Szatmár és Bereg, 1931 (11. évfolyam, 23/582-39/598. szám)
1931-07-05 / 27. (586.) szám
Tek. Egyetemi Kör Ref. Kollegium POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — ELŐFIZETÉSI DÍJ: NEGYEDÉVRE 2 P 40 FILLÉR. — EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. FELELŐS SZÉRKESZTŐ: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR MÁTÉSZALKA. jmses s. SZERKESZTŐSÉG: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8 SZ. TELEFON 38 ÉS 74. — KIADÓHIVATAL: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8. ÉS GRÓF TISZA ISTVÁN-UTCA 6 SZÁM. — POSTACSEKK SZÁMLA 54'003.' KB. iVFO&VM 27. C586.} S2ÁM. ítélt a nemzet* Az ország Bethlen István mellett. A kormány a nemzet Ítéletét kér- kérte, mondja meg: helyesli-e azt a külső és belső politikát, amit eddig követett — és a nemzet ítélt. Az országgyűlés mandátumának lejárása előtt fél esztendővel bocsátotta poltikáját a nemzet ítélete alá a kormányzat, mert az ország fontos elhatározások elé kerülhet és a felveendő külföldi kölcsön szempontjából sem volt mindegy, hogy utolsó hónapjait vagy napjait élő parlamentre támaszkodó kormány tárgyal-e, vagy olyan kormány, amely most kap uj bizalmat és támogatást a nemzettől. Azok előtt, akik ismerték az ország közhangulatát, pillanatig sem volt kétséges, hogy Bethlen István gróf kormánya ezúttal is nehézség nélkül megkapja a többséget. A józan gondolkozásu magyar nép méltányolja azt az évtizedes munkát, amelyet a nemzet érdekében a keresztény nemzeti alapon álló kormányzat kifejtett. Tudja jól, hogy az ellenzéki gáncsoskodások csak bizonyos részletekre vonatkozhatnak, de nem vitatható maga a nagy eredmény. z Bethlen István gróf volt az, aki az országot kiemelte elszigeteltségéből, aki barátokat, hatalmas támogatókat szerzett külföldön. A külföld közvéleményében pedig egyre jobban érik a békerevizió szükségességének gondolata és közelgünk a nagy, szent cél: a régi boldog Nagymagyarország elérése felé. Hogy gazdasági válságban élünk és súlyosan nehezedik egyeseknek és az országnak a vállára, ez a szomorú tény nem tévesztette meg a magyar közvéleményt, mely tudja, hogy a gazdasági válság az egész világra kihat, azt a győztesek ép úgy érzik és nyögik, mint a legyőzöttek. Nem csoda tehát, ha mi magyarok meg- csonkitottságunkban nem tudjuk kivonni magunkat ez alól a világjelenség alól. A kormányzatra ebben a kérdésben is csak elfogultság háríthat felelősséget, A józan magyar közvélemény tehát tisztában volt azzal, hogy nem kísérletezhet ismeretlen nagyot-igérőkkel, hanem ki kell tartani amellett a kormányzati rendszer mellett, amely az adott körülmények között a legtöbb eredményt érheti el a nemzet érdekében. A nemzet ítélt és Ítélete az, hogy a keresztény és nemzeti politika kezében hagyta továbbra is az ország gyeplőjét. A szavazás eredménye a titkos és nyílt kerületekben egyaránt igazolja a kormányzati politika nagy többségét, de igazolja azt is, hogy ahol a nemhivatalos jelöltnek, vagy ellenzéki jelöltnek komoly talaja volt, ott meg is választották. Hiába erőlködik tehát az ellenzék a kormány választási győzelmét atrocitásoknak tulajdonítani, mert az ország választóinak százezrei tettek hitvallást a kormány pártja es a kormánytámogató egyéb pártok mellett, számbelileg óriási mértékben túlszárnyalva az ellenzéki pártok szavazóinak számát. Ez közhangulat, ez közérzés, amelyet semmiféle mesterséges eszközökkel előidézni nem lehetett. Nincs az az erőszak, amely reá tudná venni az ország sok százezer választóját, hogy akarata, érzése ellenére valamely politikai irány mellé álljon a szavazatával. Ez a választási eredmény minden belpolitikán és pártirigykedésen túl bizonyítja a külföld előtt, hogy Magyarországon a politikai és társadalmi viszonyok konszolidáltak, hogy itt egy céltudatos, erős kormányzat szilárdan fenn tudja tartani a rendet és jogbiztonságot és hogy semmiféle megrázkódtatástól ebben az országban tartani nem kell. A magyar kormány rezsimje a következő ciklusra parlamentáris utón biztosítva van és a rezsim állandóságának ez a parlamentáris dokumentálása megtermi a gyümölcsét, a magyar közhitei, a magyar gazdasági élet és a boldogabb magyar jövendő számára. üz egyhangú mandáíum@bon kívül is, a szavazatok 73°5 százalékát az egységes-párt kapta vármegyénkben. Ä csengen, mátészalkai és a tarpai kerületben összesen 7494 szavazatot kaptak az ellenzéke pártállásig Jelöltek. — á választéknak 92 százaléka leszavazott. Az ország nyílszavazásu kerületei között vasárnap választott Szatmár és Bereg vármegyék lakossága is. Ismeretes, hogy a mezőkaszonyí (vásárosnaményi) és a Penészlek nagyközség, mint kerületi székhely révén hozzánk tartozó nagykárolyi kerület egyhangúan választotta meg képviselőit. így szavazás csak a mátészalkai, csengeri, fehérgyarmati és beregszászi (tarpai) kerületben volt. A polgárság akarata minden kerületben, korlátozás nélkül nyilatkozott meg s a választópolgárok mindenütt rendben járultak a szavazatszedő küldöttségek elé! A választás iránt rendkívüli érdeklődés mutatkozott, amit a leadott szavazatok száma bizonyít. Az említett négy kerületben 30.907 az összes szavazók száma s ebből 28.276, tehát a szavazók 92 százaléka gyakorolta szavazati jogát. Az egységespárt fényes győzelmet aratott, megszerezte a szavazatoknak 73'5 százalékát. A leadott 28.276 szavazatból 17,788 a hivatalos jelöltekre esett, a nem hivatalos egységespárti jelölt Gyenge Béla 2994 szavazatot kapott. A független kisgazdapárti két jelölt 5918 szavazatához hozzászámítva a nemzeti radikális pártra esett 1576 szavazatot, azt látjuk, hogy az ellenzéki jelöltek csak 7494 szavazatot kaptak, ami az összes leadott szavazatoknak 26’5 százaléka. Az egységespárt győzelmét még jobban kell értékelnünk, ha figyelembe vesszük, hogy az agitációs küzdelemben az ellenzék helyzete volt kedvezőbb, mert hiszen a vármegyénket rendkívül sújtó válságos gazdasági helyzet következtében erős tápot nyert elégedetlenséget korlátlanul kiaknázhatta. Az egyes kerületekben községenként leadott választási eredmények egyébként a következők: Csengeri kerület: A község neve Csenger Porcsalma Tyúkod Csengersima Csegöld Nagygéc Csengerujfalu Ura Gacsály Császló Rozsály Komlódtótfalu Szamosbecs Pátyod Sz.-angyalos Szamossályi Hermánszeg Sz.-tatárfalva Szat.-ököritó Rápolt Tisztaberek Kishódos Nagyhódos Zajta Garbóié Méhtelek O N- 2 £ S R3 N N M GO 877 499 643 151 262 74 214 85 340 192 162 155 110 179 154 193 128 84 409 77 130 101 118 215 90 202 cd N 0 « *►> C CT3 •g % N ja D <=>-c=a <=> hJ " GO OO 771 393 378 458 316 142 561 303 258 143 78 65 244 137 107 69 25 44 194 132 62 84 51 33 305 197 108 184 106 72 156 145 11 143 28 115 103 40 63 168 128 40 141 52 89 183 145 38 122 38 84 82 45 37 370 290 80 75 54 21 125 46 79 95 35 60 112 71 41 193 160 33 80 53 27 185 119 66 5340 3187 2153 Fehérgyarmati kerület: A község neve zavazól száma a n 0 p " g * 3 S 'CÖ cd 0). •oa a o s>> cn O O F.-gyarmat 1483 1303 757 546 Panyola 529 497 369 128 Szatmárcseke 550 491 272 219 C.-dányád 246 225 189 36 Gyügye 154 154 104 50 Szamosujlak 135 122 62 60 Jánk 285 267 217 50 Majtis 110 109 78 31 Darnó 74 69 55 14 Kisnamény 209 200 96 104 Csaholc 152 132 113 19 Turricse 174 161 108 53 Vámosoroszi 217 204 121 83 Kispalád 326 315 281 34 Botpalád 293 272 228 44 Magosliget 79 73 34 39 Kölese 301 282 155 127 Fülesd 190 184 83 101 Sonkád 171 162 93 69 Kömörő 247 218 197 21 Penyige 207 206 102 104 Turistvándi 176 159 113 46 Matolcs 517 491 295 196 Fülpös 114 110 72 38 Fülpösdaróc 99 93 93 — Géberjén 140 139 43 96 Nábrád 252 244 215 29 Kérsemjén 148 135 86 49 Nagyar 177 170 56 114 Kisar 290 276 150 126 Nagyszekeres 140 135 112 23 Kisszekeres 157 148 109 39 Mánd 133 129 59 70 N.-borzova 41 40 31 9 Zsarolyán 151 147 119 28 Tiszabecs 393 365 362 3 Milota 313 301 254 47 Uszka 108 98 50 48 Tiszakóród 279 257 200 57 Tíszacsécse 125 123 70 53 Összesen 9886 9197 6203 2994 Könyvet, papirt, írószert *0^.™ S2«f MÁI is BiRiC kedésében vásároljon.