Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-03-30 / 13. (492.) szám
J1AI POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — ELŐFIZETÉSI DÍJ: NEGYEDÉVRE 2 P 40 FILLÉR. — EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR SZERKESZTOSEG: HORTHY MIKLOS-UTCA 8 SZ. TELEFON 38 ÉS 74. — KIADÓHIVATAL: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8. ÉS GRÓF TISZA ISTVÁN-UTCA 6 SZÁM. — POSTACSEKK SZÁMLA 54’003. NÁTÍSZMKA, 1930. MÁB3S1US 30. Van-e balzsam Giieádban ? A „Szatmár és Bereg“ számára irta : vas&di Balogh György országgy, képviselő. A Magyarország feldarabolását kimondó trianoni békeszerződés „bölcsei“ javarészben már régen belátták, hogy rettenetes igaztalanságot követtek el velünk és az életképtelenségig tönkre- nyomoritották szerencsétlen hazánkat. A világsajtó is felhívta a nagyhatalmak figyelmét arra, hogy reparálni kell a tudatlanságban elkövetett szörnyű hibákat, olasz és angol részről történtek is bizonyos biztató kijelentések, mégis hiába várjuk a komoly lépést, amely közelebb vinne a békerevizióhoz. Mikor fogják végre belátni a világ hatalmasai, hogy ez igy nem maradhat? Nem maradhat, mert a második rettenetes igazságtalanságot követik el velünk akkor, amikor a helyzet felismerése után is engedik tovább pusztulni a nincs- telenségben szerencsétlen népünket. Néhány pillantást vessenek csak a viiág urai a szomorú magyar föld népének életére és be kell látniok, hogy ez igy tovább nem maradhat... Ha elfog a gazda, az iparos, a kereskedő, a tisztviselő, a munkás és végetérni nem akaró áradatban zúdítja felém a jogos elkeseredés panasztengerét, befejezésül valamennyinél visszatér a kétségbeesett kérdés : „Van-e kilátás, hogy ez jobbra fordul?... Keserűen gondklok vissza gyermekkoromra, mikor Poe Edgár hires versét, a „Holló“-t szavaltuk s ennek volt visszatérő ref- rainje: „Szólt a holló : sohasem!“ Ennek a mai, folyton rosszabbra forduló keserves világnak úgy látszik ez a refrain a jellemzője. Mindig nehezebb, mindig küzdelmesebb lesz a megélhetés, minden jót remélő várakozás csalódásba fullad, mintha minden leleményesség, minden kezdeményező erő, minden tenni akarás, minden alkotnivágyás, már eleve kudarcra lenne Ítélve. Tavaszodik! Uj Ígéretek, uj remények vetésének idejét éljük. A frissen szántott barázdába, úgy érzem, nemcsak a vetőmag hullik a magyar gazda kezéből, X. ÉVFOLYAM 13. (492.) SZAH. ffiffijffT”* hanem a kétségbeesés véres verejtéke is s a verejtékkel együtt a gond, a gyötrelem, kétségbeesés is. Vájjon melyik termi meg a dúsan fizető kalászt? A vetőmag-e, avagy a gond, a gyötrelem? Gileád balzsama terem-e meg ezernyi-ezer vérző sebünkre az ekével hasogatott széles földeken, meghozva a megváltást gazdasági életünkre, vagy megsokasodva térnek vissza a mindennapi megélhetés gondjai?! Szeretném, ha ezekre a gyötrő kérdésekre felelnének s felelni tudnának azok, akik ott tartják a kezüket a magyar közgazda- sági élet ütőerén, s szeretném ha ez a felelet megnyugtató lenne. Jaj, mert nagyon nehéz mindig csak a remény sovány kenyerén tengődni. A termelőnek nincs bevétele, a kereskedőnek nincs forgalma, az iparosnak nincs megrendelése, a munkásnak nincs munkája. A magyar közgazdasági élet olyan kiszikkadt, kiszáradt, kiaszott, mint a Szahara sivatagja. Minden termelési ág várja a termékenyítő erőt, mely pénz, pénz és megint pénz formájában hulljon rája, hogy az elaszott erekben uj, friss vérkeringés indulhasson meg. Nincs értéke a terményeknek, nincs értéke a drága anyaföldnek, nincs értéke a munkáskéznek. Nem lehet eladni a termést, a földet, ha még olyan olcsó is, nem lehet megfizetni, a munkáskéz munka nélkül, tétlenségre van kárhoztatva. Minden, ami nemzeti értéket jelent, értéktelenné válik, mint a mesebeli Eldorádóban az arany. Tavaszodik! Uj remények, uj Ígéretek kora közeledik és miliők várják a megváltó tetteket, sürgető, kétségbeesett kérdésükre a választ: „Van-e balzsam Gi- leádban?“ az ő tengernyi bajukra és ha van, megtaláljuk-e mi még azt?! Feleljenek ezekre a kétségbeejtő kérdésekre a világ hatalmasai. Nagykárolyban a magyar párti, Szatmár<*n és Nagybányán pádig a magyar-román lista győsbtt a községi választásokon. A sváb községekben kudarcot vallott a nagynémet erőlködés. Figyelemmel kisértük és hirt is adtunk róla, hogy az elszakított szatmármegyei magyarság milyen módon igyekezett sorsát elviselhetőbbé tenni az országosan elrendelt megyei és községi választások se- gitségével. A megyei tanácsválasztások eredményéről beszámoltunk már, újabban a községi választásokról adunk az alábbiakban tájékoztatást, mert méltán érdekelheti olvasóinkat az a lelkes és kitartó küzdelem, amelyet a kisebbségi sors minden szenvedését hősien viselő magyar testvéreink vivnak helyzetük javításáért. A községi választásokon egyedül Nagykárolyban indult önálló listával a Magyar Párt. A magyarság erejét itt is gyöngítette ugyan a külön polgári és külön munkás blokk, végül a zsidóságnak az a része, mely a román nemzeti párttal kötött választási egyezséget, de végeredményben mégis fölényesen győzött a magyar lista, amely igy a városi tanácsban többséget biztosit a magyarságnak. A városi tanácsban ugyanis 10 magyar és 8 kormánypárti választott tag lesz. Szatmáron a Magyar Párt paktumot kötött a román nemzeti párttal, meg is kapta a szavazatok többségét, azonban az eredményt kedvezőtlenül befolyásolta a szocialisták feltűnő előretörése. A kormánypárt-magyarpárt 4140 szavazata mellett 3334 szavazatot kaptak a szocialisták. Nagybányán is ugyanez az eset úgy, hogy a paktumos listára 1092, a szociáldemokratára 857 szavazat esett. Megnyugtató eredménnyel végződtek a falusi választások, A magyarság mindenfelé megtartotta erejét s hiába való volt a nagy sváb propaganda, a sváb községek népe is a magyar lista mellett szavazott. A választásokat egyébként úgy Nagykárolyban, mint Szatmáron és Nagybányán megfelebbezték. Gondolatok a mezőgazdasági kiállításról. Öt napig özönlött a nép a budapesti mezőgazdasági kiállításra, ahol ebben az évben is összegyűjtötték a magyar föld emberi erővel, géppel és ügyességgel előállított terményeit. A városi ember szeme tágranyil- tan bámulta a kiállítás minden zugát s bizonyosan tanult is a magyar föld terményeinek céltudatos gyönyörű kiállításán, de a nagy többség, aki a városok kőrengetei- ben is hü maradt a falu és tanya világához, aki a sivár jelenből a régi kedves emlékekhez menekül vissza, amikor lelkében már-már hatalomra jutott a gépies, nemzetközi arculatú élet, ilyenkor szinte elzarándokol ebbe a nagy-nagy so- kadalomba, hogy uj erőt szívjon magába. Mert itt találjuk meg a hamisítatlan magyar élet képviselőit: az embert, az állatot és azt a gépet, amely részben segíti, de részben rontja is az első kettő életét. Nincs olyan vármegyéje ennek a csonkaországnak, amelyikből ne jött volna el valaki. A főidből és földben élő magyart legkedvesebb állataival együtt csodálták a budapestiek és a külföldiek, akik alig teltek be velük, A műveltségűkre, hozzáértésükre any- nyira rátarti nyugati vendégek csak csóválták a fejüket, mert amire a hazájukban olyan büszkék voltak, mindazt megtalálták Budapesten tökéletesebb alakban. A Svájcból, Hollandiából és Németországból idetelepitett szarvasmarhák megnemesedtek, tökéletesedtek a magyar kéz szerető ápolásától, a fehér magyar marha láttára meg csak a legteljesebb elismeréssel nyilatkoztak. A lovak pedig — a kiállítás gyöngyei — olyan felejthetetlen emlékkel gazdagították őket, amire mindig szívesen gondolnak vissza. Még csak a gépekről akarunk néhány szót mondani. Nálunk az a rossz szokás gyökerezett bele a közhitbe, hogy az a jó gép, amit külföldről hoztak. Ezen a kiállításon sok-sokezer ember szeme láttára oszlott széjjel ez a legenda. Az idegenek bámulták legjobban a magyar mérnök és magyar munkás magyar gyárban készített tökéletes gépét munkaközben. A vásáron ugyanis bemutattak mindent, hogy a vevő nyugodt lélekkel vi- hesse haza segítőtársát, a gépet. Nyírbátori raktárról ^ ' 1^ szuperfoszfát, kálásó, mészsalétrom, másznitrogén, Leunaazonnal szállítható IIIIIIm salétrom, nitrofoszka stb. — FEHÉR LÁSZLÓ oki. közgazdász NYÍRBÁTOR. Iroda: Piac-tér 18 szám. Telefon 77. — Telep: Levente-utca 1 szám. Telefon 93. 55 a
