Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1926

Gyóni Géza.

Kutsinszky Béla gimn. tanárnak az 1927. márc. 13-i Gyóni ünnepélyen tartott emlékbeszéde.

Mélyen Tisztelt Közönség!

Ha Petőfit üstököscsillagnak nevezhették az elmúlt centen- náriumok idején, akkor Gyóni Géza hullócsillag volt. Hullócsillag, amely itt gyűlt ki valahol Szarvas és Békéscsaba táján, nagyot lobbant tábortüzek fölött a lengyel mezőkön, aztán önnön fényétől emésztve kialudt és lehullott messze Ázsiában, a nagyorosz pusztán.

Nem akarom én ma Gyóni Géza életrajzi adatait felsorolni. Nem maradt abból a lelkűnkben semmi. De meg akarom láttatni benne a költőt, akiben virággá feslik az emberi érzés, a magyar katonát, aki az igazság győzelmébe vetett hittel harcol s a szenvedő embert, aki az Élet Kálváriáján leroskad súlyos keresztje alatt.

Tragikus sorsa csodálatos egyezéseket mutat Petőfi életéve1. Első szerelmes verseit ő is egy törékeny, sápadt virághoz intézi, akit korán ragad el a Halál. Lehelletszerü, finom versek ezek s az első nagy szerelem végtelen idealizmusával egy kicsi lányról szólnak, kinek a szeme kék, a haja szőke, szerelmes a szíve s egész világa a dal. — Mint Petőfi, ő is a magyarság élethalálharcába sodródik bele s mikor a nagy világégés föllobban, épp úgy szaval Szabadka városházának kőárkádjai alatt ezernyi hadbavonuló előtt, mint Petőfi 1848. március 15-én. Mindenki, aki látja, a szabadságharc megindításának lelkes napjaira gondol s úgy érzi, hogy Petőfi lelke viharzik át a nagy magyar rónán. — Elhivatásának tudata és a jövőnek meglátása is közös vonása Petőfivel Mikor háborúról még szó sincsen, ő már akkor írja: „Engem a harc hív, hogy elemésszen!" Próféciái között csodálatos jövőbelátással állítja: „Istenszóra jöttem, százak, kincse lelkem; engem várnak, akik apostolra várnak.“ — Mint közkatona kerül bele a világháború véres forgatagába, ebben a sorban éli át a világhistória legfenségesebb és legborzalmasabb három hónapját s ő is otthagyja áldozatul fiatal életét a magyar honszerelem oltárán.

Mielőtt azonban idáig jutott, ő is Petőfi hányatott és nyomorgó életét éli. Másfél évtizeddel ezelőtt még itt járt közöttünk s mi nem vettük észre. Mert csodálatos nép vagyunk mi, magyarok. Prófétáival és nagyjaival szemben alig volt hálátlanabb nemzet nálunk. Nálunk minden prófétának kétszer kell meghalnia, hogy föltámadhasson s ha meghalt, száz évig kell várnia, míg egy-egy