Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)
1930-11-02 / 44. (553.) szám
rplek. EgYetemi KÖr Reí. Kollégium mmkmEsBcnKB POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. — ELŐFIZETÉSI DÍJ: NEGYEDÉVRE 2 P 40 FILLÉR. —EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8 SZ. TELEFON 38 ÉS 74. — KIADÓHIVATAL: HORTHY MIKLÓS-UTCA 8. ÉS GRÓF TISZA ISTVÁN-UTCA 6 SZÁM. — POSTACSEKK SZÁMLA 54'003. MÁTÉSZALKA. 1930. NOVEMBER 1. X. ÉVFOLYAM 44. (553.) SZÁM. Halottak napja. Az élet ezer baja, gondja közül sokszor jól esik kimenekülni abba a csendes békés kertbe, ahol a közülünk eltávozottak alusszák örök álmukat. Ide nem hallatszik el a tülekedés zaja, itt csak suttogó szó járja és a sirok között önkénytelenül visszaszáll lelkünk a múltba, abba a világba, ahol elnémult kedveseink éltek. Nagy-nagy temető a világ, ahol megfordult az ember, mindenütt domborodnak azok az apró hal- mocskák, melyek lehorpadnak ugyan, letapossa hantjukat az idő száguldása, de az emlékezés újra felemeli és meggyujtja rajtuk a szeretet, az elismerés és kegyelet apró lángjait. Ilyen rengeteg az a föld is, aho| magyarok jártak. Lehetetlenség összeszámolni az egykori magyar sírokat, emberi erővel fel serit lehetne díszíteni, csak lélekben zarándokolhatunk el hozzájuk. Nincs jelen múlt nélkül és nincs jövő jelen nélkül. Nekünk akkora múltúnk van a népek országut- ján, hogy másoknak egy kis töredéke is fölös dicsőséget jelentene. De mi nem kérkedünk vele, mi csak elmerengünk rajta és csak arra használjuk, hogy elesett- ségünk sötét napjaiban hozzá meneküljünk. így tudjuk csak eltengetni életünket és a kegyetlen magyar sors még az életre is a halállal figyelmeztet bennünket. Ennek bizonysága halottak napján a temetők imbolygó sok-sok apró lángocskája, azok a kicsi, félénk lidércfények, amelyek úgy pislognak a ködös őszi délutánban, mint az elhamvadt, összedőlt hatalmas épület romjai között az az elmúlással küzdő pirosszemü parázs. Erdély taposó-malomban. — A magyar-párt szatmári kongresszusához. — A kisantant politikusok a külföld előtt minduntalan kijelentik, hogy a hozzájuk csatolt országrészekben az ott élő magyar kisebbségeknek éppen olyan jogaik vannak, mint a hatalmat gyakorló nációknak. Mi magyarok tudjuk s velünk együtt a világnak igen sok kiválósága ugyancsak értesült róla, hogy mindezek a kijelentések közönséges álnokságok, mert az elszakított magyar kisebbségek helyzete igen sokszor mélyen elszomorító, egyes esetekben pedig egyenesen vérlázitó. A romániai magyarpárt most tartotta országos kongresszusát Szatmáron s ezen a kongresszuson fájdalmasan állította fel tizenkét esztendő mérlegét, mely megmutatja, hogy mit tett a román impérium a joghatósága alá került magyar kisebbséggel. A magyar-párt nagygyűlése fájdalmasan állapítja meg, hogy Románia magyar népe a gazdasági elszegényedés, a jogbizonytalanság és a kulturális elnyomás lejtőjén ismét mélyebbre zuhant. A magyar nép ma is messze áll attól Romániában, hogy az államhatalom részéről abban az elbánásban részesüljön, amelyet az emberi jogok és a nemzetközi szerződések értelmében föltétlenül elvárhat és megkövetelhet. Az elmúlt tizenkét esztendő a magyarságót illetőleg tudatos és rendszeres gazdasági tönkretétel volt úgy, hogy ma már a magyar gazda Erdélyben a kereskedővel, iparossal, hivatalnokkal és munkással egyaránt az existenciális katasztrófa elé néz. A legszentebb jogok egyike is, az anyanyelv használata, úgy az igazságszolgáltatás, mint a közigazgatás minden ágából száműzve van s ebből a magyar népre nézve mérhetetlen erkölcsi és anyagi károk származnak. Az egyházi és iskolai intézmények ma is a kormány üldözése alatt szenvednek. Az erdélyi magyarság a magyar kultúra fennmaradásáért emberfölötti áldozatokat hozott, de félő. hogy a nép rettenetes lerongyolódása miatt kultúrintézményeinek agóniájával már nem tud bírókra kelni. A gyulafehérvári határozatokból, amelyek Ígérték, hogy minden népet saját anyanyelvén, saját kebeléből választott fiai fognak igazgatni, oktatni és igazságot szolgáltatni, semmi sem valósult meg. A magyar nyelv ma is törvényenki- vül áll s az erdélyi ifjúság sem az oktatásban, sem a közigazgatásban, sem pedig a bíráskodásban szerephez és érvényesüléshez nem juthat. Ezek alapján a világ közvéleménye egy olyan ünnepélyes fogadalom megszegésének a tanúja, amelyre a mai román kormányzópárt erdélyi vezérei 1918-ban Romániát felépítették, íme ezekből a fogadkozásokból semmi sem valósult meg, hanem ellenkezőleg minden eszközzel a román kormányok egyetértésben arra törekedtek, hogy Erdély évezredes kultúráját megsemmisítsék és a magyarság kezéből kiüssenek minden olyan fegyvert, mely minden népet jogai védelmében kétségkívül megillet. Amikor ilyen jajkiáltások szállnak fel az erdélyi magyarság ajkáról, akkor igenis mindenkinek kötelessége legjobb erejével követelni azt, hogy a béke- szerződések mielőbb megváltoztassanak, mert ha nem, egy kulturnépnek minden eredményét megsemmisítik azok az elvakult soviniszta és balkáni eszközekkel operáló hatalmak, melyek a nemzetközi szerződések Írott és garantáltaknak vélt jogait egyszerűen félrerugják. Az erdélyi magyarság országos kongresszusénak felkiáltása memento kell, hogy legyen Európa irányitó politikusai számára, hogy végre ne az erőszak és ne a jog-kijátszás korszakaképen jelöltethessék meg a békeszerződések óta eltelt idő, hanem annyi szenvedés, veszteség és várakozás után eljöhessen az a korszak, mely minden népnek és nemzetnek valóban szolgáltatja is azokat az elemi és emberi jogokat, melyeken az evolúció és a szabadság felkészülhet s nem tobzódhatik sem a terror, sem a cinikus uzurpálás, mely eddig minden törekvést és tiszta szándékot Írott garanciák ellenére mellőzött, átallépett és sárbatiport. A nagykárolyi ref. egyházmegye közgyűlése teljes bizalmáról, szeretettére! és nagyrabecsüléséről biztosította Péchy László főispánt Miután ax egyhásanegye sajnálatát fejexte ki a presbitériumok félreértett állásfoglalása miatt, a főispán visssavonta gondnoki tisztéről történt lemondását. A „Szatmár és Bereg“ hasábjairól került nyilvánosságra i~.chy László főispán levele, melyben bejelentette lemondását a nagykárolyi ref. egyházmegye gondnoki tisztéről. A lemondó levél tartalma egyházi és világi körökben egyaránt rendkívüli feltűnést keltett s az országos sajtóban is visszhangra talált. Nagy várakozással tekintett ezért a közvélemény az egyházmegye október 29-iki közgyűlése elé, amelynek állásfoglalása természetesen, hivatott volt megoldást találni, ebben a súlyos ügyben. Köztudomású dolog volt, hogy az egyházmegyei közgyűlés alkotó tagjai megdöbbenéssel fogadták a gondnok lemondását s messzemenő re- parácíót határoztak el. Ilyen előzmények után általános érdeklődés fogadta a szerdai közgyűlést, amelyet Fóris Lajos esperes imája nyitott meg a mátészalkai ref, elemi iskola egyik termében. Megnyitójában ezután az esperes kifejezte fájdalmát afelett, hogy elnöktársa hiányzik a közgyűlésről s felhívta a jelenvoltak figyelmét, bölcs meggondolással döntsenek, mert rájuk figyel nemcsak a szomszéd egyházmegye, de az egész ország re- formátussága. Az a feladat ’ vár a közgyűlésre, hogyan tudja lehetővé tenni annak a férfiúnak visszatérősét az elhagyott gondnoki székbe, aki 25 éven át fáradott az egyházmegyéért. Mérlegelje a közgyűlés a jövőt, de ne feledje, a múltat se! Világiak az egyháziakkal csak egy utón haladhatnak, különösen ma, amikor erős emberek kellenek. Szűnjék meg minden félreértés a bölcs vezető irányításával, aki erőteljesen bizonyította kemény vezér- ségét, hogy inkább törik, de nem hajlik. Az egyházmegye ragaszkodik hozzá s ez a ragaszkodás nem érinti másnak érdemét. Nem állíthatja őt az egyházmegye szembe senkivel. Bárcsak találná meg minden vezető az egyedül helyes utat s az vezetné cselekedetében, hogy nem támadó, de építő eszközökkel kell dolgozni a jobb magyar jövőért. Nagy Imre egyházmegyei főjegyző ismertette ezután a gondnoki lemondást, majd a következő javaslatot terjesztette elő: A nagykárolyi református egyházmegyei közgyűlés mély megdöbbenéssel fájlalja Péchy László főispán urnák egyházmegyei gondnoki állásáról történt lemondását. Az egyházmegyei közgyűlés a Gondnok Urat teljes bizalmáról, sze- reietéről és nagyrabecsüléséről biztosítja és kéri, hogy lemondását visszavonva, viselt egyházmegyei méltóságát egyházunk javára továbbra is tartsa meg. Sajnálja az egyház- megyei közgyűlés, hogy a Bethlen-Baltazár ügyben a presbytériumok állás- foglalásai olyanoknak tekintettek, mint amelyek a napi politikát akarnák belevinni az egyházi életbe és a presbyté- riumokba — ez a gondolat a bizalmat szavazó testületektől és lelkészektől távol állott. Felhívja az egyházmegyei közgyűlés a presbytériumokat, hogy a jövőben is tartózkodjanak félreértésre okost szolgáltató állásfoglalástól. A közgyűlés egyhangú helyesléssel magáévá tette a javaslatot s nyomban megbízta Gönczy Józséf és Madarassy István tanácsbirákat, keressék fel a főispánt a közgyűlés határozatával. t \'--E |yr .. é - . ' I a St/iVMáR É* Könyvet, papírt J írószert könyvkereskedésében vásároljon.
