Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-05-07 / 19. szám
Tizennyolczadik évfolyam. 19-ik szám. Szatmár, 1901. május 7. VIDÉKÉ. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ES SZÉPIRODALMI HETILAP. s\ Egész évre Fél évre . MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐ FIZETÉS ÁRA: = 6 kor. | Negyedévre I kor. 50 fill. 3 » | Egyes szám ára . 16 » Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2 ik sz. alatt. = TELEFON-SZÁM : 73A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK Ü W e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Könyvnyomda helyiség változás! Van szerencsém a helybeli és vidéki n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy f. év május l-töl a jelenlegi helyiség Eötvös- utcza 2-ik számú háznak szomszédságába, 6-ik sz. saját házamba a rom. kath. elemi fiúiskola mellé, e czélra az udvaron újonnan épült nagy, kényelmes s a mai kornak minden tekintetben megfelelő helyiségbe » WF" helyeztem át, *91 hol azon kellemes helyzetbe jutok, hogy mindenféle könyvnyomdái munkákat úgy a bőven berendezett betüanyagok, segédgépek, nagy papirraktár és villamos hajtóerőre berendezett legújabb szerkezetű gyorssajtóval csinosan, hibátlanul és a legrövidebb idő alatt állítom elő t. megrendelőimnek. A szives pártfogást kéri továbbra is Morvái János I Sí könyvnyomdatulajdonos. Fontos kérdés. Egy építő iparos állott velem szóba a napokban. Úgy vettem ki, mintha munkát kért volna tőlem, ámbár tudhatta, hogy nem adhatok, mert nincsen. Rövid beszélgetésünk hosszú, mélyreható emberi nyomorúságnak a képét tárta elém. A gazdasági Ínség, amelyet a kl- sebb-nagyobb vagyonú ember csak TÁRCZA. —-oCfeKJOOssJ» «— Egy éjjeli rémes lovaglás. 1874 nyarán az iskolai szünidőből 10 napot L falván töltöttem. L falva úgy vagy hetven házból álló helyiség az északi megyék erdős hegyeinek egyik zugában. A faluban és környékén papon, kántoron, meg zsidón kivül nadrágos embert lámpással is hiába keresni. így hát nagyon természetes, hogy kivéve az adószedésre kitűzött határnapokat, melyeken a jegyző mint hivatalos közeg — s a pénzével mindenütt és minden alkalommal geácháftelni kész élelmes Herscko, vagy Szruly a szorult gubás atyafiak között rendszerint dominál — a pap ott falujában '— Isten után a leg- nagyobb hatalom. Ha tehát a pap normál napokon kis isten hívei közt, könnyen felfogható, hogy az őt övedző glóriából vendége számára is — legyen bár ujnyi nagy ur — ki jut •egy kicsi. A szegény felvidéki orosz jó egy nép! Köss barátságot papjával, főzd le akkor, ha a falu előbbvalóival társa- * log, egy pár szivarral kántorját, ha alkalom nyílik fizess egy pár pohár pálinkát az előkelőbbeknek, czirógasd meg a korczmárosnét, ha banyányi lenne is már és leányát ha még oly rut volna is, mint az éjszaka, azt teheted a jó orosszal a mit akarsz.' Tényleg csak abban érez, hogy a tőkéje nem szaporodik, vagy tán apadni is kezd, teljes borzalmával nehezedik azokra az emberekre, akiknek nem lehet a kézből élni, hanem a kéz után. Ami any- nyit jelent, hogy amely nap az ember nem keres, aznap és a következőn sem lesz mit ennie. Neki sem, az övéinek sem. És nemcsak az élelem hiányáról van szó, hanem a létnek egyéb, számos olyan szükségleteinek a fedezéséről, amiket a betevő falatnál is ke- vésbbé lehet mellőzni, illetve kielégítetlenül hagyni. Ha a szegény ember záros határidőn belül nem fizeti ki a tandijat, a gyermekét kizárják az iskolából, ha házbérre valója nincs, kiteszik a lakásból, ha adót nem fizet, elviszik a nyomorúságos berendezését, és ha a váltóját nem rendezi, földönfutóvá lesz. Iparos osztályunk jó része a gazdasági pangásnak ilyen irányokra kiható terhe alatt sinylik. Megrendítő látvány, hogy ezer meg ezer gondok közt éjjel-nappal dolgozva állítja elő a kis iparos az áruját, gyötrődések közt vidéki vásárokra hordja, és visszatér a legtöbbször úgy, hogy a fuvarbérre is alig telik a pénzből, amit árult Idehaza a hatalmas gyáripar termékeivel, amikért rendesen idegen országba vándorol a gyér garasunk, nem veheti fel a versenyt. Mit is kezdhet a satnya izomzatú emberi kéz a gőz vagy villám által hajtott gépek ellenében ? És lévén túlságosan ellepve a kereskedelem tág tere, a rajta élősködők potom haszonnal dobják piaczra a silány gyártmányokat. Sőt, ha haszonnal nem megy,* kárral is. Persze nem a magokéval, hanem a máséval, | aki nékik hitelezett. Nemzeti szövetség és a képviselőnk jóakaratu közbenjárása folytán a kormány is fordítani igyekeznek a dolgon. Tanácskoznak és ígérnek sokat, és tesznek a semminél alig többet érő keveset. Tenyérrel locsolják a szomjúságtól égő sziklatömeget. Nem szemrehányáskép mondom ezt. Jól tudom, hogy az országos baj orvoslására nincs elég orvossága a legjobb kormánynak sem. Hiszen annak az árát megint csak az ország zsebéből szedhetné ki, amely pedig üres. Amig vissza nem kapjuk az elalkudott jogunkat, hogy a magunk gazdasági dolgait úgy rendezzük, ahogy nekünk jó, tekintet nélkül arra, hogy a szomszédunknak nem rossz-é, addig szegények maradunk, akiken csak.véletlenül segít az időjárás, adván nekünk bő terméseket, és ugyanakkor megtagadván-ezt más országoktól, amelyek velünk, mert függetlenek, könnyű szerrel versenyeznek. Mert az utóbbi feltétel nélkül, hogy t. i. másutt ne teremjeií, még a legjobb esztendő is vajmi keveset segít a bajainkon Nincs tehát most mért szidni a kormányt. Ezt akkor kell tenni, mikor a kiegyezés megújításakor ismét választhatunk, hogy „rabok legyünk, vagy szabadok.“ Akkor álljon talpára a Ily engedékeny -nép közölt, hozzá siheder korban, egészséges láb és gyomorral, vad gazdag vidéken egy falusi joviális papnak felserdült család tagokban bővelkedő házánál unatkozni nem lehet. Hegyi rétekre a széna gyűjtéshez, kisebb nagyobb kirándulások a mogyorós és málnás felé — kolompért sütni az erdőben, vagy zsenuiczére menni a hegyi juhászokhoz, annyira elfoglalják az iskola padjától rövid időre elszabadult nagy gyerekeket, hogy jóformán alvásra is alig jut ki részére az időből. Itt időzésem tartama alatt — éppen a midőn a galicziai kirándulásból haza érkeztünk — egy más falubeli háztól menyegzői meghívó érkezett a házhoz, menyegző ? zeneszó ? itt a világtól elzárt helyen varázsszó, mely az elvirult arczra is rózsát lehel, hát még e háznál, hol a legidősebb lány 18, a legifjabb 14 tavaszt sem ért. Mindnyájunknak egy ismerőse egy falusi erdésznek csinos barna lánya volt férjhez, menendő, vőlegénynek pedig egy uradalmi ispán volt jegyezve a meghívó.1, a mely alig 6 napi időtt engedett a készülődésre. össze is forgattak minden szekrényt, keresve keztyüt, szallagot, legyezőt meg a jó isten tudja mit, szóval egész forradalmat idézett elő az a meghívó. Mert bizony 5 —10 esztendő is elmúlik azon a vidéken, mig egy úri menyegző történik. Nagy volt tehát az őröm és forgolódás miatta. De a közmondásnak : „nyugtán dicsérd a napot“, nyomós volta itt is beteljesedett. Negyedik napján a készülődésnek fekete pecsétes levél érkezett. A ház fejének nagybácsija halálás beteg, kéreti magához öt. A leányok sírtak, zúgolódtak, hogy éppen most jutott eszébe megbetegedni a nagybácsinak. ,A lakadalomra menésről többé szó sem lehetett, az olyan világos volt, mint a mécs. A pityergő lánykákat alig bírták a szülék egy divatos őszi öltözék meg- igérésével kibékéltetni. De hogy a megmaradt kíváncsiságuk is ki legyen némikép elégitve, engem kértek meg, hogy menjek helyettük szétnézni a lakodalomba. Én felettem sem egészséges, sem beteg nagybácsi nem rendelkezett, tehát örömest megigértem, hogy elmegyek. Elérkezett végre a várva várt nap. A lányok daczára, hogy a fenti Ígérettel kiengesztelödtek, de titokban mégis megsiratták a nap reménybeli örömeit, s piros szemekkel kisértek ki a számomra megnyergelt jámbor rudashoz. Aztán egymás vállára hajtott fejjel, vontatott léptekkel tértek a szobába. Három órai lovaglás után megérkeztem a két mértföld távolra eső helységbe, két mérrtfóldet három óra alatt s mi több csak túlhajtva lovagolni bel? — Igen is. De próbálja csak a kétkedő maga megtenni az u'at ennyi idő alatt, természetesen azon az utón, a melyen én, a/ erdőshegyek kacskaringós gerinczén, föl és le,, úgy maga is csodálni fogja sietésemet; 11 órakor indultam 2 órakor délután értem hát oda. Az udvaron még csak kevés szekér nemzet, és seperje el azt a törvényhozást, amely gyáván odadobja a nemzet egész termelő erejét, hogy másokat tápláljon és hizlaljon, míg maga elsorvad a rá nézve sikertelen munkában. A kézmüiparosok sorsán egyelőre csak úgy lehetne némileg segíteni, ha megvalósítanák azt a szép Ígéretet, hogy az itt előállítható czikkek szállítására a hadseregnél utat nyitnak. Sokszor volt erről szó; olyan komolyan, hogy néha szinte magam is hinni kezdtem a dologban. Csak az a baj, hogy ez Ígéretek rendesen politikai alapra voltak fektetve, amely maga homokon nyugodván nem is szokták ráépíteni a tervezett épületet; hanem átadják a kulcsot, még mielőtt a házhoz hozzáfogtak volna Sürgetni kell mégis az ajánlattevőket, hátha tehetnek valamicskét a sokból, amit kilátásba helyeztek egykoron. Talán ezek a sorok is eljutnak oda, ahol kopogtatni kell!... Az építő iparnak pedig egy nagyobb segítségére kínálkozik alkalom. Nehéz időben^ úgy az országos kormány szanaszét, a szorultabb vidékeken, mint egyes hatóságok a magók területén olyan munkát végeztetnék, amelyre csak azért áll elő a szükség, hogy keresethez jussanak azok, akik dolgozni akarnak, dé nem kapnak munkát. Okos és szép módszere ez a mások fölsegéllésének, a saját érdekének szolgálata mellett. A Vigadó létesítését tavaly kézzelszabóüzíetében szerezhetjük be hazai gyártmánya gyapjúszövetből csinosan kiállított, legjobb szabású tavaszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Iíészit sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart, mindennemű egyenruházati czikkeket Szatmár, IDeáűs-tér. "^7"áro©l^á,zép\íLlot. j láiható és ezek közt ott ácsorgott valamely kisvárosi inalaczbandához tartozó 5—6 szál czigány, kiknek egyike sima mosolylyal, mint vőfélyt titulált, ami pedig nem valék. Egy szétbontott keritésü ketreczben jó csomó szénát láttam összegyümöszölve. Megeresztettem tehát a hevedereket, kizabolázva lovamat megkötöttem, hadd egyék, mig valaki gondját viselné. Az udvar különben csöndes volt, csak az utczán ácsorgott egy pár kiváncsi némber. Még azt gondoltam, hogy talán későn érkeztem. Da azért csak neki tartottam az ajtónak. Az előszobában — daliás pitvar — csak egy termetes komondor lábatlankodott. Ez előző alkalommal jó pajtásom volt, elnézte, ha urával disku- ráltatn. Most pedig mintha kicserélték volna, úgy nekem rohant, s ha nem jön cseled bizony megforgatott volna. Igyekeztem is mihamar benyitni az örömapa szobáját. Bent egy ünnepélyesen kiöltözött násznagyfélét leltem, hacsak eltekintve po- czakjától, vőfélyi szerepre nem válalkozott. Be akartam magam mutatni. De alig hogy a számat nyitom, belép az öreg ur kinek lánys féjhez menendő volt. — Szerencsés jó napot bátyám uram, üdvözlésemre az öreg szótlanul kezet nyújt és olyan tekintetet vet rám, a mit még ma sem felejtettem el. Hát mi baj bátyám? Miért ólyan lehangolt? Ej öcsém nem ily lakodalmas napra véltem felébredni ma, s ezzel a máskor kedélyes öreg pityeregni kezdett, mint a gyermek. Csak nem betegedett meg a menyasszony |
