Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1933
35 születésének 450. éves fordulója alkalmából rendezett. Mindezeket betetéztük november 14-én az ifjúságunk körében fennálló Luther-Szövetség által rendezett Luther-ünnepéllyel. Ennek műsora a következő volt: 1. Erős várunk. Énekli az ifjúság. 2. Imádkozik: Toma- sovszky Pál V. o. t. 3. Alkalmi költeményt mond: Neumann Lajos III. o. t.. 4. Emlékbeszéd : Bogár Imre VII. o. t. 5. Egyházi énekek. Harmóniumon előadja: Honéczy Pál VIII., hegedűn kiséri Bartos György VII. és Wünschendorfer Pál VII. o. t. 6. Imádkozik: Lantos Pál Vili. o. t. 7. Zárószót mond : Korim Kálmán vallástanár. Május hó 18-án konfirmálandó tanulóink a Luther-Szövetség ülésén emlékeztek meg az előttük álló ünnepély életbevágó fontosságáról s kaptak erre tanítást. Külön könyörgő és hálaadó istentiszteleteket tartottunk még a helyi ev. ótemplomban a tanévnyitó és tanévzáró ünnepélyek alkalmával. Megkívántuk az összes nem evangélikus vallású tanulóinktól is, hogy az egyházuk által megkövetelt vallásos kötelmeiknek mindenkor pontosan tegyenek eleget. Hazafias nevelés. Nemcsak az előírott hazafias ünnepélyeket tartottuk meg a tanév folyamán, de minden alkalmat megragadtunk a tanítás óráin belül — azokon kívül, itt az iskola épületében, de az iskola falain túl is, hogy az ifjúság hazafias érzését fokozzuk és növeljük, mert hiszen hovatovább, annál jobban látjuk és érezzük azt, hogy eltűnik a régi idők fiatalsága és a mostani idők — régi időket nem élt — és így azokról kevés fogalommal biró ifjúsággal van dolgunk. Ezeket pedig meg kell tanítanunk arra, hogy mi volt Nagymagyarország és mit kell csinálnunk Csonka-Magyarországból ! ? Október 5-én Önképzőkörünk tartott hazafias díszülést a gyásznap alkalmából, amelyen résztvett az egész tanulóság. Másnap, október 6-án ifjúsági gyászistentiszteleten voltunk növendékeinkkel. Október hó 16-án megemlékeztünk a nagy Báthory Istvánról. November hó 1-én résztvett teljes tanulóifjúságunk az egész tanárikarral — cselekvőleg is — a hősök temetőjében rendezett hazafias ünnepélyen és ugyanakkor vonultunk át volt nagynevű igazgatónknak, Vajda Péternek sírjához, ahol ének, szavalat és emlékbeszédből álló ünnepélyt 3'