Szatmár és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-08-01 / 31. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKÉ

#

egü Itália alig tudtak felmutatni, olyan hangokat csalt I ki Isten adta lantjából, Mikor erdeitekben, ligeteitekben, mezőiteken jártok, mikor az esti szellő pauaszo- san suttog, gondoljátok meg,’hogy talán az ő szerelmes lelkének édes sóhajtásai susognak körülöttetek.

Ó elhunyt: de jegyezzétek meg, hogy nincs megsemmisülés, csak átváltozás, és akkor az ő lelke itt bolyong közöttetek, hol az első szerelem kegyetlen kínjai mar- czangolták szivét, talán ott lobog | napfényben vadvirágos mezőitek felett, talán ott bujdosik sötét erdőitek mélyén vagy . a pataknak virányos partjain. Talán ott él az Ecsedi láp titkos világában és éjjel talán az ő sebzett szivének jaj szavai hangzanak föl; én nem tudom, de érzem, hiszem hogy ő itt van, mert itt fekszik Koltó, a mely legboldogabbnak és itt fekszik Erdőd, a mely a legboldogtalanabb- nak látta a költőt.

Én egyike vagyok azoknak a k )vés magyaroknak, — és ez most jut eszembe, mikor a múlt emlékein bolyongó lelkem Petőfivel foglalkozik — egyike vagyok azoknak a kevés magyaroknak, a kik látták haldokolni és meghalni Kossuth Lajost. Sok, sok hűvös éjszakát töltöttem Turinba és szemeimet egyik kivilágított ablakra szegeztem, mely sárga szemeivel mereven tekintett a sötétségbe. Midőn Kossuth Lajos a halállal vívódott, úgy éreztem magam mint a bujdosó kuruczok hajdan Rodostóban a Marmora tenger partján a holdokló II. Rákóczy Ferencz ágya körül és láttam meghalni Kossuth- tot, mellete voltam életének utolsó per- czeiben, és láttam feltámadni Kossuthtot, ott voltam a fekete vonaton, mely őt Turinból Budapestre hozta, ott láttam ' az olasz városokban Garibaldi öreg katonáit, láttam Ausztriában a csendőr szuronyok villogását, melylyel visszatartották a népet és láttam a vasút két oldalán a népet letérdelni és felemelt kézzel imádkozni. Ilyet a világtörténelem semmiféle 1 népről nem jegyzett fel. És sokan elmondhatták akkor Kossuth Lajos ama hires mondását: „Meghajlok e nemzet nagysága előtt!“ Ilyet a nemzet Petőfivel nem tehetett, az 6 halála és temetése más volt. Jertek velem kövessetek, menjünk a küküllői völgybe, lefestem nektek azt a napot, melyen Petőfi Sándort ez a nemzet elvesztette. (Itt felolvasta a segesvári csatának leírását, mely. u'án beszédét a következőleg fejezte be.)

Tisztelt Gyülekezet!

Mielőtt befejezném szavaimat még- egyszer hozzátok fordulok, kik ivadékai vagytok azon derék önkénteseknek, kik az erdélyi tábornak tagjai voltak, kik a véres J erdélyi hadjáratot végig harczolták, akik ott voltak a segesvári csatában és vérük a Petőfiével együtt áztatta a mezőt. Elbuktunk a nagy küzdelemben, elbuktunk, eldig késik. Mi is van otthon? Nem fordi- totta-e fel a cselédség a házat. Ha be is van vezetve a villany világítás, nem döntötték-e fel a gyerekek a petróleumlámpát? Talán a papa is elfáradt ma és hamarább jön haza, talán már otthon is van ? És az óra, még mindig keveset mutat. Tiszta dolog, hogy késik. Lehetetlen, hogy mióta eljött hazulról csak annyi idő telt volna el. Rósz az az óra, pedig a papa már megcsinálhatná, hogy tudná mutatni jól az időt, és ne rontaná, zavarná a jól indult időtöltést.

Mig a mama és apa zsebórája igy örökös ellentétes nézeten vannak, a gyerekek e nemű jószágai csodálatos egyértelműséggel mind késnek. Oly nehezen telnek az órák, a napok. Roppant hosszú az a gyerekkor. Önállóság a fiúnál, hosszuruha a leánynál, meddig kell még utánatok várni 1 És aztán közben is az a sok tanulás, készülés valósággal ólom lábai vannak az időnek, az óra, az meg qualifikálhatlanul késik. Néha megbomlik ugyan az is. Egy egy bál, fürdőzés, mulatság alkalmával imper- tinensül siet. De ha egyszer ez az izgató alkalom elmúlt, oly rohamosan kezdenek késni, hogy lehetetlenség volna a végét várni az időnek, ha egy kis holdvilág melletti merengés, itt ott megnyilatkozó világfájdalom, a mi ennek nyomában jár a Heinével, Petőfivel felvett erős konkurenczia nem segítenének az időt megrövidíteni, az órák szenvedhetlen késése által okozott időtöbbletet agyoncsapni.

Tudvalevő dolog, hogy a tanítvány mind jó, a tanárok mind rosszak és a két örökös érdekellentétben álló kaszt órája egészen azonos elveknek hódol. A szorgalmi idő alatt a tanár és tanítvány órája mindig késik, a szünidő alatt folyton siet.

Még szeszélyesebb a hivatalnokoké. Az kérem napjában négyszer is megbomlik. Otthon, a kávéházban, sétán mindig siet, a hivatalban következetesen késik.

A kereskedő és segédszemélyzeténél nemcsak hogy külön érdekeik vannak, de óráikat sem lehet összeegyeztetni, a beestünk, de feltámadtunk és élünk. Miért? Mert az 1848)49. küzdelem a magyar erőnek egy oly forrása, a dicsőségnek, a nemzeti büszkeségnek egy oly kútfeje, melyekből ez a nemzet évszázadokon keresztül is táplálkozni fog.

Ezen korszakról, melyet ezek a nagy férfiak és emberek teremtettek, feljegyzi rólunk a történelem az ő nagy igazságos könyvébe, hogy ez a nemzet megérdemli a szabadságot, mert fiai megtudtak halni I érte, megtudtak halni érte nemcsak a I csatatéren az ágyuk dörgése és a kato- I nák lelkesítő kiáltásai között, de megtudtak halni a penészes börtönök mélyén is,

I megtudtak halni kaszárnyák udvarán,

I zsoldos katonák sortüze alatt, megtudtak I halni a vérpadon, hóhér keze alatt, megtudtak halni a bitófán, melynek száraz fájából kivirágzott a magyar szabadság.

De mi fátyolt borítottunk a múltakra, megbocsátottuk a múltakat, de el nem felejtettük. Elfeledhethetjük-e hőseinket, elfeledhetjük-e vértanúinkat ? Oh akkor nem volnánk méltók apáink becsületes nevére, nem volnánk méltók sírunk nyugalmára, nem volnánk méltók tulvilági boldogságunkra és üdvünkre sem!

Magyarország édes hazánk, édes anyánk! A te földeden minden rögöt gyémánttá változtatott apáink kiontott vére, a te földeden minden halom egy-egy temető, a mely mindnyájunkat óv attól, hogy hazánk jogát, igazságát megtagadjuk, de nem is tagadhatjuk, nem! mert csak sast nemzenek a sasok, s nem szül gyáva nyulat Nubia párdueza !! Mi örökké áldani fogjuk azokat a férfiakat, akik a magyart szolga nemzetből szabad nemzetié tették. Isten áldd meg hazánkat, Isten áldd meg nemzetünket! (Lelkes éljenzés és taps.)

A zajos sikert ért beszéd után Szentiványi Sándor joghallgató szavalta el a költő utolsó művét, az „Egy gondolat bánt engemet“ czimü szép költeményt, melyben lelke közeit halálának sejtelmeivel foglalkozik. A szavalat nagy hatást keltett s a szép előadás zajos tapsokat aratott.

Mátray Lajos tanár Petőfiről, de különösen annak költészetéről tartott egy kitünően kidolgozott felolvasást, s Deák Kálmán szavalta még a tárcsánkban közölt Petőfiről irt gyönyörű költeményét. Mindketten nagy tapsban részesültek.

Végül a polgári dalárda énekelte el a „Nemzeti zászló“ hazafias dalt, mire az ünnepély befejeződött, s a közönség sürü csoportokban vonult ki a Sétatérről.

reskedö időmérője mindig siet, az alkalmazottaké mindig késik.

Egyszóval, nincs rosszabb szerszám a világon, mint az óra. Soha sem jác jól, mindig zavarja, izgatja tulajdonosát és a mi a legrosszabb sajátsága, soha szót nem fogad, olyan mint a rossz cseléd, egyebet sem tud, mint boszantapi a gazdáját.

Épp azért lehet méltányolni azon egyetemi hallgatók prakszisát, kik óráikat következetesen némaságra fogják és a zálogházban hűvösre teszik, feltéve ha jnem nickelből van a fedelük.

Hisz kérem az emberiség legnagyobb része óra nélkül is megvan és mondhatom boldogabb annál a kis résznél, meljf óra nélkül nem tud eleget boszankodni és nem tud meglenni anélkül, hogy magának az életet felapritva kellemetlenné tegye. I

Az óra valóban nem egyéb, mint az idő boszukése, mely durván széttagoljá darabokra szakgatja az ember életé? Br. Eötvös mondja valahol: Ha én rózsa virágot látok, nem szeretem azt részeire íbontani, vegyelemezni, de élvezem illatát, szépségét a maga egészében.

Lehet-e ezt megtenni az élettel ? ligeti ha megszerezzük az öntudat tisztaságát, a szív békéjét, a lélek nyugalmát.

Elromlik ugyan akkor is hébe korba óránk, fog sietni, majd késni, de tul$ágba nem lesz képes átcsapni, viszont mi képesek leszünk azt erős kézzel reguláznii

Az irodám órája most is dolgozik ketyeg. A fenti röpke gondolatokból levonva a következtetést feltettem magamban, jiogy ezentúl órám soha sem fog sem sietni, sem késni, megőrzőm szivem, lelkem nyugalmát, hogy sem a torony óra ridegsége, fiatal egyén zsebórájának aberratiói ne férkőzhessenek hozzám.

Azt kívánják önök, hogy én erről majd beszámoljak és megírjam, sikerült-e vagy nem ? Ezt nem ígérhetem, — mert. még soká szeretnék élni, és nem szeretném számadásomat hamar lezárni.

. Jtfemo. *

Örömmel konstatáljuk, hogy az ünnepély minden részletében sikerült, s az eredményért elismerés illeti annak rendezőjét Dr. Fechtel Jánost. Hálás köszönet pedig Rákosi Viktort, a ki lemondott a nagyobb dicsőséggel járó segesvári szereplésről és eljött mi hozzánk, hogy szerény ünnepünket fényessé tegye 1

Apróságok.

— Ördög bújjék a dolgába—mondom úgy magamban — épen most nem akar eszembe jutni semmi, a mikor brillérozni kellene. Sipulusz kíváncsian várja a lapomat.

— Rövidebbre kellett volna szabni — szól közbe az asszony — a finom estélyt, mindjárt másként volna.

*

No hát nz . igazán finom estély volt. Az eső miatt egy kissé nehezen ment ugyan az elhelyezkedés, de végre aztán olyan jól sikerült, hogy egyáltalán nem akartuk megbontani. Ha Sipulusz nincsen, a ki szeret korán lefeküdni, talán még most is ott vagyunk.

Újságol ja valaki, hogy látta ma délelőtt Sipuluszt a Deáktéren sétálni.

— Az nem lehet — mondom én — mert hiszen az este ott voltam, mikor a vonatra felszállott s elindult Budapestre. Különben — tettem hozza — a milyen nagy ördög, tőle még ez is kitelik.

Tervbe volt, hogy az iparos ifjak körében vasárnap este szintén Petőfi-ünuepélyt tartanak, a hol Sipulusz és Fechtel is beszélnek. De az eső az ünnepélyt elmosta, s e miatt a beszédek elmaradtuk.

— .Barátom János — mondja Sipulusz — én nagyon félek, hogy ez a bennünk rekedt beszéd vulami bajt talál csinálni.

*

A Sétatéren rendezett ünnepély nagyon jól sikerült. A Sipulusz beszédje remek volt. A szivünk mélyéig meghatott mindnyájunkat.

— Sosem hittem volna — jegyezte meg valaki — hogy a ki olyan kitűnő a kuczagtatásban, az a megrikatáshoz is ily pompásan értsen.

*

Kapott is dicséretet eleget. Az ebéden, a finom estélyen, mindig csak őt magasztaltuk, a mire kijelelentette, hogy csak dicsérjük, mert azon emberek közzé tartozik, a kik a dicséretért nem haragusznuk, sőt e tekintetben nagyon is sokat képes elviselni.

Mikor tegnap este elváltunk egymástól, hálásan szorította meg a kezemet, s meghatott hangon csak annyit mondott: Köszönöm I

— Mit köszönt meg Sipulusz ? —

kérdi a szomszédom.

— Mejníjértem neki — válaszolom én — hogy a Kakas Mártonnal csereviszonyba lépünk. Láttam, hogy nagyon óhajtja, hát belementem. Hadd legyen öröme !

Demeter.

HÍREINK.

— Petőfi-ünnepély Erdődön. A nagykárolyi Kölcsey-egyesület magas uiveaun álló és sikerült űnnepélylyel ülte meg Petőfi emlékezetét julius hó 30-án Erdődön. Nagy-Károly városának szine-java mintegy 150 íőböl álló diszes társaság rándult ki e czélból Erdődre s Gilvácstól fellobogózott s zöldgalyakkul diszitett külön vonat szállította az ünneplő közönséget, a halhatatlan költő nejének születési és egykori lakhelyére. Az ünneplők sorában ott láttuk gróf Károlyi Györgyöt, Szuhányi Ferencz országgyűlési képviselőt, Nagy László alispánt a Kölcsey-egyesület elnökét, dr. Serly Gusztáv vármegyei főorvost stb. stb. Erdőd város jórészt nem magyarajku de annál hazafiasabb lakossága bandériummal s nemzeti szinti lobogókkal fogadta az érkezőket, elén Damokos Ferencz tb. főszolgabíróval; s az ünneplőkkel tolt 60—70 kocsi éljen rivalgások között robogott végig Erdőd utczáin, a gróf Károlyi Lajos tulajdonát képező s egykor Szendrei Julia lakhelyét képező váromladékokig. Itt a várfalak között ment végbe az ünnepély, melynek programmjáb un részt vettek Nagy László alispán, Baudisz Jenő, Nagy Sándor, Andrássy Jolán, a nagy-károlyi dalárda, végül a falban helyezett diszes fekete márványból készült emléktábla leleplezésére került a sor a hol Szuhányi Ferencz országgyűlési képviselő mondta a beszedett. Majd 200 teritekü bankett következett, melynél az ünneplő közönséget sikerült tósztok, a nagykárolyi dalárda szép éneke s Oláh Feri- szatmári czigány zenekara állandóan emelkedett hungulatbau tartották. A közönség legnagyobb része a fél 6 órai külön vonattal indult vissza.

— Személyi hir. Dr. Góth Ferencz temesvári kir. ügyész tegnap családjával együtt városunkba érkezett s szabadságidejét körünkben fogja tölteni.

— Az iparos ifjak köre által vasárnap estére hirdetett Petófi-ünncpély a rósz idő miatt elmaradt, s az a jövő vasárnap fog megtartatni.

— A gazdasági szakosztály a

múlt kedden tartott ülésében tárgyalta a város 1898-ik évi zárszámadását, a melyet a főszámvevő jelentéséhez képest elfogadott és elfogadásra ajánl n közgyűlésnek is. A múlt év hiánynyal végződött, a min úgy lett segítve, hogy részint az erdő vételárából, részint a regále forgó tőkéből 40681 korona 40 fillér „megtérítési kötelezettség nélkül“ utaltatott u közpénztárba s igy elkerülte- tett, hogy a pótadó utólagosan 20 százalékkal emeltessék. Miután a város vagyona uj becslés szerint van felvéve, bizottság abból indulva ki, hogy egy ilyen fontos kérdés a közgyűlés nélkül nem volt keresztülvihető, azért indítványozza, hogy újabb becslés történjék a közgyűlés részvéte mellett. Megjegyezzük, hogy a zárszámadás tárgyalása csekély érdeklődéssel találkozott, alig volt jelen egy pár bizottsági tag, a mit valószínűleg a nyári munkának és a nagy melegnek lehet tulajdonítani.

— Bizalmatlanság és lemondás. Ugyancsuk ez alkalommal tárgyalta szakosztály a villamvilágitási bizottság jelentését is a villamvilágitási berendezés múlt évi zárszámadásáról, ii melyet magáévá tett azon rószszel együtt, melyben a bizottság a villamos mérnök működésére nézve kijelenti, hogy aziránt bizalommal nem viseltetik s ez okból az igazgatói állásnak más személlyel való betöltését javasolja. A bizottság jelentése szerint rendetlenség és szabálytalanság volt a kezelésben, de u számla szerint megrendelt anyagkészletből a könyvek és feljegyzések után hiány nem konstatálható, azért bár a múlt év deficzit- tel végződik, a beterjesztett zárszámadás elfogadását indítványozza. Annyi bizonyos, hogy ezzel a villamvilágitási vállalat függő kérdése lekerül a napirendről, s ha a tanúságot azok, a kiknek kötelességük az okulás, szem előtt fogják turtani, a tervbe vett személyváltoztatás mellett még remélni lehet, hogy jobb állapotok fognak bekövetkezni. Mi ugyan most is azt mondjuk, hogy egy szakszerű vizsgálat feltétlenül szükséges volna, miután teljes megnyugvást csakis ebből lehetne meríteni.

— Lemondási kérvény. Szemerád Yendél városi elektrotechnikus kérvényt adott be a tanácshoz, melyben kijelentette, hogyha fizotését nem emelik, őt a nyugdíj- jogosultak közzé fel nem veszik és Oláh Imre gépészt, u kivel szolgálni nem akar, el nem bocsátják, állásáról f. évi augusztus 1-re lemond s tovább a városnál nem marad. A villamvilágitási bizottság, miután e feltételeket ez időszerűit teljesithetőknek nem találta, a lemondást tudomással vette azzal, hogy a mennyiben lemondónak szerződési éve 1900. márczius lén jár le, addig állomásáról nem távozhatik.

— Érdekes vita volt a villamvilágitási bizottság legközelebbi ülésén, a mire a villamos mérnök 4 heti szabadság iránti kérvénye szolgáltatott alkuimat. Tudnivaló, hogy a bizottság már beadta jelentését a gazdasági szakosztályhoz, amelyben kimondta, hogy a telep kezelése körül tapasztaltak miatt az igazgató iránt bizalommal nem viseltetik s e végből annak vezetését rábizni tovább nem akarja, hanem javasolja az állásnak más egyénnel való betöltését. Ezt n javaslatot a gazdasági szakosztály is magévá tette s nincs benne semmi kétség, hogy a közgyűlés szintén elfogadja, mely esetben az igazgató állásától felmentetik. Furcsán veszi ki magát, ha ezek után a közgyűlés majd újból tárgyalja a szabadság iráuti kérvényt, s vitatkozik a felett, hogy a véglegesen elbocsátott mérnöknek adjon-e 4 heti szabadságot vagy pedig ne. Szerintünk a helyes álláspont az, hogy a ' ki iránt bizalommal nem vagyunk, annak kezében a vezetést egy perczig sem hagyhatjuk, mert sokkal előnyösebb, ha egyáltalán nincs senki, mintha olyan van, a kibe nem bízunk. A bizottság elnöke u főjegyző és -a polgár- mester azonban ellenkező álláspontén vannak. Ok azt mondják, hogy addig nem lehet elbocsátani, mig az uj igazgató megválasztva nincsen, a kinek a telepet átadja. A bizottság a kérvényt különben azzal a vcleinénynyel terjeszti a közgyűléshez, hogy miután igazolva nincs, miszerint egészségi okokból van szüksége a szabadságra, az ne adassák meg.

— Szent Vincze napján a helybeli irgalmas nővérek zárdájában öröm ünnep volt. E napon ugyanis 50 ifjú leány tette le a fogadalmat s öltötték magukra az egyszerű szerzetesi ruhát és mondottak le a világ hiúságáról, életüket szentelve a nevelés és betegápolás nehéz munkájának. Az ünnepi szent misét Hámon József apát—kanonok czelebrálta fényes segédlettel, a szt. beszédet pedig Bóta Ernő jézustársasági atya mondotta.