Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)

1930-11-02 / 44. (553.) szám

2-ik oldal. 1930. november 1-én. SZATMáR is Bilit A küldöttség távolléte idejére az esperes a köz­gyűlést felfüggesztette. A főispán előtt Gönczy József ismertette a közgyűlés állásfoglalá­sát, mire a főispán kifejtette lemon­dása okait és kijelentette, hogy a felajánlott garanciák ellenében le­mondását visszavonja. Lelkes éljenzés fogadta a kül­döttséggel megérkező főispánt, akit a terembe lépésekor Fóris La­jos esperes köszöntött, Nagy lelki-örömmel látja, — mon­dotta — hogy újra elfoglalja helyét az egyházmegyében az a férfiú, akit bántani senki sem akart. Ami történt, csak félreértés volt s erős vezérét az egyházmegye azzal az óhajtással köszönti, vezesse tovább a régi utón, az egység és erő utján. Péchy László főispán az üdvözlésre a következőkben vá­laszolt : Tisztelt egyházmegyei köz­gyűlés ! Meghallgatva és köszönettel fo­gadva a bizalomnak, ragaszkodás­nak azokat a meleg szavait, ame­lyeket megbízásukból küldöttségük hozzám intézett, a bizalom és ra­gaszkodás ezen megnyilvánulása után, van szerencsém bejelenteni, hogy az egyházmegyei gond­noki állásomról való le­mondásomat felkérésre visszavonom. Tehetem ezt nyugodt lelkiismerettel annyival is inkább, mert a bizalom és a ragaszkodás megnyilvánulása mellett, biztosítékot látok arra nézve is, hogy a napi és pártpolitikának az egyházi életbe való bevitele el­leni tiltakozásomat fedi az egyház­megye alkotó tagjainak felfogása is. Amint utólag megállapítottam, a félreértésre az adott okot, hogy én a párt és a napi politika bevitele alatt mást értettem, mint a presbi­tériumok, amelyek felfogásomtól el­térően a Bethlen-Balthazár-féle ügy­ben való állásfoglalásukban ilyen bevitelt nem láttak. Nehogy a jövőben e téren félre­értések támadhassanak, avagy közöttem és az egyházi tagok között illetéktelen tényezők szakadékokat támaszthassanak, világosan körvonalozni óhajtom, mit értek én politikának az egyházi élet­be való bevitele alatt. Bár nálunk reformátusoknál nincs meg a hierarchia, a püspök is csak primus inter pares, mégis az egy­házi elöljárók joggal elvárhatnak bizonyos subordinatiót, fegyelmezett­séget, állásuknak és tekintélyük­nek teljes tiszteletben tar­tását egyházi ügyekben, hangsúlyozom azonban csakis egy­háziakban és elvárhatják azt is, hogy egyházunk érdekében vezetett jogos és méltányos harcukban egy­séges frontba sorakozzon melléjük az egész reformátusság, különösen az egyházi tisztséget viselők. E té­ren nekünk egyeknek kell velük len­nünk és én az elsők közé óhajtok tartozni azok között, akik szerint meg kell adni az egyházi elöljárók­nak azt, ami az egyházi elöljáróké. De mikor ezt megállapítom és ezt mondom, azt is kell mondanom, hogy a nemzetnek is meg kell adni, ami a nemzeté. Ennél a pontnál is, nézetem szerint egyházunk és ha­zánk érdekében szintén kívánatos volna a református egység, sajnos azonban ez nincsen meg, de nem is lehet meg, amikor egyesek olyan utat pró­bálnak újra taposni, amely már egyszer majdnem a nemzet végromlásához ve­zetett. De ha már ez igy van és nehéz rajta segítenünk, járja mindenki egyedül a politikában a maga vá­lasztotta ösvényt és ne akarja az országos politika terén jjáárt ösvé­nyének követésére és politikájának alátámasztá­sára az egyházi testülete­ket felhasználtatni. Ez az, amit én a napi és párt- politikának az egyházi életbe való bevitele alatt értettem és ez ellen, emeltem fel tiltakozó szavamat, félt­vén egyházamat, egyházamnak egy­ségét, ezen egységből fakadó erejéi és néha sajnoson szükséges harci készségét egyházunk jogainak és érdekeinek megvédésében. Nekem csak örömömre szolgál, hogy bizalmuk folytán egyházamat továbbra is hűséggel és kötelesség­érzéssel szolgálhatom. Biztosítom az egyházmegyét, hogy egyházi téren jogos és méltányos érdekeink szol­gálatában jövőre is az egységnek hirdetője leszek, a politikát azonban a ma­gam részéről az egyházba bevinni soha nem fogom, sem azt oda bevitetni nem engedem. Ezt kérem Önöktől is a jövőre nézve. Vajha ez a nézetem szerint egye­dül helyes, tisztult és egyházunk érdekeit mindig szolgálni kívánó ál­láspont mindig szem előtt tartatnék egyházunk nagyjainál és kicsinyei­nél egyaránt, Általánosan helyeslő tetszés fo­gadta a főispán erőteljes szavait, annak bizonyságául, hogy az egy­házmegye ragaszkodása gondnoká­hoz megingathatatlan, Fóris Lajos ismertette ezután esperes! jelentését, amely remek példája annak, hogy az egyház-kormányzásban milyen emelkedett szellemű irányelvek kell, hogy érvényesüljenek. Fájdalommal állapitja meg a je­Novemberi demokrácia. Irta 3r. Scíaniiedt Béla. A politika arénáján ma ismét a demokrácián lovagolnak. A demok­rácia jelszava nagyon hálás vessző- paripa. Számosán nyergébe ugra­nak, hátha karriert csinálhatnak. Az őszirózsás forradalom retori­kájának is az volt az egyszavas evangéliuma : Demokrácia ! Ez volt a hírhedt forradalmas magyar no­vember — mézesmadzagja. Azt tartom, soha nem dobtak jobbkor jelszót a tömegbe, mint ama novemberben. Csak az a kár, hogy nem a temetőkben mondták 1 el az őszirózsás Cicerók szüz-be- j szédeiket. Ott lett volna csak iga- E zán stiíszerü az általános egyenlő­ségről beszélni. S ami több, ott könnyű lett volna a demokrácia radikális erejét bebizonyítani. Vadászaton volt egy német her­ceg. Mondják, hogy vadászat köz­ben ráakadt egy. öreg remetére. Ott ült a házikója előtt egy kövön az Isten embere , . . s elmélkedve szem­lélte az előtte fekvő halálfejet. — Ugyan, ugyan — gúnyolódott a herceg — mi különöset látsz azon a halálfejen ? — Azt vizsgálom, — szólt szelí­den a remete — hogy vájjon va­lami hercegé volt-e ez a koponya vagy koldusé, de sehogy sem bírom eldönteni. Bizony halál után egyformák va­gyunk valamennyien. Akkor nin­csen már rang-létra és cimskála. Nem számítanak már az érdemren­dek. Az anyaföld horpasztja be az én mellemet is, a tiedet is. Annyi­val megyünk, amennyivel jöttünk; anyaszült meztelenül, A nemesi előneveket és a név után hivalkodó stbbit felváltja az általános és egyenlő — „néhai“. Csak meszes csontvázunk marad meg belőlünk, amivel nincsen mit dicsekedni, mert bár túlél százado­kat, nem ér egy demokrata vasat. Amerikában újabban az kezd divatba jönni, hogy a szerelmesek csontvázuk röntgenképével lepik meg egymást kölcsönösen. Az ame­rikai orvosok nagyon helyeslik ezt a szokást, mert szerintük igy a fia­talok nem eshetnek tévedések ál­dozatául a kiválasztandó párjuk egészségét illetőleg. El is képzelhetjük az amerikai ifjút, amint a táncosai csontvázké­pét maga elé kirakva édes szerelmi bizsergésekkel válogat közöttük, hogy melyik a csókra ingerlőbb, melyik a csábosabb. Ugylátszik, hogy a demokrácia szülőföldjén elérkeztek a novem­beri temető demokráciájához. Eh­hez a józanító őszirózsás gondolat­hullámhoz, aminek a partra vetett áldozata a — hulla. Élénk emlékezetemben van még I. Ferenc József történelmi nagy alakja. Azt a hatalmas uralkodót is deti onízálta a novemberi szellem — a halál. A kapucinusok kriptájába nem a Császár és Király tért pi­henni, hanem az — ember. Egyenlő technicával őrli fel a ter­mészet a koldust és bankárt, a zsenit és analfabétát. Meghizlalunk minden teremfményt, mondja Sha­kespeare, hogy magunkat hizlalhas­suk, magunkat pedig a férgek szá­mára hizlaljuk. Ugyanegy asztalra kerülünk valamennyien. Kövér ki­rály, meg sovány koldus csak más­más ételfogás. Moszkva lakosságának az utóbbi időben ismét újszerű látványosság­ban van része. A város sírkövek­kel burkolja és javítja a kövesuta- kat és járdákat. Mondani sem kell, hogy a szovjet által kisajátított te­metők sírkövei ezek, amelyeket az illetékes családok beleegyezése nél­kül használ fel a kormányzat ilyen profán célra. . A szovjet behurcolta ezen eljárá­sával a novemberi gondolatot az utcára. A sírköveken meglassítják lépteiket az oroszok. S akarva nem akarva azt a birodalmat járják, amit mi úgy hívunk, hogy — temető. November elsején keresztek és fejoszlopok között járunk mi is. E napra megbarátkozunk a novem­beri egyenlőség gondolatával, noha évközben kerüljük, mint valami falcs tanítást. A halál után egyenlők leszünk. Nem használ a márvány és az érc­koporsó, egy ideig siratnak, emle­getnek, de aztán elfelejtenek s mi­kor majd kiássa egyszer véletlenül csontjaidat valaki, már nem fogják tudni megállapítani: ki, mi voltál s tudtál-e írni, olvasni? A novemberi demokrácia gondo­latát egy kis élményem fejezi ki a legfrappánsabban. Faluvégén gyer­mekek játszottak. Elosztották maguk között a szerepeket. Pistukát vá.

Next

/
Thumbnails
Contents