Szatmár és Bereg, 1930 (10. évfolyam, 1/480-49/558. szám)

1930-06-01 / 22. (501.) szám

6-ík oldal. ft/urMán is kirí« 1930. junius 1-én. ■FURCSASÁGOK\ Schwartz Zélig eltűnéséről irt múlt heti cikkünket antiszemitának minősiti az Egyenlőség. Érdekes. Eddig — filoszemitának mondtak bennünket. * Egy névtelen levél is jött Tisza- szalkáról. Most aztán nem tudjuk, hogy mi az összefüggés a tevéi és az Egyenlőség között, Tiszaszalkára vagy éppen — Mátészalkára gon­dolva ? A második templomi hangverseny a máté­szalkai rém. kath. temp­lomban ma d. u. 6 óra­kor lesz. A négy hét előtt tar­tott első rk. templomi hangverseny oly fényesen sikerült, hogy a ren­dezőség ma, junius 1-én, vasárnap délután 6 órakor ismét gazdag programom hangversenyt tart a mátészalkai templomban. A műsor a következő: 1. Händel: „Largo" a Xerxes c. oratóriumból, előadja a „Levente"-zenekar és a helybeli zenemükedvelők, 2. Gróh I.: „Do­mine, exaudi orationem meam“, zenekisérettel énekli: Smajda Fe­renc. 3. Alkalmi beszéd. 4. Schőnlrof: „Ave Maria“. Előadja a rk. vegyes­kar, 5. Müller I.: „Ave verum". Zenekiséret mellett énekli: Teleki Kálmánná. 6. Rossini: Bűnbánó. Előadja: a rk. vegyeskar. 7. Koudela: Szent Imre-énekek 1695-ből. Énekli: a rk. vegyeskar. — A Bertók Béla karnagy által dirigált 7. számon kí­vül a többit Vítek Károly zenetanár vezényli. A templomajtóban kitett urna a beszerzendő templomi uj- orgona alapjára szánt adományok elhelyezésére szolgál. Orvosi hír. Dr. Kincses Ist­ván az Orsz. Társadalombiztosító intézet mátészalkai II. körzetének orvosa, rendelőjét Kossuth Lajos-u. 38, sz. alatt megnyitotta. Halálozás. Súlyos csapás érte Hoffmann Ferenc győrtelekí körjegyzőt és családját. Apósa id. Szabó Lajos életének 65-ik, özvegy­ségének 13-ik évében folyó hó 30-án hosszas szenvedés után Győrteleken csendesen elhunyt. Földi maredvá- nyait junius hó 1-én délután 4 óra­kor fogják a református egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyezni. Gyászolják: Hoffmann Ferencné szül. Szabó Sára, Szabó Klárika gyermekei, ifj. Hoffmann Ferenc unokája, Hoffmann Ferenc veje, Tokodí Lajosné szül. Szabó Piroska, Szabó Miklós és családja, Szabó Bálint testvérei, végül a Szabó, Radványi, Petheő és Fábián családok. Könyvet, papirt, író­szert a „Szatmár és Bereg" könyv­kereskedésében vásároljon. Hatalmas móretekben emelkedett ki a hótköz- napiasság kereteiből a nagykárolyi Kölcsey Egyesület Liszt ünnep­sége. A nagykárolyi Kölcsey Egyesület februári megnyitó estélyé- zel sok reményt adott arra, hogy további működésében is megtartja azt a magas színvonalat a magyar kultúra szolgálatában, amelynek betöltésére hivatva van. A reménye­ket igazolta a szombat esti Liszt ünnepség, mely úgy tartalom, mint művészi ízlés szempontjából messze túlhaladta a kis városi igények ha­tárait. Az estély fénypontja dr. Sternberg Gézának, az egyesület közművelődési szakosztálya elnöké­nek nagy értékű bevezető előadása volt, ki meleg megnyilvánulásban állította a választékos gondolkozásu hallgatóság elé Liszt Ferenc életet és szellemi erejének ragyogó fogla­latába öltöztette annak zenei nagy­ságát. Nagykároly város páratlan értéke Gáspár Nica zongoramű­vésznő Liszt „Campanellájával" gyönyörködtette a hallgatóságot és úgy játékának megfelelő dinamikája mint színezése, élénken domborí­tották ki a darab szépségét. Kő- szeghi Margit a kolozsvári Magyar Színház művésznője behizelgően lágy, amellett a legfelsőbb hang- szárnyalatokban is a legnagyobb biztonsággal, Liszt áriákat énekelt, Gáspár Nica finom zongorakisérete mellett, a legkifejezőbb elődásban. Vándor Kálmánnak a műsor kere­tében ötletesen beillesztett, „Liszt hangverseny" cimü zenés előadása következett ezután. A gyönyörű lefolyású estély után társas össze­jövetel volt a Polgári Olvasókör nagytermében. A Mátészalkai Szoci­ális MBSSZBÖtárSUiaf évad­záró évi közgyűlése ma délután fél 4 órakor lesz a róm. kath. iskolá­ban, hol a tárgysorozat keretében az Országos Központ egy kiküldött missziósnővére szociális előadást tart. Este 8 órakor a tagok és csa­ládjaik közös vacsorára gyűlnek ösz- sze a Sarkady Antal éttermében. Egy teríték ára 1 pengő 20 fillér. 7asssIéieányok varro­dába felvétetnek. Cim: a „Szatmár és Bereg" könyvkereske­désében. 22—23 Műm itat nagy melegben köny- nyen okoz fogfájást, it máskor, ilyenkor is vegyen be »pirít* itablettákat prögjrsie kaphatók. Rspirin fdülmulhatatí» A gyomorfájás, gyomor­nyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábultság, fülzugás, halvány arcszin, kedvetlenség a természetes Ferenc József keserüviz használata által elmúlnak. Az orvosi világ a legna­gyobb elismeréssel nyilatkozik a magyar Ferenc József vízről, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. Kapható a Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, dro­gériákban és füszerüzletekben. — A nagyecsedi állami iskola tanulmányi ki­rándulása. A nagyecsedi ál­lami iskola 110 tanulója és 13 taní­tója kereste fel Pap Ignác igazgató vezetése alatt a „II. Rákóczi Ferenc" Tisza hidját. A szép kiránduló cso­port, a kis árvalányhajas cserkész csapattal, a magyar ruhás lányok­kal festői látvány volt. A vásáros- naményi állomáson Gáli János igaz­gató várta az érkezőket. A Tisza hídon a gergelyi-ugornyai állami iskola növendékei várták az érkező­ket. Csoknyay Bertalan igazgató üdvözlő szavai után a hid történe­tét vázolta, kiemelve az oláh csapa­tok vandálizmusát. Beszédét azzal fejezte be, hogy a hid rövid idő alatti elkészítése a magyar élni akarást bizonyítja. A világháború hősei­nek mátészalkai emlék­ünnepén impozáns módon nyi­latkozott meg a közönség kegyelete. Az ünnepi istentiszteleteken hivatal­beli és polgári előkelőségek veze­tésével nagyszámú közönség jelent meg, majd élénk érdeklődés kirérte a leventék, cserkészek és sport­egyesületiek stafétafutását. A Hősök- terét teljesen megtöltötte a népsoka­ság. Itt a róm. kath. és ref. dalárda hatásos énekszámai mellett, melye­ket Bertók Béla, illetve Borbás Já­nos vezényelt, a Király Tibor polg. isk, tanuló és Képes Emma lelke­sült szavalata kapta meg a hallgató­ság lelkét. A nap jelentőségét Bar- kóczy Lajos tanár méltatta, lendü­letes, uj elgondolásu és tartalmas beszédben. (A beszédet lapunk más helyén egész szövegében közöljük). Ingyen Autosyphon 1 Mátészalkán a Nagytőzsdében. 480/930 vhtó sz. Pk. 814/930 sz. Árverési hirdetmény. Ezennel közhírré teszem,, hogy dr. Sulyok Sándor má­tészalkai ügyvéd által képvi­selt Csenger és Vidéke Ta­karékpénztár rt. végrehajtató- nak végrehajtást szenvedett ellen 2000 és 2500 pengő tőkék ezeknek 1929. évi jú­lius 5 illetve junius 20-tól járó 10 százalék kamatai biróilag eddig összesen 477'90 pengő­ben megállapított költségek erejéig az 1930. évi január hó 28-án kielégítési végrehaj­tás után lefoglalt és 1180 pen­gőre becsült borjukra, tinókra, sertésekre, malacokra, szekér­re, zabra és csöves tengerire a nyilvános árverést az adós lakásán, Méhteleken, az eset­leg teljesített fizetések betu­dásával leendő megtartásra 1930. évi junius hó 11. nap­jának délután 4 órájára kitű­zöm, mely árverésen a fenti ingókat készpénz fizetés mel­lett a legtöbbet ígérőnek szük­ség esetén becsaron alul is el­fogom adni. Fehérgyarmat, 1930. május hó 12-én. Páblé Antal kir. jb. végrehajtó. Sport. Olcsvaapáti—Olcsva 3 S 2. A vidéki sportélet fejlődé­sének szép tanujelét adta az olcsva­apáti és olcsvai levente egyesületek futball-csapata, amely folyó hó 29-én, áldozócsütörtök délután gyönyörű időben több száz néző közönség előtt játszotta első barátságos mér­kőzését, a következő felállításban: Olcsvaapáti: Túrái Ferenc—Szászi Bertalan, Szászi István—Szabó Ist­ván, Kosa László, Kosa István— Borbás Béla. Veiler Jenő, Eszenyi Ferenc, Kosa Bertalan, Kristin Fe­renc. Olcsva: Tóth Élemér—Len­gyel József, Szűcs Ambrus—Szűcs Jenő, Szabó Menyhért, Szabó Ber­talan—Szűcs Péter, Tóth József, Kosa Elemér, Kosa Lajos, Borbás Sándor. Biró : Müller Tibor. A já­ték megindulása után mindjárt lát­szik az apáti csapat szép összjátéka, melynek eredményekép Eszenyi beadásából megszületik az első gól. Kosa Bertalan sarok lövéséből a második és Eszenyi rúgásából a harmadik. Második félidőben Olcsva erős támadásokat kezd. Kavarodás az apáti kapunál Bíró 11-est ítél, melyet Tóth József jobb sarokba helyez. Változó játék után Kosa Elemér megszerzi a második gólt Olcsva javára. Mezőnyjáték. Apáti részéről több lefutás, de az akciók már sikertelenek. A játéknak vége. 2 : 3 apáti javára. A leventék szép játékát elismerve, Fóris Lajos espe­res 5 liter üdítő dobosi homokit,. Kosa Ferenc lev. egyes, elnök pe­dig 10 pengőt ajándékozott, melyet a levente futball-csapat lelkesen köszönt meg. Rézgálic, rézkénpor, raffia it HANGYA“ és a gyümölcsös minden kártevői ellen védő­szerek. — Kaszák, kapák nagy választékban. SZÖVETKEZET MÁTÉSZALKÁN Kossuth-utca 22 szám alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents