Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1916
— § — jobban a tanitónőképző kereteibe illeszthető be. A r. kath-ok sok évtizedes gyakorlata is ezt bizonyítja. Ma a szülők nagyrészt arra törekszenek, hogy leányaik nagyobb műveltségre tegyenek szert, de nem igen tehetik, mert kevés, vagy egyáltalán nincs megfelelő iskola. Leányaink rendszerint a polgáriban fejezik be tanulmányaikat, sokan e miatt apácák intézeteibe szorulnak, ahol a virágzó Mária-kongregációk kultusza nem fogja őket hitükben megerősíteni. Nálunk is általános a panasz az úgynevezett világi elemnek az egyházzal szemben éreztetett közönye miatt. Nemcsak panasz ez, hanem - sajnos — igazság is í Az okát e szomorú jelenségnek a családban is is fogjuk találni. Az az anya, aki gyermek- és ifjú-korában, a Mária-kongregációktól kezdve a legkülönfélébb lelki gyakorlatok számos fokozatát végig élte: boldogan fogja gyermekeit az „egyedül üdvözítő" egyház tagjává nevelni. Ilyenek a kath. anyák! S mi teszi őket azzá? Egyformán az anya és az iskola! Ha leányaink az ev. tanítónői pályára készülnek s legszebb korukban a prot. szellemtől áthatott egy- házias és vallásos szellemben neveltetnek, remélhetjük, hogy a mi társadalmunk is meg fog változni, mert a mi anyáink is szeretettel fognak egyházunkhoz ragaszkodni, a családfőre ily irányban hatni és gyermekeiket vallásosan nevelni. Iyen anyákra van szükség, hogy egyházunk erősségét biztosítsuk, iskolai és társadalmi működésűkről nem is szólva. Tanitónőképzőnk kell, hogy egyházunknak ily értelemben is támogatója, erőssége legyen. S miután egyedül a mi intézetünk lesz hivatva fejlettebb leányaink neveléséről és tanítói kiképzéséről gondoskodni, a jelentkezők tekintélyes, sőt túlnagy száma mellett, e körülmény is indokolttá teszi, hogy párhuzamos osztályokra gondoljunk.
