Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-08-12 / 33. szám
4-ik oldal. MilMÉitsBEiee 1928. augusztus 12-én. neki támaszkodva a hid karfájának, nézik a hatalmas porfelhőben elvegyült, előttük megfoghatatlan csodaszerszámot. A bicikli tovább halad, majd egy merész kanyarodással jobbra tér és egy pár pöfögés után megáll a múltra visszaemlékeztető, szent ereklyeként őrzött fánál, a Petőfi-fánál. Az utasok leszállnak, kutya csaholás fogadja őket s a közelben levő kis tanya komondorja jelzi gazdájának az idegeneket. Az ut mentén hajló akácsor, hátul sárguló zabtenger hullámzik s a végtelenbe nyúló horizonton zöldelő fák közül a mármarosi bércek emelkednek. Itt áll körül-kesritve a nevezetes la, óriás itörzsében amputálva, mutatja az idői az elsorakozott évek számát. Koronáján díszelgő, megbámult kis tábla jelzi az emléket, hirdeti a nagy nevet. Hirdeti és őrzi emlékét az ifjúság költőjének, annak a nagy költőnek aki nem csak lélekkel irányította s irányítja a magyar haza gyermekeit, hanem tettel is. Ez a költő volt az, ki eljött szerény szülőföldünkre, hogy „nyári napnak alkonyatánál megtekintse a Tiszát ott, ahol a kis Túr siet beléje.“ Itt állt s elmerengett a természet szépségében, ami végig kisérte életét és gyönyörködtette lelkét. Ez az a hely tehát, hol nőtt e nevezetes fa. Most pedig Te hozzád szólunk ős tölgy: „Óh te dicső öreg fa! Láttad az idők múlását; láttál jobb időket. Most te is megcsonkítva állsz, megmaradt ágaid is száradó félben. Talán a reménytelen jövőért keseregsz? Talán az elfásult lelkek közönye bánt? Oh ne félj. Növeld ki lemetszett ágaid s lombositsd be törzsedet, mert a hit él, a karok izmosodnak s lesz még egyszer kikelet s magyar dal fog hangzani Kárpátoktól a kéklő Adriáig“. B. L. Mnrgflcs Uinta is nítál a fehér- gyarmati járás jegyzi egyesületénél műsoros táncmulatságán. A fehérgyarmati járás jegyzői egyesülete országos árvaháza javára Fehérgyarmaton augusztus hó 18-án, este fél 9 órai kezdettel a Kaszinó nagytermében műsoros táncmulatságot rendez. A műsor gondosan válogatott nívós számokból áll s fénypontja Murgács Kálmánnak, az országos hirü dalköltőnek vendég- szereplése. Részletes műsor a következő: 1. Prolog: Preczner Magduska. 2. Az előkelő utas. Karcolat egy felvonásban. Szereplők: Szakállas ur Gachályi Béla, Urinő Kirnbauer Ilonka, Fiatalember Bojtor Gyula, Kisasszony Megyery Hajnalka, Öreg paraszt Tóth Ferenc, Vigéc Majoros Rezső, Kalauz Magyar Nándor, Csendőr Bihary Endre. 3. Magyar nóták. Murgács Kálmán. 4. Magyar tánc motívumok Bakó László. Szünet. 5. Magyar nóták. Murgács Kálmán. 6. Magyar szóló. Megyery Blanka. 7. Dávid kontra Góliát bohózat egy felvonásban. Dávid Samu Misky Károly, Góliát Ferenc Székely Lajos, dr. Klein Szabó Kálmán, dr. Nagy Magyar Nándor, Az asszony Kerekes Pöszike, A biró Somogyi Zsigmond, A jegyző Bojtor Gyula, Szolga Bihary Endre. Rendezők: A járásbeli jegyzők, aljegyzők és gyakornokok. Politika és bajuszviselet. (Ketten beszélgetnek egy kávéház kerek márványasztala mellett.) Dr, Fölényes: Ö az az ember, aki mindent a legjobban tud a kávéházban. Ellent mondani senki sem mer neki. Most a Timest olvassa, kényelmesen elnyúlva székében. ... Érdekes . . . A másik: Egyszerű kis ember. Ezrével látható mindenütt. Minden szava, mozdulata, tökéletes viszhangja a Dr. Fölényesének. Iskolázottsága olyan, mint a Dr. Fölényesé és éppen az bosszantja legjobban, hogy mégsem tudja ezt úgy felhasználni, mint ő. Ha dühös is Dr. Fölényesre, azért feltétlen tisztelője. Félénken megszólal. . . Mi az érdekes ? Dr Fölényes: Ma reggel a borbélyomnál olvastam, hogy a bajusz-viseletet csak az egyéni ízlés szabályozza. A másik: Ez természetes is. Dr. Fölényes: (gúnyosan) Ajánlottam már magának, hogy véleményt csak akkor nyilvánítson, ha azt senki sem hallja. A magyarok bajusz- viselete és a politikai helyzet mindig szorosan összefüggött. A másik: (hitetlenül rázza a fejét) Dr. Fölényes: (nyugodtan) Ide figyeljen. Mi volt 1848-ban a politika? Kossuth Lajos. Mindenki Kossuth-sza- kállt hordott. A kiegyezés után a büszke magyaros érzés vett erőt rajtunk. Kipedert magyar bajusz jött divatba. Megkötöttük a hármas szövetséget, bajuszunk átalakult Vilmos-csá- szár bajusszá, mert sok reményt fűztünk hozzá. Majd hirt hallottunk egy angol úrról, ilyen okos ember, olyan okos ember, levágattuk a bajuszt rövidre. Háború után a külföldön járó magyarok tanácsosnak látták leborotvál- tatni a bajusszukat, így nemzetközivé váltak. Most a dús, szájbalógó bajusz a divatos. Fóka-bajusznak nevezték el ezt a viseletét. A másik: (boldogan közbevág) Ez mind szép, de a fókákkal csak nem vagyunk politikailag kapcsolatban? ! (most ő néz gúnyosan Dr. Fölényesre.) Dr. Fölényes: Nem! Ugyan maga sokat tanulhatna tőlük, mert okos állatok. (Hanyagul) Azt a bajuszt amit most hordunk, az olaszok hordják. (Elfordul a másiktól és beletemetkezik megint az újságjába.) A másik: (csendesen ül a székén, még maga sem tudja világosan, hogy miért, de elhatározza a bajusz növesztést, szájbalógósra.) Furulyusz. ELADÓ háromszáz kiló do hány zsineg fele uj, fele 1 éves GACSÓ LÁSZLÓNÁL Fehérgyarma t. 200—300 métermázsa elsőrendű lucernaszénát, vagy lóhereszénát kövesut mentén, vagy préselt állapotban megvételre keres. MÁNDY URADALOM Nyírbátor. 32—35 Köszöntő. (A 42 évvel ezelőtt Sárospatakon végzett theologusok csarodai találkozóján elmondotta : Kelemen Gyula.) Mélyen tisztelt Asztaltársaság! A debreceni és pataki kollégiumnak hírét a legutolsó falusi ember is ismeri s nevét boldog önérzettel ejti ki minden kálvinista magyar. Mindkettő a magyar művelődés történet legszebb objektuma s a református egyház legragyogóbb gyöngye, melyeknek tüzében évszázadok vihara és dicsősége sugárzik. Ez a két áldott, csodakaptár évszázadokon át rajokban eregette a magyar nemzeti művelődés vezérmunkásait, kik egy egész életen át letörülhe- tetlenül hordozzák magukon az Alma Mater szent és sugárzó, anyajegyét. Ezelőtt 42 évvel is kirepült egy kicsiny raj a magyar Heidelbergből, hogy vállán fekete palásttal s á palást alatt „á lelki vitézkedés fegyvereivel“ szolgálja a hitet, a tudományt s akár eldugott falukban, akár villanyfényes városokban megbízott követe legyen a Krisztusnak. Hányán voltak, merre mentek és hová lettek — én nem tudom; én csak annyit tudok, hogy mindnyájan hívek valának s nagyok és pél- dátadók a szeretetben. Ez a találkozás is mi lenne más, mint az Alma Mater tündöklő anya- jegye, a kartársi szeretet megható dokumentálása ?! Mint a debreceni Kollégiumnak volt növendéke s e nagy, szellemi családnak együttérző tagja, meghatódva állok ez egymást felkereső szeretetnek fénylő sugarában s tele pohárral és tele szívvel köszöntőm a pataki vén diákokat. Méltóztassanak ezt megengedni nekem, anélkül, hogy — mint az asztaltársaság fiatal tagja — a magam számára mentséget s köszöntésemhez jogcímet keresnék. De ha már jogcímről van szó, legyen szabad megemlítenem, hogy e beregi egyházmegyének vagyok szerény lelkésztagja és tisztviselője s mint ilyen: lelkésztársaim nevében szíves szeretettel köszöntőm a körünkben találkozó pataki vén diákokat. Kívánom, hogy e rövid idő alatt is érezzék jól magukat itt a beregi földön, ebben a szerény hajlékban s a régi emlékek fényénél, a régi barátság tüzénél felmelegedett sziveket áldja meg az Isten gazdagon. A testvérek köszöntik a testvéreket. Minket nem választhat el az idő és a hely, mert mi mindnyájan egy eél szolgálatában állunk: hősi elszántsággal készítgetjük elő a lelkekben Krisztus királyságát, azt a boldog prófétai időt, amikor sötét, szomorú éjszaka után feltámad a diadalmas reggel. Ugy-e az éjszakában semmi sem látszik, — legkevésbé a harmat ?!... Csak nedves a föld, a fa, a fü, a kő, mintha ezer meg ezer könüy áztatta volna még. De ha felkél a nap, millió gyémánttal van tele hintve a csillogó mező. Minden hárma teseppből egy egy parányi nap lesz, — csupa fény, csupa tűz ... Most, a nagy magyar éjszakában még széttekinteni is alig tudunk, alig merünk. Most nedves a föld, a fü, a kő, a fegyverek, a fejfák, mintha egy óriási magyar sirás áztatta volna meg könnyeivel, — most minden magyar lélek egy fénytelen könnycsepp. De mi, — a lelkek pásztorai — tudjuk, hogy ha egyszer megjelenik látóhatárunkon a fölkelő nap, a Krisztus: minden magyar lélek diadalmas szépségbe öltözködik és gyémántmezővé lesz a nagy magyar puszta. A fölkelő nap számára mi készit- getjük elő a megfáradt magyar lelkeket s ebben a szolgálatban egymás terhét hordozó testvérek vagyunk. — Azért a debreceni fiatal diák köszönti a pataki vén diákokat s társai nevében Isten gazdag eredményeivel de már lehajtott fejjel ballag a hajnalpir, a reggel fényessége felé. Legyenek áldottak a meghajlott, ezüst koronával koronázott fejek s életük még nagyon sokáig legyen drága ajándék családjuk, egyházunk és némZetünk számára!...
