Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1940
beszéd tárgya, tartalma mindenesetre a híven Visszaadott eredeti, s mínősíté* sénél figyelembe kell venni a prédikátornak világhírű gyakorlati munkássága alatt félszázadon ét Isten szabad természetével, annak változásaival, hangulatával elválaszthatatlanul összeforrott egyéniségét. Úgy ezen, mint többi beszédjeinek szentírési helyekkel való sűrű teletűzdelése azonban messze távol helyezik őt bizonyos XVIII. századi prédikátoroktól. A beszédet néhai Placskó István szarvasi ev. lelkész fordította tótról magyarra. A szabadon fordított beszéd így hangzik : Isten ! Te minden év tavaszán megújítod a földnek képét. Hálát zengünk neked ezért, és kérünk: újíts meg minket is szívben, lélekben és értelemben, Ámen ! Keresztyén gyülekezet! Midőn Dávid király a 104. zsoltárban Istennek bölcsességét dicsőíti, a többi között a 30. versben ezeket mondja: „Kibocsátód a Te lelkedet, megújulnak az emberek, és újjá teszed a földnek színét.“ És amit itt mondott, annak mi szemlélői vagyunk évről-évre. És valóban. Tavasszal az Isten megújítja a földnek képét. Tél elején úgyszólván minden növényzet kihal, s a zord tél beálltával pusztává leszen az egész föld. Tél idején millió állat, bogár, növényzet alussza álmát: de midőn elközelg a tavasz, minden új életre ébred. A messzire elköltözött vándormadarak visszatérnek hozzánk, s minden élőlény örvend az új légáramlatnak, a kikeletszülte új életnek. Hát mi emberek, az idő ezen nagy változására süketek, némák maradunk ... és csak mi nem tudnánk örülni az örvendező tavasszal ? De a mi örömünk nem lehet hasonló az értelmetlen állatok öröméhez. Mi, mint gondolkodó, észszel, értelemmel felruházott legreme- kebb teremtményei az isteni bölcseségnek, örülve az életnek, örüljünk a nagy Isten jóságának is, amely e napokban mindenünnen megnyilatkozik. Nekünk az év ezen szakában emlékeznünk kell a dicső természet fenséges Alkotójára, s öt nemcsak szájjal, hanem szívvel lélekkel dicsőítenünk kell. Bizonyára mi sem leend reánk nézve illendőbb, mint az, hogy e kies tavaszi időben, mi is felbuzdulván a nagy Isten dicsíőtésére, a megújult földdel mi is új életre ébredjünk. Erről fogunk elmélkedni e mai tavaszi vasárnapon. Előbb alapige : Zsolt. 105. r. 1—5. A felolvasott igék alapján lássuk: Istennek különös módon megnyilvánuló jóságát e tavaszi időben. Először: Miben nyilvánul az ? És másodszor: Mire kötelez bennünket ? 5
