Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-23 / 51. szám

/

Tizenkilenczedik évfolyam.

51-ik szám.Szatmár, 1902. deczember 23.

I

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN.

===== AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: ==

Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 » j Egyes szám ára 16 > Községek, közaégi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona.

SZERKESZTŐ ES KIADÓHIVATAL,

hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : '

= Morva! János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6rik sz. alatt. = tv.t .-F.-F~03sr-szÁJM: = 73.

A Szerkesztő lakása: Eotvös-uícza 19-ik szám.

HIRDETÉSEK

s lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér.

Hirdetések díjjal előre fizetendők.

Karácsony.

1902 évvel ezelőtt végtelenül nevezetes esemény történt. A földre szállott, megszületett, megtestesült a királyok királya, a bölcsek legbölcsebbike, a magasságos Istennek Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus. Ennél nevezetesebb eseményt a történelem fel nem jegyzett. Fénypont ez, mely sugarait veti előre is, hátra is, melytől elfordulni- nem képes az ember, hanem önkénytelenül is rá kell figyelnie és mérlegelnie annak óriási hatásait. Az Ur Jézus születése az emberiség történelmének központjává lett. A kor, mely őt megelőzte, egyedül őt várva tudott vigaszt találni, — a századok, melyek őt követik, magukon viselik egyénisége hatásának el- mosódhatatlan bélyegeit.

Minden népnek őstörténelme említette a boldog időket, midőn az Isten a földön járt, az emberekkel együtt élt, — és ezzel kapcsolatban várta ismét a Téremtőt, hogy az embert tanítsa, vezesse, megjavítsa, boldoggá tegye. Az ősi isteni kinyilatkoztatás eme drága gyöngyei, bármily durva foglalatba voltak is később beillesztve, feltalálhatok az ókor minden népének vallásos regéiben, és ezáltal várták a szabaditót ott is, hova az közvetlenül ígérve nem volt, mert az emberiség közérzülete olyan volt, mint a hajnali szürkület utazója, ki még ha nyugat

A második.

Még csak vártuk, hogy majd a gólya Egyszer nálunk is kelepel,

Amikor mi már jó előre Luczinak kereszteltük el.

Aztán megjött a piczi vendég És bántuk is mi, bármi lett.

— Pedig, pedig az a valóság,

Hogy Laczikából Klári lett.

Hogy kétszer hozott uj virágot A mezőt himző kikelet;

Bizony megint csak ott keringett A gólya a házunk felett.

Tudtuk már, hogy igy jó előre A névadás kissé bajos :

Hát föltételes módba’ mondtuk,

Ha fiú lesz : legyen Lajos.

Apám Lajos; az a nagyapja,

Akit az elmúlt gyászos év Elvitt közülünk, szintén az volt:

Őrizze emlékét a név.

Aztán megjött a piczi vendég . . .

S mit lelkünk féltve ápola:

Most sem teljesült a reménység,

Mert Lajkóból lett — Viola.

Mi tagadás: fájt, fájt ... De egy perez S eloszlott a futó ború.

Hanem szegény kis feleségem Szomorú volt ám, szomorú.

felé igyekszik is, gyakran, ismét és ismét tekint kelet felé, sejti a láthatár peremének pontját, hol fel fog bukkanni a Nap és ha közel a perez, megáll és vár, felhagy minden egyébbel, hogy köszöntse a felkelő világosságot, a fényt és a termékenyítő meleget.

Ilyen volt az emberiség közérzülete az Ur Jézus születése előtt. És annak utánna? Benne élünk, benne mozgunk. Barát és ellenség vele foglalkozott, és foglalkozik azóta mindig. Nincs magasztos gondolat, mely nem az ő ihletése alatt keletkeznék, — nincs nemes érzés, melyet nem az Ur Jézus szelleme szentelne meg, — nincs szent törekvés, mely ne az ő tanaiból merítene erőt és kitartást.

Mindezek történeti tények. Ha gondolkozni szoktál, mondd meg nekem van-e még esemény, mely fontosabb lenne az Ur Jézus születésénél? Mondd meg, van-e tény, melynek következményei oly csodásak, oly fenségesek és a mi a legfőbb, oly maradandók lettek volna? Légy barát, vagy ellenség, be kell ismerned, hogy az Ur Jézus születésének, életének ténye, fényben, fontosságban, hatékonyságban egyedül áll az emberiség történelmében.

Az Ur Jézus tiszteletére van szentelve nemcsak templomunk, hanem hágunk nlfáríi ic Ac minőn a fárcaHalnm

Köny csillogott a két szemében,

S inig ott szendergett oldalán A kis csöpség, el-elsólmjtá,

Hogy ez is csak lány, újra lány.

Hanem majd nézte, nézte hosszan A picziny alvó gyermeket És szemében boldog mosolygás Ragyogta túl a könyeket.

S míg arczán, lelkén bu-, örömnek Patakja egy árrá szaladt:

Magához vont s azt mondta; azért Ha csúfolnak, ne hagyd magad.

Kótay Pál.

Elmélkedés.

Nagy kedvteléssel tanulmányoztam a kisebb és nagyobb gyermekek lelki mozgalmát, amit az iskolai értesítő kiosztása idézett elő nálok a napokban.

És megfigyeltem a szülők viselkedését, ott a hol tehettem, vájjon milyen hatást tett rájok a krisztkindli, mit a gyermekeik hazahoztak.

Nem olyan közömbös dolog ez az évenként háromszor ismétlődő esemény. Aki érzékkel bir a gyermeklélektan iránt, és egyúttal törődik azzal is valamennyire, hogy milyen lesz a nemzedék, amely az örökünkbe lép, annak sok jó és rossz órát szereznek ezek az , apróknak látszó események.

Az iskola (azt hisszük rendesen) a műhely, ahol a gyermek megtanulja a mesterséget, amely után később megélhet. Megtettük a kötelességünket, ha odaküldjük a gyermeket, ellátjuk a szükséges táskával és azzal ami belévaló, és rábízzuk a tanítóra, hogy embert faragjon belőle.

Eleintén persze (az elemi iskolában) csekélység, gyermekjáték az iskola. Elbaktat a kis gyermek a teendői közt; egyre- megy, hogy jól végzi-e a dolgát, vagy rosz- szu1; hisz gyönge még, nincs esze, és kevés az, amit végeznie kell. Majd elbánik vele á tanító, és, ha nem kielégítő is az eredmény, sebaj, kipótolja később, mikor nagyobb és okosabb lesz.

Odahaza egész kényelmesen játszadozik, csak nagy felfordulást ne csináljon ; ha tetszik megtanulja a leczkéjét, ha nem, az sem baj. Néha megkérdezik, készen van-e holnapra? és megnyugosznak az igenlő feleletben, vagy a gyakori kijelentésben, hogy most nincs feladva semmi.

Csak nagy ritkán akad olyan szülő, aki rendszerint, mindennap a felügyelete alatt és segítséggel végezteti a kis gyermekével a feladatát. Alig lehet ilyet találni.

A sok közt elvétve van olyan gyér- , mek is, akit jó ösztöne rávezet a jó útra. Lelkiismeretesen töri magát már zsenge korában a tudásért, érzi a kötelessége komolyságát és büszkeségét látja kielégítve, ha az iskolában elismerést nyer a szorgalmáért. Szép, de ritka tünemény.

Nagy tömegében a gyarmeksereg nem hajlik erre. Bárha azt valljuk, hogy az ember jóra születik, ezt a jót a kis gyermek sehogy sem találja fel abban, hogy gyönyörködjék a tanulás fáradalmaiban, a j munkában, melynek értékét nem ismerheti, I örömeit nem érezheti.

Magára hagyatva halad az ismeretlen útnak göröngyös ösvényein ; 1 tanító szemSajnos, hogy manapság sok ily szörnye van az emberiségnek, kik midőn letagadnak minden tekintélyt, meggyanúsítanak minden erényt, lelkűkben bálványozzák önmagukat.

A napkeleti bölcsek távol voltak a nagy esemény szinhelyétől, várták a felkelő napot, sejtették a helyet, hol a látóhatárra kell bukkannia, és midőn föltűnt a csillag, megismerték a küldött követet, bizalommal indultak nyomában, és megtalálták a született királyt.

A mai társadalom is, bárha hódol is az Ur Jézusnak, imádja őt Istenségében, áldozik neki oltárain, mondhatjuk messze van az Ur Jézustól, messze van, mert hiányzik az emberiség közérzületéböl az alázatosság és igy épp azért a szeretet is.

A kereszténység minden évben elküldi a csillagot a Krisztustól távollevő társadalomhoz a karácsonyi szent ünnepekben. Elénk rajzolja az édes Anyát, ki a szülés után is tiszta szűz, —_a kisdedük lei király lévén, alakban jelenik meg, — hatalmas lévéiíj fut üldözői elől, — gazdag lévén, utolsó szegénységben születik, — és ’azt mondja a magával eltelt embernek : ki annyira szeretsz mindent bon- czolni, tekintsd ezt a nagy alázatosságot, érezd át e végtelen szeretetet, mérlegeld a nagy áldozatot, mit az Isten Fia hozott éretted midőn emberré lett,

rehányásait csakhamar megszokja és közönyösen veszi, a pálczától meg nem fél, mert azt kivették a „mester“ kezéből.

Végez annyit, amennyi jól esik neki (és rendesen kevés esik jól), a többi meg lesz, a hogy lesz. Hiszen a következmények ' megfontolását csak gyerekember várhatja a valódi gyermektől.

Elkövetkezik az időszak. Megérkezik az értesítő.

Ott settenkedik az ártatlan bűnös a ház körül, tanakodva, miképp fogadják majd a szülők a rossz kimutatást. Elébb az anyának kedveskedik a kétes értákü ajándékkal. Igazi vagy színlelt keserűséggel hallgatja a meg nem érdemelt szemrehányásokat meg az ijesztést, hogy kikap az apától.

— Ugy-e mondtam, hogy tanulj. De haszontalankodtál és nem fogadtál szót.

Aztán jő a felsőbíróság ítélete.

Az apa érthető, de jogosulatlan, haraggal dorgálja a csemetéjét a rossz előmenetelért. Szemére lobbantja a rosszaságát, megfenyegeti mindenféle drákói büntetéssel, amik közt legfőbb, hogy ha nem fog megjavulni és jobban tanulni, csizmadia inas lesz belőle.

Itt-oit még alkalmazzák az ókor kedvelt nevelési eszközét a botot is, ezzel magyarázván meg a gyermeknek, mekkorát vétett — ő ellene a kötelességét elmulasztott szülő.

Ámde szerencsétlenségére a gyermeknek meg van az a szerencséje, hogy köny- nyen feled. Nyom nélkül vonul el fölötte a zivatar, mit a szülői rendeztek. (Leg- fölebb a nádpáleza helyét érzi kis ideig.)

Á Jézuska jobb, mint az emberek, és elhozta ajándékát még a leggyöngébb tanulóEőth Fiílöpt kárlsbádi czipöraktárát

ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a "^i KŐZVötlöű A Pannónia ® legolcsóbb bevásárlási forrást. ■■= $ ....— Szálloda mellett !

rar-* Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.

minden rétege és osztálya a karácsoni ünnepek alkalmából ünnepet szentel, akaratlanul is hódol az Urnák, imádja az Ur Jézus Istenségét. Nincs hiány magasztalokban, nincs hiány tisztelőkben, az oltárokon folyton ég az áldozat lángja, — csak — csak egy a mi rontja az összhatást, kisebbíti az áldozat becsét,. — mert nem oly tiszta az áldozat, mint a minő Istent illetné, nem oly tiszta, mint a minő az embertől tellenék, ha teljesen tudatában volna saját mivoltának és áz Ur Jézus Istenségének.

Az emberiség ma mindent bon- czolni, elemezni szeret. Széttépi a rózsát, nem sajnálja szépségét, csak hogy lássa, mily alkatelemekből áll. Széttépi a tekintélyt, hadd lássa, valóban tekintély-e az. Elemeire bontja magamagát is, mert nem szeret maga előtt rejtélyt tudni. És midőn igy bonczol, kritizál, elemez — midőn embertársai felett a legszigorúbban ítél, abban mutatja meg gyarlóságát legkivált, hogy saját énjében nem tud meglátni semmi fogyatkozást, de észrevesz minden ,jót viszont embertársaiban nem tud meglátni semmi jót, de észrevesz, irgalmatlanul leleplez minden fogyatkozást. így alakul ki a mai társadalom szörnye; az önistenitő ember, ki önmaga előtt tudós, eszes, igaz, szent, — de aki előtt az egész világ, vagyis minden más ember oktalan, csalárd és biinös.