Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-05-27 / 22. szám
2-ik oldal. IMIMÍK iS BEKCC 1928. május 27-én. Alakítsuk meg vármegyénk Irodalmi egyesületét! Teremtsünk vidéki kulturéletet. — Levél a szerkesztőhöz — nyozódott az égbolt, azt mondja a megsárgult fűszál, hogy emberek csinálták, rakétát röpítettek, de én nem hiszem, a Temető aranyozta be, mert leveszi az oláh bocskort testvéreim fejéről, akik most seny- vednek, elfonnyadnak, mert nem gyöngéd magyar kezek ápolják őket, elűzi a durva rablókat, akik könnyre fakasztják a magyarokat s a könny szárítja, elemészti a többi ibolyát. Áldja meg az Isten!“ „így volt, de álom volt“ — szólt a legöregebb ibolya. „Álmodtam, hogy a Citadella kigyuladt, vörös fénnyel égett; oda lenn tarka bogarak mozogtak, hintáztak. Moraj- lott minden. Egyszer csak tünaér- kar énekét hozta a szellő, lágy in, busán rezgeti belé a lég. Hirtelen szilaj nóta hangzott, magyar nóta volt, megismertem, O pedig idejött hozzám, megsimogatott, azt mondta nekem: kis ibolya én is szeretem ízt a földet, ezt az országot, amelyik a te hazád, elviszlek téged s ijfy fognak, vidáman fognak dalo'ni mindenütt a magyarok, mert nagy egész lesz Magyarország és pünkösd lesz, gyönyörű, soha el nem mi ló öröm ünnep lesz mindenütt... Nekem harmatkönnyes lett a virágom, a szivem majd meghasadt, mikor leszakított, kabátjára tűzött és álmodtam, tovább, álmodtam; most felébredtem.“ „Hát kiő?“ kérdezte ámulva a legkisebbik ibolya „én nem álmodtam semmit, nem láttam semmit, mert jött egy ember, rám taposott és én elájultam. Itt feküdtem nem tudom meddig, csak most az áldo’t pünkösdi nap csókja keltett életre. Üdvözlégy pünkösd! „Üdvözlégy“ mondta a középső, „Isten hozott“ mondta elhaló hangon a legöregebb, engem Isten hiv. Nézd, a pünkösdi nap aranysugara mutatja az utat az ég felé. Megyek, megyek s ha ő erre jön, súgjátok meg neki, hogy onnan fennről nézem majd ől tengeren túli hazájában és könyör- gök az urnák, hogy segítse, áldjc meg a munkáját... Isten veletek... És az ibolya ártatlan, illatos leikével az ég felé szállva álmodott egy gyönyörű, magyar pünkösdi regét. A Szatmár és Bereg évekkel ezelőtt megpendítette már az eszmét, hogy elszakított városaink irodalmi egyesületeinek mintegy átmentésére, szellemi életünk frontjának teijes kialakítására, alakítsuk meg vármegyénk irodalmi egyesületét. Annak idején nem talált elég élénk visszhangra a gondolat, de éreztük, hogy nem aludt el s hittük, hogy a lelkesebb irodalom-barátok között bizonyára sikerül majd újból napirendre tűzni e kultur-életünkben igen jelentős kérdést. íme, az első jel, az alább közölt levél, mely szerkesztőségünkhöz érkezett. Várjuk a hozzászólásokat ! Mátészalkának, mint a jelenlegi vármegyei székhelynek az utóbbi pár év alatti rohamos fejlődése szinte arra praedestinálja ezt a községet, hogy nemcsak e csonka megyének, hanem — ha Isten is úgy akarja — a nagy Szatmár-vármegyének is belátható időn belül egyik jelentékeny vidéki gócpontja legyen. A nagyarányú fejlődés során önkéntelenül is felmerül egy megoldatlan probléma előttünk. Szerfelett hasznos és szükséges lenne, hogy vidéki kultur-életet teremtsünk. Szükséges ez azért, mert szétdarabolt és lefegyverzett hazánknak nincsen elég ereje és hatalmi szava ahhoz, hogy az ellenségek fojtogató gyűrűjét szétpattantsa. Tömöríteni kell tehát a megmaradt erőket és harcba vetni a még le nem győzött eddigi kulturfölényünk biztosítására. Nagy és felelősséggel teljes feladat vár e tekintetben szervezett vidéki centrumokra is. — Bűn volna, hogy amit évszázados küzdelmek árán szereztünk meg, könnyelműen veszni engedjük. Azonban nem szabad felednünk, hogy kulturfölényünk érdekében bármily fontos is a kultúráért a szellemi fegyverekkel vívott harc, az mégis csak egy lépcsőfok a végső cél eléréséhez. A haza minden rendű és rangú kulturharcosá- nak készséggel kell szentelni időt, áldozatot és fáradtságot a kultúra előbbrevitele érdekében, nehogy a kulturfölény tekintetében az ellenséges államok bennünket megelőzzenek. Egyszóval mindent el kell követni, hogy visszafejlődés ne kö- vetkezhessék be. — Propagáljuk ezért, hogy egy irodalmi kör vagy egyesület alakiitassék! E kör vagy egyesület megalakításánál az akadályokat nemcsak, hogy le lehet, de le is kell győzni, mert kicsinyes szempontok nem gátolhatják a nagy célokat! Ha sikerülne egy ilyen egyesületet vagy kört akár az egész vármegyére kiterjedően, akár csak helyi vonatkozásban megszervezni, úgy elérhető lenne az is, hogy a már meglevő, különböző nemes célok érdekében működő íie- ' lyr intézmények benne segítő támaszt nyerhetnének. Hiszen legtöbbet egy ily egyesület vagy kör tehetne a többiek érdekében, már csak egyetemességénél fogva is, minthogy valószínű, hogy a vármegye vagy rosszabb esetben a község intelligenciájának jó részét magában foglalná s vezetői természetszerűen az állami és vármegyei szervek, közintézmények stb. vezető egyéniségei, valamint az irodalommal is foglalkozó egyének közül kerülnének ki. Az irodalmi kör működésével élénkséget vihetne be a vármegyei kaszinó életébe is. — Onnan indulhatna ki a kör megalakítása. Sikerrel támogathatná a megalakítandó egyesület vagy kör az isko- lánkivüli népművelés ügyét. — A kör tagjai előadások tartásával gyakrabban szerepkört vállalhatnának. Támogathatná a „Magyar Zene Barátai Országos Egyesületé“-nek azt a nemes törekvését, hogy a már — sajnos — kihalófélben levő magyar zenei ereklyéket és régi népdalokat a nép széles rétegeivel ismét megkedveltetné. Belátía már ennek szükségességét a kultuszminiszter is, amikor is tervbe vette, hogy a magyar népdalokat gram- mofon és rádió utján fogják az iskolában az iskolás gyermekekkel megkedvelteim.Amig az általános művelődés előbbrevitele érdekében működne, addig tagjainak módot nyújtana arra, hogy tudásukat fejlesszék és általános ismereteiket bővítsék. Egyébként, hogy az említett egyesület vagy kör szervezete és működése milyen lenne, annak részletezésébe ezúttal nem bocsátkozom, csak az eszmét vetettem fel. Igen örvendenék, ha minél többen hoz- zászólanának és valaki részéről oly eszme merülne fel, kinek elgondolása szerint az irodalmi kör megalakítása csakhamar megvalósulhatna. Dr. S , . . Női és férfi bundák, felöltők moly elleni megóvását előnyös feltételekkel vállalja, molyos bundák kijavítását eszközli és szücsáru nyersbőrök kikészítését szakszerűen végzi Koborzán Samu szücsmester Mátészalkán, Gróf Tisza István-utca 16. szám alatt. 20—22 Tizenkettőt üt az óra, a rossz fordulhat még jóra; megértünk már ezer évet, hála legyen a nagy égnek ! Fiiokszéra, török, tatár, s tudja Isten milyen bogár hazánkat mind pusztította, de reményünket meghagyta. Várhatunk még szebb jövendőt mondok boldog ujesztendőt! Se szerük, se számuk a tréfásdaloknak ; néhányat leközöltem már az Ethn. 36 : 178, Igen sok a mesterség-csufoló is Ilyen pl. az a közismert Gyöngyöm, gyöngyöm, gyöngyömnek gyönyörű I virága kezdetű igen régi, de még mindig nagyon eleven életet élő nóta is, aztán az a sok csizmadia-, szabó- és kovács csúfoló, amelyek azonban már máshonnan is ismeretesek. S Nagybányán meg, ahol igen sok a fazekas, igen sok fazekas- csufoló nóta is található, pl.: Már én többet nem szolgálok, kapálok, fazékasínasnak állok, hajaha; rikigetek-rakogatok, apró csuprot csinálgatok, hajaha! Nincs szebb madár a fecskénél a fazekas legényeknél; sáros kötő van előtte, csörög a pénz a zsebébe! A csufolódó nóták közé sorozhatok az átkozódó nóták is. Van belőlük jó csomó. A hires szatmári botosnemesek t. i. kettőhöz mindig igen jól értettek: a verekedéshez és káromkodáshoz. Az efféle nóták közül azonban csak keveset bir meg a nyomdafesték. Mintának hadd álljon itt közülök ez az egészen „fehér" stílusú szatmári átkozódó: Nem átkozlak, rózsám, nem szokásom: de a mosdóvized vérré váljon, törölkőzőkendőd lángot hánnyjon a nyavalya holtig törjön-rázzon! Száradj, szikkadj, lohadj, dagadj, ahol most ülsz, rózsám, odaragadj! Mindenfelé igen szeretik a verses, névnapi köszöntőket; de bármennyi is van belőlük, eredeti és uj még sem igen akad. (Egy párat közölve 1. az Ethn. 37: 152.) Úgy látszik Debrecen a végső forrásuk a maga múzsáival, Főbuszával és Par- nasszus-hegyével. A lakodalmas versek is mindenütt élnek, de mint az egész országban, úgy itt is csupa közhelyek, közben- közben némi helyi érdekű népi szellemességgel. Vacsora után felhangzik a csárdás és vele együtt felhanzanak a bizony nem mindig szalonba illő tánckurjantások is. Éppen semmi újságot sem nyújtott a gyermek-folklore. A kiolvasók, játékok és szövegük, a gyermek- versikék és dalok, a név-, nemzetiség- és egyéb gúnyolok, az állat- hivogatók és csúfolok éppen csak változatai a máshonnan is ismerteknek. A számtalan adatból azonban kétségtelenül megállapítható, hogy gyermekjáték-szövegeink folytonosan és fokozatosan keverednek és romlanak; a most ugyanazon a helyen több játszó trupptól felvett azonos szövegek már csak halvány másolatai a 20—30 évvel ezelőtt nyomtatásban megjelent párjaiknak. De igen csinos népdalok maradtak éppen bennük, pl.: Csillagokban látom a szemedet, érted vagyok én halálos beteg; vesd rám, rózsám, fekete szemedet, arról tudják, hogy szeretsz engemet! Vén az uram nem szeretem, vén a csókja, nem kell nekem; ifjúi csók kéne nekem, barna legény szeret engem ! Bár szeretne, bár elvenne, a másiktól búcsút venne! olyan édes minden csókja, mintha csupa cukor volna! (Tiszabecs.) A népi eredetű halotti búcsúztatók és siratok már csak adomákban élnek. Az előbbire Jármiban beszélik, hogy a hires verekedő Kulin- család egyik tagjának halotti búcsúztatója emigy kezdődött; Botra termett nemes Kulín-famiüa, búcsúzik tőletek egy atyátok fia! Az egyszeri tiszacsécsei özvegy pedig férje koporsójára borulva egyre csak azt hajtogatta: „Ajtómon van egy lyuk, — ki mondja már, hogy: kukk!,, Tekintse meg áruházunk különlegességeit KE PETS TESTVÉREK szabók Mátészalka és Kísvárda. u. m. női és férfi trench-coahtok, autó-, soffőr- és kocsis-ruhák nagy választékban és olcsó árakban.
