Szatmár és Bereg, 1928 (8. évfolyam, 20-52. szám)
1928-07-15 / 29. szám
Mátészalka, 1928. julius 15-én. Ara 20 fillér. Vili. évfolyam 29« szám. mn&tmsBm 3 ti: ÉS PGui » i r\/-vi/ iMHQMUMí_i^II ES KÖZGAZDASÄGI HETI LAR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mátészalka, Horthy Miklós-u. 8. Telefon 38. Postatakarékpénztári csekkszámla : 54003. Felelős szerkesztő: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR Kiadja: „Szatmár és Bereg“ Nyomdai és Lapkiadó Részvénytársaság. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij s Félévre 4 P 80 f. Negyedévre 2 P 40. Dr. Boremissa Tibor szatmári püspök. Erdélyi véreink magyarságánál csak egyet gyűlöl jobban az oláh, a vallásukat, az egyházukat. Helyesen sejti, hogy a lelkek vallásos hite és az egyházhoz való ragaszkodása az örök isteni igazság nevében örökké tiltakozó vétót kiált a rablók és fosztogatók felé. Nem a nagy adókkal, még nem is a földrablásokkal vél az oláh halálos sebet ejthetni a rabigában tartott magyarságon, hanem a lelki béke és kultúra nemtőjének, az ottani egyházaknak gúzsbakötésével, kiirtásával. Ezért hallhattuk az elmúlt tiz éven át, hogy a vergődő erdélyi magyarság jajjkiáltásai között legélesebbek azok a sikoltások, melyeket egyházaik gyötörtetései miatt hallatnak rabvéreink. És e gyötörtetéseket, az egyházak ellen pokoli fantáziával kieszelt kinzatásokat mindig első kézből kapják az ottani lelki- pásztorok, ezek közt is első.kül az egyházfők, a püspökök. Ördögi intencióval alkalmazza az oláh kormány Krisztus igéit: Megverem a pásztort és elszé- lednek a nyáj juhai. És tiz év óta verik a pásztorokat, a főpapokat és hogy még sem tudják őket „megverni“, leverni, ez a pásztorok és püspökök Krisztustól kiválasztott nagy lelkének mártirerején múlik. Az őskeresztény korok mártírhalálaira emlékeztető mártiréletek biborlanak odaát egy-egy főpapi talártól letakartam A mártiréletek között is kimagasló mártiromság volt a szatmári püspöknek, dr. Boromisza Tibornak püspök-élete. Sokszoros mártiromság. Mártír volt, mint magyar, kinek látnia kellett, mint tapossák meg oláh bocskorok az erdélyi magyarságot. Mártír volt, mint kathólikus pap, kinek látnia kellett, hogy a kereszténység nevével visszaélő balkáni csőcselék, mint tapodja lábbal a legszentebb keresztény erényeket, az élet megbecsülését, a magántulajdon szentségét, az egyház tanitójogát. Mint püspöknek tapasztalnia kellett, mint pusztulnak el az oláh törvények csapásai alatt a keresztény-kultúra várai, az irgalom hajlékai, miket 125 év alatt a szatmári püspökök létesítettek fejedelmi bőkezűséggel, önmegtagadó áldozatossággal. Az oláh megszállás tiz év alatt elpusztított mindent, mit a szatmári püspökök 125 év alatt a katholicizmus, a vallásos élet és a magas kultúra emelésére teremtettek. így e tiz éves vandalizmusnak minden borzalma Boromisza lelkét gyötörte legelsősorban. De össze nem Toppantotta. Sub pondere ereseit palma. Az ő nagy lelke e gyötrelmek következtében nagyobb lett, mint diadalmasok lelke. Szent lett. A szentek glóriáját fonta feje köré a türelem, a megaláztatás, a szívfájdalom, a töviskorona és az életkereszt. Nem a szenvedés ölte meg, ez nem birt vele. A szenvedés gyarapította éveit. Meghalt Is/en akaratából, az élet törvénye szerint, mely mindenkinél a halálban végződik. * * * Boromisza Tibor 1840 julius 17-én született s 1928 julius 9-én halt meg. E két dátum közé eső 88 év alatt magasan Ívelő pályát futott meg. Mint kalocsai kanonokot nevezte ki a király szatmári püspökké 1906 szeptember 30-án. A püspöki székben eltöltött 22 év alatt első 12 esztendejében tömérdek intézményt létesített Szatmáron és az egyházmegyében. Templomok, iskolák, nevelőintézetek, alapítványok hirdették áldozatkészségét. Püspöksége második felében aztán mindentől megrabolták az oláhok, amihez csak hozzáférhettek. Négy év előtt, 1924 őszén még csonka-magyarországi 16 plébániáját látogatta végig a nagy püspök. Ez útja után ágynak esett s a lábait megtámadó trombózis nem engedte többé fölkelni. Azonban betegágyában is megtartotta teljes szellemi frisseségét. Mindenről referáltatok magának, mindent maga‘intézett s irt alá. Az elmúlt hét péntekén tüdőgyulladásba esett s háromnapi szenvedés után visszaadta nemes és nagy lelkét Teremtőjének. Felbontott végrendelete ezelőtt két évvel kelt és e szerint vagyonát négy részre osztva hagyományozta el. Egy negyedrészt testvéreinek és háromnegyedrészt egyházmegyéjének, a jóléti és kultúrintézményeknek hagyott. Temetése csütörtökön, julius 12-én délelőtt ment végbe óriási részvét mellett. A szertartást öt főpap részvételével Majláth Gusztáv püspök végezte. Csonka- szatmárvármegyéből Székely Gyula püspöki helynök vezetésével népes papi küldöttség vett részt a nagy püspök temetésén. Les25~@ fiát „Irodalmi Egyesület?“ — A „Szatmár és Bereg“ sorozatos cikkeihez hozzászólás — Már a két oldali aposztrofálás megtiszteltetése miatt is szólok hozzá — előre jelzem — azzal a gondolattal : bár ez legyen a kezdeményezéshez az utolsó hozzászólás. Szükségessége vitán felüli. Ha régi vármegyénk közigazgatási, gazdasági, kereskedelmi életéből valami átmenthető volt, ami a reorganizáláshoz szükséges, szinte érthetetlen, rrként hanyagolhattuk el kultúránk megépítésének e gránit-oszlopát megyei közéletünkbe beépíteni: a Kölcsey szellemének és vele az irodalomnak ápolását akkor, a mikor any- nyira hangoztatjuk a kultur fölényt ? Az a név, a melynek örök csengése és visszhangja van, minden magyar lélekben, a szellem, a mely naponként ott zeng-zug, panaszkodik és imádkozik, régi dicsőségünk tüzében s szakgató fájdalmaink könnyében szorongat ezer meg ezer lelket, hogy maradhatott szellemi emlék nélkül abban a vármegyében, amelyből fellángolt s a mely „hajh, bűnei miatt“ megszakgatott, de él csonka törzséhez ölelve még másik két megtépett testvérét, áll itt három ország határában, mementónak múltra és jövőre ? A szegényes oszlop mellett, amely ott búslakodik a csekei ref. temetőben az irodalmi egyesület volt hívatva Kölcsey vármegyéjében őrizni és ápolni e név és e szellem kultuszát. És mi égető-tüzes fájdalmaink közt erről eddig elfeledkeztünk Pár éve megnéztem bus sírját s akkor a csekei ref, templomban nagy haA Nemzeti Színház művész-csoportja mátészalkai vendégjátékán bemutatja az IGAZI PASSIÓT és az IGAZ TÖRVÉNY című falusi idillt RÓZSAHEGYI KÁLMÁNNAL Julius 17-én a IPAROS SZÉKHÁZ színpadán. Jegyek a „Szatmár és Bereg“ könyvesboltjában. tűm ayi ? zahas szomorúságomban, — hogy mi magyarok igy tudjuk megbecsülni azt, akinek Hymnuszát mint a magyarok nemzeti imáját ösmerik az egész világon, millió magyar sírva-könnyezve énekli s külföldön is ünnepélyes alkalmakkor ének- és zenekarok zengik, harsogják — ezet mondtam hazafias bus keserűségemben: „ ott a Hymnus, panaszos, síró imája a csekei ref. temetőben, -— a ti temetőtökben — pihenő szentnek, — akinek sírja felett pantheont kellett volna építeni e könnyező nemzetnek, s aranyszobrot addig, míg el nem rabolta tőlünk északnak, keletnek, délnek és nyugatnak halottfosztogató népe földjeinkkel városainkkal együtt aranyainkat is..." A keserű szavakat ugyan csak az ünnepélyes istenitiszteletre összegyűlt Tiszahát népe és a némi részben érdekelt s nagyrabecsült Kölcsey család tagjai hallották; viszont szomorú tény, hogy még ma sem, az ősi magyar világ kultuszához való visszatekintgetés szomorú napjaiban sem történik felülről semmi a csekei temető árva, szegényes Kölcsey oszlopa körül!... S mi szatmáriak is csak most ébredezünk, hogy legalább a mi megvan, azt két kézzel ragadjuk meg. Kosa B. barátom helyesen tudja: még áprilisban írtam a mi kedves, agilitásáról ismert szerkesztőnknek az irodalmi egyesület alakításáról. O udvar» — raifa ! — akknr
