Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1916

ló ­nehézségekkel járó alternatívák, a párhuzamos osztá­lyok létesítése esetén, mintegy önmagáktól elesnének, mert az utóbbi esetben annyi lenne, illetőleg lehetne a tanárnők száma, mint ahány tanár van. (29. ponti) e) A párhuzamos osz­tályok kérdésé távo­labbi terv. A párhuzamos osztályok létesítésének kérdését nem mint azonnal megvalósítandó és keresztülvitelre mindenképpen érett és kellően előkészített tervet em­lítem meg, de mint ödetet sem, mert az ez ügyben eddig elmondottak — úgy vélem — eléggé indokolttá teszik a párhuzamos osztályok szükséges voltát s bár az osztályok párhuzamossá tétele az előadott indokok alapján is szükséges és megvalósítható tervnek mu­tatkozik, az ez idő szerinti létesítést a háború folytán megnehezedett viszonyok miatt késlekedő építkezés — sajnos — lehetetlenné teszi. (38. pont!) /) A párhuzamososz­tályok felvetésének indoka és célja. Hogy jelen szerény előterjesztésem kapcsán e kérdést mégis nemcsak érintem, hanem eléggé rész­letesen tárgyalom, annak magyarázatául szolgáljon azon tiszteletteljes javaslatom, hogy a párhuzamos osztályok létesítésének elvben való kimondását — már most — helyesnek és szükségesnek tartanám, hogy a megfelelő mérvű fedezet (államsegély), vala­mint ennek kapcsán az építkezési tervek elkészítése — úgy a fenntartó egyházkerület anyagi és erkölcsi erősödése szempontjából, természetesen az intézettel való vonatkozásában, valamint országos egyházunk érdekeire való tekintetből, lévén ez egyedüli tanitónő- képző-intézetünk — már az osztályok párhuzamossá tételének szem előtt tartásával történjék. E határozattal s annak megvalósításával egyház- kerületünk messze évszázadokra kiható hatalmas emlé­ket állítana a refotmáció 400 éves évfordulójának,

Next

/
Thumbnails
Contents