Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1926
3 ámely eszmények után sóvárog. „Szükség van olyan oktatásra, amely a tények világán felülemelkedik. Szükség van arra, hogy a gyermeki fantáziát foglalkoztassuk a költészet remekeivel, melyek eszményi világot tárnak fel előtte; szükség van arra, hogy nővén* dékünket beleéreztessük az irodalom és a történet lapjaival nagy jellemekbe, melyeknek szemlélete sebesebben dobogtatja meg a szivét; szükség van arra, hogy már fiatal korban megéreztessük vele, hogy van valami, ami legjobb, legigazabb, legtökéletesebb, s amit csak a vallás tanaiból érezhet meg. Szükség van arra, hogy megtudja és megérezze, hogy nemcsak az igaz, amit lát, amit kezével megfog és megmér, hanem vannak igazságok, melyek mérhetetlenek és kiszámíthatatlanok" (9 lp.), amelyek ésszel fel nem foghatók s mégis vannak, mert „ha nem volnának, ma is az ösztönös tudatlanság sötétségében bolyonganánk“. (9 lp.) Nagytiszteletű Uram! Két dolgot érintettem eszmefuttatásomban. Az egyik az az igazság, hogy a nevelő kezében a legnagyobb hatalom van, ami egyáltalában lehetséges, a másik annak a nevelési iránynak a vázolása, amely intézetünknek fennállása óta nevelési eszménye. Mi úgy látjuk, hogy tökéletes embert csak ezen eszménynyel lehet nevelni. Ez eszmény megvalósításában integráns része van a vallásoktatásnak. Ezen a ponton látom azokat a további feladatokat, amelyeket Önnek tanultságával, a nevelés formáló erejébe vetett hitével meg kell oldania. Eddig Ön mint lelkipásztor az immár kialakult lelkivilágok hivatásszerű gondozója volt, most uj hivatásában a fejlődő gyermeki lélekkel kell megéreztetnie, hogy az ember legnagyobb kincse Isten rendeléseiben való megnyugvásának hite, amely a legnagyobb lelki boldogság kútforrása. Hiszem, hogy meg fogja ezt is valósítani. Amidőn a felügyelő bizottság és a tanári kar nevében körünkben és állásában Isten hozottal, igaz szeretettel köszöntőm, munkásságára az Isten áldását kérem.
