Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1914

7

terülő partos, emelkedettebb helyeken, melyek a vizára- dásokkal szemben is védelmet nyújtottak a települőknek. De őskori elődeink nem elégedtek meg a vizlerakodások által létesített s mérsékelt nagyságú természetes magas latokkal, hanem azokon még külön is mesterséges halmokat emeltek, elképzelhető óriási fáradsággal. Ezt bizonyítják a szarvasi ó-szőlői, szappanosi, décsi-pusztai stb. partos vonulatokon található kisebb-nagyobb emberkéz- hordta halmok. E folyómenti vagy egykori medrek mentén elterülő őstelepek, melyek hazánkban tekintélyes számmal fordulnak elő, sokban hasonlítanak az olaszorsági terramárákhoz. A múlt század 70-es éveiben már több ily hires telepünk volt, ha nem is rendszeresen átkutatva, igy pl. a gombai, pílinyi, csépai, szelevényi, szihalmi, mezőtúri, tószegi (Pulszky F.: Az őstörténelmi leletekről Magyarországon. Budapest. 1876.)

A szarvasi ó-szőlői, mintegy másfél kilométer hosszú partos vonulat, mely egykori folyómeder mentén terült el, kedvelt települési és tartózkodási hely lehetett nemcsak a történelem előtti idők minden szakában (kő-, bronz-, vaskor), de történelmi korszak idején is. A felszínre került tekintélyes számú leletek alapján következtetve, főleg a régibb középkorban (IX—Xl-ik század) meglehetős sűrűn lakott hely volt. A szarvasi ó-temetőtől északkeletre fekvő hurkási földeken a római uralom emlékeinek nyomait találtam.

Azonkívül az ugyanott lelt átfúrt peremű edénytöredékek a La—Téne korszak (fiatalabb vaskor) későbbi szakára engednek következtetni, midőn a K. e. I-ső században még a Tisza vidékére is felhuzódhattak a K. e. V-ik sz.-ban nyugatról jövő kelta törzsek, kik a rómaiak hódítása után még sokáig megőrizték nemzeti jellegüket.

Az ó-temető nem egy frissen ásott sirgödrének oldala van tele sírásók által átvágott őskori edénytöredékekkel,