Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1929

20 sen tartotta a Bethlen Gábor emlékezetére rendezett háziünnepélyt. Dec. 5-én intézetünk ifjúsága saját mulattatására műsoros Mikulás­estét tartott a nagyhálóteremben, melynek berendezését a növen­dékek erre az alkalomra maguk kihordták a folyosóra, hogy az érdeklődő külső közönségnek is módot és teret adjanak a részt- vételre. Márc. 1-én a tanítónőképző és a gimnázium közös ünne­pen fejezte ki örömét Horthy Miklós Kormányzó úr Ofőmél- tósága megválasztásának 10-éves évfordulója alkalmából. Márc. 15-én a tanítónőképző a gimnáziummal rendezett közös hazafias ünnepélyt, de ez alkalommal a tanítónőképző részéről csak a sze­replők vettek részt, mert az ifúságnak, a járványra való tekintet­tel, tartózkodni kellett a tömegben való összezsúfolódástól. Az Augsburgi Hitvallás 400 éves évfodulójának megünneplésére ismét összefogott a két intézet a máj. 29-én tartott jubilárisi ünnepélyen. Nem rendeztünk ünnepélyt, de a tanóra keretében minden, osztályban behatóan méltattuk okt. 30-án az egyéni takarékosság magángazdasági és közgazdasági jelentőségét. Okt. 22-én a villa­mos izzólámpa föltalálásának évfordulója alkalmával a föltalálónak, Edisonnak, szenteltünk egy-egy lelkes órát minden osztályban, életrajzának és munkáságának ismertetése mellett. Ünneplés nél­kül, de őszinte átérzéssel méltattuk az emberi nagyságnak ezen utolérhetetlen típusát abban a korban, midőn a közélet tele van erőszakkal harsonázott ephemer nagyságok dicsőségével. Máskor idegenből jött magvetők szaporították az intézeti ne­velés termését. Nov. 9-én és 10-én a MEKDSz, kétnapos kon­ferenciát tartott Szarvason a helybeli középiskolás ifjúság vallásos lelkületének művelésére. Előadók voltak ; Scholtz Oszkár dr., Schu- lek Tibor, Majoros Edith és Karácsony Sándor, Növendékeink résztvettek minden előadáson. Egymagában jött és kevés ideig tartózkodott nálunk, de mély nyomokat hagyott ifjúságunk lelké­ben Thaly Ida fővárosi tanárjelölt, MEKDSz-tag kétszeri — márc. 1. és máj. 3-i — látogatása, mert személyes társalgás formájá­ban legközvetlenebb módját találta az élő hit átárasztásának a rokonlelkekbe. A nevelés leghathatósabb tényezői között kell megemlíte­nünk Korim Kálmán óradó vallástanár vezetése alatt működő Ifj. Luther-szövetség és Tömörkényi Dezső tanár elnöklete alatt tevékenykedő Ifj. Önképzőkör nevelőmunkját.. 5. Tanítás és kántorképzés. A tanítás lehetőleg az állami

Next

/
Thumbnails
Contents