Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-10-26 / 43. (552.) szám
Mindig arra törekedjünk, hogy minden magyar pengő, amely magyar kézből jutott kezünkbe, magyar kézbe jusson tovább! A „Magyar Hét“ propagandája Mátészalkán és FehérgyarmatonT 4-ik oldal. MJB.IM ■ IVl/*® SIlTMll iS KIEC 1930. október 26-án. Minden igaz, jó magyar ember nagy várakozással tekintett az idei Magyar Hét elé, mely hivatva volt arra, hogy a magyar közönséggel újból megismertesse a magyar ipar termékeit és leikébe vésse elévülhetetlen kötelességét a magyar közgazdasági élettel szemben. Eddig megtehettük, hogy csak elvétve kutattunk a vásárlandó áruk eredete után, eddig engedhettünk a magyar áruval szemben megoko- latianul ' táplált bizalmatlanságunk erejének, eddig tultehettük magunkat saját belátásunkon, amely világot vetett lelkünk előtt magasabb nemzeti érdekeinkre, de azt már ezután nem szabad többé megtennünk, hogy szorongatott és vigasztalan jelenünkben továbbra is szórjuk ki a külföldre, nem ritkán ellenséges népek országába, verejtékkel megszerzett drága magyar pénzünket. Minden magyar pengő, mely tulajdonunkba kerül, kötelez bennünket a magyar nemzetgazdasági élettel szemben, minden magyar pengővel el kell számolnunk magyar lelkiismeretűnk Été- lőszéke előtt. Mindig arra törekedjünk, hogy minden magyar pengő, mely magyar kézből jutott kezünkbe, magyar kézbe jusson tovább! Ilyen gondolatok töltötték el a küzdő magyarság lelkét a mai nappal befejeződő Magyar Hét alatt, amely országszerte büszke buzgóság- gal áilitotta a kereskedők kirakatait a nemes propaganda szolgálatába. Vármegyénk területén különösképpen a járási központok vettek részt a Magyar Hét céljainak szolgálatában s leginkább Mátészalkán és Fehérgyarmaton vett nagyobb lendületet a propaganda. Fehérgyarmaton az árucikkeken mindenütt ott láttuk a feliratot, hogy a Magyar Hét tartama alatt mélyen leszállított árakon vásárolhat a magyar fogyasztó. Kirakataik diszes és Ízléses rendezésével kitűntek egyébként: Mátyás Adolf és Kaufmann Ede divatáruháza, Szabó Gyula, Grosz Dezsőné, Groszmann Hermanné és Frank Jenő fűszer- kereskedése, Weisz Sándor bőrüzlete és a Spitz-féle cipőáruház. Szabó József műszerész a Csepel- gyártmányu kerékpárok és alkat- é szék vásárlása érdekében folytatott gén hatásos propagandát, de a kisebb üzletek sem maradtak el, mert ha nem is állott módjukban kirakatot rendezni, üzleteikben m inden magyar árut feltűnő módon jelöltek meg. Mátészalkán nem volt oly nagy a kereskedők és iparosok érdeklődése mint két évvel ezelőtt, de még igy is a „Magyar Hét“ megrendezésére 10 iparos 12 kirakattal és 33 kereskedő 48 kirakattal jelentkezett. A kirakat versenyre jelentkezett 9 iparos 9 kirakattal, 26 kereskedő 40 kirakattal. A debreceni Ipar és Kereskedelmi Kamara, tekintve a jelentkezések számát, elhatározta a kirakat verseny megrendezését Mátészalkán is. A kirakat verseny elbírálásának idejét október 22-ik napjában állapította meg és a Kamara részéről e napon Dr. Harsányi Imre ügyvezető kamarai titkár érkezett a megyeszékhelyre. A bizottság öt tagból állott. Hetek óta állandóan szóbeszéd tárgya a megyeszékhely közönsége körében a Hangya-mozi merésznek tartott elhatározása és berendezkedése hangos filmek bemutatására. A Mátészalkáéhoz hasonló vidéki mozik között valóban egyedülálló ez a vállalkozás s bizonyára ebben talál magyarázatot az a sok kétkedő kérdés, amellyel ma Mátészalkán gyakran találkozunk: hát ez is lehetséges ? Lehetséges-e az, hogy a rendkívüli újjáalakuláson áteső film-gyártás modern csodáit, a kifejezési formákat és a fejlődésnek egyéb lehetőségeit most kereső, éneklő, zenélő és beszélő, egy szóval hangos filmeket, Mátészalkán állandóan és hétről-hétre műsoron láthatjuk ? Az Apolló Hangos Mozi páratlanul áldozatkész elhatározása ezt a kulturális szenzációt megszerezte Mátészalkának s ezáltal, éveken át méltán kifogásolt szerepét újból elsőrangú jelentőségre emelte a megyeszékhely kulturális életében. Az ez ideig bemutatott filmek között már eddig is volt jó néhány remek alkotás, ámde Ezek voltak: Dr. Harsányi Imre ügyvezető kamarai titkár, Schreiber Menyhért kamarai kültag, Sarkady István községi jegyző, Rácz Emil és Tóth Bálint szíjgyártó, kamarai kültag. A verseny eredményeként a Kamara nagy díszoklevelét, mint első dijat. Hering Lajos cukrász nyerte. A II. dijat (kamarai nagy ezüst érmet) Braun Márton „Corvin" divatáruháza nyerte, a III. dijat (Kamarai kis ezüst érmet) Doby Antal férfiszabó, Szigeti Ármin divatkereskedő, Erdélyi Bertalan fűszer- kereskedő nyerte, a IV. dijat pedig Róth és Radó dívatkereskedő, Grósz József pékiparos, Fischer Adolfné és Szabó Zsigmond füszerkereskedő kapja. A kirakat-rendezők közül dijat nyertek: Révész Bernát (Corvin áruház), Kerekes Sándor (Friedman Testvérek divatkereskedése), Weisz Ferenc (Weisz Antal könyvkereskedés), Kovács József „(Szatmár és Be- reg“ könyvkereskedés) és Rédey Béla (Ecsediláp Társulat Villamos Műve). a műsor nagyszerűsége még csak ezután fog kibontakozni. A hangos film-játszás gondolatának megkedveltetése, a közönség érdeklődésének méltó arányú felkeltése és általában a hangos filmek mátészalkai müsoron-tartásának rend- kivüliségére való ráeszméltetés érdekében, készségesen vállaltuk egy olyan film-csoda sajtó-bemutatójának megrendezését, amely a mai film-technikának szédületes teljesítménye. Ez a film a: „Jazz-király“. A jazz-zene költői érzékeltetése ez a film, amely Paul Whitemann óriási zenekarának lenyűgöző művészetével és a szcenirozás revüszerü káp- rázatával ejti ámulatba a rendkívüli hatások alá kerülő nézőt. Annyi bizonyos, hogy „A jazz-király“ a film-müvészet remeke s mindenképen alkalmas lesz arra, hogy egyszerre és tökéletesen meghódítsa a közönséget a hangos-filmek számára. A sajtó-bemutatót november hó 16-án délelőtt 11 órakor rendezzük s meghívót fogunk szétküldeni a megyeszékhely előkelőségeinek és kulturális életünk vezetőinek, hogy a díjtalan belépőjegyül szolgáló meghívók szives invitálására a kulturális események iránt fogékony közönség tömege elismeréssel tapsolhasson Mátészalka szenzációjának, a hangos-filmeknek. A sajtó-bemutatóra szóló meghívók szétküldését már e héten megkezdjük, egyben ezúton is felkérjük lapunk barátait „vidékről is“, hogy meghívóra való igényüket jelentsék be hozzánk mielőbb. * A mátészalkai Hangos Mozi október és november havi műsora a következő: október 29—30-án „Donkozákok dala“. November 1—2-án „Singing Fool“ (Az éneklő bolond). Főszerepben: Al Jolson. 5—6-án „Buta ember szerencséje“ (Brister Keatonnal). 8—9-én „Fehér árnyak“. (Főszerepben Ragnel Forres és Monte Blue.) 12—13-án „Submarine“. 15—16-án „Jazz-király“. (Paul Whitemann.) 19—20-án „Nevető Budapest“. (Nagy Endre, Góth Sándor, Péchy Erzsi, Salamon Béla, Lábas Juci, Honthy Hanna, Weigand Tibor, Dajbukát Ilona, Bársony Rózsi.) 22—23-án „Aranytánc(Dolores del Rio.) 26—27-én „Pokol rabjai". (John Gilbert.) 29—30-án „Fox Follies“. Ezen előadásokra jegyelőjegyzést Vodicska Lajosné trafikjában, Beth- (en-(Forrás)utca, lehet eszközölni. ki iiiei agarászverseny folyó hó 19-én este 8 órakor kezdődött a benevezett 22 agár összevetésével és árverésével a vármegyei nagyvendéglőben. Ugyanekkor volt az ismerkedési estély is, amelyen igen kevesen jelentek meg, de azért a jelenvoltak a reggeli órákig maradtak együtt. Hétfőn 20-án reggel 9 órakor kezdődött a verseny a Jármi-ut melletti tarlón. Igen szép napsütéses idő volt, nyúl is akadt bőven és kint a gyepen szépszámú közönség nézte a változatosan szép futamokat. 20-án három összevetést futottak le. 21-éré föntmaradt három agár, Hegedűs Zoltán kislétai földbirtokosnak két agara és Dr. báró Uray Gyula földbirtokosnak egy agara. 21-én délelőtt 10 órakor szintén igen szép időben futották le a negyedik összevetést, majd egy órai szünet után jött a billíkomifutás, melyre Hegedűs Zoltán „Hóhér“ nevű és Dr. báró Uray Gyula „Habakuk II.“ nevű agara maradt fent. A billikom- futás rendkívüli szép volt és reálisan Hegedűs Zoltán „Hóhér“ nevű agara nyerte az I. A „Szatmár és Bercg“ sajtó-bemutatót rendez „A jazz-király“ cimit káprázatos film-csodából. A megyeszékhely közéleti kitűnőségeinek és a kulturálismozgalmak vezetőinek meghívót küldünk a november 16-íkí díszelőadásra s ez a meghívó díjtalan belépőjegyül szolgál.