Szatmár és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1901-06-11 / 24. szám
SZATMÁR RS VIDÉKE — Deharbe—Tóthfalussy Róm. Kath. Káté negyedik teljesen átdolgozott kiadásban újból megjelent. Midőn erre magamat elhatároztam, rászint több oldalról jött fölszólitásnak engedtem, részint a hála ösztönzött Hzon intézetek iránt, hol eddig mint tankönyv szerepe). — Jelen kiadásommal minden igénynek eleget tettéin, amennyiben az iskolát tartva szem előtt, oly tunkönyrct bocsátók közkézre, melyet, — u falusi népiskolát kivéve — minden más fiú- és leányiskolában tankönyvül alkalmazni lehet. — Hogy ez igy vun már a Deharbe név is elég biztosíték, amennyiben Kátékban más felosztás nem engedhető meg, mint: a hitről, parancsokról, és a szentségekről szóló rósz. — Hitünknek e hármas felosztás képezi alapját, tehát alaposubb, világosabb s czélra vezetőbb ennél nem íb képzelhető. — Ugyanazért Krisztusi szeretettel i-érem a középiskolai, reál, kcpzőintézetek, valamint a kereskedelmi és polpári iskolák hittanárait, legyenek szívesek a tiszteletpéldányokat elfogadni, azokat átolvasni, sén meg vagyok róla győződve, hogy szavaim hitelre találnak. — A hitről szóló rész 8 iv, vagyis annyi, melynél kevesebbet nem lehet előadni, de a szükségességet tekintve, eny- nyit okvetlenül tanítani kell, ha hithű, keresztvédő ifjúságot akarunk nevelni. Ara az első füzetnek 60 kr. — A parancsokról, erények- és bűnökről szóló rész 6 iv, tehát ez is annyi, melynél hu többet nem lehetne, — de kevesebbet nem szabiid egy évbenB feldolgozatlanul hagyni, az ifjúság erkülc-i életét tekintve. — Ára 50 kr. -— A szentségekről szóló rész 5 és fél i /, mely fontossága mellett is oly szépon vun e csekélyke részben feldolgozva, hogy a tanultakat mindenki az éleibe is átviszi magával, s a hithidegség mindeukor száműzve lesz az ifjú kebelből. — Ára 50 kr. — Az egésznek ára 1 frr 60 kr. vagy megfelelő számú intentio. — Ezeken kívül nincs olyan áldo- zár vagy segédlelkész, ki bu dogmatikus vagy moraliB beszédeket akar tartani, hogy ezt nélkülözhetné; — a synodulis vizsgálatra való készülést tekintve pedig— |eljle- sen nélkülözhetlek Szatmár,' 190'i. junius hó. Tóthfalussy Dániel hittanár és hitelemző. — Esdöszó a nagyközönséghez! A szatmári g. kath. egyház uj templomot akar építeni, mivel u jelenlegi, mely még 1800. táján épült, a nagyszámú hivőket nem képes befogadni, úgy hogy- a hívek nagyszáma a templomon kívül reked és elesik a szeutbeszédek meghallgatásától s - te- kintve azt, hogy a hivek legnagyobb része földmives nép — nemcsak egyházi, de társadalmi szempontból • erre égető szükségünk vun, akkor, midőn mindenfelől a szöcz iá listák emelik fel veres zászlóikat. Azonban, hogy az uj templom íölépülheeen, az ejgy- 'házközség vezetősége egy nagyobb szabású tárgysorsjáték rendezését vette tervbe, a 'melyre a Nagyiuélt. m. kir. pénzügyminiszter úrtól 93069-T-900. sz. a. engedélyt is nyert. A tárgysorsjáték rendezése önkezelésben tartutik, amely kettőztett erővel igyekszik a czélt keresztül vinni, de hogy ez sikerülhessen, esdő szavát emeli az ország közönségéhez és kéri, hogy ■ ú kibocsátott sorsjegyekből mindenki tehetségéhez képest vásároljon, mivel, ha már egyéb anyagias szemponttól eltérve, a czél, a mire a sorsjáték engedélyezve lett, minden körülmények között Istennek tetsző dolog, mert az Ur hajléka leend majd fölépítve. Ha pedig reális oldalát vesszük a dolognak, akkor is igazán érdemes venni a sorsjegyekből, mivel ' annak játékterve úgy vun kidolgozva, hogy a uyerjmény esélyek igen kedvezők és a nyeremény összegek igen mágusuk és - értékesek. Sorsjegyeket egy koronájával lehet kapni a kezelőségi irodában (Szatmár g. k. plébánia épület) ezenkívül az országban a legtöbb plébánián, valamint u megbízott elárusítóknál. Kereskedők, ipirosok s egyesületek, vagy magánosok, akik sorsjegyek el- árusitásával foglalkozni akarnak, mivel magas jutalékban részesülnek, forduljanak a kezelőségi irodához. — Kerestetik megvételre vagy 5 drb. használt, de jó, kisebb és nagyobb vaskályha. Hová: megmondju .a kiadó- hivatal. — Tanulóul felveszek könyvnyomdámba egy ügyes és jó családból való fiút egész ellátással. Morvái János. — Lővinger József 10 év óta fen- álló fűszer, csemege, és vegyesáru kereskedését a Fehérház alól Lengyel Endre házába (a Litteráty-féle gyógyszer- tár szomszédságába) áthelyezte. Ezen régi jó hírnévnek örvendő üzletet ajánljuk továbbra is a n. é. közönség becses pártfo■ 6— Dr, Balogh Miklós, gyak. orvos, India, Szerémmegye; „A „Kristály“ ásványvizet betegeimnél különösen a gyomor és belek idült hurutjainál, kitűnő- sikerrel alkalmaztam.“ —; Dr. Kelen József, a budapesti körúti fürdőben levő fizikái gyógyintézet vezető orvosa nyáron mint fürdőorvos j működik Herkulesfürdőn. — Kevés gyógyvíz küldetik oly távol vidékre és örvend oly közkedveltségnek, mint a inár huszonöt év óta használatban levő Ferenci József ke ser ü- v i z, miről a négy világrészben nyert 10 aranyérem tanúskodik. A Ferencz József keserű vízből, mint rendszeres adag egy boros pohárrul, reggel éhgyomorra véve elégséges. — Hirdetmény. A mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. t. ez. 94 §-b pontja értelmében közhirré- t őszem, miszerint Szatmárnémeti város területén kender és len-áztatóhelyül a város tulajdonát képező szatmári lókert szélén levő gödröt jelöltem ki. Ezt azon megjegyzéssel adom (udtul, hogy a más helyen áztatok ellen az elől jelzett törvény értelmében a kihágást eljárást fogom megindítani. Szatmárnémeti, 1901. május 28. Dr. Korbuy Károly főkapitány. — Hirdetmény. Értesítem e város közönségét, hogy az 1900. évi vártafai közpénztári zárszámadást elfogadó 90—1901. kgy. számú határozat a zárszámadás kapcsán mai naptól számított 15 napra a vá- városháza hirdetményi táblájára kifüggesz- tetett. A megállapított zárszámadás elleni netaláni észrevételek 15 nap ulutt a városi tanácshoz írásban nyújtandók be. Szatmárnémeti, 1901. május hó 20. Dr. Korbay Károly főkapitány. ipari iiiuuDj elárusító és mintacsarnoka. A hazai ipar támogatásúnak országszerte megindult mozgalma létre hozta uz iparosok elárusító és mintnesuruokát. E csarnokban csakis hazai, sőt Csakis Szatmári iparosok készítményei találhatók. Asztalos, lakatos, bádogos, kalapos, czipész, csizmadia bognár, kosaras, kocsigyártó. szíjgyártó, késes és sok más derék magyar megyebeli iparosaink boldogulását mozdítja elő ki ottan vásárol. Bármiféle bevásárlási és megrendelési © megbízást készséggel teljesít a Szatmár-németii ipari hitelszövetkezet elárusító és minta csarnoka. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Nyilttér.*) Gróf ScMnlon-Bmleim Errá Bi íffl uradalmából. Szolyvai \ gyógy forrás. Dr. KÉTLI, dr. BOKÁI, Dr. WIDERHOFFER tanár urak és számos orvosi tekintélyek nyilatkozatai alapján kitűnő sikerrel ajául- tatik : köszvény, hólyag s vizelett szervek bajainál; ezukorbetegség, hugyhomok, epekő; u torok-és tüdő- szervek bántalmainál, étvágytalanság gspgés gyomormegbetegedéseknél. Kitűnő izü ital, igen üdítő viz. x+x. xfx. xí* xfx. xfx xtx xtx f xtx„xfx xtx, xfx, xtxx+x x+x Gyomorbajok ellen specificum a Lnhi Erzsébet gyógyfAYWQO A gyomor rendetlen műiül l(Lu> ködésénél, gyomorsav túlságos képződésénél, gyomorégés, böfögés, u gyomor elnyúlkásodása, a gyomor és bél krónikus hurutja, alkalmával kitünően beválik; a to-XM rok, gége és hörgők idült hurutos jjf állapotában sikerrel alknlmuztutik.^f^ Elsőrangú üdítő és asztali ital. AÍ£ xtx. xfx. .xfí, .x?£.,xtx,_t_.xtx..xjx ,xfx„xfx, .xfa, .xfx xtx xtx | Polenai gyógyforrás. l) Elsőrendű diatétikus viz; legidüdi- Vv több asztali viz, borral vegyítve Vl^kitünö, tejjel vegyítve a legjobb iijfp nyálkaoldó szer. a _if§j Kapható minden füszeriizletben, vendé«*, lobén, s az uradalmi ásványvizbér- lőségnél Szolyván. (Be reg megye) *) E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. 2251/1901. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A fehérgyarmati kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Kende Elemér végi-ehajtatónak Mátyás Ilona férj. Eszenyi Lászlónó végrehajtást szenvedő elleni 2000 korona tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a fehérgyarmati kir. járásbíróság területén lévő Nagy-Arközségben fekvő a nagyari 79. sztjkvben A. I. a. foglalt 22. 5°3- 475- 569. hrsz. ingatlanokból az Eszenyi Lászlóné szül. Mátyás Ilona B. 9. és 33. a. x/4-od rész illetőségére Baráth Károly árverési vevő nagyari lakos ellen a visz árverést 926 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan illetőség az 1901. évi junius hó 27-ik naplón dél 6. 10 órakor Nagyar községben a községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan illető?ég- becsárának 10 °/0-át vagyis 92 K. 60 fillért készpénzben, vagy az 1881. LX: tcz. 42. íj-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó i-én 3333 sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ábaq, kijelölt óvadékképes/értékpapir- ban letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Fehérgyarmaton, a kir. jhiró- ság tkvi hatóságnál, 1901. május 15-én. Szabó, kir. aljárásbiró. 398—1901. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az. 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szinérváraljaii kir. járásbiróság 1900 évi V. 661/4. számú végzése következtében Magos Menyhért sz.-váraljai lakos Ügyvéd által képviselt Kiss Sándor sz.-váraljai lakos javára Giritlii Mihály jelenben újvidéki lakos ellen 137 kor. 42 fill, s jár erejéig 1901. évi február hó 19-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján I és felülföglalt I és 1200 koronára becsült következő ingó- j ságok, u. m.: 5 drb. „szatmáreána“ Takarékpénztári részjegy nyilvános árverésen eladatik. Mely árverésnek a sz. váraljai kir. járásbiróság 190t. évi V, 199/5. számú végzése folytán 137 kor. 42 fill, tőkekövetelés és eddig összesen 56 kor. 05 fülben biróilag már megállapított költségek erejéig Szinérváralján, a városházánál leendő eszközlésére 1901. évi junius hó | 20 napjának délutáni 2 órája határidőül | kitűzetik és ahhoz a venni szándékoiók oly megjegyzéssel hivatnak meg. hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108 §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták s | azokra kielégítési jogot nyertek volna, j ezen árverés 18S1. évi LX. t.-cz. 120 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. I Kelt Sz.-Váralján, 1901. évi junius hó 1. napján. SPRENGER ZSIGMONDI kir. bírósági végrehajtó. 622—1901. Hirdetmény. A városi középületeknél | lii évben teljesítendő 8729 K 61 fillérrel előirányzott / • in vállalatba adása czéljából meghirdetett árlejtés eredményre nem vezetvén e czélból a folyó évi junius hó 16-án d. 6. 11 Órakor a városi gazdasági: tanácsosi hivatalban ujola<* szóbeli árlejtéssel összekötött 2i'Vrt. ajánlati verseny tartutik ; S azon kijelentéssel tétetik közhírré, hogy | bánatpénz 5%-ja előre leteendő, minden további feltétel és munkálati költségvetések alulírott hivatalában tud hatók meg. Szatmárit, 1901. junius 10. Pethő György gazd. tanácsos/ A Károlyi-ház kertien Egy pohár sör ß kr. Egy korsó sör lö kr. Kis reggeli 10 kr. i_3 1STaponta fris csa,polás. Ház-eladás. 40— Magos Menyhért ügyvédnek a Rákóczi-utcza 23. sz. a. lévő háza, a melyben jelenleg az „Otthon“ kávéház van, örök áron eladó. Értekezhetni lehet dr. Fejes István ügyvéddel Szat- máron, Eötvös-utcza 19. sz. a. Értesítés. A „Szatmári takarékpénztár egyesület“ az 1000 koronás és azon felüli váltók kamatlábát 6°|0-ra leszállította. Szatmár, 1901. május 4. Az igazgatóság. 6—10 Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy Árpád utcza 22-ik szám alatt, Boross Miklós ur házában, a Zommer Károly-féle ház átellené- ben egészen újonnan berendezett mészáros és hentes üzletet nyitottam, melyben | legjobb minőségű és tisztán kezelt húsokat a következőképpen árusitom: I rendű marhahús H. * Sertéshús Borjúhús [ . Bárányhus . O szalona . . Uj szalona . . 44. Füstölt szalona . . 64 34. Paprikás szalona . 68 40 I. rendű zsir . . . 60. 48. II. rendű zsir . . 48 40. Háj . . . • • ■ .' 55' 56., Tepertő .... 52 50Kérve a n. é. közönség becses pártfogását, 3 maradok teljés tisztelettel S c hol t z Emil mészáros és hentes.