Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1928

— 4 —

Ennél sokkal jelentékenyebb taktikai erőforrást rejtett magában az a tény, hogy a pátens a maga egész összetételében valóban misztifikáció, olyan, a „szabadelmüség illatával megvesztege- tőleg befüstölt alkotmánymű“1) volt, mely még egyébként tisztán- látó, világos főket is megtéveszthetett. Innen van, hogy közzétételétől (szept. 11.) egészen a kézsmárki gyűlésen elhangzott első vétóig (szept. 28.) protestáns egyházaink nem egy vezérférfia állott ítéletével a Rubikó előtt. „Mit mondasz a pátenshez ? — írja szept. 20.-án a tudós Haan Lajos — Nekem egy általán, módosítások mellett tetszik . . .“2) Nem is csoda, hiszen az Ígért államsegély az egyetlen olyan tradíció alapjait rendítette volna meg, melyről le lehetett mondani a dicső múlt megtagadása nélkül : a hagyományos protestáns szegénységét.

A megfélemlítés és megvesztegetés két legös’ibb politikai fegyverének alkalmazása az egész ország protestáns társadalmát kellett, hogy gondolkodóba ejtse, megingassa és feltagolja. Az általuk elérendő, esetleg nem kielégítő eredményt egészíthette ki bécsi elgondolásban a harmadik taktikai támpont: feltétlen számítás a német és tót gyülekezetekre. Az események megmutatták, hogy e számítás reális alapokon nyugodott. A kitörő harcban megújultak a régi sebek; az alkotmányért küzdő magyar protestáns- ság szemben találta magát nemzetiségi hittestvéreivel.

Jóval gyengébb, de tárgyunk szempontjából mellőzhetetlen egy negyedik támasztó pillére a patentális politikának. A pátens XXV. és XXVI. §-a úgy az evangélikusok, mint a reformátusok számára állandó püspöki („superintendentiális“) székhelyeket tűzött ki. Lehetetlen, hogy nem a biztosan elvárásnak azzal a hátsó gondolatával, hogy az ilyenformán püspöki rezidenciával feldíszített hálás egyházak rendíthetetlen támaszai lesznek á pátens keresztülhajtásában.

Mindezek nyugodt mérlegelése után, az előre nem látható eshetőségek lebecsülésével helyezkedhetett a várakozás álláspontjára a császári kormány az 1859.-Í ősznek kezdetén.

És csakugyan, alig jelent meg a pátens, szemlélhető volt a megtévesztettek, vagy az elcsábítottak csoportjainak felvonulása a protestáns autonómia ügyétől a császári kegy veröfényesebb tájai felé,

A kérdés összefoglaló történetét tárgyazó munkának lesz feladata felderíteni azokat a speciális motívumokat, melyek az egyes, a pátens szerint berendezkedő egyházi szervezeteket erre az útra terelték s ahol az esetek mindegyikében a pátenses politika egy, vagy több alapgondolata realizálódott.

i) Tatay István 1859 szept. 25-i levele TorKus Károlyhoz. 2) Haan szept. 20. i levele Torkoshoz,