Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1934
séhez vezet. Egy történetírónk, aki „Rákóczi és a nép“ című értekezésében* azt a kérdést fejtegeti : mi kötötte Rákóczit annyira a néphez, még ezt is főképen vallásos érzelmével magyarázza. „Mély vallásosságában — írja — egyéni vonás az, amit gyakran kifejez, hogy legfőbb erénynek a jószívűségei és a jólelkűséget tekinti“. Mert jegyezzük meg jól : Rákóczi egész lényének etikai tartalmat a vallásosság adott. A keresztyén erkölcstanra volt felépítve egész lelki berendezése 1 A keresztyén erkölcstanra, amely Isten akaratát tekinti feltétlenül kötelező törvénynek. A keresztyén erkölcstannak reá gyakorolt szuverén befolyását kell látnunk a szigorú önbírálatban (még a hazaárulót is a saját hibáival mentegeti !), az önzetlen becsületességben, a mindent megbocsátásban, a szelídségben, az alázatosságban, az igazságszeretetben, mindazokban az erényekben, melyek, azt hiszem mindannyiotok előtt elválaszthatatlanok Rákóczi egyéniségétől. Vallásosság és erények — oki és okozati sorrendjét nála fölcserélni nem lehet. írásai lelve vannak a Gondviselésre, Örök Igazságra való hivatkozással, napirendjét hivatalos foglalatosságai mellett vallásos gyakorlatok töltik ki. „Hat órakor — írja a rodostói időkről Mikes — dobolnak és akkor a fejedelem felöltözik — azután a kápolnába megyen és misét hallgat. Mise után az ebédlőházba megyen — ott kávét iszunk és dohányozunk. Amikor az óra három fertály nyolcra, akkor elsőt dobolnak misére, nyolc órakor másodikat, és egy kis idő múlva harmadikat dobolnak — akkor a fejedelem misére megyen, mise után a maga házába megyen és kiki, ahova tetszik. Tizenegyedfél órakor megütik a dobot ebédre és tizenkét órakor az asztalhoz ülünk . . . Harmadfél órakor a fejedelem csak magányosan a kápolnába megyen és ott vagyon három óráig. Mikor az óra három fertály ötre, akkor elsőt dobolnak estvéli imádságra, öt órakor másodikat és egy kevés idő múlva harmadikat — akkor a fejedelem a kápolnába megyen és azután kiki eloszlik.“ A mély vallásosság tehát az, ami elindította és vezette így őt a kötelességteljesítés, a hivatás-betöltés nehéz útjain. „Mindenekfölött pedig — írja végrendeletében — hálákat adok Neked (Istenem), hogy oly erős ragaszkodást öntöttél belém állapotom kötelességeihez, miszerint elhagyván a csendes és nyugodalmas élet édességeit, lelkemmel és természetes büszkeségemmel annyira ellenkező országba eljöjjek ..." 18 *) Budapesti Szemle, 1906., 129. köt., 2. 1. Marcali cikke.
