Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-02 / 48. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A városatyák. A legközelebb — november 27-én _ tartott városi rendkívüli közgyűlésen történt, a mi különben pnár ezelőtt is többszőr megesett, hogy nem lehetett határozni,,-mert a törvény szerint megkívánt' határozatképes számban a bizottsági tagok nem jelentek meg. Pedig nagyon föntps'tárgy lett volna elintézendő. Az. állami iskplához szükséges Kolozsvári Károly és Komka Kálmán féle telkek megvétele és a város által megszerzett Magos Menyhért szatmári ev. ref. egyház és Tóth féle telkek eladási ügye. S hŐzzáteszszük, hogy ebben a tárgyban már. volt egy rendkívüli közgyűlés összehívd, ,a mely ugyancsak a fenti okokból nem volt megtartható. A polgármester erélyes szavakban adott kifejezést a tapasztalt érdeklődés hiányos volta feletti véleményének és kérte a bizottsági tagokat, hogy- több odaadással és buzgósággal teljesítsék kötelességüket, de miután, ezt épen azok nem hallották, a kiket tulajdöriképén illetett, t. i. a távollevők, s miután a közügyek iránti érdeklődés hiánya épen a városatyáknál mindig nagyobb mérveket ölt, a mi pedig feltétlenül a közérdek rovására megyen, helyénvalónak találjuk azzal itt a nyilvánosság előtt is foglalkozni. A városatyaságot nálunk . nagyon sokan csak dísznek tekintik s mikor arra pályáznak, egyáltalán nem gondolják meg, hogy azzal kötelességek is járnak, a mely kötelességek lelkiismeretes teljesítésétől függ városunk jóléte. Beteges hiúság következtében, a mely abból indul ki, hogy ha X ott ül, miért ne ülhetnék én is oft, a ki nálánál külömb embernek érzem magamat, sok olyan ember igyekszik bizottsági tag lenni, a kinek tényleg ott nem volna, semmi helye. És ha aztán bejutott, mivel semmi ambicziót nem vitt magával, nem is érdeklődik valami különösen semmi iránt, legfeljebb választásoknál érvényesíti befolyását, de itt sem azért, hogy a közérdeket szolgálja, hanem, mert ilyenkor az embert van a ki nógassa a megjelenésre, és a mi fő, itt a hiúságnak is meg van a tápláléka, a jelöltek tisztelgése a választás előtt, a mi bizonyos tekintélyt is ad az embernek. Ezért van, hogy azokon a közgyűléseken, a hol választás is szerepel a tárgysorozatban, a városatyák rendszerint nagy számban szoktak megjelenni, de lehet a tárgysorozatban ugyanakkor is bármiféle fontos más tárgy, mihelyest a választás véget ért, nyomban ott hagyják a közgyűlési termet s a további tárgyalás azok előtt folyik, a kik máskor is megjelennek. Hogy ez igy van, azon bizony bajos dolog segíteni, mert a mulasztókra nézve a törvény nem tartalmaz olyan intézkedést, hogy a ki pl. városatyai kötelességét feltűnően nem teljesiti, az a bizottsági tagok sorából kizárható volna, sem olyast, a mivel kötelességének teljesítésére szorítani lehetne. Legfeljebb a választó polgárság tehetné meg, hogy a mikor a választás van, kritikát gyakoroljon, de az általános tapasztalat azt mutatja, hogy a választó polgárság sem az uj jelöltekkel, sem a régiekkel szemben ezt a kritikát nem gyakorolja. Pedig akkor volna ideje és helye a régiektől számon kérni, hogyan sáfárkodtak az elmúlt hat éven keresztül, az újakat pedig alaposan megmérlegelni, vájjon várható-e tőlük, hogy hasznára lesznek a közügynek. Már pedig nagyon fontos, hogy a bizottsági tagok minden közgyűlésen ott legyenek; a múlt sok esetben megmutatta,; hogy akárhányszor olyan kérdésekben, a hol a közvélemény egy- értelmüleg állást foglalt, győzni nem lehetett, mert a városatyák egy jó része kényelemszeretet, nemtörődés vagy más okból a közgyűlésre el nem ment. A közérdek rovására megyen a hanyagság s erkölcsi kötelessége minden városatyának, legyen az virilista vagy választott, hogy lelkiismereti kérdést csináljon belőle s ne dísznek tekintse ebbeli minőségét.. hanem terhes kötelességnek, a melyet teljesítenie kell. A ki nem érzi magában az erőt, hogy e kötelességet teljesíteni képes lesz, az hagyja ott a városatyaságot és engedje át helyét más arra hivatottabbnak, ha pedig ezt nem teszi, szégyelje magát, mert az igazán szégyelni való, mikor valaki, bárha arra nézve kötetezettsé- get vállalt, annyit sem áldoz a köznek, hogy egyszer egy hónapban a város ügyeinek intézésénél jelen legyen! JD—r. Felhívás. Mély ént i sutéit Közönség J A „Szatmári Kölcsei-Kör“ az áthelyezett Kölcsey-szobor környékét diszes vasrács-kerítéssel szándékozik körülvétetni, mely kerítés diszére tog válni a környéknek úgy mint a városnak. A hivatalos várostól erre a czélra a Kör már 1162 koronát kapott, azon felül, hogy a város a szobrot, jelenlegi helyére 1750 korona költséggel helyeztette át. A városi tanácshoz benyújtott költségvetésünk és tervrajzunk szerint még: 2394 koronára van szükségünk. A hivatalos várost pedig már több költséggel nem terhelhetjük. A m. t. Közönséghez, kiváltképen ennek tehetősebb tagjaihoz fordulunk tehát és bizalommal kérjük, hogy adományaik- k a 1 legyenek szívesek a Kört támogatni, hogy nemes áldozatkészségük folytán már a jövő év tavaszán szép parkban, diszes vasrács-kerítéssel övezett tör közepén álljon Kölcsey Ferencz szobra, aki e városnak, Szatmárvármegyének, de az egész országnak: mint iró, a szó valódi értelmében vett liberálismusával, mint hazafi, tántoríthatatlan hűségével, mint ember, szinte I utolérhetetlen erényeivel vált az idők végtelenségéig nevezetessé s általában becsültté. A „Kölcsey-Kör nevében hazafias tisztelettel: Szatmár-Németi, 1902. nov. hó 30. Kende Zsigmond a Kör elnöke. Bakcsy Gergely, Kölcsey János, Dr. Fechtel János, Radó Bertalan, Dr. Fodor Gyula, Mátray Lajos, Dr. Fejes István, Schik Elemér, a gyűjtő bizottság tagjai. T ÁB, CZ A. A kávéházi „Don Juan.“ — Arczképtanulmány. — Irta: Martotlffylrnre. A Don Jüanok azon tiszseletreméltó társasághoz tartoznak, kik iparszerüen űzik a kávéházba váló járást. — A rhi a szív dolgait illeti, melyet embertelen módon, kegyetlenül törnek össze, kivétel nélkül legjobban vonzódnak kávéházi kász- sziros leányok-, trafikos nők- és ezukrász- nökhöz és ezekhez hasonlókhoz, kik állásukból kifolyólag kötelességüknek tartják, hogy a kétértelmű hízelgéseket s ti legtrágárabb kifejezéseket' meghallgassák. A hóditáábari és diadalban oly gazdag tevékenységükét délután kezdik' meg. A kávéházi Dón Juan gondosan ápolt bajuszkát visel, mélyét ^szünet nélkül Sodor, járása lassú és kimért, mutatjá, hogy az ideje egy cseppet"sé" drága, Jobb keiének két újjá közt kecsesén forgat egy bis vékony és zöldes sárga sétapálezát, óriási nagy,, aranyozott góbibbal. . A fizető pinezér az érkfező Don Jjíant rendesén kilenczven foknyi szögalakban Meghajolva fogadja éá nyitja ki előtte az ajtót, melyen a fiatal gavallér büszkén lép he, az egész helyiségét betölti az efős/ par- fiim illat, mely 1 yel' pazarul bánik és otthon telelocsolja kabátját, zsebkendőit. — Nagyon természetes, hogy ehhez csakúgy jut, —sohase kérdezi az árát. Áltnadozó, ábrándozó szemeit félig behunyja, unott, világ fájdalmas mosoly játszadozik ajkán, miközben legújabb di- vatu keztyüjével a kassziros leány felé bájosan integet. Aztán valódi angol hideg vérre valló mozdulattal huzatja le magáról felső kabátját, a nagy fali tükör elé lejt, mely előtt pomádé illatú hajfürtéit gondosan rendbehozza, — különösen két hajszál nem akar engedelmeskedni s nehezen bírja helyére illeszteni, — vékony, vörösbe játszó bajuszát megkeféli s sötét selyem zsebkendőjét úgy illeszti kabátja zsebébe, hogy a csücske pajzánul elövil- lanjon. Aztán megíörli aránykeretü czvik- kerét, ;— némelyek keretnélküli monoklit viselnek — hossasan nézi a középső ujján levő nagy „gyémánt“ gyűrűt, komolyan pillant lopva oldalt, vájjon figyelemmel kisérik-e, s aztán mint ilyen ünnepélyes aktusnál szokásos, lábát felváltva vagy egy székre, vagy a bársony pimlagra teszi fel, hogy a felgyürt nadrágot megigazítsa s>megindul rithmikus léptekkel a vár felé, azaz a kassziros leány szekrényéhez, mosolya végtelenül édes, mintha candis ezu- korral -élne mindig. A fiatal leánynak újból köszön és a gomblyukában napok óta elhervadt thea- rÓzsáját átnyújtja neki, megkezdi a stereotyp társalgást. Mindennap kérdezi tőle, hogy érzi magát, „látom, jó színben van," aztán önmagára tér át, kérdi, hogy legújabb divatu nyakkendője jól illik-e neki, ahogy a kisasz- szony nem veszi-e észre, hogy ő halványabb és hitványabb napról-napra, csak azért, mert nagyon szereti. S midőn szenvedélye tüzének ilyetén módon ad kifejezést, önelégülten tekintget a szemközt levő tükörba s folyton igazgatja a ketté fésült frizurát homlokán. Pompásan tud csevegnie Ha kívánná valaki tőle, megszakítás nélkül éjjel-nappal beszélgetne megszám- lálhatlan szerelmi kalandjairól; de hisz anélkül is eleget fecseg összevissza. Ilyenkor tárczájában kutat s mindig van nála egy szép asszonytól arczkép, néhány hajfürt, rózsaszínű, illatos levél boriték s egy összehajtott öt forintos bankjegy, melyet feltűnően ki-ki emel és ismét vissza tesz. Ezek után senki se csudálhatja, ha a pénztárczája elkopott. Továbbá kifogyhatatlan a párbaj- históriáival, erős és élénk színekkel ecseteli a sok párbajesetet, melyeket — mindegyikből győztesen került ki — féltékeny férjekkel vívott meg, azután fogadást tes-z százat egy forint ellen, hogy ezek az esetek nem ébresztenek kebelében fájdalmas emlékeket. A Don Jüannak, eltérőleg a közönséges halandóktól, még az a szabadalma van, hogy másokat ok nélkül megsértheti egy olyan szükséglet ez, melynél fogva a hölgyeket a tnár „nem szokatlan utón“ az „apró hirdetések“ közt szólít fel ismeretségre. De jaj annak a nőnek, ki kénytelen az ő társaságával beérni. Egy halk, észrevétlen, elrejtett mosolylyal, egy hirtelen félbeszakított beszélgetéssel többet kifejez a D >n Juan, mint mások, kik ártatlan dolgokról társalognak órákig; bár ő eleve kijelenti, hogy abszolút semmit se mond olyat, melyei félre lehessen magyarázni. Természetesen az ily lovagias megjegyzéseket csak az olyanokkal szemben használja, kik nem eléggé védtelenek, például egy kassziros leány kegyét csak igy nyerheti meg, itt nem tekint illemszabályokra s ha négy szem közt költői sty- lusban diskurál, lírikus verseket csinál, — persze azt állitja, hogy ő irta;— Ilyenkor nem kerüli gondosan az egyértelmű szavakat; de ha egy harmadik is hallja párbeszédüket, altkor ragyogtatja kétélű fegyverét, mutatni akarja, hogy „mennyire ment már“ az udvarlásban. Szeretetreméltó udvariassággal revi- diálja a beíró könyvet, a likörös üvegekből tölteni segit, az érkező pinezérek- nek kis porczellán tányérjára helyezi a ezukorkákat, látszik tehát, hogy a kasz- sziros leányt a munkától megkímélni igyekszik, miközben nem épen titsztán tartott fogaival mosolyog a piros arczu leányra. Akad oly lány — elég sok — ki panaszkodik nem épen fényes helyzete miatt, s elég botor, hogy ezeket néha nagyon hangosan panaszolja el. Hőth Fülöl» kárlsbádi czipöraktárát aiánliuk a t. vevő közönségnek mint a ^1 KÖZVötlők a PaimOXlia .<*, legolcsóbb bevásárlási forrást. 8> szálloda mellett! Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. e
