Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1914

a Kárpátokig, délkeletre Kisázsiáig ágaztak ki. Ezen két ág között pedig a Duna mentén vegyes nép élt, kerek, közép s korlátolt számmal hosszufejüek is. Hogy a szap- panosi őslakók hova sorolhatók, azt csak nagyszámú emberi váz alapján lehetne valamennyire megállapítani.

Tény azonban, hogy a szarvasi szappanosi zsugorított helyzetű női váz az állatiasságnak legcsekélyebb bélyegét sem viseli. (I. Képes tábla 4. ábra.) A lehető leg- szabályosobb női koponya. Szabályos, normális magasságú homlok, finoman kiemelkedő homlokbércekkel (tubera frontalia). A szemöldökivek gyengén domborodók. Szemgödörfeletti duzzanatnak (torus suprarobitalis) nyoma sincs. Az iveit orrhát sasorrt jelez. Az alsó állcsont meglevő darabja alapján a pofa alatti árok kevésbbé lehetett elmosódott. Az alsó állcsont (mandibula) szintén a lehető legformá- sabb. Szépen fejlett állcsucs továbbá az állcsont ágainak karcsúsága, a hollóorrnyulvány (processus coronoideus) csúcsos volta, az ág felső részén levő, megfelelő mélységű, félhold alakú bevágás (incisura semilunaris mandi- bulae) mind a lehető legemberiesebb typus mellett szólnak. A végtagcsontokon sem találtam semmi rendellenességet. Igen érdekes a felkarcsont bütyökközti likának jelenléte (foramen interkondyloideum), mely a kőkori vázaknál nem ritka jelenség s erős kézimunkáról tanúskodik. A fogazatnál az utózápfogak egymáshoz való nagyság szerinti viszonya szintén emberies tipusu. A lelt váztöredékek fogainak vizsgálata alapján a fogkorona gumóinak erős kopása (gyermekeknél világosan észleltetett) húsételeknek inkább sütve, mint főtt állapotban való fogyasztását teszi feltételezhetővé. A koponyacsontok vastagsága egy erősen rövid fejet jelző váztöredéknél a rendes méretet is túlhaladja.

Tanulságos példa e fentebb ismertetett neolit-kori női váz arra, hogy az állatias formából a mai emberies for-