Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-29 / 52. szám
1929. december 29-én SIMMAK Éi BKRSfli 3-ik oldal. Magyar mérnöknek nincs helye a megszállt területen működő Ecsedíláp Társulatnál. Papp Aurél igazgató súlyos kirohanása a magyarság ellen. Kinos és kellemetlen hatású incidens zavarta meg az Ecsedi Láplecsapoló Társulat múlt heti közgyűlését Nagykárolyban. A Társulat nemrégen bizottságot küldött ki, amelynek az lett volna a feladata, hogy az adminisztrációs költségek leszállítását előkészítse és erről a közgyűlésnek javaslatot tegyen. A bizottság javaslatának egyik része a következőket tartalmazza: A Társulat eddig alkalmazásban volt mérnökét, báró Diószeghy Györgyöt állásától felmenti és helyette Bogdan Victor mérnököt választja meg. Minthogy azonban Bogdan mérnöknek nem lévén megfelelő gyakorlata, az ügyek vezetése reá nem bizható, a bizottság olyan megoldást javasolt, hogy Bogdan mérnök mellé megfelelő segitség Bodnár Károly, a Szamos Armentesitő Társulat főmérnöke legyen, aki azonban kijelentette, hogy csak olyan feltétellel hajlandó az Ecsedi Láplecsapoló Társulat mérnöki munkálatait irányítani, ha báró Diószeghy, akinek megfelelő gyakorlata van, még legalább egy évig megmarad állásában. A választmány el is fogadta a bizottság javaslatát, amely szerint a költség-leszállitási akció eredménye az volt, hogy a Társulatnak egy mérnöke helyett három lett volna. A bizottság javaslata, illetve a választmány határozata a közgyűlésen nagy felzúdulást váltott ki és magyarázatot követeltek, hogy hol van a költségleszállitás, ha egy mérnök helyére hármat vesznek fel. Pap Aurél igazgató szólásra állott, hogy a javaslatnak magyarázatát adja. Nem akart — úgymond — a dologról beszélni, mert Diószeghy mérnök képesítésének olyan indokai vannak, amelyekről legjobban szeretett volna hallgatni. De mivel kívánják kénytelen kijelenteni, hogy Diószeghy mérnököt el kellett ejteni, mert magyar. Papp Aurélnak erre a kijelentésére hatalmas zaj keletkezett. Karácsony másodnapján délelőtt, Mátészalkán, a Vármegyei nagyvendéglő színháztermében a Vitek-gye- rekek hangversenyt tartottak. Az a nagyfokú érdeklődés, amely a hangversenyt megelőzte, telt házban nyilvánult meg. — Szereplők zenei rátermettségükkel s tudásukkal, valamint zenei technikai készültségükkel, játékukkal — nem mindennapi élvezetet nyújtottak a zene kedvelőinek és a zeneértők számára. Adam: „Ha én király volnék“ cimü, kellemes zenéjü nyitányával mutatkozott be a szalonzenekar, melyben az első hegedűs mesteri játéka szinte már előre éreztette, hogy kiváló és élvezetes előadásban lesz részünk. — A zenekar precíz játéka és nagy készültsége kiváló hatást váltott ki. A kis Árpád, Andy, Muci, Manci, Böske, Laci, Aranka, Jani, úgy vonós hangszeren, mint zongorán, koAurél kijelentésének jegyzőkönyvbe vételét. — Én magyar vagyok, mondotta dr. Kölcsey, az is akarok maradni és ha valakit azért ér sérelem, mert magyar, azzal én azonosítom magam. Ha Diószeghy mérnöknek nincs helye a társulatnál, mert magyar, akkor nekem és a többi magyarnak sincs itt helyünk és tovább a tárgyalásokban nem veszünk részt! Erre a közgyűlés tagjainak nagy része elhagyta az üléstermet. Annál kevésbbé voltak hajlandók a tanácskozást folytatni, mert a vita hevében az igazgató egyik érdekeltet azzal intette le, hogy ne szóljon bele ebbe a vitába, mert nem magyar, hanem sváb, egy másikat pedig azzal akart elhallgattatni, hogy nincs joga az ügybe beleszólni, mert zsidó. rukhoz mérten várakozáson felüli játékot produkáltak. Bájos és szeretetre méltó volt a 4 éves Baby, aki Vitek: „Házi tücsök“ cimü gavottjának előadása alkalmával a zenekart vezényelte. A hangverseny fénypontja: Aranka zongora és Jani hegedüjátéka volt. Aranka, Rachmaninoff: „Prelude“ című müvét adta elő zongorán, élvezetesen és bámulatosan nagy tudással, Jani pedig Hubay: „Csárda jelenet“-ét és a „Hullámzó Balaton tetején"-t — hegedűn, remek technikával, biztos vonókezeléssel. A hangversenynek méltóan szép befejező száma volt a Manci, Böske és Aranka által, zongorán 6 kézre előadott: Berlioz francia zeneszerző által hangszerelt: „Rákóczi induló". Köszöntj ük e helyről a hangverseny szereplőit, abban a reményben, hogy lesz még máskor is részünk élvezetes és sok kellemes percet adó játékukban. —r. —a. Rövid meghatározások. Mi a burnót ? Az orr egyetlen abrakja. * Mi az ásítás? A nyugvó elme ünnepi köntöse. * Mi a sziget? A tenger kilátszó feneke. * Mi a macska ? Az egerek esperese. * Mi a káplán ? Az esperesek egere. * Mi a bor: Hegynek szeszes leve. Mi a népszeszély ? Puskapor, amivel csak egyszer lehet lőni. * Mi a félelem ? A tekintély szoptató dajkája. * Mi a szeretet ? tekintély pesz- trája. * Mi az alkohol ? Cseppfolyós ördög. * Mik az örömeink ? Örömeink szárnyaink. * Mik a fájdalmaink? Sarkaink. * Mi a tömeg? 1 után következő sok-sok nulla. * Mi a vezér? Nullák előtt álló 1. * Mi a szanatórium ? Legjobb esetben moratorium. * Mi a temető ? Az orvosok gyümölcsös kertje. * Ki a farizeus ? Tettetett tettek tettese. — Sirály. — Szilveszter-est Vásá- rosnaményban. A vásáros- naményi iparos ifjúság kedden, Szilveszter-este 8 órai kezdettel műkedvelői előadással egybekötött tánc- mulatságot rendez. Bemutatásra kerül a „Csókos asszony“ cimü operett Ujj László rendezésében. Dr. Kölcsey Ferenc kérte Papp A Vitek-gyerekek hangversenye ban húzódnak egymás mellett, úgy, hogy a két középső között két kocsi kényelmesen elférhetne, az oszlopsorok tetején 162 szent szobra áll, mindegyik 3 és fél méter magas. Mindezt Bernini, a Szent Péter-temlom befejezője építette. A 30 m. magas egyptomi obeliszk két oldalán, melyet még Kaligula császár hozatott Rómába, működik, Maderna két szökőkút ja. A vizet oly hihetetlen mennyiségben löveli felfelé éjjel-nappal, hogy Ferenc József, mikor első pápalátogatása alkalmával a Vatikánból város-látni indult, visszatértekor jóakaratulag figyelmeztette a majordomust, hogy most már el lehetne állítani a szökőkutakat, különben elfogy a város vize. Lassankínt közelebb és közelebb húzódunk a homlokzathoz, A 3 m. átmérős és 29 m. magas homlokzatoszlopok csak most éreztetik igazán velünk azt az óriási erőt, mely bennük rejlik. Áthaladva az előcsarnokon, mely Róma legtágasabb modern terme, belépünk a kereszténység legfőbb székesegyházába, a templomok királyának félelmes arányai közé, melynél hatalmasabb kőszentélyt emberi kéz nem emelt a Teremtő dicsőítésére. Valóban igaznak találtuk az angol Eaton szavait: Ez a látvány elvakitja a szemlélő tekintetét, túlhaladja a legmerészebb elképzelés szárnyait, minden oldalról fény, nagyszerűség és szépség ragyog feléje. Soha még annyira rá nem éreztünk a Mindenható jelenlétére, mint ebben a templomban. A szédítő méretek szinte megfekszik öntudatunkat; törpe ember-voltunk fájdalmas belénknyilallással groteszkül mered ránk és mi magunkra maradunk nagy-tehetetlenül féregvoltunk tudatával a Hatalmas előtt. De csak egy percre. Mert amint oldalt fordítjuk tekintetünket, egyszerre megváltozik minden körülöttünk. A felénk mosolygó, pufók szen- teltviztartó-angyalkák, a kőpillérek fülkéiből oly emberien és mégis kimondhatatlan eszményiséggel ránk tekintő szentek visszaadják magunk- ban-bizásunkat; az ablakon beözönlő napsugarak az aranydiszitésekről szemünkben törten valami meleg tónussal vesznek körül bennünket. Mikor megindulunk Szent Péter apostol sírja felé, már úgy érezzük, hogy haza jöttünk, közös Atyánk közös házába, hol minden világos, ünnepélyes és meleg. Egy rövid ima az Apostol fejedelem sírjánál, melyben egy távoli kis egyházmegye minden hódolata és hüségfoga- dása tört az égfelé és csakhamar elmélyedünk a fejünk felett lebegő kupola bámulatában. A 124 m. magas kupolaboltozatról a Teremtő Michelangelóí alakja áldólag terjeszti fölénk kezeit, valamivel lejebb angyalok hozsannáznak az Urnák, majd az alsó galériában az apostolok és tanítványok mozaik- képei néznek egymással szembe. A templom főhajóját és a kupolát a négy evangélista alakja köti össze mintegy kifejezéséül annak, hogy az evangéliumokon keresztül kapcsolódik össze a föld az éggel. Most már világos előttünk, hogy mit akar megérzékeltetni Sz. Péter- temploma: a kath. egyház képét. A kupola a győzedelmes egyházat jelenti, a templomhajók a különféle szobrokkal, mozaikképekkel, síremlékekkel a küzdő egyházat. Majd sorba járjuk az egyes nevezetességeket, Michelangelo pietájá- tól kezdve végig az utolsó Stuartok síremlékéig. A részleteket talán el fogjuk felejteni, de azok az eszmék, melyeknek kifejezői, megtestesítői, megfelelő körülmények között ismét életre kelnek bennünk s aki őket fel tudja használni, az valóban Rómából táplálkozik, A 15.160 négyzetméternyi templom bejárása után jól esik megpihenni egy kissé a tetőre felszálló liftben. Á tetőn nemcsak nagyszerű kilátás nyílik, hanem magát a templomot is itt tekinthetjük át legjobban : itt látjuk csak az igazi nagyságát. Egy egész kis város van rajta, állandóan őrökkel, munkásokkal, kegytárgykereskedésekkel stb. Sokáig elgyönyörködtünk az alattunk elfekvő örök városban; láttunk számtalan kupolát kiemelkedni az egyenetlen háztetők közül, itt-ott egy monumentum is szemünkbe ötlött impozáns méreteivel, de mi mindez a Sz. Péter-templom mellé állítva. A szemlélőnek akaratlanul is az az érzése támad: Róma nem volna Róma a Sz. Péter-templom nélkül. Mielőtt lefelé indultunk volna a Vatikánba, néhány levelezőlapot indítottunk útnak távoli hazánkba a Szent Péter-templom tetején — jártunknak felejthetetlen emlékeként. B. J.
