Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1938

menyeinek felhasználásával arról akarok szólni, hogy az anyag kiválasztásánál és progressziójánál, azaz fokozatos bővítésénél miként kell a kezdők tanításának első óráiban a nyelvtan és a szókincs terén mutatkozó nehézségeket figyelembe venni. Itt említem meg, hogy az új tankönyvünk írója bizonyos fokig szintén figyelembe vette ezeket a szempontokat, bár kétségtelen, hogy a progresszió elve ellen éppen az első gyakorlatokban súlyosabban vét.

Minthogy tantervűnk első sorban a gyakorlati nyelvkészség elsajátítását tűzi ki célul, szükségesnek látszik, hogy a tanulókat előbb a német nyelv hangjaival ismertessük meg, nehogy az anyanyelvi kiejtést és hangsúlyozást a németre is átvigyék. Ez a bevezetés azonban ne legyen a német hangrendszer fonetikai magyarázata, hanem csupán a kiejtésnak egyszerű mondatokon való gyakorlása. A tanár tehát rövid mondatokat mond, amelyekben bizonyos hangok ismételten fordulnak elő, a tanuló előbb csupán a fülével fogja fel őket, azután megkísérli a mondatokat utánunk mondani. A kiejtési gyakorlatoknál ügyelnünk kell a hangsúlyozásra, a kettős magánhangzók és a eh hang kiejtésére, — itt utalhatunk például a magyar vaj, Lajta, lökj, rakj-féle szavakra, — a zárhangok képzésére, a szóvégi -ig szótag képzésére és általában a hosszú és rövid magánhangzók közti különbségre. Minthogy az élő nyelv tanítása a legkisebb értelmi egységből, a mondatból indul ki, kívánatos, hogy a hangsúlyozást és kiejtést is a mondaton gyakoroljuk, nem pedig különálló szón vagy hangon ; ilyen módon mindjárt a természetes német mondathangsúllyal is megismertetjük a tanulót.

Nagyon jó kiejtési iskola az ének is, amint erre az Utasítások is rámutatnak. Hogy a ritmus, rím és dallam mélyebben és tisztábban belevésik a tanuló leikébe a mondathangsúlyt (Satzmelodie), mint az olvasás vagy beszéd, azt minden nyelvtanár megfigyelheti : mondasson csak el egy kis költeményt, amit a tanulók még nem énekeltek, azután pedig egy olyat, amit előbb énekeltek is.

Mindkét esetben, a beszédgyakorlatoknál és az éneknél is, olyan szövegeken gyakoroljuk a kiejtést, amelyek a tanulók előtt nyelvileg még ismeretlenek. Hogy ebből az ismeretlenségből nehézségek ne származhassanak, leghelyesebb az első kiejtési gyakorlatokat olyan tárgykörből venni, amelyben a tanulók már járatosak és amelynek különösebb nyelvi vagy grammatikai nehézségei nincsenek, minthogy akkor a nyelvi anyag magyarázata elterelné a figyelmet a kiejtés gyakorlásától és túlságosan igénybe venné az anyanvelvet is, pedig éppen az a célunk, hogy a lehetőséghez képest kiküszöböljük az anyanyelvvel való folytonos társítást és a felesleges asszociációs gátlást. (Utasítások I. 279.)

11