnak a jelöltek a vá rosi gazdasági tanácsosi állásru. Újabban u bizottsági tagok nagy része levelet kapott Szegedy Antal darnói földbirtokostól,, a. melyben jelenti, hogy a gazdasági tanácsosi állásra pályázni szándékozik és kéri a tá­mogatást. Ugyancsak mint pozitív hir tartja magát, hogy Kőrösmezei Antal fő­jegyző is, . ki jelenlegmint -helyettes ga™s— dusági tanácsos működik, szintén pályázni fog. A választás, mely ily körülmények között nagyon is élénk fog lenni, a szep­tember havi közgyűlésen fog megtörténni. — Szenzácziós hir czirkulált teg­nap este és ma délelőtt a városban, az t. i. hogy gróf Khuen-Héderváry miniszterelnök magát agyonlőtte. A hir természetesen nem igaz, bizonyos csak annyi, hogy a minisz­terelnök ur, bármiként végződjék is a par­lamenti vizsgálat, uiindenképen megvágjon — lőve. — Eljegyzés. Móricz Imre cs. s kir. hadnugy eljegyezte Országit Margitot, özv. Országit Dezső né kedves én művelt leányát. — Eljegyzések. Árokháty Vilmos községi biró vasárnap turtotta eljegyzését Schneller Irén kisasszonynyal, özv. Schnel­ler ICárolyné úrnő kedves leányávál. — Nagy Ferencz vetési ev. ref. taniló elje­gyezte Váduay Boriskát, Vadnay Pál ve­tési ev. rét. tanító leányát. — Eljegyzés. Bab János erdőd i kádármester, f. hó 1-én tartotta eljegyzését P a u 1 u k Piroska kisasszonynyal, Pauluk Dávid m. kir. postaaltiszt kedves leányával. — Gyászhir. Mándi Beke Károly volt aradi pénzügyiguzgató özvegye sz. tas- nádi Fekete Zsuzsánna úrnő augusztus 2-án reggeli 6 órakor, életének 48-ik özvegysége első évének betöltése nupján Budapesten el­halálozott, A boldogulnák földi maradvá­nyai f. év aug. 3-án a II. kér. kapuczinus utcza 9. sz. alatti gyászházból az ev. ref. hitvallás szertartásai szerint tartott ima után Aradra szállíttattuk s ott aug. 5-én helye­zik örök nyugalomra. Gyászolják: özv. tas- nádi Fekete Sándorné édes anyja, tasnádi Fekete Benő kir. tanácsos, pénzügyigazgató mint testvér i neje György Lenke sógornő gyermekeivel, Kádas Beke József nevelt fia. Legyen a hant könnyű sokat szenvedett porai feletti — A Szamos áldozatai. Most az egyszer nem itt történt nálunk. Olcsva-apá­tiból kapjuk a hirt, hogy Szabó Zsuzsánna és Szászi Erzsi odavaló leányok vizmcrités közben a Szamosba fúltak. Saját vigyázat­lanságuknak lettek áldo/atui. Hogy a viz- meritésre ne kelljeu sokáig várakozniok, to­vább mentek néhány lépéssel az erre kije­lölt helynél. A part leszakadt aluttuk s a mély vízben azonnal elmerültek. A parton álló legények utánna ugrottak, akkor azon­ban már a két leány elmerült a vizben. Holttestüket még nem találták meg. — Uj csillagkeresztes hölgy. Má­ria Jozefa föherczegnő, nagy károlyi gróf Károlyi Gjuláné, szül. nagykárolyi Károlyi Melinda grófnőnek a csillugkereszt-rendet adományozta. — Kinevezések. A kir. pénzügymi­niszter dr. Hetey Zoltán nagykárolyi pénz- | ügyigazgatósági fogalmazó gyakornokot a maros vásárhelyi pénzügy igazgatósághoz fo­galmazóvá, Herman Venczel joghallgatót a deési pénzíigyigazgatósághoz végrehajtóvá nevezte ki. — Uj ezredtulajdonos. Őfelsége báró Mertens Károly altábornagyot, n VI, hadtest parancsnokát és kassai parancsnokié tábornokot, a 64. -sz. gyalogezred tulajdono­sává nevezte ki. — A nyomdász-szakkörből. A e/.atmár—n.-károlyi könyvnyomdászok szak­köre augusztus hó 2-án tartott értekezletén megüresedett elnökségét M i 1 i á n László­val, a „Pázmany-sajtó“ művezető faktorával töltötte be. A kör ügyeinek vezetésével pe­dig'Nemes András, Ujvárosy Sámuel, F ü 1 ö p Ferencz és Fok k Gusztáv k. ta­gokat biztu meg. — Áthelyezett tanítónő. A vnllás- és közoktatásügyi miniszter Majertsik Má­ria kispesti állami elemi iskolui tanítónőt a szentendre-izbégi állami elemi iskolához je­len minőségében áthelyezte. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminiszter vármegyénkben a komlód? tótfalusi anyakönyvi kerületbe Márton Béla h. körjegyzőt anyakönyvvezetővó, az, erdődi anyakönyvi kerületbe Miilián János segéd­jegyzőt, s a nugyszekoresi anyakönyvi ke­rületbe Prec*ner Árpád h. körjegyzőt anyu- könyvvezető helyettessé nevezte ki. — Hatvani Péter városunk köztisz­teletben s szeretetben álló „Óvó bácsi“-ju julius 31-én óvói működése teréről véglege­sen visszavonult. A kisdedek nevelésével 1861. január 21-ike óta foglalkozott s a gyermekek szelid kedélye s jósága miatt szeretettel ragaszkodtak hozzá. A gondjaira bízott gyermekek száma meghaladja a négy­ezerét. Őszintén kívánjuk, hogy a nyuga­lom csöndes pereseit' megelégedésben s jó egészségben töltse még évek hosszú során át. — Esperes adminisztrátor. Szabó János, Szaniosujvár gör. kuth. püspöke a nagybányai és felsőbányái esperesi kerületek udminisztrátorává Brebán Ábrahám hideg- knti gör. kath. plébánost nevezte ki. Az esperesi állás Púp István felsőbányái plébá­nos halálával üresedett meg. Az uj ud- minisztrátör a felsőbányái lelkész! teendők ideiglenes ellátásával Savanyú János lacz- fa1n si segédlelkészt bízta meg. — Felülfizettek az atyai bálon: Pál Endre 1,20, crsekujyári Brand Géza 1.60, Molnár Lajos 2.60, Mudurassy László 60, Lá/.in Tivadar 60, Becze testvérek 1.20, Bóuizs Károly 6 K, Szeőke Kálmán 60, N. N. 60, Vona Mihály 60, Schik Aladár 60, Horváth Károly 1.20, Bernát Károly 20, Dr. Dómján Jáuos 2.40,' Mludencsik Zoltán 60, Király László 2—, Kándár Bá­lint 2—, Kereskányi János 60, Blum N. 2.60, Dr. Muhy Zsigmond 2—, Veiner Mátyás 2 korona. Az összes bevétel 475 K 12 fii. Kiadás- 170 K 56 fii. Tiszta jövde- lem 304 K 56 fii. — A bikszádi Anna bált az idén megtartják, s az eddigi ősi díjmentes szokás­tól ez alkulominal eltér a rendezőség, ameny- ben azt most kivételesen belépti díjjal rende­zik, de hazafias czélra, a tiszabecsi Rákóczi emlékére. Reméljük, hogy a bikszádi Anna bálok régi jó hirneve ez idén sem fog csor­bái szenvedni, s fényesen fog sikerülni és a hazafias ezéiru szép összeget fog juttatni. A kibocsátott meghívó következőleg szól: Meg­hívó, A bikszádi fürdőben 1903. éri augusz­tus hó 8-áu a tiszabecsi Rákóczi emlékosz­lop javára rendezendő Anna-bálra, melyre czimzetett és családját tisztelettel meghív­juk. Kezdete este 8 órakor. Belépti dij: .személyjegy 2 korona, családjegy 6 korona. Rendezőség: Ilosvay Gusztáv elnök. Bay Miklós, Galgóczy Árpád, Helmeczy József, Helmeczy Pál, Ilosvay Lajos, Jakó Endie, Jakó Pál, Jékcy István, B. Kováte Béla, Kölcsey Ferencz, Keresztszeghy Sándor, ifj. Papolczy Béla, ifj. Péchy Sándor, Rhédey István, Szentiványi László, Ujfalussy Lajos rendezŐ-bizottsági-tagok. Ugyanitt emütjük meg, hogy u julius 26-án tartott bálon is többen vettek részt úgy a fürdözők, mint a vidékről besereglett vendégek köréből. — Nyomjelzés. Fábián mérnök a Gregersen és fia ezég megbízásából tegnap sürgönyileg értesítette Pap Géza polgár- mestert, hogy a nyomjelzési munkálatokat a Szatmár-mátészalkai vasúton szerdán kez­dik meg. — Dónáth búcsú. A szokásos Dó- náth-bucsut ez évben is megtartják a Szat- márhegyen. F. hó 9 én délelőtt az er­dődi hegyen épült Dónáth-kápolnában üih nepélyes istentiszteiét, utána a kápolna kö­rül felállított lombsátorban szent beszéd lesz. Az ünnepély érdekességét nagyban euieli uz iparos énekegylet által rendezendő hangverseny s tánczmulatság, a mely iránt már igen nagy érdeklődés mutatkozik. A szat már—erdődi h. é. vasút üzletkezelő- sége e napra külön menetrendet állapított meg. — Értesítés. Augusztus hó 9-én tar- tátik meg a Szatmárhegyen á szokásos „Dó- nát“ búcsú, mely alkalomra a kiránduló közönség kényelmére a rendes vonatokon kivül már három vonatpárt fogunk közle­kedtetni. Tapasztaljuk azonban, hogy az utazó közönség zöme ilyenkor is csak a rendes mindennapi vonatokkal szokott utazni, minek következtében ezen vonatoknál nagy a tolongás és tulzsuffoltság. Figyelembe ajánljuk azért az utazó közönségnek a fal­ragaszokkal hirdetett menetrendet és u ké­nyelmes utazás czéljából a külön vonatok vonatok használatát. — Közöljük különben e helyen is, hogy e külön vonatok indul­nak: A Kossuth-kerti végállomásról reggel 6 óra 4 perczkor, délelőtt- 10 óra 55 percz- kor, délután 3 óra 20 perczkor. A vissza­jövő különvonatok pedig indulnak * Szat- márhegy piacza állomásáról délelőtt 9 óra 14 perczkor, délután 12 óra 37 perczkor, délután 5 óra 15 perczkor. Szatmár—erdődi h. é. vasút üzletkezelősége. . — Tiszt ele tdij. Az igazságügymi- niszter .a szatmárnémeti kir. ügyész felügye­lete alatti törvényszéki fogházban letartóz­tatottak valláserkölcsi oktatását 1903. év 1-ső felében teljesített lelkészek tisztelettéjá fejében Tóth József r. k. lelkésznek 24, Rácz István ev. ref. lelkésznek 16, s: Hozás János g. te; lelkésznek 100 koronát utal­ványozott. — Uszoda átvétel. Fink Ferencz, kinek a Szamos folyón mintegy tizenöt éven át uszodája van, folyó évi augusztus hó 1-ső napjával uszodáját a joggul együtt 24QQ koronáért eladta Pallag Péter vendéglős­nek, ki az uszodai sörcsarnokot és bormé­rést tovább kezeli! — Kirándulás a Szatm ár-hegyre. A szatmárnémeti Iparos Ének és Dalegye­sület 1903. évi augusztus hó' 9-én a dónat* búcsú alkalmával a Szatmárhegyre uz alábbi napirenddel kirándulást rendez, melyre az' egyesület pártolóit, barátait s Szatmárné­meti város sportkedvelő közönségét meg1? hivja az-elnökség. Napirend: 1. Gyalog- verseny. Indulás reggel pont 5 órakor a hídfőtől. Ezen versenyben részt vehet min­den sport kedvelő férfi, ki'ebbeli szándékát legkésőbb -augusztus- bó 7—én estig Bodnár Károly egyleti alelnök, Balogh Dezső fod­rász üzletében vagy az egyesület bármely tagjánál bejelenti. Tét 1 korona. Verseny- dijak: 1-ső egy 10 koronás arauy. 2i-ik egy re-montoir óra.'3 ik egy tajték szivar-szipka. 4-ik egy ötkoronás tallér. — A negyedik díj annak adatik ki, aki- ».versenyzők közül legutoljára érkezik be. Beérkezési idő leg? később 8 órakor. A verseny szabályok az indulás előtt felolvastatnak, mely szabályok-» nnk minden versenyző tartozik magát alá­vetni s a versenybíróság Ítéletébe belenyu­godni. A versenyzőket az arra felkért'kerék­párosok fogják ellenőrizni. 2, A nagyközön­ség indulása reggel pont 6 órakor külön vonaton a hídfőtől, mely kizárólag a kirán­dulókat szállítja; ha azonban valaki aka­dályozva lenne, jegye a nap bármely vona­tára érvénynyel bir. 3. 9 órakor versenydij tekézés (kuglizáe) a vasúti fedett tekepályán rendezi Kozma Károly elnöklete alatt egy bizottság. Nyereménytárgyak: 1-ső egy 10 koronás arany* 2-ik 8 korona pénz. 3—ik egy remontoir óra. 3 dobás 20 fillér. — Az idő rövidsége miatt csak korlátozott számú jegy adatik ki. 4. 12: órakor általános sza- lonasütés a Kolb-féJe szőlőben. 5, D. u. 2 órakor a versenytekézés folytatása és be­fejezése. 6. 5 órakor gyülekezés a Lóvav József ur szőlőjében, Innen zeneszóvul disz- felvonulás a tánczmulatság czéljából felállí­tott óriási disz lombsátorhoz. Az indulást ágyulövések jelzik. Tarka szinpad. Mű­sor : a) Megnyitó ének az iparos dalegye­sülettől. b) Vig tárgyú felolvasás Márton; László úrtól, c) Vig . monolog Dobray Jenő úrtól, d) Részlet a „Szökött katona“ czimü népszínműből. Éneklik Tar József és Fehér Gusztáv uruk. e) Tréfás magánjelenet. Szentiványi Sándor úrtól, f) Zenebohózat Lőrincz Lajos úrtól, g) Kupiék. Radler Albert úrtól, h) Bezáró ének uz Iparos Dalegylettől, i) Tánczmulatság. 8. 9 órakor közös étkezés; kiki batyujából, vagy a ven­déglős kiszolgálása mellett. 9. Szünet alatt fényes tűzijáték. Rendezi Agyó Géza ur. 10. Reggel 5 órakor külön vonaton haza­utazás, mely nem feltétlen kötelező, a meny­nyiben jegye a nap bármely vonatára ér­vénynyel bir. Részvételi dijak; Sze­mélyenként előre megváltva 1 kor. 20 fill. A szatmárhegyi pénztárnál 80 fillér. Az előre megváltott jegyek szelvényei u vasú­ton oda és visszautazásra minden ráfizetés nélkül érvényesek. Jegyek előre válthatók Bodnár Károly egyesületi alelnök, Balogh Dezső fodrászüzletében és az egyesület bár­mely tagjánál. Az igy megváltott jegyek feltűnő holyen viselendők. Kéretik a közön­ség, hogy jegyeiket jó előre megváltani sziveskedjék, a mennyiben úgy kényelmesebb utazásról gondoskodhatik a rendezőség. A gyalog versenyzők u mulatság! jegy váltása alul fölmentetnek. Esőre hajló idő esetén fedett helyiségről gondoskodva van.

Next

/
Thumbnails
Contents