Szatmár és Bereg, 1926 (6. évfolyam, 3-50. szám)
1926-04-25 / 18. szám
2:I afdal SZATMAR és BEREQ 1926. április 25-én. pozitív eredményre mindaddig nem jöttek rá, még Rappaportné hőse Rosenfeld Frigyes, a Ganz, Friedländer és Spiegel fakereskedő cég volt tisztviselője rá nem vezette az ügyre a nyomozó hatóságokat. Ebben az ügyben először Marton csendőrfőtörzsőrmester, Jakab csendőrrel vezette le a nyomozást szép eredménnyel, maja Darabos József pénzügyőri főbiztos folytatta le eredményesen. Ezek szerint 16 hordó szesz jött át Szatmárról. (32 hektoliter.) Tiz hektoliter azaz 5 hordó Biharkeresztesen maradt és csak 11 hordó azaz 22 hektoliter lett a Ganz, Fried ander és Spiegel cégnél kiraktározva és onnan Rosenberg Menyhért udvarába beszállítva. Ebből a 11 hordóból négy hordót Weisz Miklós vett át, mig Rosenberg csak egy hordót ismert be. Tizenkét hektoliternek, azaz 6 hordónak pedig nyoma tűnt, amiről a bűnösök egyike sem akar tudni. Mindemellett a nyíregyházi pénzügyigazgaióscg a gazdanélküli 6 hordó szesz után járó bírságot és adót Rosenberg Menyhértre ró- ta ki. Különben a pénzügyigazgatóság bűnösség szerint a tettesekre a következő adót és bírságot szabta. Glück Áronra 404 millió, Breirre 286 millió, Rosenberg Menyhértre 175 millió és Weisz Miklósra 100 millió koronát. Eddig még csak Rosenberg Menyhért fizetett 25 és fél millió koronát. Az ügynek további folytatása a nyíregyházi ügyészségen lesz. Szilvássy József fodrász-terme (Iparbank épület) figyelmes és pontos kiszolgálással női hajmunkák készítését, színházi fodrászatot,masz- kirozást műkedvelőknek szakszerűen elvállal. Kisdedóvás. Irta: Fejér Lajos tanár. Szépen fejlődő helységünk uccaso- rorain serény munkával gyorsan halad a fásítás és tele lesz a város akácfavirággal, hársak illatával, ju hatok, platánok enyhe árnyékával... semmi kétség, igy lesz ez — idővel. Az a szerető godoskodás, mely községünket a városfejlesztés irányában céltudatosan viszi előre mintha megfeledkezett volna, vagy elodázha- tónak Ítélte volna egy olyan intéz- mánynek korszerű létesítését, melynek a már meglévő egyebeken kívül előfeltétele a pormentes levegő, a pázsit és a sok jól árnyaló sürü lom- bu fa, valamint az állandó virágzást elősegítő különfojta cserje A munka zajától hangos fejlődésben, sajnos bármerre is tekintsünk, nem látunk olyan irányú előmunkálatokat, ame lyek a köz igényeit kielégíteni akaró gyermekkelt megvalósítására engednének következtetni. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a testi, értelmi és erkölcsi nevelés fundamentumát rakja le az, aki e célra városunk részére tőkét tartalékol, központi fekvésű tágas területet szerez, azt bekeritteti, az óvóépületének helyet jelöl ki s ez előtt a délre nyíló területet U alakban lombfákkal beültetteti; a kerítések mentén az állandó virágzást különfajta cserjék telepítésével elősegíti: az olyan kulturális cselekedetet visz véghez amelyhez hasonló pl. Angliában, Németországban stb már több mint száz esztendeje minden helységben megvalósult Mivel a kisdedóvás kérdéséről van szó, nyugodt lelkiismerettel az arra illetékeseknek nem lehet azt felelni, hogy azt megtehette a mindent meg. Breier a Ganz, Friedländer és Spiegel cég tisztviselője a cég címére érkezett vagont kiváltotta. R senberg Menyhért az udvarába hrlyezte, kivéve négy hordót, amely Weisz Miklós borkereskedő udvarában lett téve. Ez eddig nagyon jól ment s bizonyára jól is jövedelmezett. De történt, hogy Breier és Glück vagy talán az egész konzorcium között — bizonyára nagyobb haszon végett — nézeteltérés támadt. Így azután a negyedik szállítmány már nem Ganz, Fried'änder és Spiegel címre érkezett, hanem Friss fuvarozási vállalkozó címére. Természetesen ez a szállítmány is, mint a többi Biharkeresztesnél lépte át a határt. Ez a negyedik szállítmány valahogyan nem a legszerencsésebben járt, mivel Biharkeresztesnél tolatásközben a fa közül kandikálva zökkent elő a szeszes hordó. Az ottani vámőrség ezt látva, a szeszes hordókat kirakatta s a fát Mátészalkára tovább engedte. — Glücköt persze cinkosai, akik ezt valahogyan megtudták, értesítették, így aztán mikor a fa Mátészalkára megérkezett, nem volt, aki kiváltsa. Friss tagadta, hogy ő fát rendelt volna. A vasúti főnökség igy Mátészalkán a fát, a vámőrség pedig Biharkeresztesen a szeszt elárverezte. Itt kezdődött azután, hogy úgy a csendőrség, mint a pénzügyőrség most már figyelni kezdte a dolgok efajta menetét. De semmi Vakság. Irta: K. Szabó Károly (Hodász). — A „Szatmár és Bereg“ eredeti tárcája. — Két nap feküdt eszméletlenül a kórházban, ahova borzalmasan összeégett testét beszállították. Az égő istállóból akarta kiszabadítani teheneit, melyek keservesen elnyújtott bőgéssel hívták a mentő kezeket. Berohant az égő ólba és ottrekedt ő is. De életben maradt. Két nap múlva leugrott kórházi ágyáról és végigzuhant a padlón. Talán az a gondolat cikkázott át lázas agyán, hogy ő még mindig az égő istállóban van s menekülnie kell. Visszafektették ágyára, tejet töltöttek fogai közé, aztán újra elaludt. Másnap újra magához tért. Most már csöndesen viselkedett és gondolkozni is tudott, bár égett, fájt a teste, mintha izzó parazsakon feküdt volna. Azon gondolkodott, hogy hol van most ő. De nem tudta meghatározni és újra elaludt. A következő napon a fejét is felemelte, hogy körülnézzen. Sokszor ült fel igy az ágyában otthon is éjszakánkint s kinézett az ablakon kelet felé. Leste a hajnalt. Azonban most nem sikerült felfedeznie a leghalványabb pirkadást sem. Áthatlan feketeség fogta körül. — Sötét van, éjszaka van I — mondta magának elrekedt hangján és lehajtotta a fejét. Nem messze tőle egy másik összeégett férfi aludt mély hörgő lélekzetvétellel s ennek hallása mégjobban megerősítette abbeli hitében, hogy alvás ideje van. Ezután mindig körülnézett, ha felébredt, de mindig csak sötétséget tapasztalt, mig egy napon föl nem világosította valaki állapotáról. Egy hang szólalt meg ugyanis mellette: — Dehogy van most éjszaka Orosházi János ... de mégis, az van. Neked tényleg éjszaka van, örök sötétség s legjobban is teszed, ha bebeszéled magadnak, hogy örök éjszaka van, mert leesett a nap az égről. « — Szóval megvakultami —hör* dűlt fel Orosházi János. És napokig nem tudott aludni a kínzó gondolattól, hogy ő ezután nem láthat semmit. * Elsimultak lassan testén a se» bek és látszólag bt hegedt az a nagy seb is, amely akkor támadt lelkén, midőn tudatára jutott sze- mevilága elvesztésének. Felgyógyó* gyulása után egy intézetbe került, ahol sok hasznos dolgot megtanult: kosarat fűzni, kefét kötni, sőt még amit azelőtt a szemeivel meg nem tanult, most az olvasást elsajátította ujjat hegyével. Jó! is érezte volna ebben az intézetben magát, de egyszer elfogta lelkét a honvágy. Nem lehetett tartani. Elment haza. Otthon jött csak reá, hogy ő milyen szerencsétlen lett. Hallotta az udvarán a tehenek bőgését, a gé mes kút nyikorgását és nem láthatott semmit. Áz istállóját is most építették újjá s ő nem intézkedhetett semmiben. Felesége fáradott helyette s ő csak annyit segíthetett, hogy bent a kis fia bölcsőjét ringatta és ami legfájdalmasabban esett neki: kis fiát sem láthatta. Most vette észre, hogy idáig csalóka reménnyel áltatta magát. Egyszer ugyanis, még mikor a kórházban volt, az a hit kelt életre valamiképen benne, hogy az ő vaksága nem lesz örökös és egyszer látni fog mindent. Most keserűen jött rá, hogy ennek a reménynek nincs semmi alapja; az ő gyógyulása itt e földön nem igen következik be. Minden nap jobban-jobban erőt vett rajta az elkeseredés s igy lassan lázadozó, elégedetlen emberré változott át. Még a gondolatai is megváltoztak; szörnyű képzelődések fogták el. Kételkedni kezdett az emberekben. Azt hitte, hogy az ő gyámoltalanságát azok kigunyol- ják, kinevetik . . . Lassankint elkerülte mindenki a házát és azt kezdték beszélni róla, hogy nemsokára meg fog tébolyulni. fontoló előrelátó Anglia, a tudományt gyakorlatba átvivő, haladnivágyó Németország stb ; mert hiszen ezek az államok az óvók helviségeit azért egyesítették elválaszhatatlanul a gyermekkertekkel, mert ebben az a mélyen járó gondolat jutott gyakorlati megvalósuláshoz, hogy a természet szere- tetén keresztül vezet az ut a több szeretethez... de azért is tettek igy, mert tudatában voltak annak, hogy a testi rugalmasság és nemesitett ösztönök, vagyis a testi-lelki egészség harmóniája egyenlő a minden siker alapjeltételével: a munkabírással. Törvényhozásunk éppen egy emberöltővel ezelőtt az 1891 évi 15 te ben intézkedett a kisdedóvásról, a 3—6 éves gyermekek ápolásáról és gondozásáról, de nem állíthatjuk azt. hogy ez a gondoskodás országunk minden vidékén egyformán nyilvánult volna meg, Jellemző erre egy a béke utolsó előtti esztendejében történt eset. Az upsalai egyetemen kötött barátság Alföldünkre hozott egy svéd lutheránus lelkészt s amikor ez a község lelkészétől a gyermekkert iránt érdeklődött, az elvezette svéd barátját a falu szélére s a hatalmas akácok lombsátora alatt rámutatva a szomorúan sorakozó hantokra igy szólt: „Ez a mi gyermekkertünk..’.“ Ott is volt kisdedóvó, mint itt, ott is úgy nem működött a kisdedóvó, mint itt... Ezzel szemben el kell ismernünk, hogy kisdedóvás a nemzetiségi vidékekre tett nagy hatásán kívül ott, ahol működhetett eddig is különösen a kedélyképzése, ének, versikék, játék terén — a beiskolázásnak nagy szolgálatokat tett, de hiányzott belőle az, ami a papirosra épített kultúrából mindig hiányozni szokott: Mikor már senki sem ment hozzájuk, akkor a feleségét kezdte ki a vak ember szörnyű, gonosz*gon- dolataival: — Hiszen engemet még ez az asszony is bátran megcsalhat! Bolond is volna, ha meg nem tenné, én a vaksi szemeimmel úgy sem venném észre . . . És már meg is rögződött benne ez a felfogás. Ezután mindennapos lett köztük a veszekedés. Néha azonban Jánosnak is kitisztult az esze egy kissé s megállapította, hogy még jobban elrontotta a maga életét. * Ha megelégedéssel vette volna a sorsát, akadtak volna örömei is, már amilyenek egy vaknak lehetnek. Lassanként tájékozódni is megtanult, olyan biztos lábbal járkált udvarán és kertjében, mint aki lát. Még a szomszédokhoz is át-átsétált pipálgatni, beszélgetni. Egy őszi napon azonban igen morózus volt megint. Kigyót-békát rákiabált az asszonyára, az ebédből pedig alig evett valamit. Ebéd után elcsendesedett, fogta a pokrócot és kiballagott a kertbe a nagy diófa alatt szundítani egyet; mióta vak volt, tulhosszunak találta maga számára a nappalokat, ezért alvással igyekezett rövidíteni rajtuk. / Az ősz puha, illatos ágyat vetett
