Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1942
gatták a gyakorlóiskolát. Megfigyelési szempontjaik tanulmányaikkal kapcsolatban álltak. A 111. évesek lélektani, majd gyakorlati gyermeklélektani. a IV. évesek tanítás- és neveléstani, az V. évesek gyermeklélektani és előző évi pedagógiai tanulmányaikkal kapcsolatos szempontokat kaptak, de ezeket kiegészítették „alkalmi meg- figyelések“-kel. A II. évesek a 2. félévtől látogatták a gyakorlóiskolát. A test- és élettan órák ideje alatt ketten-ketten tartózkodtak a gyermekek között. Megfigyelési szempontjaik a gyermek testi fejlődésére és egészségi állapotára vonatkoztak. Törekedtünk arra, hogy növendékeink ne elméleti anyagot, hanem valóban gyakorlati megfigyeléseiket adják vissza látogatási naplójukban. Hetenként egyszer két IV. éves növendék tanított egy-egy félórában. Összesen 34 félórát. Egy-egy növendék kétszer tanított. Az előkészítést és a bírálatot a gyakorlóiskola vezetője végezte. Az V. évesek heti 3 órában 6 félórás tanítást tartottak. A második félévben a folytatólagos tanítást is gyakorolták : összesen 90 félórában. Egy-egy növendék átlag 5 alkalommal tanított. A IV. éves növendékek tanításai felölelték az I—II. elemi osztály tananyagait. Az V. éveseké pedig kiterjedt a hatosztályos elemi iskola minden tantárgyára. A gyakorlóiskola vezetője bemutatott 73 mintatanítást. Ebből az V. éves növendékeknek 53, a IV. éveseknek 20 félórában a népiskola tantárgyaiból. A téli időben a IV. és V. éves növendékek vasárnapi iskolát tartottak a gyakorlóiskola tanulóinak, melyre a vallástanártól nyertek előkészítést. A tanítás a gyakorlóiskola vezetőjének jelenlétében történt. Különös gondot fordítottunk arra, hogy az új tanterv szellemét a gyakorlati tanításban is megvalósítsuk. A tanítási vázlatok készítésére gondosan ügyeltünk. A rendtartási naplókat a gyakorlóiskola vezetőjének ellenőrzésével a IV. és V. éves növendékek vezették. 5. Tanulmányi kirándulások. Szeptember 25-én az V. é. növendékek megtekintették a kon- dorosi gyógynövényszárító üzemet. A kirándulást az igazgató és Korom Erzsébet tanár vezették. Szeptember 26-án a IV. és V. éves növendékek meglátogatták a szarvasi Gazdasági Tanintézet szőlészetét és a gyümölcseltartó berendezést Korom Erzsébet és Schneider Mária tanárok vezetésével. Remenyik László tanár április 16-án a IV. évesekkel megtekintette a község gyümölcsöskertjél, faiskoláját, valamint az üvegházak és melegágyak berendezését. Április 17-én a III. évesek Schneider Mária tanárral megtekintették a Misik-féle tímárműhelyt. Május 24-én tanulmányi kiránduláson voltak a III. és IV. éves növendékek Remenyik László és Schag Mária tanárok vezetésével a Petrov-féle bolgárkerlészetben. Május 31-én a IV. éves növendékek Remenyik László tanár11