Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1901-05-07 / 19. szám

SZATMÁR ES VIDÉKE

lábbal és körömszakadtáig azért elleneztük, mert attól tartottunk, hogy a vállalkozásból újabb közteher fog a nyakába szakadni anélkül is nehezen élő polgárságunknak.

S ha elvesztvén pörünket a legfelsőbb fórumon, a kormánynál, valami vigaszunk maradt, ez csupán az lehetett, hogy a tárgyalás alatt azzal biztattak bennünket, hogy az építkezés jó lesz ínséges munkának. Itthon marad a kiadott pénz, mert az épületet helybeli erőkkel fogják emeltetni.

Hát ez nagyon jól hangzott, ügy is kellene lenni, sőt — merem mondani — halálos bűn történik, ha nem igy van.

Az építő vállalkozó ajánlatába foglalta, és onnan át kellett vinni a szerződésbe is azt a nagy fontosságú, kötelező ígéretet, hogy — amit itt el lehet készíteni — másutt nem állíttatja elő. Olyan elemi, természetes követelmény, hogy egyébre gondolni sem lehetne és nem volna szabad.

És mit látunk?

Maga a föld kifuvarozása idegen embernek lett kiadva, holott nálunk számtalan szegény ember él, az az élne, a fuvarozás sovány kenyerén. Mindannyian derék, igyekvő, szorgalmas, megbízható és csekély igényű emberek.

Idegen kőműveseket látunk foglalkozni az építkezésnél, mig a saját embereink munkátlanul sétálnak az állványok körül, bizonyára keserű érzések közt kérdezvén maguktól: mi a vétkük, hogy idegennek kell jóllaknia az ő ke- nyerökön ?

Hir szerint, a mi lehet, hogy csak a félelemből származik, az épületnek egyéb munkáit is, amiket műhelyben készitnek, a fővárosból szándékoznék a vállalkozó szállíttatni.

Tisztelettel és bizalommal ugyan, de polgári kötelességem teljes erejével intézem kérő szavamat a városi tanácshoz, hogy az ügyet, amelyet úgyis ő vezeteti be és ő van hivatva intézni, azzal a lelkiismeretességgel ellenőrizze, a melyet tőle ilyenkor elvárni a város lakosságának, és különösen adófizető, de keresni nem tudó iparosainknak teljes joguk van.

Ha van, és lenni kell olyan megállapodásnak, hogy az itt előállitható munkát idegenekkel nem végeztetheti a vállalkozó, akkor megkövetelhető, hogy ezt a kikötést szigorúan be is tartsák. Számon kell kérni az ez irányban eddig esetleg elkövetett mulasztást, és haladéktalanul gondoskodni arról, hogy

az jövőben ne ismétlődjék. Külön erre a czélra megbízott egyének végezzék az ellenőrzés munkáját.

Én nem vádolom a vállalkozót, akinek elvégre is jóhiszeműség mellett is lehet czélszerübb, kényelmesebb azokkal dolgoztatni, akiket régebben ismer és megbízhatóknak tart. Tőle a mi iparosaink istápolását csak annyiban várhatjuk, amennyiben arra magát kötelezte.

De a város vezetőségétől igenis elvárhatjuk, hogy a saját adófizetői érdekét megvédje, és ami a javukra szolgál, a kikötések határain belül, egy hajszálnyira betartassa.

Úgy a képviselő testület, mint a tanács gyakran van abban a kellemetlen helyzetben, hogy a lakosságot terhekkel megróni kénytelen.

Most egyszer arra is van alkalom, hogy a tanács egy kis bevételhez segítheti az adófizetők egy részét.

Ismerem a jóakaratát, és bizom benne, hogy megteszi a kötelességét.

Hogy akkor mirevaló ez a felszólalás? Megmondom.

A bevezetésben emlitett építő iparos tán nem is annyira munkát keresett nálam, mint inkább el akarta mondani az aggályát, hogy a Vigadónál nem fog munkát kapni.

Őszinte bizalommal figyelmeztettem, hogy álljanak össze, és keressék fel a polgármester urat becsületes kérelmükkel, küldöttségben adván elő kívánságukat és aggályaikat.

— Voltunk már, kérem, de nem használt semmit. Lármát kellene csapni a dologból.

Nohát ezt akartam tenni a czik- kemmel.

Dr. Tanődy Márton,

Nehány szó háziiparunkról.

Elmúlt, nemsokára a feledés homályába veszik a lövölde helyiségében a gazdasági egyesület által rendezett ipar- kiállitást, pedig érdemes, hogy áz elért eredménynyel foglalkozzunk.

A kiállítás czélja volt, Szatmármégye háziiparát az érdeklődőknek kicsinyben bemutatni. Mindenkinek módjában állott egyes háziipar-ágakat a maga fejlődésében megszemlélni.

Egy némelyek azok közül, kik ilyen ipar üzésére hivatva voltak ismereteiket és tapasztalatukat bővíthették, mert a szemléltető oktatás a gyakorlatban legjobban beválik.

A kiállítás czélját tévesen fogták fel azok, kik hozzászokva a nagyobbszerü pl. pesti vagy külföldi ilynemű kiállításokhoz valami rendezett és befejezett ipar- tárgy gyűjteményt várlak.

A háziipar Szalmármegyében kezdetleges fokon áll. Ilyen lehetett ioo évvel ezelőtt is. Tökéletesebb volt 1—3ooo évvel ezelőtt az Egyptomiak és Assyrok háziipara, össze sem hasonlítható a görög és római háziiparral, mely a maga nemében a tökéletesség közelébe jutott.

Fájdalommal tölti el a honszerető polgár szivet ezen csupasz igazság tudata, de egyszersmind ösztönzi is arra, hogy ez iránybani elmaradásunkat kitartó munkájával hozza be.

A kiállításon látottak bebizonyították:, hogy háziiparunk fejlesztése támogatást igényel. A gazdasági egyesület már állított fel iskolákat, hol gyakorlati utón tanítanak. Czélszerü lenne, ha a külföld hasonló készítményeiből nagyobbszerü minta- gyüjteménynyel láttatnának el az iskolák. Szalma és vesszőfonásról Németországnak irodalma is van, sőt e tárgyban már rendes folyóiratot is szerkesztenek, mióta a németországi nagyobb városok és a felső Majna vidéke a kivitelre dolgozik. A japánok különösen kitűnnek olcsó és tökéletes bambusz és spanyolnád fonásuk által. A vesszőunyag termelésére homokos parti területeken czélszerüen lehetne fűzfát tenyészteni. Nehány év alatt ily módon beültetett terület holdja 300 — 400 koronát is jövedelmezne a mostani vesszőárak mellett.

A fejlődésnek úgymint az olcsó és tökéletes ipari munkának a conservativ tulajdonságok állanak úgy látszik — útjában. Ha valaki, akkor leginkább a vidék nagyobb földbirtokosa van abban a helyzetben, hogy az ipart a béresei között meghonosítsa. Tagadhatlan; hogy a népnek a téli idény alatt végezhető ipari munkához való hozzászokiatása körültekintést és kitartást igényel; azonban a kezdet nehézségeinek legyőzése után, mint minden munka, úgy ez is meghozza gyümölcsét.

A földművelők intelligentiája fejlődne, rászoktatná a rendszerre, melyet iparában is okvetlen meg kell szoknia, hogy munkája valamelyes tökéletességet mutasson, fogalmat nyerne az intenzív gazdálkodás elemeiről és gazdaságilag javulna helyzete.

Kétségbe vonható-e, hogy a munka által megnemesitett földmivelők földesuraik utasításait szebben, jobban és czél- szerübben végeznék akkor, ha szellemi önállóságuk is magasabb fokra jutna.

Ismerem azt a módot, melylyel egy megyei gyáros a környékbeli lakosságot rászoktatja a háziiparra. Az onnan kikerült áruk a kiállításon alaposságúk és csinosságuk által kitűntek. A jelentkező kezdőnek havonként 20 K ad 3 hónapon át. A tanulók nagyobb része ugyanezen idő leteltével ott hagyja a műhelyt, azonban azok kik kitartanak, beváltak, annyira, hogy évek múltán a költségeket fedezik és hasznot hoznak. A munka hatása nehány év után házukon, berendezéseiken, viseletükön feltűnően meglátszik.

Mindenesetre egy alkalmas egyén kezeiben kell egyesülni egy egy vidék háziiparának, ki egyszersmind az értékesítésről is gondoskodik. Ha a termelt tárgy a piaczi áron adható el, nincs kitéve annak, hogy nem kel el. Ha azonban a vezető egyén a munkásokat zsarolással hssználná a maga czéljaira, azt tönkre is hetné. A vezető ellensúlyozhatja ralit'! val a nyers anyagok árának ugy^i“,- a termeli tárgyak árának ingadozásai Helyes munkafelosztást létesíthet a te ü lök között a termelés erélyességének fJJ16' zására gépek beszerzése és felállítása ijpl gyorsíthatja és könnyítheti a munkát 3 Kivárhatja azt a pillanatot, mik0r háziiparból a gépiparra átmenni előnyö* Egyszóval jóindulattal kitartással és körM tekintéssel úgy a vidék lakosságának mint saját magának hasznot teremthet ’ A kiállítás megmutatta hol 411 megye ipara jelenleg. Ezért a rendezőség! nek hálával tartozik az ipartüzö és jpíj üzésre képes közönség. Tudjuk minő czik' kék szerezhetők be a megyéből. Szem ellőtt kell tartanunk azt is, hogy a megye földmivelö polgársága pártolásra szorul.

Fröhlich R,

Apróságok.

Áron főpap megáld:! a fiatal pártja u templomban összegyűlt díszes közön-iég nyes szemekkel gyönyörködött a bájos inefuiy. u.-szonybun, R. Nagy Ilonkában, s egy pÄ}v_ vei és lélekkel kívánta neki, hogy ímldog legyen.

*

Kicsiny volt u szerep, mit el kellett mondania, de legfényesebb műkedvelői ei- koréi sem csináltak olyan hutást, műit mikor ezt a kis komoly szerepet, az esküt elmondta. Olyan kedves, olyan szépésolyau megható volt u jeleuet, hogy szinte kedvem lett volna odakiáltani:

— Brávó Ilonka, nagyon jó volt!

*

— Milyen bátran mondta el az esküt — mondja templomból kijövet egyik leány a másiknak — én aligha bele nem sülnék.

— Sose félj — szól rá a másik — ha oda kerülünk, nekünk is megjön a bátorságunk.

O

*

— Mégis furcsa az, kedves mamuka, hogy a lányok sorsa a férjhezmenés.

— Nem rósz sors az, édes gyermekem, bár már téged is vinnének.

O

$

Bögre ur is ott volt az esküvőn, s nézte a jelenetet.

— Hm! '— súgja a szomszédjának — a bizonyos, hogy ez a része a legszebb a hnxuséletnek. Itt még teljes ^.az egyetértés, mindketten ugyanazt fogadják. Visszakép- zelein magamat, amikor én esküdtem, akkor voltunk először és utoljára egy véleményen az öregemmel.

Demeter,

HÍREINK.

— Lapunk jelen számához fél iv melléklet van csatolva.

— Morvái János könyvnyomdáját május 1-én Eötvös-utcza 2. sz-ból 6. számú saját házába helyezte át.

i Folytatás a mellékleten.

Bár csak 3 napos korában, zokogott tovább az öreg.

De hát mi történt az Istenért ? Csal; nem szökött meg a leány a vőlegény elől ? — Az öreg nem szólt csak fejével Intett, hogy nem.

Erre aztán a násznagynak nézett ur karonfogott és kivpnszolt a kertbe, ott aztán megmondtuk egymásnak, hogy ki fiai vagyunk és a következőkkel magyarázta meg a szokatlan esetet.

A fiú igen derék és értelmes, de nem valami tetszös, a leányt igen szerette, de Berta (ez volt a neve) csak úgy félvállról beszélt vele, a leánynak egy tegnapelőtt vőfélynek érkezett gyereken akadt meg a szeme és vőlegénye jelenlétében, ennek hátrányára sugdosva igen tüzes összehasonlításokat tett, mit aztán szemmel mérés és még erőssebb kaczagás követett a nélkül, hogy a vőlegény jelenléte által zavartatni engedték volna magukat.

Ez végre megsokalta a dolgot, okát kérdezve észrevette, hogy öt kaczagják. Es mi igen természetes lekapva ujjáról a a jegygyűrűt a leány lábai elé dobta, mondván: „találjon magának férjül - niás bolondot“ — ezzel előparancsolá fogatját s kis vártatva elhajtatott. Hát Berta ? kérdém tovább az exnásznagyot.

Azzal nem beszél ma senki, bezárkózni a szobájába Zsuzsival és ott sütnek, főznek.

Valóban furcsa gondolat kaczajjal űzni el a vőlegényt, még ha oka lett volna is, sokkal simább eszközt és korábbi időt kellett volna választani. Különben szerencse a vőlegényre, hogy igy történt, Berta túl könnyelmű ahoz.

hogy egy szegény embernek hű felesége legyen.

Ezzel magam is szedtem a sátorfát és a kocsmáig meg sem állottam, hol némi harapni valót véltem találni a nagy lakadalmi vendégség után. Azonban egy száraz zsemlénél és egy hideg libaczomb- nál egyebet nem kaphattam, ezzel pedig, valamint a pohár 3avanyu borral hamer készen voltam. Hátat fordítottam tehát lakadalmas helyiségnek s igyekeztem el a faluból, mert a prímás fogvicsoritásán Csak most pirultam el igazán. így megjárni a bolondját, mint én, bizony kevéssel esett meg. De mégis örültem, hogy az, Egéri családdal esett meg.

Szegény lányok! ha tudnátok, nem igen búsulnátok lakadalombóli távolmaradástok miatt.

Úgy estefelé indulhattam el, s mire felértem a hegytetőre, már besötétedett. Az utat tudtam, sőt egy sokkal rövidebb gyalogösvényt is, a dohánycsempészek útját, amely egyenesen L. falvára vezetett; igy hát nem annyira az eltévedés veszélyétől féltem, mint a gyomrom korgása bosszantott. Az otthoni villás reggeli s a kocsmai száraz libaczombon kívül egész nap mit sem ettem, kissebb gondja is nagyobb lévén a lakadalmas háznak, hogy számomra valamit feladjanak. De e tekintetben is megnyugtattam magam. Három óra alatt csak haza érek valahogy a csempészek utján ha este van is, addig pedig csak kibirom éhemet. A lovat nem féltettem, az addig mig én ott időztem, jól elláthatta magát szénával.

A patakokban pedig viz bőven volt, csakhogy a hegyen gyorsabban tűnnek az órák éjjel mint nappal — a három órai

útból öt is kitelt, mert gyaloguton éjjel erdők között lóháton is csak gyalognyi lassan lehet haladni. Fázni nem fáztam, de az éhség is kiment eszemből, ki a mennykőnek is jutna eszébe az evés éjjel a rengeteg között?

Tizennyolcz éves gyermek voltam csak s ilyen koromban nem csoda, ha a magányban fellegboritotta holdas éjszakán a fák s bokrok árnyai meg meg testesülnek az ember szemei előtt. Eszembe jutottak amit az erdő részről hallottam egy bocskoros vadásztól. Amott a kis tisztáson, a hol éppen végig fut az árny, alig két hete, hogy egy gyűrűvel kereskedő bátyus-zsidó holttestére akadtak a szénát fuvarozó parasztok. — Brrr! — hogy is kellene azon nesztelenül átsiklani ? Hátha máris leselkedik reám valaki ?

Hála a Betyárnak (igy hivták kimustrált katona-lovamat) ő egészen annak vette az éjszakát, ami: sötétnek.

Nagy nehezen átjutottam az iszony színhelyén s mentünk tovább, de megint azon forrás mellett kellett elmennem, a hol kaszáláskor egy medve megugratta az éppen delelő kaszást. Hogy is beszélte csak az ottani Fedor nevű kocsis? Igen, tudom tnár! Hát a mint leült déltájban száraz zablepényéhez a felébe egyedül kaszáló zsellér a szikla mellé, a mely alól a forrás kibugyog, egyszer csak lomozást és tapsot hall a háta megett, hátra néz és alig tiz lépésnyire magától egy anyained- vét lát érkezni a forrás felé, melynek különben is „medve itató“ a neve. A taps pedig onnan eredt, hogy az anya a csin- talanságból előre futott bocsokat figyelmeztetni s rendre utasítani akarta, mivel egyikük nesztelen odnesuszván a delelő

emberhez ennek vállán keresztül lepénye utáu akart nyúlni. A mi embe. ünk ijedtében elorditja magát s úgy amint volt lepény darabbal a szájában nyakába veté lábait s a falun innen meg -sem állt.

S mikor ott aléltan összerogyott, tajtékzó szájában még akkor is benne volt a lepény darab. E paraszt abban a faluban tán most is él, csakhogy az ijedtség okozta hülyeségből ki nem fog gyógyulni soha.

Medvéveli találkozástól már mégsem féltem tudva jól, hogy a medve kivált nyár vége felé, amidőn mindenfelé tápláléknak bőviben van, nem igen tá- ^ madja meg az embert, ha csak nem in- geilik reá. Mégsem kívántam vele megismerkedni, már csak lovam miatt sem.

Szerencsésen túl haladtuk a forrást is.

De amott sötétlik egy magánosán álló bükk, a melyről Fedor kocsis azt beszélte a napokban, hogy éppen a szomszédjának 22 éves fia azon egy éj alatt megöszült. Azért ne gondold édes olvasó, hogy én is azon a rémes éjjelen őszültem meg, mert bizony akkor még hire sem volt a hajszürkületnek.

Különben az eset úgy történt: hogy^ kecskékkel volt künn a legény a múlt évben úgy tél felé s alá hever -dett , kissé melegedni az ellángolt tűz parázsához. E is szundikált. Egyszer az est közeledtéve azon riad fel, hogy kecskéi hanyathomlo rohannak le a meredek hegytetőről, neki tartanak s mellette ismét tova rohanna a hazafelé vezető utón. A mint utána néz, mi riaszthatta meg annyira őket, hát 2 nagy farkast lát maga előtt, a melyekne egyike már feléje tart. Mit csináljon Futásra nincs ideje, botja ártatlan ját __

Morvái János könyvnyomdáját május 1-én Eötvös-n. 2. sz-ból 6. számú saját házába helyezte át.