Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1914

22

őz, szarvas és a szárnyasok húsát is. Ezt bizonyítják a felszínre került csonthulladékok. A kutya már házi állatuk lehetett. Egy házi eb állcsont darabja után következtethetni erre. Viszont egy ritka érdekességü dombormives edénytöredék tanúsága szerint a kecske sem volt ismeretlen előttük.

A hód e telep környékén való előfordulása sem kétséges, miután egy hód metszőfog szintén felszínre került. Hódnak nyoma más békésmegyei lelőhelyen is előkerült, igy a szeghalmi Kovácshalomban. A halászaton, vadászaton, néhány házi állat-faj tenyésztésén kivül födmiveléssel is foglalkoztak. Kunyhótapasz és rosszul égetett hállósuly darabokban gabonanövények magvainak nyomait észleltem. A búzán kivül főleg a gyorsan érő árpát termesztették.

A svájci cölöpépitmények helyén a hatszoros árpa (Hordeum hexastichon) maradványaira akadtak. (Lubbock : Történelem előtti idők.) A közönséges árpa (Hordeum vulgare) magjánál kisebb a szeme s De Candolle szerint a régi egyiptomiak, görögök, rómaiak szintén ezt művelték. Dr. Heer (Die Pflanzen der Pfalbauten) szerint megpör- köléssel távolították el a magról az erősen hozzá tapadó toklászt. A kagylót főve ehették s részben a halat is. Ellenben a többi állatok húsa sütve kerülhetett asztalukra s valószínűleg amúgy angolosan készítve, mivel az őslakók fogazata erős rágásról tanúskodik. A hal sütésére hosszú, lapos tálat használhattak; ilyesféle edény töredéke szintén előkerült. Eledelük tehát változatos volt. Állati és növényi eledel, alkalmasint tej is.

A szappanosi ősember ütő, szúró, vágó, vakaró, hasitó s egyéb eszközeit és szerszámait kőből, csontból, nem lehetetlen, hogy kagylóhéjból, égetett agyagból, azonkívül bizonyára még fából is készítette. A faeszközök azonban nem állanak ellent a földbe, végbemenő