Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-08-12 / 33. szám
1928. augusztus 12-én, *f«imáit Cs KÉREG 3-ik oldal. Bizony e tekintetben szomorú példákat láthatunk napjainkban s ez is egyik oka, hogy a legsürgősebben uj lelkészválasztási törvényre van szükség. Az értekezlet kimondotta, hogy a felsőbb hatóság is áthelyezhesse a lelkészeket, ha jelenlegi szolgálati helyüknek megfelelni nem tudnak, vagy nem akarnak. Alapos eszmecsere folyt még a gyülekezeti tagok fegyelmezése s a belmissziói munka törvény- tervezete körül, — végül elfogadtatott néhány indítvány, amelyeknek előterjesztői Oroszlán Sándor, Rehó Gyula és Kelemen Gyula lelkészek voltak. A kör tagjait a nagy- és kis- lónyai lelkész-családok látták ven- déqül, szives szeretettel. (Klmn) Pataki diákok találkozása. Ritkán kerül olyan nevezetes dátum egy ember, illetve egy család életében, mint volt augusztus hó 5-ike, vasárnap. Lánczy József, a beregi egyházmegye köztiszteletben álló esperese ekkor ünnepelte születésének, — csarodai működésének 30 éves és lelkészi pályájának 42 éves évfordulóját; ugyanakkor volt szeretetre méltó feleségének is neve- napja. Ez a kivételes nagy alkalom még csak nőtt súlyában emelkedet ; fényességében azáltal, hogy ugyanakkor gyűltek össze Csarodán, az esperes szerető házánál azok a vén diákok, kik ezelőtt 42 évvel nyertek lelkészi oklevelet Sárospatakon. A szűk családi keret lassanként — szinte önmagától — mind jobban és jobban kitágult s akik ott voltunk, Doldogan tapasztaltuk, hogy itt együtt I ünnepelt a család, a diák-társak, az egyházmegye s a világi társada- om igen sok előkelő, vezető embere. Az ünnepség hangulata? Minden olyan meghitt, egyszerű és közvetlen volt, hogy hangulatfestésre vállalkozni sem merek, — azért csak száraz tényekkel irom le annak lefolyását. Délelőtt 10 órakor templomba vonult az ünneplő sereg, hol Lánczy József esperes imádkozott s Csatáry Jenő jándi lelkész prédikált magávalragadó erővel, A templomba vonuló és távozó palás- tos lelkészeknek, világi előkelőségeknek a levente fiú és leány csapatok állottak sorfalat. Istentisztelet után az esperesi lakásban gyülekeztünk, hol az üdvözlések során a következő személyek és megbízottak köszöntötték a meghatódva álló, ezüst hajú esperest; Dr. Kozma György főszolgabíró a járás és a vármegye,- Dr. Gulácsy István ny. alispán, egyházmegyei gondnok az egyházmegye,- Orosz Sándor s, lelkész a presbitérium,- Csörghe Zoltán főjegyző a község,- egy magyar ruhás leány az iskolás növendékek nevében. Kedves volt Dr. Rácz Lajos sárospataki akadémiai igazgató beszéde, ki az Alma Mater részéről üdvözölte a volt tanítványt és végül Szász Jenő oki. tanár köszöntése, ki az Alt. Tanítóegyesület részéről fejezte ki ragaszkodását. Az ünnepelt minden üdvözlést külön köszönt meg, de alig tudta lecsendesiteni a jóleső, boldog érzések hullámzását akkor, mikor a presbiterek könnyes szemekkel nyújtották át ajándékukat: egy drága, aranykötéses bibliát. Következett az ebéd. A 40 terítéket számláló, barátságos asztalok mellett külön csoportban helyezkedtek el a találkozóra összejött pataki diákok. A vendéglátó házigazda emelt elsőnek poharat ki éltette a kormányzót s azután vendégeit üdvözölte. Majd e sorok irófa köszöntötte a találkára összegyűlt vén diákokat az egyházmegye lelkészei nevében. Beszédében csodakaptárnak nevezte Patakot, mely évről-évre értékes rajokat bocsát a református egyház szolgálatára. Szavaira Dr. Rácz Lajos akadémiai igazgató adott — a kartársak részéről — fordulatos, lebilincselő választ, egyúttal jókívánságát fejezve ki a házi gazda és kedves felesége iránt: egyiknek születésnapja, másiknak nevenapja alkalmával. Később a kerti fák árnyéka alá telepedett a társaság, hol pipaszó mellett elkövetkezett a régi cimborák évődése, a szivek melegedése egy félszázados barátság tüzénél s a fák lombjai között lassan elmosódó kedves emlékek fátylai lengettek tova. Itt a vezérhangot Sebők Lajos kedves bátyánk vitte Nyiracsád- ról, kinek aranyos humora elfeledtette, hogy ezüstös hajak, sok vihart látott atyák társaságában vagyunk. Lelki áldásokban gazdagabb lélekkel távoztunk el, a pataki diákok is elbucsuzkodtak, — megcsókolták egymást... a viszontlátás reményében. Az ünnepség színhelye ? íme lásd. Vendégváró, barátságos szobák. Öreg kényelmes bútorok, miknek társaságában azt érzed, hogy itthon vagy. A sarokban öblös pipák sorakoznak, az ablakokban muskátli virág s itt is, ott is egy elejtett rózsa. Biblia pihen a kis asztalon s ott a falon, sárguló fényképek társaságában hegedűk és gitár. Alattuk üldögél s elméláz a régi gazdájuk: fehér haján, jóságos arcán rögtön láthatod, hogy mindig a gondviselés árnyékában ült. Valamikor zsinóros dolmányban ott állt egy kis lány ablaka alatt s az ő szivét tolmácsolták a most hallgató muzsikák. Most?... Kedves, jó gyermekek, csöpp unokák csengő kacagására rezdülnek a hurok. Levendula-illat engedez körül s valahol a másik szobában valaki halkan dudol egy régi dalt: „Hej Istenem, az idő, íogy eljár, — Cserebogár, sárga cserebogár!“ Esperes Ur! Tisztelegnek a közkatonák : éltesse sokáig az Isten !..' Kelemen Gyula. Petőfi-fa. Nagyar, augusztus hó. Az eltűnő nap megegyszer visszatekint a föld peremére. Sárgás sugarai megbotlanak a magas, kiemelkedő hegyekben s az égre néző fákban, mintegy mégegyszer mutatják Istennek csodás teremtményeit. Vad tülkölés hangzik. Kiváncsiak tömege rohan a nagy szenzációt, az oldalkocsis-mo- torbiciklit megnézni. Lassú tempóban halad a nem neki szánt görös utón. A gyermekek óriási raja követi a ritkán látott, csoda-számba menő jármüvet. Majd meglassít az ódon, rozzant hídon, mely a falut körülfolyó szerény kis folyócskán vezet keresztül s gyermekeként szolgál ama hatalmas folyónak, melyet a magyar ember ma is magáénak érez. A hid inog ám, azért átengedi az ismeretlen utasokat. A kiváncsiak tábora elmaradf Az Eesedi-láp szabályozás nyitja és jelene. Irta : Péchy László m. kir. kormányfőtanácsos, az Ecsedi-láp Lecsapoló Társulat igazgató főmérnöke. H. Mivel a magán haszon, a közjó elébe tétetett és sem eszközök, sem erő nem használtatott a törvény keresztül vitelére, igy maradt az ecsediláp is régi állapotában, amihez hozzájárult, hogy gróf Károlyi Ferenc 1758. évben meghalt. Az évenként hatszor is kiönteni szokott Szamos folyó szabályozását, az 1770. évtől kezve igen hevesen szorgalmazta a magyar királyi helytartó Tanács s miután a Szatmár vármegyéhez leküldött felső rendelkezéseknek a malomgátak kihányása, a rekeszek kiszedése és a szabad folyást gátló törzsököknek a folyóból való kiemelése eredményre nem vezetett, 1774. évben Gróf Károlyi Antal, Ferencnek fia a Szamos szabályozásához Szatmár és Szabolcs vármegyékre kiterjedő királyi hatalommal — biztossá neveztetett ki. Beszereztettek a gépek, melyekkel a viz medréből a tőkék felhúzhatok, a fák gyökerestől kiszakgathatók, törzsökök, cövekek viz alatt elfürészelhetők s a viz alatti sziklák széjjel hányhatók lettek. A királyi biztos erélyes intézkedései folytán ezrekre menő emberrel és költséggel láttak a Szamos folyó medrének kitisztításához s bár a cél teljesen nem éretett el, azt azonban elérték, hogy a Szamos folyó Erdély határától a Tisza folyóba való betorkolásáig hajózhatóvá tétetett. Gróf Károlyi Antal inkább közelített céljához az ecsediláp lecsa- polásával, ki az 1776-ík évben, a lápnak alsó részét Szamosszegtől— Kocsordig járatlan utakon hajókázva személyesen megvizsgálta 1777. évben a kiküldött Suchodolszky Antal mérnökkari kapitánnyal Zanathy Antal, Zimán Ferenc és Mezey Cyrill földmérők által felmérette s a lecsa- polási tervet elkészíttette. Miután a Kraszna vízfolyásának legnagyobb akadályait, a saját olcs- vai vízimalmát és gátjait leromboltatta s katonai és fiskusi segítséggel a Horváth és Lónyay családok sza- mosszegi határban volt malmait és malom gátjait a Kraszna mederből kitiszüttatta, a következő évben a Szabolcs megyéhez tartozott szamos- szegi határban a meczezenzőfi árkon a Kraszna vize lebocsátásának munkáját megkezdette. A Kraszna folyó medrét 1—2 öl szélességben és 5 láb mélységgel kemény földbe ásatta s régi ágyát a csaholyi tóig, onnan az ecsedi nagy tóig s azon túl az ecsedi vár melléki néhai Gróf Károlyi Ferenc régi vájásáig, a bele hullott fáktól, továbbá a nádtól és kalakántól kitisztittatta, egreseken, csérét és sajt lápokon keresztül az ecsedi várig csináltatta meg. A munkákat a vármegye által kirendelt emberekkel végeztette a gróf, de naponta a munkások a gróftól 5 garast kaptak. Úgy a munkásoknak adott pótlék, mint a felvigyázó személyzet által felhasznált termények s alkalmazott tisztviselők fizetése az 1778-ik évben 16.593 rénus forintba került a Grófnak. Az 1779. évben a munka folytatattott 's egész Do- mahídáig elkészült a Kraszna medre, az említett 2 öl szélességben. A láp a kitisztított és kiásott medrén egész hosszában, ladikkal járható lett és emlékezetet meghaladó idők óta hasznavehetetlen sok terület, hasz- navehetővé tétetett. így elkészült a Kraszna vezetésére készített csatorna, Domahidától a szamosszegi Éghidjáig 30655 folyó öl hosszban 60591 köb öl földmoz- gósitással. A Mezey Cyrill terve alapján Oköritó község határában az úgynevezett vármegye zsilipjénél keresztül a lápon vezettetett egy csatorna Ecsed vára felé. A további esztendőkben is folytatta Mezey Cyrill a vármegyék erejével, a csatornák szélesítési és tisztítási munkálatait, mert a többszöri áradások beiszapolták és megrongálták a csatornákat. 1785. év tavaszán TI. József császár, a megyék főispánjait hivataluktól feloldozta s helyettük királyi biztosokat nevezett ki. így Szatmár vármegyének a folyóvizek szabályozása körüli hatalma megszűnt s ezzel az ecsediláp megkezdett szabályozása megszakadt s teljes egy századig szünetelvén a munkálat, a régi elvadult állapot lett úrrá az ecsedilápon. A tűrhetetlen állapotok megszüntetése okából a vármegye újból hozzá kezdett a Kraszna meder tisztításához s részben egy felvett kölcsönből, részben az érdekeltekre kivetett hozzájárulásokból, kitisztittatta a Kraszna medret beömléstől felfelé a börvelyi határig s Domahidától lefelé a kálmándi határig, az 1882—1885 évek között.
