Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1938
Kezdők németnyelvi oktatásának módszeréről. A szeptemberi módszeres értekezletünkön elhangzott előadás. Tartotta dr. Weidlein János. Tantervűnk első sorban a gyakorlati nyelvkészség elsajátítását tűzi ki célul. Ebből a célkitűzésből következik, hogy már a kezdőfokon is a beszédgyakorlatok állnak a tanítás középpontjában. A direkt módszerek alapvető tévedése, hogy a mindennapi élet nyelvét minden további válogatás nélkül akarják átvinni az oktatásba. Hivatkoznak arra a módra, ahogy a gyermek anyanyelvét tanulja, de nem veszik figyelembe, hogy a tanuló az idegennyelvi tanításba más előfeltételeket hoz magával, mint a gyermek, ha anyanyelvét tanulja. Nem veszik tehát figyelembe, hogy a tanulónak általában nincsen annyi alkalma az idegen nyelv hallására és szóbeli gyakorlására, mint a gyermeknek, aki anyanyelve környezetében él. A tanuló lehetőleg rövidebb idő alatt akarná elsajátítani a nyelvet, nem fejlesztheti tehát olyan fokozatosan a beszédkészségét, mint az anyanyelvét tanuló gyermek. Egy nyelvnek, az anyanyelvnek ismerete az idegennyelvi oktatást részben segíti, részben pedig akadályozza. Az anyanyelv már elfoglalta a tanuló egész gondolkodó- és beszédkészségét, viszont olyan szellemi és nyelvi képességeket is keltett benne — tud már általánosítani, kombinálni, analógiákat alkotni —, amelyeket az idegen nyelv tanításánál már felhasználhatunk. Mindig figyelembe kell vennünk a tanulónak azt a szokását is, hogy az idegen nyelv tanulásában is elsősorban az anyanyelvvel való kapcsolatok érdeklik. A kezdők idegennyelvi tanításában meglehetősen nehéz feladat a tanulóknak ezen psychológiai adottságait a cél érdekében, tudniillik élőnyelv tanítására felhasználni. A németnyelvi anyag átadásánál arra kell ügyelnünk, hogy valóban beszélt németet tanítsunk ugyan, de mégse vigyünk a kezdőoktatásba válogatás nélkül tetszésszerinti nyelvanyagot a hétköznapi életből. Bizonyos szempontok szerint ki kell azt válogatnunk és át kell formálnunk. A szakirodalom eredI. 10
