Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-20 / 3. szám
Plakáthirdetéseket bárhová, laphírdetéseket mellett felvesz A MAGYAR HIRDETŐ IRODA FIÓKJA lapunk kiadóhivatalában. 2-ik oldal. ____________________________ »g/UMá« él BEIM 1929. január 20-án. Eg y fehérgyarmati ember elme- zavarában a vonat elé vetette magát« Aranymennyegzö. Egyszerű s a maga egyszerűségében is felemelő ünnepségben volt részünk Nyirmegy- gyesen, Orosz Bálint és neje Stubenfoll Ida nyug. tanító postamester házánál mindnyájunknak, akik ott jelen lehettünk f. évi január 4-én. . Ritkán látni olyan bensőséges, igazán meleg és őszinte ünneplést, mint amilyenben a nyirmeggyesiek részesítették a közel s távolból összesereg- lett vendégkoszorut. Azok, akik az ünnepet előkészítették, nem akartak országraszoló ünnnepet, csak inkább családias szeretet jegyében akarták összegyűjteni a jelenlevőket. Nem volt itt sem lovasbandérium, sem diadalkapu és mégis szebb volt az ünnep akárhány, külsőségekben pompázó ünnepségnél. Az ünnepi hangulat, mely a szivekat átjárta, az arcokon tükröződött. Erezni s látni lehetett, hogy mindenki a legkisebbtől a legnagyobbig őszinte szeretettel és hálával ment oda. A szeretetet hirdették azok a virágok is és az a három mennyegzőt ábrázoló látható szinbolum, amelyet az ünnepelt párnak nyújtottak. Mikor Tóth Béla ig. kántor- tanító által szépen betanított vegyes énekkar után Tukacs Lajos esperes előlépett, hogy az alkalmi beszéd és imádság szárnyain vigye fel hálánkat a Mindenható trónusa elé, mélységes áhitat szállta meg lelkünket. A szivünkben érzett szeretet megnövekedett és mindent átfogó, világot legyőző hatalommá lett. A szeretetnek ezen hatalommá növekedett érzése bilincselte le mindnyájunk figyelmét, amikor éjféltájban a Vargha Zoltán abádszaloki lelkész ezen célra irt alkalmi színdarabjának előadásában gyönyörködtünk. Bár az idő meglehetősen haladt előre, mégsem sietett senki. Szinte rosszul is esett, amikor már távozni kellett. De nem is csoda. Hiszen ebben a rideg korban, mikor a számunkra az örömnek olyan kevés virága nyílik, jól esik sütkérezni lelkűnknek az igaz szeretet és tiszta öröm napsugarában. Itt pedig az a napsugár tett mindent fényessé és ragyogóvá. Jól esett visszaemlékezni arra az ötven évre, melyet az ünnepelt házaspár együtt eltöltött, amely mily sok embernek nem adatik meg. Ebben az ötven évben az isteni gondviselés kinyilatkoztatott jeleit ismertük fel boldog örvendezéssel s bizonyság volt ez a nap is, hogy az igazi szeretet „soha el nem fogy“! Tiszacsécse. Orosz Kálmán« ref. lelkész. Weisz Miklós 27 éves fehérgyarmati lakos január hó 9-én a kora reggeli órákban Fehérgyarmat és Matolcs között a vonat elé vetette magát, a vonat teljesen összeroncsolta s a halál nyomban bekövetkezett. Az esetről tudósitónk a következőket jelenti: Január 9-én reggel a Máv. pálya- felvigyázó a fehérgyarmati állomás közelében a sínek mellett arcra borulva egy hullát talált. Az esetről nyomban jelentést tett a fehérgyarmati állomásfőnökségen és a csendőrségen s a kiszállt hivatalos bizottság a következő tényállást állapította meg. A sínek mentén pár lépés távolságban véres volt a föld egészen a hulla fekvőhelyéig. A hulla deréktájon borzalmasan össze volt roncsolva, egyik karját pedig eltörte a vonat. Ruhájának zsebeit kikutatták s egy névjegyet találtak benne, amelyre Weisz Miklós Fehérgyarmat név volt nyomva. Az egyik mellényzsebben egy órát találtak, amely erősebb rázogatásra sem indult meg s reggel 5 óra 45 percet mutatott, tehát az öngyilkosságot ebben az időpontban követhette el. A névjegy által nyújtott adat alapján értesítették Weisz Miklós hozzátartozóit s Mészáros Gyula fehér- gyarmati lakos a holttestben fel is ismerte sógorát. Előadásából minden kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy nem bűntény, hanem ön- gyilkosság történt. Mészáros Gyula elmondotta, hogy Weisz Miklós már régebb idő óta elmezavarban szenvedett, Egy ízben a számára rendelt orvosságot egyszerre vette be s emiatt hosszabb időn át eszméletlen állapotban feküdt. Felépülése után Budapestre vitték, ahol az orvosi vizsgálat alapján a Ringer szanatóriumban helyezték el s itt 3 évig állott ápolás alatt. Rövidebb időt töltött Kassán is az ottani elmegyógyintézetben. Hazahozatala után gyakran hangoztatta, hogy öngyilkos lesz és a kérdéses nap reggelén a család tudta nélkül reggel 4 óra tájban távozott el hazulról, hogy sokszor hangoztatott szándékát végrehajtsa. Előjegyzék, napló, folyó számla, főkönyv, raktári könyv és egyéb üzleti könyvek legnagyobb választékban a Szatmár és Bereg könyv- kereskedésében. Miért nem értesz meg...? Sok szürke és piros alkonyt Egy nap üdvéért hiába adtam, Hiába szőttem aranyfonállal Rideg, őszi éjszakákat . . . Hiába vágytam remegő karral Csillagos est izzó melegébe, Hiába sírtam rejtve, bújva Hogy meg ne lásson senkise . . Hiába jöttem esdve Hozzád Elhagyva világomat, Hiába kerestem várt csillagomat, Nem tűnt fel a selymes pillán. Hiába esküdtem, hiába volt minden Megfagyott kóborgó lelkem, — Hiába voltál fénylő oltár — Felmagasztalt égi imádság. Hiába várok, Te piros Hajnal vagy Soha karomba nem zárhatlak; Örökké kergetjük, nem értjük egymást: Mert én vagyok sötét Éjszakád . . . Nagyar. Páll Sándor. Hogyan farsangoltak — A „Szatmár és Bereg“ eredeti tárcája. — Amióta írott emléke maradt a magyar nép szokásainak és cselekedeteinek, minduntalan találkozunk ezzel a kifejezéssel: vidám lakás, ami azt jelenti mai nyelven, hogy jól érezték magukat, vagyis mulatoztak. Van egy régi magyar közmondás, mely szerint „a bor a menydörgős menykőre is jó“ és a régi magyarok ugyancsak gyakorolgatták ezt a bölcs mondást a valóságban is. Akár öröme, akár bánata akadt a magyar embernek, fölös érzéseit megosztotta vagy belefojtotta az italba. Innen van azután az az általános külföldi elismerés, hogy a világ egyetlen egy nemzete sem tud úgy mulatni, mint a magyar. Annyi uriság, mindig a pattanásig feszült jókedv, bohém pajkosság, de azért a határt át nem lépő udvariasság található a „vígan lakozó" magyar legényben, hogy az idegen szemlélő alig telik be a csodálkozással. Ezer esztendeig mindig akadt valami ok az örömre vagy a bánatra. A régi krónikák, melyek eltorzított színben látták a magyart, az ezer évvel ezelőtt élt és történelmet je- gyezgető jámbor szerzetesek leírásán is megérzik ez az álmélkodás, bár egyébként úgy festik le őseinket, mintha nem is volnának emberek. Ez az első nyom a magyar mulatságról nyugat egyik országában, Svájcban. A későbbi századokban az Árpád-királyok korában a német krónikák ugyancsak gyűlölködő hangú megemlékezései között feltűnést kelt Otto frisingai püspök könyve, aki Vak Béla királyunk idejében járt nálunk követségben és részt vett néhány „áldomásban". Mintha a huszadik század valamelyik falusi úri társaságának mulatozását látnánk úgy reggel felé, éppen úgy hat ránk Bél nádorispán és Uros pozsonyi várnagy farsangolása. Mert eleink is szerették a bort és a jó ételt, de így télviz idején, amikor még az egyház is külön időt szakit ki a vígan lakozásra, bizony kihasználtak minden percet és alkalmat. Nagy Lajos király udvarában jelent meg először a színes, maskarás karnevál, álarcos vidám felvonulásokkal, mely akkor még tisztára olasz volt és csak évszázadok alatt nyomódott rá a magyar bélyeg, vagyis a borozgatás és a vitézi játékok, melyek karddal, buzogánnyal vagy kopjával, életre- halálra mentek. Mátyás király külföldieket is idecsalogató fényes udvara már egyre magyarabb. A nagy király erre is féltékeny volt. Gale- otti említi írásaiban, hogy a reneszánsz legnagyobb uralkodója maga tanitgatta mulatozni a külföldi előkelőségeket, bár nem igen szerette a bort és csak csínján fogyasztgatta. A lengyelekkel való szorosabb politikai kapcsolat, a közös királyok és közös ellenségek uj korszakot teremtettek a magyar farsangolás és mulatozás történetében. A szila- jabb magyarok, az érzékenyebb és kissé nőies szláv főurak sokban haMe csináltasson női ruhát addig, amíg meg nem tekinti báli ruháinkat, melyeket jutányosán adunk KEFETS TESTVÉREK ruhaáruháza Mátészalka, Kisvárd a.
