Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1926

Létszám és elhelyezés. A jövő kérdése kívánatossá teszi, hogy rövid visszapillan­tást tegyünk tanítónőképzőnk 10 éves múltjára. Midőn 10 évvel ezelőtt Nikelszky Zoltán akkori igazgató fáradhatatlan szervező munkája életre hívta az intézetet, az I. osztályban 44 növendék volt. A következő évben valamennyi osztály megnyittatván, az összlétszám 138-ra szökött fel. Azontúl az egymásután következő évek létszámának apadását, majd a fokozatos emelkedését az or­szág megcsonkításából, a forradalom gazdasági és socialis kihatá­saiból, a tisztviselőosztály elszegényedéséből, majd a fordulat meg­történte után a socialis viszonyok lassú javulásából lehet megérteni. 1919-ben 85, 1920-ban 92, 1921-ben 59, 1922-ben 44, 1923-ban 30, 1924-ben 41, 1925-ben 59, 1926-ban 101 volt az összlétszám, X most pedig a jövő tanévre 134 növendék van fölvéve. 1922—24. évek­ben afönntartó egyházkerület közgyűlésein gyakran hangzottak el kije­lentések, hogy a tanitónőképző nem életképes, hogy az ev. társa­dalomnak nincs szüksége rá, tehát be kell szüntetni. Az igazgató makacs kitartással hirdette a megszüntetésre törekvő áramlattal szemben, hogy a növendéklétszám ilyen megapadása csak a jelen­legi socialis viszonyok eredménye és ideiglenes jellegű. A meg­győződés biztosságával hangoztatta, hogy a tisztviselőosztály gazda­sági helyzetének javulásával a tanítónőképző növendéklétszáma a régi arányban fog megszaporodni, tehát annak megszüntetéséről beszélni nem helyénvaló és ellenkezik az egyházi közérdekkel, íme, még csak 3 esztendő telt el az ország gazdasági helyzetének jobbra fordulása óta, az intézet létszáma mégis elérte már a forra­dalom előtti legmagasabb létszámot, pedig ma még az ország intelligens társadalma gazdasági nyomorúságról panaszkodik s figyelembe kell venni azt is, hogy jelenleg intézetünk Csonka- magyarországról szerzi növendékeit. A szűkölködő ev. tisztviselő­társadalom a harmadára csökkentett ország területéről már is annyi növendéket küld az egyetlen ev. tanítónőképzőnek, mint az intéger Magyarország annakidején. Fontolóra véve, hogy a jelenlegi lét-

Next

/
Thumbnails
Contents