Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1933
36 rendeztünk. Innen Tessedik Sámuel sírjához mentünk át ásott is résztvettünk az emlékére rendezett kegyeletes ünnepélyen. Megünnepeltük á Kormányzó névnapját s a nemzetiszínű zászló lobogtatásával ünnepeltük születésenapját. Február 22-én „Vérző Erdély“ címen hazafias és tanulságos előadást néztek meg tanulóink. Március 15-én megtartottuk hazafias iskolai ünnepélyünket a következő műsorral: 1. Hiszekegy. Énekli az ifjúsággal együtt a közönség. 2. Mécs László ■ Vérszerződés. Szavalja : Czinkóczky Mihály VIII. o. t. 3. Hazafias dalok: Lang János tanár vezetésével énekli az ifjúsági énekkar. 4. Ünnepi beszéd. Mondja : Lantos Pál Vili. o. t. 5. Hazafias ének: Lang János vezetésével énekli az ifjúság énekkara. 6. Sárkány Q. Erdélyi ének. Szavalja Markovits Pál VIII. o. t. 7. Himnusz. Énekli a közönség. Május 5-én ifjúsági előadást tartottunk nagy érdeklődő közönség előtt, amely alkalommal előadták tanulóink Földes Imre „Tüzek az éjszakában“ című hazafias tárgyú darabját. Május 27-én résztvettünk a Hősök emlékművénél rendezett hazafias ünnepélyen. Június 2-án az ifjúság tavaszi ünnepélye alkalmával tartottuk meg a Magyar Zászló előtt való tisztelgést, június 4-én gyászlobogóval figyelmeztettük tanulóinkat Trianonnak gazságaira. És mindezeken kívül megemlékeztünk tanulóink előtt minden olyan alkalomról, amely a magyar értékeket volt alkalmas az ő lelkűkbe bevésni. Figyelmeztettük a magyar ipar pártolására, a rádió hasznára és a magyar rádió dicsőségére, megemlékeztünk előttük Körösi Csorna Sándorról stb. Testnevelés. A mindinkább nagyobb tért hódító testnevelést kellő figyelemre méltattuk. A harmadik tornaórákat megtartottuk. A Sportnak értéktelen hajtásait lenyesegettük. A footbalt a folyó tanév tavaszától éppen egy szerencsétlen esetből kifolyólag iskolánkból kiküszöböltük és további intézkedésig annak játszását eltiltottuk. Élénk működést fejtett ki a Sportkör, amelyről máshelyen emlékezünk meg. Június hó 2-án a testnevelési vizsgát nagy nyilvánosság előtt tartottuk meg tanulóinkkal.