Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1901-11-26 / 48. szám

TÁBSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: =

Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 » | Egyes szám ára . 16 »

Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egéaz évre 4 korona.

SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL,

hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők:

— Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6rik sz. alatt. =

TELEFON-SZÁM : 78.

A Szerkesztő lakása:, (űöiTŐs-utcza 19-ik szám.

HIBDETÉ8EK

e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fNvéteSnek.

Nyilttér garmond sora 20 fillér.

A vidéki színészet.

Aktuális téma az nemcsak Szat- máron, de az egész országban általánosságban. A vidéki színészet ügye hazafias és kulturális ügy egyaránt. Éppen olyan szükséges intézmény, mint az iskola és éppen úgy kell támogatni fent és lent, mint bármely tanintézetet. Sokan elmondták már ezeket én előttem, ámde ezek hangoztatása sohasem felesleges. Különösen a mostani nehéz viszonyok között, mikor a színészet, az ipar és kereskedelmi pangások következtében országos válsággal küzd. Hiába a belügyminisztérium százezres támogatása és hiába az országos szinész-egyesület ébersége: a. magyar színészet válságos időket él. Alig van az országban tiz város, melyben egy-egy színtársulat jól-rosszul meg tud élni és vidéki színigazgató 32, szóval harminczkettő kapott játszhatási engedélyt a téli idényben is. így tehát a színigazgatók nagyobb része a létért küzködik és velük nehány száz színész úgyszólván nyomorog. A szín- igazgatók' 20—22-en nem tőkepénzesek s igy a tagok kikötött fizetése csak a közönség pártfogása által tétetik függővé. Már pedig általánosan tudvalevő, hogy a közönség csak akkor megy színházba, ha anyagi jóléte megengedi, mert a színház ma sem egyébb szórakoztató helynél, hová csak mulatság és feltűnési vágyból megy. Régebben sok olyan földesur és mágnás akadt, ki egymaga megmentett egész színtársulatot az elzülléstől. Ma már ilyenek ritkák, mint a fehér hollók. Nincs már felbuzdulás. Kevés ma már a hazafias hév, a lelkesülés.

Ámde nemcsak a közönség oka, hogy a színészet agiója esett, hanem a színigazgatók is. Első sorban hibáztathatok azért, mert üzleti és nem művészi szempont vezérli őket. Iskolákból kikerült szinész-növendéke- ket szerődtetnek, kikhez olcsó pénzért juthatnak. Ha sehol, itt bebizonyul annak a példabeszédnek igazsága, hogy: „olcsó húsnak hig a leve“. A színész- növendékek úgy mozognak a színpadon, mintha dróton rángatnák őket és ki kell krétázni még a helyet is, hová állnak, mert külömben lépni sem tudnak. Még tiz év előtt csupán ambi- czióból jöttek a színészek a színpadra és szentnek tartották azokat a deszkákat, melyek költők és irók müveit hirdették. Azután elitélendő másod sor: ban, hogy a székes főváros színházaiban olyan darabokat adnak elő, — kevés kivétellel — melyek minden irodalmi nívón alól állanak. Igaz, hogy a színigazgatók e tekintetben nem vétkesek, merb ők kénytelenek, — ha közönséget akarnak látni színházukban, — a székesfővárosban előadott darabokat szinrehozatni. És azután a vidéken azokat a darabokat, melyek a nemzeti

színháztól Feld Zsigmondig, tizszer- huzszor adhatnak elő, két-három előadásnál többet nem. adhatják, mert a vidéki közönség ritka esetben néz meg egy-egy darabot kétszer. Tudvalevő, hogy a vidéki városok publikuma csak egy szinházbajáró közönségből áll.

Ezek azonban általános mizériák, melyek az egész országra értendők, most térjünk Szatmár specziális előnyei és hátrányaira. Szatmárnak szép és minden modern kényelemmel ellátott színháza van, melyben, ha teli ház van, 410 frt bevételt lehet csinálni. Ámde — maradjunk az első tételnél — csak igen nevezetes vendég vagy hires újdonsággal lehet ezt a bevételt elérni. Ez pedig nem kínálkozik sokszor az igazgatónak, mert sem olyan nevezetes vendéget, sem pedig olyan hírneves újdonságot, melyre ilyen szép eredményt ellehetne érni, egyetlen igazgató sem képes havonként kétszer előteremteni. Másként deficzittel jár a működés Szatmáron. Tehát a 410 írttal szemben első az újdonság, de erre sem anyagi, sem fizikai ideje sincs egy-egy színtársulatnak, ha azt kellő erkölcsi erővel akarja előadatni.

Szatmár színházának előnye az, hogy ingyen színházat, fűtést és világítást kap a színigazgató. Hát ez igen fényes áldozat Szatmárvárosa részéről, de tudta azt a város előre, hogy ily nagy áldozatra szükség van, mert a közönség másképpen nem bírja a müigényeinek megfelelő társulatot a város falai közé hozni. Itt csak a zónaelőadások hoznak hétköznapokon olyan bevételeket, melyek némileg fedezik a zenekar és társulat fizetését. A többi napokon, ha csak újdonságok nem kerülhetnek színre, egyleti jegyet és szelvényt beleszámítva, átlag 60—80 frt bevétel van.

Mindezeket összegezve tehát az én szerény véleményem az, hogy Szat- márra elég egy 4 havi saison, még pedig november közepétől márczius elejéig és ide csakis olyan igazgató jöhet, ki a nyári idény alatt — teljesen szerv ezte a társulatát és minden újdonságot már jó előre be is taníttatott. Kész társulattal és kész műsorral kell ide jönnie.

Csodálom, hogy a szinügyi bizottság, ezt már évekkel ezelőtt nem látta be és csak ilyen igazgatónak állt pártjára, ki már betanult társulat és műsorral biztosította őt, hogy úgy az anyagi, mint az erkölcsi bukás ki van zárva.

A jelenleg itt működő színtársulat nem okozható semmi hibáért. Az előzmények tudva vannak minden újságolvasó ember előtt. Most tehát rajta kellene lenni úgy a városnak, mint a közönségnek, hogy a saison beköszöntővel, — hazafias szempontból is, — a legmelegebb támogatása és pártfogásával segítse elő törekvésüket. Az

TÁECZA.

A kosár.

Irta: Marosán János.

Mindnyájan ismertük szegény Tala- bory Zoltánt. Derék, okos fiú volt, kit mindannyian kedveltünk és szerettünk, kár hogy a sors oly mostohán bánt vele.

Ezelőtt két évvel jött közzénk mint szolgabiró. A vig temperamentumu, ügyes fiatal ember csakhamar közbecsülésünk és szeretetünk tárgya lön; a hölgyek meg épp rajongtak érte, a mamák meg majd tenyerükön hordozták, czeczézgették, dédelgették, mint az egyetlen gyermeket. Zoltán okos fiú volt, soha sem élt viszsza a sok szeretettel s megbecsüléssel, mely- lyel őt minden oldalról körülvették. Szives, előzékeny és udvarias volt mindenkivel szemben egyformán, szeretett bennünket, mindnyájunkat, mindegyiknek jó barátja volt. Harag köztünk soha sem volt, csak a jó baráti, úgyszólván testvéri szeretet. Együtt étkeztünk az „Arany oroszlányban, ő volt a fő „asztalnok-mester,“ hogy ha bus volt közülünk egyik vagy másik, jó ötletes humorával megkaczag- tatta a búsulót s vele együtt mindnyájunkat.

Az utóbbi időben azonban az örökké jó kedvű szolgabiró, a hangulat csináló Zoli igen szolid, csendes lett. Étkezni rendesen későn jött. Mi, a többiek vagy ötön, halálra untunk már magunkat, alig győztük várni Talaboryt. Ha el is jött, alig szólt egy pár szót. „Szervusztok, hogy vagytok fiuk?“ Ennyire szállott le a máskor folyton diskuráló Talabory. Annyira szerettük, s respektáltuk egyéniségét, hogy

egyikünk sem merte megkérdezni a bus Zoltánt, hogy mi baja lehet ? Ha pedig szokása ellenére ebéd után azonnal távozott, csakúgy találgattuk magunk közt, hogy mi bánthatja ?

Egyszer Kolozsy, a doktor, kihez némi rokonság fűzte Talaboryt ebéd alkalmával kérdi:

— Hallod Zoli, az utóbbi időben ugyancsak megcsendesedtél, mi a manó bánt ?

— Hát tudod izé ... hát beteges édes anyám és aggódom érte, hisz tudod idős már...

— Nem lehet a.

— Hát miért?

— Épp ma kaptam egy levelet nővéremtől, Margitkától, és azt Írja, hogy édes anyád, a jó Róza néni, ép, egészséges, nincs semmi baja.

— Csakugyan ?

. — Nézd, itt a levél.

Miután Talabory a levelet elolvasta csak annyit szólott:

— Ezt meg én nem értem. S ezzel vette kalapját és szó nélkül távozott.

— Furcsa, igazán exentrikus lett egy idő óta ez a Zoli halljátok, szólt Kolozsy, komolyan mondom, hogy kezdem ezt a fiút nem érteni.

Másnap meg harmadnap nem is jött étkezni, mi még gyanusabbá tette az egész esetet s misztikussá azzal, hogy a hivatalba meg szokása szerint pontosan eljárt.

Negyednap mindannyian hivatalosak voltunk nála tea-estélyre. Persze, hogy mindnyájan ott voltunk, mind abban a reményben, hogy most már minden bizonynyal megtudjuk a titkot, mi Talabory lelkét nyomja. Úgy is vol. A jó fiú nem is várta, hogy faggassuk, ő maga panaszolta :

— Hát fiuk most már megmondom nyíltan, őszintén, hogy mi nyomja árva telkemet. Mindnyájan jó, őszinte barátaim vagytok és feltétlenül bízom puritán jellemetekben és hiszem, hogy igazságosan Ítéllek felettem. Mindannyian ismeritek Szent-Hiday Klárát, tudjátok meg fiuk, hogy egy éve máí, hogy e leányt szeretem. Nem rég be is vallottam neki s mert ő is igaz szerelméről biztosított, mint kérő is felléptem, hanem, őh sajnos, kosarat kaptam, a legmegalázóbb kosarat. Ide hallgassatok fülek ! 0 maga mondta szüleinek, hogy nem szeret és tagadó választ adjanak, mig szemembe igaz, tiszta szerelmet színlelt. Mondjátok, nem csoda-e, hogy még nem vittek Lipótmezőre,. nem hallatlan eset-e, hogy a mai dívó szokás szerint még nem röpítettem golyót agyamba ? S nem furcsa-e, hogy a hűtlen nyomorult lelkét nem küldöttem a más világra s utána az enyémet? Nem szóltok semmit? Ne is szakítsatok félbe! Nem tettem, nem pedig azért, mert először egy földi igazságos bírói kar előtt akartam keservemet kiönteni és Ítéletének majdan alávetni. A bírói kar itt van. Ti vagytok azok, ítéljetek szigorúan, a bűnös én vagyok

...........

Ne szépítsetek ! Nem azért vagyok bűnös mart megszerettem Szenthiday Klárát, hiszen a szív joga a szerelem. Az már megint más kérdés, hogy valaki okszerűen gyakorolja jogait vagy nem. Vagy talán az ment engem, hogy 6 megcsalt? Nem, mert ma már — sajnos — lehet megcsalni is valakit, anélkül, hogy pálczát törjenek felette.

De azt is tudjátok meg, hogy én Szenthiday Klárát rajongóan szerettem, imádtam, mert méltónak tartottam magam hozzá és ő viselkedésével megerősíteni látszott az én nézetemet. > Lelkem egészen

hozzátapadt, forrott s én elválhatatlannak gondoltam, de látjátok, hogy égő szerelmem mily kudarczot vall, midőn jéghideg kő szivéhez tapadni óhajt. És hogy minél jobban szivébe, leikébe helyezzem szerető, lángoló szivemet, s hogy minél impozán- sabb legyen az áldozat, melyet oltárára hozok, nem ismertem sem morális, sem anyagi áldozatot, sem akadályt abban, hogy boldog szívvel nyújtott s bemutatott áldozatom feléje szálló füstje minnél jobban megnyerje az én királynőm, ah több, Istennőm kegyét. De mit tehetek én, hogy ö hamis Istennő ? Tisztességes fizetésem, kis vagyonom némi jövedelme — hiszen édes anyám is van — nem volt elégséges az áldozatok megszerzésére. így nehogy ő hidegséggel, váló szándékkal, hűtlenséggel vádoljon, mondom igy... igy...

— Szerencsétlen, idegen pénzhez nyúltál?.,. szólt Kolozsy.

— Nem... az az hogy igen. Mennyasszony nővérem — Margit — nálam deponált 10.000 koronáját elköltöttem, melyre most neki szüksége van.

— Boldogtalan!

— Igen, az vagyok, de nem sokáig. Magammal leszámoltam ítéletet várok tőletek.

Mondom, hogy nagyon szerettük Zolit és sajnálatra méltó esete nagyon meghatott bennünket s megígértük, hogy a pénzt mi előteremtjük — Margitnak. De nem került reá sor, a tulérzékeny Zoli csakugyan leszámolt magával és főbe lőtte magát. Másnap reggel íróasztalán egy levélke volt, mely igy hangzott „Margit pénze megvan az íróasztalban bezárva, de Klárát feledni nem bírom s csak azért mondtam, hogy a Margit pénzéhez nyúltam, hogy ne a „kosár“ legyen oka halálomnak. Zoli.“ ..

Tényleg csak

szabóüzletében szerezhetjük be hazai gyártmánya gyapjúszövetből csinosan kiállított, legjobb szabású őszi felöltőinket és öltönyeinket, hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket Szatmái, IDeáls-tér. -Váxosliázép-CLlet-