Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1912
— 55 — fenyegette, inig végre 1907-ben az egyházkerület átvette. Emberfeletti erőre, lankadást, csüggedést nem ismerő kitartásra, csodálatos áldozatkészségre volt szükség, hogy ez az intézet megszülethessen, erősödjék és fejlődésképessé tétessék. Ma, bár sokat küzdünk és bár sok nehézséggel kell szembeszállnunk, eljutottunk arra a színvonalra, mely tiszteletet parancsolóan s önérzetes büszkeséggel, önmaga hirdeti teljes diadalát mindazoknak, akik ez intézet létesítésében, fejlesztésében, megalapozásában és életerőssé tételében a legnagyobb s egyszersmind a legnehezebb munkát végezték. Tisztelet ilieti tudósainkat, tisztelet és nagyrabecsülés nagyjainkat: kétszeres tisztelet, fokozott nagyrabecsülés korunk önző társadalmának azon kiváló vezér- férfiait, kik nem a homlokukon, hanem szivük bensőjében hordozzák a legkiválóbb erényeket: áldozatkészséget a köz iránt és önzetlenséget intézményeik érdekében. Feláldozzák idejüket, munkabírásukat, egészségüket, tapasztalataikat, tudásukat a köz intézményei javára kamatoztatják s mindezt nem anyagiakért, nem elismerésért, hanem azért teszik, mert ez társadalomnak, egyháznak és hazának egyaránt javát szolgálja. Scholtz Gusztáv püspök ur, Zsigmondy Jenő felügyelő ur, Haviár Dani bizottsági elnök ur, e kiváló erények ritka tanúbizonyságát adták. Csak a mi intézetünket említem e helyen s büszkén vallom, hogy a püspök ur atyai gondoskodása, főpásztori jóindulata és bölcsi irányítása nélkül, a kerületi felügyelő ur meleg érdeklődése, bölcsességtől és szeretettől áthatott jóindulatú támogatása nélkül, az elnök ur munkáskeze folytonos tevékenysége, sem időt sem fáradtságot nem kímélő áldozatkészsége, bölcs irányítása és vezetése nélkül, intézetünk még ma is árvakenyéren élne s távol volna attól a színvonaltól, mely püspökünk, felügyelőnk és elnökünk hervadhatatlan érdemeit örök időkön át hirdetni fogja.
