Szatmár és Bereg, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-19 / 20. szám
Mátészalka, 1929. május 19. Ara 20 fillér. IX. évfolyam 20. szám. Ke ÍR POLITI KÄI,TÄRSADALMI E'S KÖZGAZDASÄGI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mátészalka, Horthy Miklós-u. 8. Telelőn 38. Postatakarékpénztári csekkszámla : 54.003. Felelős szerkesztő: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR Kiadja: „Szatmár és Bereg“ Nyomdai és Lapkiadó Részvénytársaság. Megjelenik minden vasárnap. Előiizetési dij : Félévre 4 P 80 I. Negyedévre 2 P 40. Szentlélek. Isten lelke, mely ott lebegett a kezdet-kezdetén is a vizek felett s itt lebeg folyvást ma is felettünk, mint egy fényes felhő, melyből, ha áhitatos lelkünk megérinti, mint villámütés után a természetes felhőből, az áldásoknak gazdag harmata hull reánk és életünkre. Megújulunk, életre és munkára serkenünk s boldog bizonyossággal futjuk e bizonytalan földi pályát, mert érezzük a romlandó földi viszonyokon felülemelkedve az örökkévaló Istennel való összeköttetésünket. A gyarló ember a Szentlélek drága ajándéka nélkül semmi volna. Ez ad erőt örökkévaló javak szerzésére, ez bátorít, ez vigasztal, ez emel ki a porból és a sárból, ez csókol homlokon a bölcsőnkben s ez világit be a sírok éjszakájába. Ez kisér végig földi életünkön, mint fényes felhő, mint lobogó tüzoszlop, megnyugtatva az élet és világ háborgásai s nyomorúságai között, megszentelve a szelíd örömöket s boldog izgalommal serkentve elérni az örökkévalót. A Szentlélek állandóan árad felénk az égi magasságból, kérdés azonban, hogy észrevesz- szük-e és el akarjuk-e fogadni vezérlését ? Ha felfuvalkodott észszel s elbizakodoít szívvel elutasítjuk, nem akarjuk észrevenni, nem alkalmatlankodik tovább, visszavonul s észrevétlenül kisér bennünket, de áldásának melegét nem érezhetjük. Nem szűnik meg áldás lenni továbbra is, de nem nekünk ; ám ha szent várakozással várjuk, hogy lelkünket egy megszentelt pillanatban megcsókolja az Isten lelke, akkor miénk a földön és az égen a legdrágább ajándék, a pünkösdi Szentlélek. Jövel! Óh áldott Szentlélek ! Jövel ! Tiszacsécse, Orosz Kálmán A beregvármegyei Horthy Miklós segélyalap intéző bizottságának jelentése útépítési munkálatairól és működésének befejezéséről. A törvényhatósági bizottság csütörtöki közgyűlése elé nevezetes jelentés kerül arról a nagy eredményű, szép munkáról, amelyet a beregmegyeí Horthy Miklós segélyalap végzett hat éven át. A gondosan részletező jelentést Tomcsányí V. Pál ny. ígazságiígyminíszter, a segélyalap intéző« bizottságának elnöke terjesztette be s általános érdekűnek találjuk, hogy ezt a jelentést lapunk olvasó-közönsége egészében megismerje. A trianoni határvonal következtében Csonka-Beregvármegye helyzete talán utainak állapota tekintetében volt a legsiralmasabb. Annak előtte ugyanis e vidék utai a vármegye központjával Beregszászszal való összeköttetést szolgálták, mert e vidék gazdasági forgalma úgyszólván teljesen Beregszász felé irányult. A trianoni határvonal ezeket az utakat elvágta és ezzel Csonka-Bereg gazdasági forgalmát Beregszász felé lehetetlenné tette. Ilyen körülmények között legsürgősebb tenni való az volt, hogy a vidék gazdasági forgalma a csonkaország belseje felé tétessék lehetővé, ami az adott helyzetben csupán az egyetlen Tisza-hidon és az egyetlen vasúti állomáson át, vagyis Vásáros- naményon keresztül volt lehetséges. Arra kellett törekedni, hogy minden községet kövesut kössön ösz- sze Vásárosnaménnyal. Az emlitett cél megvalósításához szükséges anyagi erő azonban hiányzott. Az államháztartás akkori helyzetében a kormányzat sem jöhetett e súlyos gazdasági válságban sínylődő határmenti vidék segítségére. Nem maradt tehát más hátra, minthogy e vidék gazdatársadalma önmaga segítsen magán, mert jobb időkre várni nem lehetett, az utak kérdése a vidék létkérdésévé vált. Az útépítési munkálatok megkezdésének időpontja az 1922 év őszén megindított országos segélyakcióval esik össze. Ennek az akciónak Beregmegyeí bizottsága ugyanis a társadalmi utón összegyűjtött adományok felhaszná- tása tekintetében azt az álláspontot foglalta el, hogy a munkanélkülieknek nem segélyeket ad, hanem őket a legsürgősebb közmunkákkal, különösen csatorna és útépítési munkákkal foglalkoztatja és igy juttatja kenyérhez. Ez a gondolat igen szerencsésnek bizonyult, gyakorlatban nagyon bevált és az útépítési akció komolyságába és eredményességébe vetett hitet mindinkább megerősítette a vidék gazdaközönségében, amely ezután már az önkéntes útépítési hozzájárulásoktól nem idegenkedett. E kedvező eredmények hatása alatt Csonka-Beregmegye törvény- hatósága azzal a kérelemmel fordult a kormányhoz, járuljon hozzá ahhoz, hogy a Beregmegyeí Horthy Miklós segélyalap intézőbizottsága — az országos segélyakció működésének befejezése után is — tovább folytathassa az adományok gyűjtésére, az útépítési hozzájárulások kezelésére és a közmunkák, főképen útépítések végzésére vonatkozó tevékenységét. E végből a bizottság alapszabályait is elkészítette, amelyeket a kormány jóvá is hagyott. Ily módon lehetővé vált egy rendszeres és több időre szóló A Magyar Könyvhét s a mai magyar közönség. A Kölcsey-egyesület matinéján elmondotta: Dr. Fábián Sándor. A magyar nemzeti művelődés nagyakaratu legfőbb irányitója, a magyar közoktatásügy minisztere, a „Szatmár és Bereg“ múlt vasárnapi | számában vármegyénk társadalmához is felhívást intézett a magyar könyv és a magyar irodalom támogatása érdekében. Azt mondja a kultuszminiszter, hogy amiként nagy nemzeti céljaink szolgálatában minden tekintetben meg kell sokszoroznunk erőinket, akként kell, hogy lelkesedéssel, szeretettel és odaadással szolgáljuk és gyámolítsuk, segítsük és támogassuk a magyar könyv ügyét. A mai magyar élet nehéz gondjaiban, a rettenetes hétköznapok sivárságában üdítően felemelő gondolat, hogy a szárnyaszegett magyar szellemiség olyan eszmei magasságban tud és akar tündökölni, hogy ünneppé avatja a nemzeti géniusz legcsodálatosabb kincseit rejtő magyar könyv tiszteletét, szolgálatát. A magyar könyvnek ez az ünnepi megbecsülése az önmaga szomorúságába roskadt nemzeti társadalom megkapóan nagyszerű fel- eszmélése és éppen ezért különös öröm a Kölcsey Egyesület számára, hogy első ünnepi megnyilatkozásával a magyar könyvnek hódolhat. Amikor szivbéli igaz örömmel, de az elfogódottság őszinte alázatával először szólhatok a Kölcsey egyesület széleskörű nyilvánossága előtt, úgy érzem, hogy Köícseynk klasszikus megállapítását ezen a helyen is meg kell zenditenem, mert a magyar história teljességét jobban és kifejezőbben nem példázza szó, mint ahogy azt a Himnusz halhatatlanja mondotta a pozsonyi diéta nehezen mozduló magyarjainak: „Soha egy nép nem ragyogott a nemzetek sorában, hanem, ha fegyvereinek szerencséjét a szépmesterségekkel és tudományokkal összekötötte“. Trianon rémsége elvette a fegyvert s a magunk borzadozása is félve gondolt a Trianon óta kál- váriás évtized háborús szerencséjének megkisértésére, ezért inkább inaszakadtan is és uj állami berendezkedés gyötrelmes lemondásainak | keserűségében is harsogva kiáltja a kegyetlen Európa felé a kulturális magasabbrendüség igéit a szivére ült balkáni sivárság erkölcsi nihiljének sodró áradatával szemben is. Magyarság és kultúra mindig együtt igazította a Duna medence történelmének óramutatóját s ezért a csatákban elbukott magyarság ma is, mint legfájdalmasabb időiben már annyiszor, újra idézi azt a múltat, amelynek tanulságai azt mutatják, hogy a nemzeti lét megtartását, megerősítését, oltalmazását legeredményesebben a nemzeti művelődés fejlesztése szolgálja. Már a honalapító magyarság méltóan igyekezett az európai kultur- közösségben helyet foglalni s ettől kezdve egész történelmünk szebb- nél-szebb példákat mutat az egyetemes emberi kultúra magyar virágzásáról. Alig mesterkedte össze első betűit ama hires Gutenberg, Mátyás király alkancellária, a budai prépost már felállítja az első magyar nyomdát s azóta századokon át a törökpusztitás barbársága után is a könyvnyomtatásban hazai nyomdáink nemzetközi értékelésben is jelentős eredményeket tudnak felmutatni. A könyv, amelynek első nyomait az emberi kultúra egyik leghatalmasabb eszközeként már a történeti idők kezdetén is megtaláljuk az egyiptomi és babylóniai kultúrában, a magyar nemzet történelmének tehát mindig eleven ereje volt. És mert valóban igy volt, méltán kérdezhetné valaki, miért kell hát számonkérni a trianoni nyomorúságában amúgy is ezerszer zaklatott magyar közönségtől a magyar könyv válságos helyzetét? Tisztelt hallgatóim, nézzünk a lelkünk mélyére s mondjuk nyomban utána, hogy igen kell ez a feleszmélés, mert ha sok mindennel törődünk is, a magyar könyvet bizony kezdjük elhanyagolni. Ha összehasonlítjuk az egyes országok könyvfogyasztási és könyvolvasási statisztikáit, azt látjuk, hogy a magyar könyvpiac érdeklődési köre egyre szükebbre szorul. Sok könyv jelenik meg nálunk, de ha elkülönítjük az eredeti magyar müvek számát a külföldi nyelvekből fordított müvek számától, akkor megle-
