Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1909
a _ — áö többen kimentek korcsolyázni. A főgimnázium két tanulója, névszerint: B o r g u 1 y a Pál és L e s t y a n Pál I. osztályú tanulók alatt beszakadt a jég s alája merültek. Rá ez Mihály, intézetünk első éves növendéke, két társa rettenetes tusáját látva, a helyszínére sietett, hogy őket kimentse. A felebaráti szeretet által oda vezérelt bátor ifjú azonban nemcsak társain nem segített már, hanem maga is alámerült és megfult. Sok remény szállt el a hősies lelkű ifjúval, ki intézetünk egy derék, szorgalmas tanítványa, a szülők öröme és büszkesége volt. A három növendék ravatala a temetés napján a főgimnázium és a tanítóképző közös udvarán volt elhelyezve. A két tanári testület és a két intézet ifjúságának őszinte részvéte vette körül a korán elhunyt ifjak koporsóját, melyek mellől a szülök szívet tépő, fájdalmas zokogása hallatszott. Fájdalmukban mindnyájan osztozunk s részvétünk igaz, mert az ő elhúnytuk a mi gyászunk is. A temetési szertartáson Mendöl Lajos, a főgimn. és Horváth Olivér, a tan. képző vallástanára búcsúztatták el kedves halottainkat. A temetőben, R á c z Mihály sírjánál, Sülé Adám, IV. éves növendék a következő beszédet mondta el : Kedv/eS Barátinak ! Szomorú szívvel, fájó lélekkel jöttünk tőled búcsút venni. Mint a derült égből lecsapott villám, oly váratlanul ért bennünket szerencsétlen halálod híre. Alig néhány hónapot töltöttünk veled, alig, hogy megismertük egymást, már is válnunk kellett. Nagy csapás, rettenetes fájdalom szeretteid szívének a te végzeted. Mert jó gyermek voltál, szelíd, engedelmes gyermek, kit a gondos szülői szeretet övezett körül s nevelt szépre, jóra. És ifjú voltál, edzett, bátor,
