Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-05-02 / 18. szám
18-ik szám. Tizenhatodik évfolyam. Szatmár, 1899. májúd 2. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: •Egész érre . 3 frt. 1 Negyedévre ... 75 kr. Fél évre . . 1 „ 50 kr. | Egyes szám ára . _ . 8 „ Községek, községi jegyzők é8 néptanítók részére egész évre 2 frt. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: Morvái János könyvnyomdája EötvSa-utcza 2-ik sz. alatt. A SZERKESZTŐ LAKÁSA: juÖiVus-HtCza 19ark szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. ■Nyiittér garmond sora 8 kr. Hirdetés és nyiittér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr. Rendőrségi Ügyek. A városi törvényhatósági bizottság múlt havi közgyűlésén interpellá- cziót intéztek a polgármesterhez, fel- világositást kérve tőle, hogy a rendőri legénység egyik-másik tagja miért teljesít szolgálatot polgári ruhában ? A „Heti Szemle“ ugyancsak e kérdéssel foglalkozott f. évi 15-ik számában. A szóban furgó ügy valóban fontos s ezért érdemes arra, hogy vele tüzetesebben foglalkozzunk. A ki czélt akar érni, annak a megfelelő eszközöket is akarnia kell. A rendőri tevékenység c z é 1 j a: a jogrend fentartása, mint a társas együttélés létfeltétele. Ezen czélnak megfelelően feladatát képezi a személy és vagyonbiztonság megóvása, a béke és közrend fentartása, a büntető törvények, rendeletek' és statútumok megszegésének akadályozása, a véletlen- ségből és bármely mulasztásból eredhető veszélyek és károk elhárítása, a megzavart rend és béke helyreállítása, a büntetendő cselekmények kipuhato- lása és azok elkövetőinek az illetékes hatóságnál való feljelentése, illetve átadása. A rendőri tevékenység tehát átöleli a közigazgatás minden ágát. azonban feladatát és czélját tekintve, önmagában is befejezett, önnálló tevékenységet képez s ép oty fontos, mint a szorosabb értelembe vett közigazgatás, melynek a szükséges védelmet, segélyt és erőt nyújtja. Megfelelek) szervekről és közegekről kell tehát gondoskodni, melyekkel a rendészeti működés czélja elérhető, feladata megvalósítható legyen. Francziaországban már a múlt század végén szervezték a végrehajtásra hivatott közegek két osztályát u. m : a polgári közegeket és a fegyveres (egyenruhás) Őrséget. Az óta a művelt államok rendőri intézményeiben mindenütt e kettős felosztást találjuk, s ez hazánkban is mindinkább tért foglal. A múlt idők félszegségei- nek megőrzésére és fentartására irányuló törekvés volna a polgári rendőri intézmény visszautasítása. Az egyenruhás (fegyveres) rendőri őrség feladata főkép a tényleg fennforgó rendellenességek megszüntetése, az intéző hatóság rendeletéinek foganatosi- tása s ennél főkép a fizikai erő nyújtása, az elővezetés és bekisérés, — ellenben a polgári ruhás rendőrközegek inkább megfigyeléssel, szemlélődéssel foglalkoznak s a veszélyek megelőzését könnyítik meg nyomozásaikkal, adatgyűjtéseikkel s igy főkép szellemi erejükkel, gyakorlottságukkal és ügyességükkel segítik elő a rendőri czélok megvalósítását. A külső szolgálatot teljesítő egyenruhás rendőr már csak egyéb irányú elfoglaltsága miatt sem teljesíthet alaposabb bűnügyi nyomozást. A külső szolgálatnak folytonosnak és állandónak kell lenni. Gyakorlatunk szerint városunkban minden rendőr négy órán át teljesít külső szolgálatot, négy órán át pedig pihen. Bűnügyi nyomozásra nem használható akkor, mikor örsszemszolgálatot teljesít, mert akkor az őrizetére bizott városi terület felügyelet nélkül maradna. Pihenő ideje alatt meg azért nem nyomozhat, mert végre is munkaerejét nem lehet a végletekig kizsákmányolni. De ha pihenő idejét nyomozásra fordítaná is, lehetetlen volna azt kívánni tőle, hogy négy óra alatt felderítsen bármily bűnügyi esetet; ha pedig a nyomozást abba hagyja s azt egy másik társának adja át, ez ezáltal a sikert nemcsak koczkáztatja, de legtöbb esetben teljesen is lehetetlenné teszi. Az egyenruhás rendőri közegeknek nyomozásra való felhasználásánál a bűncselekmény tettese csak az esetben volna megállapítható, ha annak kilétét a károsult bemondja és holtartózkodását bejelenti. Az ilyen bűnügyi szolgálat pedig absolute semmit sem érne. Az egyen- ruházott rendőrség főkép a közigazgatási rendészet terén felelhet meg hivatásának, ellenben a bűnügyi felfedező rendőri szolgálathoz hosszas gyakorlaton alapuló tapasztalat szükséges. Éppen azért a polgári ruhában teljesítendő rendőri -— s kiváltképen bűnügyi felderítő — szolgálatra csak oly rendőröket lehet és kell alkalmazni, kik hosszas működés után feladataik és kötelességeik teljesítésében már alapos jártasságot sajátítottak el. Ezek számának megállapításánál figyelembe kell venni egyrészről a városi rendőrség szervezetét, létszámát, — másrészről pedig a helyi viszonyokat, főként a város területét, ennek tagoltságát, a lakosság számát, az idegen forgalmat s a népesség fluctuatióját, az ipari és kereskedelmi forgalmat s ide vonatkkzólag főkép a heti- és országos vásárok élénkségét, mint a hol a köz- biztonságra veszélyes elemek leginkább megfordulnak. Mindezen körülmények figyelembe vételével — amennyiben városi rendőrségünk kötelességét megfelelően teljesíteni s a vagyonbiztonság megóvását biztosítani akarja s e czél elérésében őt a törvényhatóság támogatni és sikeres működéséhez a szükséges eszközöket megadni óhajtja — elkerülhetetlenül szükségesnek mutatkozik, hogy legalább három polgári rendőr nyerjen alkalmazást. Érdekes Dr. Fekete Gyula kiváló policista iró véleménye, ki a polgári rendőrközegek alkalmazásáról a városokban igy nyilatkozik: „Minden városi rendőrhatóságnak kell egy néhány polgári rendőrközeggel bírnia. Ezek által lát és hall a hatóság s ugyancsak elég látni és hallani valója van a gondos és ügyes rendőröknek. Erkölcsi, közvigalmi, közegészségügyi, bírósági, biztonsági és jóléti rendészeti érdekek egész halmaza képezi a szemlélődés tárgyát. Nem kell nagy események után várni, a közönséges, mindennap előforduló rendellenességek megakadályozása által tesz a gondos rendőr a közönségnek valódi áldásos szolgálatot. Tíz kisszerűnek látszó ügy egy nehéz panaszra szolgáltat okot. A hol a kisebb kihágások szabadon elkövet hetők, csakhamar bekövetkeznek a súlyosabbak is. Ez intézmény hiányában soha és sehol nem fognak a rendészeti feladatok teljesen megoldatni, pedig az a czél, hogy az ország minTAftCZA. A játékos végzete.*) Ha nem az ördög, hát bizonyára a komája találta ki a kártyajátékot, melyet két erős ösztön: a szórakozás szükséglete, meg a nyereség vágy oly könnyen nevelnek szenvedéllyé. Tivornya, kicsapongás, léha gyönyörök hajhászása, vagy bármely más rossz hajlam nem képes a lelket any- nyira hatalmába ejteni, azt jobb érzéseiből oly teljesen kivetkőztetni, az embert erkölcsi és testi nyomorékká aljasitani, mint a kártyaszenvedély. Egy franczia gróf, ki saját vagyonát, majd neje hozományát is elkártyázta, hitelét teljesen kimerítette, bár kölcsönösen végtelenül szerették egymást, egy pénzügynök utján 10.000 frankért fölajánlotta egy vén kéjencznek saját teleségét, kit szép szóval ráigyekezett bírni, hogy menjen el a találkára. A fiatal asszony, egy neves tábornoknak leánya, fölháborodott eleinte férje e hitványságán, de mert sohasem tudott neki valamit megtagadni, nagy habozás után meghozta neki szeretettől ezt az utolsó áldozatot is, de alighogy szégyene beteljesült, elemésztette magát. Százados tapasztalatok és megfigyelések, valamint a legeslegújabb szenzácziós leleplezések alapján, mint általánosan érvényes és nyilvánvaló igazságot fogadhatjuk el azt a tételt, hogy bármilyen előkelő, a társadalmi tisztesség szempontjából addig kifogástalan elemekből alakuljon meg égy kártyatársaság, mely a kockázatos hazárdjátékot szenvedélyesen űzze, rövidesen és *) Mutatvány Alvinczy Sándor „Kártyások“ czimii könyvéből. végzetszerűen mindannyinak lelkülete erkölcsi bomlásnak indul: viszonyok és körülmények szerint többé-kevésbbé hitványokká, igen sokan befejezett gazemberekké lesznek; Kivételnek nincs helye még a királyi játékos környezetében sem. Az angol trónörökös rendes társaságában több hamis játékost lepleztek már le, legutoljára egy különben is gazdag lord-gárdaezredest. Minden újságolvasó emlékezhetik a néhány év előtt Hannoverában lefolyt szenzácziós bot- ránypörre, hol egy elsőrendű játékbarlang látogatóinak szennyesét mosták. Exczellen- cziás, méltóságos urak, a birodalom legelőkelőbb neveit viselő gárda-tisztek, udvari tanácsosok, államférfiak hamisjátékosoknak, zsarolóknak, keritőknek, csalóknak, fosztogatóknak, sikkasztóknak, tolvajoknak bizonyultak és börtönbe jutottak, vagy erkölcsi halottakká lettek. II. Vilmos császárt rendkívül megdöbbentette a játékszenvedélynek eme jellem- és. becsületromboló ereje, szigorúan eltiltotta az összes tiszti kaszinókban a hazárdjátékot, a polgári hatóságokat is megfelelő rendszabályok alkalmazására utasította, maga pedig minden kínálkozó alkalommal erősen érezteti ellenszenvét, megvetését a kártyásokkal szemben. Lebaudy Miksát, mikor 37 milliónyi örökségét kézhez kapta, egy egész raj kártyafosztogató vette munkába, köztük a fejedelmi vérből származó Civry grófok, kik e miatt tizenharmadmagukkal börtönbe is kerültek. A nemzeti Kaszinó ezüstös do- hányszelenczéjének történetét mindenki ös- meri. Alig vonult be az Országos Kaszinó uj palotájába, rövid néhány nap alatt lelepleztek egy országgyűlési képviselőt, meg egy báróminiszter öcscsér, mint hamisjátékosokat. A kapzsiság mellett a játékosok elalja- sodásának főtényezője a pénzszerzés kérdése azokban a kínos pillanatokban, mikor készletük elfogyott, minden áron tovább akarnak játszani, vagy pedig mikor a becsületszóra csinált játéktartozást hamarosan ki kell egyenlíteni, nehogy a kérlelhetlen nyerők a társaságból kiharangoztassák a szerencsétlen vésztőkét, kiket-esetleg hamis játékkal vagy kozákos fortélyokkal fosztottak ki mindenükből. Hihetetlen az, hogy egy vagyonos játékos is milyen szégyenletes pénzzavarokba pottyanhat bele veszteségei miatt. Hát még az, ki mindenét eljátszotta, hiteléből is teljesen kifogyott 1 Milán király, kinek ilynemű viselt dolgait éveken át tárgyalta a világ sajtója, pénzzé tette-országát, koronáját, lelkét, jövendő üdvösségét, egyszóval mindenét, csakhogy játszhasson. Hollandia királyának, Vilmosnak egyetlen fia és trónörököse egyike volt a legszenvedélyesebb játékosoknak, kibe az ember a 70-es években minden párisi és nemzetközi kártyabarlangban be- lébotlott. Atyja és országa sokszor kifizették adósságait, végre is magára kellett hagyniok a javíthatatlan korhelyt, ki akkor -félvilági hölgyek lanszirozásából és más piszkos forrásból szerezte a pénzt a játékhoz. A büszke angolok trónjának örököse is nagy kártyás. Nem tudom, vájjon Dárius kincsének lehetett-e annyi értéke, mint a mennyit ez a leendő király a játékasztalokon elszórt. Botrányos adósságai közül kiemelendő az a 41 millió frank, mit Hirsch bárótól kért kölcsön czimén azon szolgálatokért, hogy a vagyonának tisztességtelen eredetéért a legelőkelőbb körökben be- nem fogadott pénzembert rákényszeritette környezetére és barátaira, néha azonban szégyenletes kudarezot vallva ebbeli fáradozásaival. Á párisi Jockey-club nem fogadta be tagnak, daczára a walesi herczeg korteskedésének. Egy magyar gróf pedig, mikor a trónörököstől sürgönyt kapott, hogy jön hozzá vadászni Hirsch báróval, azt te- legrafálta vissza, hogy nagyon fog örülni eljövetelének, de csak úgy, ha egyedül jön. Sok ilyen keserű pirulát kellett már lenyelnie Victoria királynő fiának játékszenvedélyéből folyó széngyenletes helyzeteiben, különösen mikor a parlament ismételten foglalkozott adósságainak rendezéseivel, mely alkalmakkor az ellenzék szónokai meg a közvélemény kíméletlenül tárták föl és Ítélték el a királyfi szégyenét. Százával és százával tódulnak itt lelki szemeim elé azok a gyászos alakok, egykori játszótársak, kiket kártyaszenvedélyük szégyenbe, gyalázatba, becstelenségbe sü- lyesztett, bűnbe sodort. A magyar kártyásoknak egy jelentékeny hányada sikkasz- tóvá leszen; azok közül, kikkel egy asztalnál ültem és a kik börtönbe kerültek vagy öngyilkosokká lettek, kiemelem egy volt honvédelmi miniszter vejét, Temes- megye egy alispánját, egy főszolgabíróból lett országgyűlési képviselőt; sokan vannak, kiket hivatalosan még nem lepleztek le, de a kikről a barlangokban rendszerint tudják, hogy honnan szerzik a pénzt. A kik nem sikkaszthatnak, azok zsirálással csapják be a rokonságot, a barátokat, az ismerősöket és legvégül váltóhamisításra vetemednek. Utoljára Laz . . . vicsnek, a szredistyei volt milliomosnak, N. grófnak ilynemű szennyesét mosták a törvényszék előtt. A párisi kártyás, ha tisztességesebb pénzforrásai kiapadtak, legszívesebben zsarolásra adja magát, mire az ottani társadalmi viszonyok nagyon kedvezők, a mennyiben a forradalmi mozgalmak sok kétes múltú családot, erkölcsi folttal bíró embert tolnak előtérbe s ezek ‘ titkainak kifürkészésével, lelketlen értékesítésével
